Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-03-08 / 10. szám

1908. március 8. 2 • Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1908 március 22. mely szétszórt porából íog keletkezni, már egy 1 ujabb lépés megléteiére lesz hivatva. A mi egy í ember szerepe az egész emberiség történetében, ugyanaz egy égi testté a világegyetem életében. Az itt elmondottak az égi testek keletkezésének, fejlődésének és elmúlásának csak eszményi vázát képezik s mivel ez az úgynevezett belső fejlődési folyamat a természet titkos műhelyében, szemeink elől gondosan elzárva megy végbe, talán nem is érdekel bennünket oly közelről, mint az a kép, a melyet e fejlődési folyamat külső vonatkozásaiban elénk tár. Értem azokat a fizikai tüneményeket, a melyek az égi testek fejlődésének ezt a folyamatát kisérik. Szabad szemmel persze édes keveset láthatunk e jelenségekből, de egy modern csillagvizsgáló teleszkópjával, fényképezőjével és spectroskópjával felfegyverkezve már mély bepillantást tehetünk az égi testek éledébe és fejlődésüknek nem egy titkát leshetjük el. Különösen a spcctrálanalízia az, amelynek ezen a téren leglöbbet köszönhetünk ; ép azért, mielőtt tovább mennék, szükségesnek tartom néhány szó\al megemlíteni, mit értünk spectrálanalízis, vagy színképelemzés alatt. Ha a nap fehér fényét vékony nyíláson át sötét helyiségbe vezetjük és útjába fénytörő hasábot teszünk, a nyílással szemközt levő falon elnyújtott sávban a nap színképe jelenik meg. Ugyanez történik oly esetben is, ha a kísérletet más fényforrással végezzük. A szilárd és csepfolvós halmazállapotban levő testek, vagy magas nyomása gázok izzásából származó fénysugarak a szivárvány színeiből álló folytonos színképet adnak, ellenben a7 alacsony nyomású gázok izzásából származó sugarak színképe csak egyes, de az illető gázra nézve mindig jellemző fényvonulakból áll, amelyek a színképben arra a helyre esnek, amelyre a megfelelő szin a folytonos színképben eenék. Ha a folytonos színképet adó fénysugarak felbontásuk előtt valamely gázon mennek keresztül, ez a gáz a színképből kioltja azokat a sugarakat, amelyeket izzó állapotban siiját ina^a kibocsátana, ugy hogy ez esetben az amúgy folytonos színképet az illető gáz színképének megfelelő sötét vonalak fogják megszakítani. Ilyen sötét vcnalak által megszakított színképe van a napnak és a legtöbb égitestnek is. Az égi testek színképéből puszta megtekintésre három fontos körülményt lehet megállapítani. Abból, hogy a színkép melyik sziue a legintensivebb, az illető égitest hőmérsékletére, abból hogy a szinkép folytonos, vagy csak egyes fényvonalakból áll-e, az égi test izzó anyagra ; végül abból, hogy a fezinképben minő sötét vonalak találhatók, azokra az anyagokra lehet következtetni, amelyek az illető égi testen izzás-ponton aluli hőmérsékletben vannak meg. De mindezeken felül még egy igen fontos jelenség nyomait is feltalálhatjuk a színképben. A sötét vonalak eltolódása a lila szín felé azt jelenti, hogy az égi test hozzánk közeledik, mig ugyanez a vörös szin felé arra mutat, hogy az égi test tőlünk távolodik. Az eltolódás nagysága mutatja a mozgás sebességét. Mindebből látható, hogy mily fontos eszköze a csillagászatnak a spectroskóp és mily megbecsülhetetlen szolgálatot tesz neki a spectrálanalizis. D térjünk vissza tárgyunkhoz ! Az égi test, midőn teleszkópunk előtt legelőször megjelenik, egy alaktalan ködtömegnek látszik, mintha csak egy imént képződött szürke kumulusz felhőt látnánk a derült nyári égbolton. Egy ily ködfolt van az Orion csillagképben. Szabad szemmel V—VI. rendű csillagnak látszik, de egészen máskép fest a csillagászati távcső látásmezejében. Óriási, több mint 30 négyzetfok, tehát a mi egész naprendszerünknek (9000 millió kilométer) átmérőjét jóval meghaladó területet foglal el ez a ködfolt úgyis, amint távceővel látható, hátha még figyelembe vesszük, hogy látásunk tökéletlensége folytán körvonalai a környező sötétségbe olvadnak s igy valóságos területe meg sem határozható. Halmazállapota ritka gőz, vagy gáz, amely azonban még sem egyenletes elosztású. Hőmérséklete 30—40° C 8 mivel anyaga mégis izzó állapotban van, fel kell tételeznünk, hogy azok a gázok, amelyekből áll, felette ritkák ; körülbelül oly sürüeégüek, mint a Crookes csövekben izzó gázok. Színképe