Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-05 / 1. szám

XXVII- évfolyam. Zalaegerszeg, 1908 január 6. Ili t • i .

.y. i i

n. ii I'i

n i

n mű n- nwBwu

'i .

. '

i _

L . i '

h

u *»

m

. i ni ii • mm min I. szám előfizetési <a«Jc líg&i* évra . 10 ÍC - : Fél évre . . 5K-f N><yed évre. 2 K 50 í Kgyes aíí.m ára 20 úll<*' Hirdetések : MegAilapodfa szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat aem küldünk ritiaza ZALAVAR El HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — iiSegjelenik minden vasárnap. Egyenlőség. Nagy szó és nagy hazugság. Minden józan ember tisztában van vele, hogy az emberi egyenlőség csak nagy eszme és felséges utópia, amely mindig elöltünk lebeg, de soha elérni nem tudjuk. Az egyenlőtlenséget, a kiválóság, a tekintély alapjait maga a természet s az emberi társadalom evolúciója teremtették meg. Ezek ellen hiába rugdalózunk. De van a kiválóságnak képzelt és szerfelett ostoba jogcime ie, amely nem egyéb előítéletnél, ósdi copfnál, amelyet nyirogatni kell, mert nagy hajlandósága van a növekedésre. Az egész világ tele vau előítéletekkel. Az emberek vágyainak netovábbja, hogy megkülönböztetett társadalmi állásba kerüljenek 8 előkelőknek látszassanak. Mindenki" a magasabb osztályok régiói felé tör, hogy felülről nézhesse a tömeget. Az a magaslat, amelyre a gyarlóság felkapaszkodik, rendesen csak képzeletben létezik 3 aki felülről akar lenézni, nem veszi észre asaját törpeségét. A felfelé — nem előre — való törtetés, a stréberkedés, a kiválóság látszatának túlbecsülése teremtette meg a mai osztályrendszert, amely sokkal gyarlóbb alapokon nyugszik, mint a rendi társadalom, amely osztályuralmat ismert ugyan, de apró cseprő klikkeket, képzelt é.-» felfuvalkodott nagyságokat azonban nem respektált, az egyéni értéket pedig ideális mértékkel mérte. A inai osztályrendszer hivei a/, egyéni értékkel nem sokat törőduek. A mérték csak előítélet és földh iz tapadt haszonlesés. Az egyén csak mint az osztály tagja s nem mint igazi ember bír értékkel. Aki felkapaszkodott a magaslatra, az lenézi az alacsonyabbnak vélt osztályokat s jaj annak, aki vakmerően le akarná dönteni azt a választó falat, amely elkülöníti egyiket a másiktól. Jaj annak, aki megfeledkezik arról, hogy őt a születés joga arra kárhoztatta, hogy szolgája maradjon az ő urának » arra mer gondolni, hogy egyenlő társadalmi jogokat követeljen a kiváltságosokkal. Az emberek a társadalmi élet mezején külön zászlók alatt, egymástól elkülönített osztályokba sorakoznak. Érdekcsoportok képződnek még ott is, ahol mindenkinek az érdeke, |joga é« kötelessége egyenlő. Elidegenedik egyik ember a másiktól, mihelyt jobb az úgynevezett társadalmi pozíciója. így keletkezik az az áthidalhatatlan társadalmi űr, mely osztályokra tagolja az embereket. Hol az egyenlőség, hol a testvériség, hol a demokrácia? Lázas álmok ezek csupán, amelyeket hajszolunk, amelyek után futunk, amelyekért rajongunk — elméletben. A gyakorlati életben senkinek sem kellenek, vagy elérhetetlen vágyak maradnak. Nézzünk szét a nép között. Talán ott megtaláljuk az egyenlőséget, a testvériséget? Hiszen a milliókból álló nép boldogítására születtek meg azok az eszmék. A nép, ha behatóbban tanulmányozzuk gondolkodás módját, elárulja arisztokratikus hajlandóságait s hódol az osztályrendszernek. A munkafelügyelő munkásai felett olyan ur akar lenni-, mint a keleti despoták s a birtokos földművelő más osztályba tartozik, mint a zsellér vagy a béres. Ne is hivatkozzunk az örök emberi jogokra, az alkotó örök törvényeire. Ezek csak elméleti igazságok. Az élet máira tanít bennünket. Az egyenlőség csak utópia, mert gyarlók az emberek s a lelki szegények szeretik a hatalmat és a tekintély köpönyege mögé bujtatott felfuvalkodást. Maradjon nekik is valami. Azt mondják: legönzőbb, legridegebb hatalom a tőke. De ez sem éri el a társadalmi tekintélyek s a hatalomra féltékeny osztályok önzését, mert ez nem tűr meg más hatalmat maga* mellett. A társadalmi kiváltság türelmetlenebb és kizá„)\z Qjság" — „parutáncához." („Ai Újság

