Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-05 / 1. szám

XXVII- évfolyam. Zalaegerszeg, 1908 január 6. Ili t • i . .y. i i n. ii I'i n i n mű n- nwBwu '­i . . ' i _ L ­. i ' h u *» m . i ni ii • mm min I. szám előfizetési <a«Jc líg&i* évra . 10 ÍC - : Fél évre . . 5K-f N><yed évre. 2 K 50 í Kgyes aíí.m ára 20 úll<*' Hirdetések : MegAilapodfa szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat aem küldünk ritiaza ZALAVAR El HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — iiSegjelenik minden vasárnap. Egyenlőség. Nagy szó és nagy hazugság. Minden józan ember tisztában van vele, hogy az emberi egyenlőség csak nagy eszme és fel­séges utópia, amely mindig elöltünk lebeg, de soha elérni nem tudjuk. Az egyenlőtlen­séget, a kiválóság, a tekintély alapjait maga a természet s az emberi társadalom evolúciója teremtették meg. Ezek ellen hiába rugdalózunk. De van a kiválóság­nak képzelt és szerfelett ostoba jogcime ie, amely nem egyéb előítéletnél, ósdi copfnál, amelyet nyirogatni kell, mert nagy hajlandósága van a növekedésre. Az egész világ tele vau előítéletekkel. Az emberek vágyainak netovábbja, hogy megkülönböztetett társadalmi állásba kerül­jenek 8 előkelőknek látszassanak. Mindenki" a magasabb osztályok régiói felé tör, hogy felülről nézhesse a tömeget. Az a magaslat, amelyre a gyarlóság felkapaszkodik, rende­sen csak képzeletben létezik 3 aki felülről akar lenézni, nem veszi észre asaját törpeségét. A felfelé — nem előre — való törtetés, a stréberkedés, a kiválóság látszatának túl­becsülése teremtette meg a mai osztály­rendszert, amely sokkal gyarlóbb alapokon nyugszik, mint a rendi társadalom, amely osztályuralmat ismert ugyan, de apró cseprő klikkeket, képzelt é.-» felfuvalkodott nagy­ságokat azonban nem respektált, az egyéni értéket pedig ideális mértékkel mérte. A inai osztályrendszer hivei a/, egyéni értékkel nem sokat törőduek. A mérték csak előítélet és földh iz tapadt haszon­lesés. Az egyén csak mint az osztály tagja s nem mint igazi ember bír értékkel. Aki felkapaszkodott a magaslatra, az lenézi az alacsonyabbnak vélt osztályokat s jaj annak, aki vakmerően le akarná dönteni azt a választó falat, amely elkülöníti egyiket a másiktól. Jaj annak, aki meg­feledkezik arról, hogy őt a születés joga arra kárhoztatta, hogy szolgája maradjon az ő urának » arra mer gondolni, hogy egyenlő társadalmi jogokat követeljen a kiváltságosokkal. Az emberek a társadalmi élet mezején külön zászlók alatt, egymástól elkülönített osztályokba sorakoznak. Érdekcsoportok képződnek még ott is, ahol mindenkinek az érdeke, |joga é« kötelessége egyenlő. Elidegenedik egyik ember a másiktól, mihelyt jobb az úgynevezett társadalmi pozíciója. így keletkezik az az áthidal­hatatlan társadalmi űr, mely osztályokra tagolja az embereket. Hol az egyenlőség, hol a testvériség, hol a demokrácia? Lázas álmok ezek csupán, amelyeket hajszolunk, amelyek után futunk, amelye­kért rajongunk — elméletben. A gyakor­lati életben senkinek sem kellenek, vagy elérhetetlen vágyak maradnak. Nézzünk szét a nép között. Talán ott megtaláljuk az egyenlőséget, a testvérisé­get? Hiszen a milliókból álló nép boldo­gítására születtek meg azok az eszmék. A nép, ha behatóbban tanulmányozzuk gondolkodás módját, elárulja arisztokratikus hajlandóságait s hódol az osztályrendszer­nek. A munkafelügyelő munkásai felett olyan ur akar lenni-, mint a keleti despo­ták s a birtokos földművelő más osztályba tartozik, mint a zsellér vagy a béres. Ne is hivatkozzunk az örök emberi jogokra, az alkotó örök törvényeire. Ezek csak elméleti