azt mutatja, hogy állománya legnagyobb részben hidrogén, vagy még ennél is egyszerűbb elem. Joggal feltehetjük tehát, hogy az Orion köde a fejlődésnek azon pontján íll, a hol még csak a legegyszerűbb elemek fejlődtek ki s azok szabad atomjai töltik be azt az óriási tért, amelyet ez a köd elfoglal. Ebez hasonló, bár ném ilyen jellegzetes köd vau a Szobjeuky paizsában is. Az Orion ködénél kezdetlegesebb állapotban levő égi testet ez idő szerint nem ismerünk 1 De hogy az ennél kezdetlegesebb állapot nemcsak elméletileg, hanem tényleg is létezik, arról Hartmann potzdami tanárnak a közelmúltban eszközölt, megfigyelései kétségtelen tanúságot tesznek. Hartmann, a delta Orionis —egy speotroskopi kettős osillag — mozgási tüneményeit vizsgálván, annak színképében azt a meglepő felfedezést tette, hogy mig a csillag változó sebességű mozgásainak megfelelően az összes szinképi vonalak jobbra vagy balra eltértek és a csillag sötét kísérőjének megfelelően elmosódott szélekkel birtak, addig egy szinképvonal, — eltekenitve attól, hogy élesen határolt szélekkel bírt, — állandóan megmaradt helyén. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy ez a vonal nem származhatott a delta Oriónison levő anyagtól, de a föld légkörétől sem, mert olyan anyag, amelynek, a szóban forgó színképvonal megfelel, a föld légkörében nincsen. Csak egy felvevés volt lehetséges, hogy t. i. a föld ós a delta Oriónís közt van valahol olyan gáznemű anyag, amely a csillag fénysugaraiból a szóbanforgó sötét színképvonalnak megfelelő fénysugarakat útközben kioltja. Nem lehet kétséges, hogy ez az anya csak egy oly keletKező félben levő égi test gáz i^yaga lehet, amely az Orion ködénél még kezdetlegesebb állapotbau van ; s mivel ezt az égi testet a legtökéletesebb teleszkópokkal sem sikerült felfedezni, mondhatjuk, hogy az Orion ködénél kezdetlegesebb állapotban levő égitestek ránk nézve láthatatlanok. A kezdetben alaktalan ködtömeg idővel egy központ körül kezd tömörülni és ecyidejüleg — előtt ünk teljesen ismeretlen erők hatása alatt j— saját tengelye körül forgó mozgásba jön, miáltal anyaga spirális szerkezetet nyer. Igen szép példája ennek a spirális ködszerkezetnek a Vadászebek csillagképben látható ködfolt. Spektruma hasonló az Orion ködéhez, jeléül annak, hogy az anyag belső szerkezetében még nevezetesebb változás nem történt. Már ennél a ködnél látható, hogy a körforgás folytán támadó centrifugális erő, amely az összehúzódással arányosan -növekszik, — a ködtömegtől időnkint egyes részeket elválaszt. Ezek a ködfoszlányok eleinte abban a körben, amelyben a leválás történt, széles gyürü alakban helyezkeduek el és ekként veszik körül az eredeti maganyagot, amely tovább tömörül s ugyanezt a gyürüződést mindannyiszor megismétli, valahányszor a folyton növekvő centrifugális erő a ködanyagrészek összetartozandóságát legyőzi. Ezt az állapotot igen szépen tünteti fel a Pegazus csillagképben látható ködfolt. A ködgyiirük idővel szintén tömörülnek s egy központ körül összegyűlve gömbbé alakulnak át, amely amellett, hogy saját tengelye körül forog, még körforgást is végez a maganyag körül, abban a körben, amelyben eredotileg szét volt szórva. így keletkeznek idők folyamán a központi mnganyagból a nap, a levált gyűrűkből pedig a bolygók. A gömbbé alakult bolygókkal ugyanaz történik, mint a központi napanyaggal s leváló anyagukból származnak a holdak. Megtörténik, hogy a levált ködtömeg a megmaradt részhez viszonyítva sokkal nagyobb, sem hogy abból bolygó keletkezhetnék, mely esetben kettős ködök s idővel kettős csillagok keletkeznek. Egy ilyen kettős köd látható a Vizöntő csillagképben; kettős csillagot pedig ma már többet ismerünk 7000-nél. Ezek a kettős csillagok még azért is nevezetesek, mert mig szabad szemmel egyetlen fehér-fényü csillagnak látszanak, teleszkóppal vizsgálva ketté válnak és a legkülönfélébb, de egymást többnyire fehér fényre kiegészítő színben ragyognak, igy pld. a Hattyú bétája 3. és 5. r. arany éazafirkék, az Andoméda gammája 3. és. 5. r. narancs ós zöld, a Delfin gammája 4. ós 5. r. arany és zöldeskék, a Herkules alfája 3. és 6. r. .narancs és tengerkék, az Agár alfája 3. és 5. r. arany és lila, az Orökpásztor epszilonja 3. és 6 r. topáz és smaragd, az Antares 1. és 7. r. narancs és világoszöld