u írói és olvasói vitatkoznak : szükségen-* « nőnek az elegáns ruha, hogy férjet kapjon és férjt vonlaimat biztosítsa magának.) * Én annak örülök nagyon. Hogy szép ruhád van, angyalom; Mert, ami szép: szivünkre hat, S terem az édes gondolat. S hogy, mi a szép ? le tudod azt .. . Csak ne okozzon gondokat . . , S aztán, ha mérges nem leszel: Majd csóközöntiel kaplak el!. . £ár\g József. Különös szerelem. HaDtke Dyomán irta: Elek Márton. Igazi nevén: Mariskának hivták. Én következetesen : Máriának szóllítottam. Hogy miért: ma eem tudom biztosan. Talán mert annyira hagonlított az igazihoz. Ugyanolyan szelid, bájos arc, r»gyog<5 szempár, szabályos orr, pici száj, busos ajkak, mikbe bele harapni a mennyei üdvösséggel érhet fel. És az a termet, festeni szebbet nem lehet. Kedves v>lt, lebilincselő ' modorú, szeretetreméltó. Nem is osoda hát, ha az egész vármegye ifjúsága bomlott utána. Én is bomlottam, sőt majd megbomlottam. Már 6 hét óta azon törtem a fejemet, hogy adjam tudiára lehető legkomolyabb szándékomat, midőn egy álmatlan éjszaka hajnalán mosolyogni kezdtem magamon. Te gyáva, naiv iiju! Egyszerűen elmégy hozzájuk, uralkodni fogsz érzelmeiden, megerősíted magad, s azt fogod mondani: >Mária, én szeretem magát, maga nélkül az élet egy fillért sem ér. Legyen az enyém a akkor a világ legboldogabb emberpárja mi leszünk.* Hogy e6téro izgatott ne legyek, aznap jól kiizgattam magam. A hivatalban feltűnt különös viselkedésem, annyira, hogy egyik jó barátom azt a tanácsot adta, menjek mielőbb szanatóriumba, még nem késő. Titokzatosan néztem rá, mi az ő nézetét valószínűleg még jobban megerősítette. Este feketében ós nyugodt léptekkel mentem Máriámhoz. Meg keil történni s ez erőt adott. Szembe ültem vele. Szebbnek, édesebbnek láttam mint valaha. Ez csak fokozta bátorságomat. >Mária* szólalék meg kínos nyolc peronyi hallgatás után. Az »ia«-t különös csukló hangon ejtettem ki. Ez később eszembe jutott és resteltem. Rám emelte két ragyogó fekete gyémántját. iMária* ismétlém újra még mindig fátyolos hangon, »én szeretem magát.* A »gát« megint furcsán hangzott a fülemben. Hej, ha tudtam volna, hogy gát is van utamban. A fekete gyémántok pillái leosukódtak, tulajdonosuk pedig hallgatott. »Mária az Isten szerelmére kérem, adjon választ: számithatok-e én is rokonszenvére, bizalmára, szeretetére ?c »Miklós maga tetszik nekem, szeretem magát*. Bánatos, fuldokló, alig hallható hangon ejtette ki e szavakat. A menyországban éreztem magam. A boldogság, öröm, dicsőség kéjes érzései futották át összes ideg8zálaimat. Máriám, Mariskám maga tehát az enyém, egymásé leszünk, hogy örök üdvösségben, boldogságban éljük át egész életünket.* »Miklós én szeretem magát, de felesége soha sem lehetek.* Tőrdöfés nem járhatta volna át fájdalmasabban szivemet. Minden erőmet összeszedtem, hogy össze ne roskadjak. >Hát miért?* kérdém fuldokló hangon. »Egy jövendőmondó cigány asszony egyszer azt mondotta, hogy boldog házas életem csak akkor lesz, ha férjem legalább 170 cm. magas Mai számunk 10 olc*aJ«