igazságok. Az élet máira tanít bennünket. Az egyenlőség csak utópia, mert gyarlók az emberek s a lelki szegé­nyek szeretik a hatalmat és a tekintély köpönyege mögé bujtatott felfuvalkodást. Maradjon nekik is valami. Azt mondják: legönzőbb, legridegebb hatalom a tőke. De ez sem éri el a tár­sadalmi tekintélyek s a hatalomra félté­keny osztályok önzését, mert ez nem tűr meg más hatalmat maga* mellett. A tár­sadalmi kiváltság türelmetlenebb és kizá­„)\z Qjság" — „parutáncához." („Ai Újság u írói és olvasói vitatkoznak : szükségen-* « nőnek az elegáns ruha, hogy férjet kapjon és férjt von­laimat biztosítsa magának.) * Én annak örülök nagyon. Hogy szép ruhád van, angyalom; Mert, ami szép: szivünkre hat, S terem az édes gondolat. S hogy, mi a szép ? le tudod azt .. . Csak ne okozzon gondokat . . , S aztán, ha mérges nem leszel: Majd csóközöntiel kaplak el!. . £ár\g József. Különös szerelem. HaDtke Dyomán irta: Elek Márton. Igazi nevén: Mariskának hivták. Én követ­kezetesen : Máriának szóllítottam. Hogy miért: ma eem tudom biztosan. Talán mert annyira hagonlított az igazihoz. Ugyanolyan szelid, bájos arc, r»gyog<5 szempár, szabályos orr, pici száj, busos ajkak, mikbe bele harapni a mennyei üdvösséggel érhet fel. És az a termet, festeni szebbet nem lehet. Kedves v>lt, lebilincselő ' modorú, szeretetreméltó. Nem is osoda hát, ha az egész vármegye ifjúsága bomlott utána. Én is bomlottam, sőt majd megbomlottam. Már 6 hét óta azon törtem a fejemet, hogy adjam tudiára lehető legkomolyabb szándéko­mat, midőn egy álmatlan éjszaka hajnalán mosolyogni kezdtem magamon. Te gyáva, naiv iiju! Egyszerűen elmégy hozzájuk, uralkodni fogsz érzelmeiden, megerő­síted magad, s azt fogod mondani: >Mária, én szeretem magát, maga nélkül az élet egy fillért sem ér. Legyen az enyém a akkor a világ leg­boldogabb emberpárja mi leszünk.* Hogy e6téro izgatott ne legyek, aznap jól kiizgattam magam. A hivatalban feltűnt külö­nös viselkedésem, annyira, hogy egyik jó bará­tom azt a tanácsot adta, menjek mielőbb szana­tóriumba, még nem késő. Titokzatosan néztem rá, mi az ő nézetét valószínűleg még jobban megerősítette. Este feketében ós nyugodt léptekkel mentem Máriámhoz. Meg keil történni s ez erőt adott. Szembe ültem vele. Szebbnek, édesebbnek láttam mint valaha. Ez csak fokozta bátor­ságomat. >Mária* szólalék meg kínos nyolc peronyi hallgatás után. Az »ia«-t különös csukló hangon ejtettem ki. Ez később eszembe jutott és resteltem. Rám emelte két ragyogó fekete gyémántját. iMária* ismétlém újra még mindig fátyolos hangon, »én szeretem magát.* A »gát« megint furcsán hangzott a fülemben. Hej, ha tudtam volna, hogy gát is van utamban. A fekete gyémántok pillái leosukódtak, tulaj­donosuk pedig hallgatott. »Mária az Isten szerelmére kérem, adjon választ: számithatok-e én is rokonszenvére, bizalmára, szeretetére ?c »Miklós maga tetszik nekem, szeretem magát*. Bánatos, fuldokló, alig hallható hangon ejtette ki e szavakat. A menyországban éreztem magam. A boldog­ság, öröm, dicsőség kéjes érzései futották át összes ideg8zálaimat. Máriám, Mariskám maga tehát az enyém, egymásé leszünk, hogy örök üdvösségben, boldog­ságban éljük át egész életünket.* »Miklós én szeretem magát, de felesége soha sem lehetek.* Tőrdöfés nem járhatta volna át fájdalmasab­ban szivemet. Minden erőmet összeszedtem, hogy össze ne roskadjak. >Hát miért?* kérdém fuldokló hangon. »Egy jövendőmondó cigány asszony egyszer azt mondotta, hogy boldog házas életem csak akkor lesz, ha férjem legalább 170 cm. magas Mai számunk 10 olc*aJ«

Next

/
Thumbnails
Contents