frzinii kettős csillagok, ugy hogy elmondhatjuk, miszezint a kettős csillagok drágakövek az égboltozaton. A napok, vagyis a saját fényükben ragyogó csillagok tehát nom egyebek, mint az összehúzódás külörnböző fokán álló ködanyagok. Legkezdetlegesebb állapotban vannak a fehér fényű csillagok. I'yeaek az alfa Cauismájor (Sirius) az alfa Cygni, az alfa Cassiopeia. Spektrumuk azt mutatja, hogy izzó anyaguk legnagyobb része még mindig szabad hidrogén, kisebb részbon magnézium. Folytonos színképükben kevés a fekete vonal, amely azonban már mégis jelzi, hogy anyaguk két részre vált. Egyik az izzó központi anyag, a fotoszféra, másik, amely ezt körülveszi, a kromoszfera. Színképük lengintenzivebb része a kék, amely körülmény arra mutat, hogy fotoszférájukban magas, átlag 6400° C hőmérsékleten izzik a hidrogén. Az a néhány fekete vonal, mely színképükben látható, azt mutatja, hogy kromoszferájukban csak néhány fémelem van alacsonyabb hőmérsékleten gáz állapotban. A sárga csillagok színképében a sárga szin a legintenzívebb, jeléül, hogy hőmérsékletük alacsonyabb, mint a fehér csillagoké, átlag 5400° C. A sötét vonalak megsokasodnak, sőt sávokká társulnak, jeléül, hogy a kromoszferában a fémelemeken kivül már az egyszerűbb vegyületek is fellépnek, mert a szinképi sávok e vegyületekre mutatnak. Ilyen csillag a mi napunk is, melynek színképében a leirt jelenségek jól kivehetők. A vörös csilllagok szinképében a kék szin igen gyenge, de annál erősebb a vörös, ami arra tat, hogy hőmérsékletük a sárga csilagokéi. a alacsonyabb, áltag 4500° C. A sötét vonalak mdenűtt sávokká alakulva jelennek meg, jóiéul, hogy anyaguk nagy része már vegyületekből áll. Ilyen osillag többek közt az alfa Orionis, amelynek színképe a jelzett változásokat hűen feltünteti. Nagyon nevezetes a vörös csillagoknak az az osztálya, amelyben már szénvegyületek — valószínűleg acetilen gázok —- is találhatók, mert ettől már csak egy lépés választja el a szerves vegyületeket. E csillagok hőmérséklete már alacsonyabb annál, mint amelynél az acetilengáz elemeire felbomlik s ilyen hőmérsékletet már labotoriumi uton is elő bírunk állítani. A hőmérsékletnek további csökkenése és az ezzel karöltve járó összehúzódás és sűrűsödés egyszer osak előidézi, hogy az égi test anyaga gáz állapotból cseppfolyóvá, majd szilárddá változik; fénye lassankint kialszik s hőmérséklete annyira alászáll, hogy megjelenhetik rajta az első szerves léoy : a sejt állat és a sejtnövény. A fejlődés további folyamatát már ismerjük földünk történetéből, amelyről tudjuk, hogy nem egyéb napunk egyik bolygójánál. Naprendszerünk, melynek központjában a nap áll, szintén ekként alakult ki. Valamikor ez is egy alaktalan ködtömeg volt, a melynek határa a Neptunus pályáján jóval kiljebb terjedt. Fokozatos leválás folytán származtak belőle az ismert bolygók; legutóbb a Merkúr, régebben a Venus, Föld, Mars, Jupiter, Saturnus, Uranus és Neptunus. Földünk anyagának a nap és a többi bolygók anyagával való azonossága, továbbá az a körülmény, hogy közel egy sikban valamennyien kisebbnagyobb elliptikus pályákon a nap körül forognak és elválaszthatatlanul hozzá vannak láncolva, kétségtelenné teszi tőle való közös eredetünket. Napunkéhoz hasonló bolygórendszere van minden úgynevezett álló osillagnak, csakhogy a nagy távolság miatt, mely bennünket tőlük elválaszt, azokat nem láthatjuk. Hogy mekkora ez a távolság, arról bajos még csak fogalmat is alkotni. Földi mérték nem elégséges arra, hogy megmérjük e távolságokat, más mértékegységet kell keresni. Fényévekben, évszázadokben és ezredekben kell beszélnünk, hol egy fényév azt az utat jelenti, melyet a másodpercenként 300.000 kilométer sebességgel terjedő fény egy év alatt megtesz. Igy a mi napunkhoz legközelebb fekvő két álló-csillag közül a Centaurus alfája 32 trillió, a Hattyú 61-je 60 trillió kilométer távolságban fekszik. A fejlődés további folyamában a központi égitest dagálykeltő hatása mindjobban meglassítja s végül teljesen meg is szünteti a bolygók saját tengelyekörüli forgását. Igy járt a hold a földdel s a Merkúr és Vénusz a nappal, ugy hogy ezek az égitestek mindig ugyanazzal az oldalukkal vannak a központi égitest felé fordulva. Ez pedig már nagy baj, mert ez az állapot alapjaiban támadja meg az égi testeknek