Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-23 / 30. szám

4 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. junius 25. ban kövessen ipari fejlesztésünknek komoly munkája, hogy a közönség hazafias hevét le ne hűtse a csalódás. Nehogy a kapzsiság és önző spekuláció a közönség felbuzdulásával és áldozatkészségével visszaélve, hazafiság cimén ós »hazai ipar* jelszó aiatt értéktelen rossz portékát octroyálhasson reá, olyan országos védőszervezetet, ellenőrző bizottságot kell alakítani, a mely szervezetével kiterjedve a vármegyékre, a járásokra, a községekre, ráütve bélyegét a jóra és megbélyegezve ?a rosszat, vezetője legyen a közönségnek, hogy ugyanakkor, a mikor a magyar társadalom hazafisága védi a becsületes magyar munkát és a becsületes vállalkozásokat s ugyanakkor a magyar közönség is meg legyen védve a visszaélések ellen. Összekötő kapcsot kell létesíteni a fogyasztók és a termelők között egy olyan szervezetben, a mely tanulmányozva a közönség igényeit és kivánalmait, azokra irányítsa a gyárosok és iparosok figyelmét, viszont ráterelje a közönség figyelmét a jó magyar munkára. Mert csak a jó munkának van jogosultsága. Jó és szép legyen a munka. Ehhez kettő kell. Becsület és izlés. Az izlést ós a becsületet kell tehát értékre emelnünk. Az emberiség jövő harcában e két tulajdonság fogja biztosítani a győzelmet. Hitele is csak addig lesz iparunknak a közönség előtt, amíg e két tulajdonságában bizik, csak addig marad is meg állandó fogyasztójának. De viszont, ha a vállalkozás állandó fogyasztásra számíthat, akkor az eddig tartózkodó hazai tőke is hajlandó lesz az ipari vállalkozásokra, megrendült hitelünk is helyre fog állani, ha a külföldi pénzpiac, amely minden mozgalomnak mélyére lát és órtékelni tudja annak következményeit, észre fogja venni, hogy a mi mozgalmunk célja a > vagyoni függetlenség*, törekvésünk az, hogy értékeink ezentúl az ország határain belül maradva, egy nagy nemzeti közvagyouná halmozódjanak fel. Együttesen és egy időben törekedjünk arra, hogy ^közönséget teremtsünk az iparnak ós ipart a közönségnek. E kettős irányban küzdjünk tehát. Szervezzük a védelmet, e védelem alatt pedig fejlesszük ki iparunkat arra a fokra, amelyen állva versenyre kelhessen más nemzetek iparával ós amely méltó legyen a magyar fajnak határozottan nagy és előkelő tehetségéhez. Teljes művészi meggyőződésem, hogy Japánt kivéve, nincs egy második nép a föld hátán, a mely annyi formaérzékkel, veleszületett művészi hajlammal birna ós e folytán ugy ipari, mint minden másnemű kifejlődésre auuyira alkalmas volna, mint a mi népünk, a magyar. Ha az úgynevezett művelt osztály meg tudná látni ezt, ha ennek értékét meg tudná becsülni, Egy szörnyű átkot mondott, azután gyorsan a levegőbe emelkedett. Az Erény pedig karjaiba vette az elájult tündórleánykát és szelíden bátorította : — Ne félj, ón mindig veled leszek. — Oh bocsáss meg — rebegte a szóp tündérleány. — Töröld fel könyeidet, midőn visszahívtál, már megboesájtottam . . . Ölébe vette a tündérleányt ós lassan az ég felé repült az édes teherrel . . . * * * Szilvásy Jenő erre felébredt. Az álom hatásától elkábítva gyorsan átöltözködött és elment valakihez. Az a »valaki« pedig az volt, a kit lángolón szeretett, kié minden gondolata volt. A leány előzékenyen, de mégis fagyosan fogadta s midőn előadta szándékát, a szivárvány színeivel kifestett terveit, épített légvárait, majdnem szemébe kacagott. Józan számítással, kérlelhetetlen hidegséggel bizonyította be, hogy abból a kis fizetésből kettsn nem tudnak megélni. Az érzelmeket pedig ily esetben egyszerűen el kell hallgattatni. Azután egy ügyes fordulattal tudtára adta, hogy elkésett, mert egy éveiben levő, de dúsgazdag férfi már beleegyezését birja . . . Szilvássy Jenő azt sem tudta, hogy ért le az utcára s otthon azután eltűnődhetett azon, hogy miért is marad mindig az álom . . . álom . . . Rovenszky Árpád. akkor ez az ország gazdag és boldog ország lenne. A magyar népnek művészi és ipari hajlamát, munkásainak tehetségét, ezt a meglévő, de szunyadó erőt felhasználva készüljünk arra a harcra, a melyre készülődik körülöttünk Európa minden nemzete. Arra a harcra, a mely kegyetlenebb lasz minden töröknél, tatárnál, az ipari küzdelmek harcára. Jaj annak a nemzetnek, a melyet ez a harc készületlenül talál, mert a mely nemzet e küzdelemben elbukik és az elszegényedés sorvadásában pusztul el, az nem támad fel többó soha. Készüljünk hát e küzdelemre és egyesítsük az összes erőket. Tegyük meg mi az első lépést, irók, művészek ! Alakítsunk egy olyan testületet, a melynek fórumán meghallgatásra találjon minden komoly szó, bárhonnan jöjjön is. A hol az ipari kérdések kapcsán éppen olyan fontos megvitatás tárgya legyen a gyárosok ügye, mint a művészek törekvése vagy a magyar munkásnép érdeke, mert mindezek kiegészítő kérdései a nagy egésznek, az ipari fejlődés kérdésének. A melynek fórumán ne feszélyezzen senkit a pártpolitika, a hol minden őszinte szándók szabadon nyilvánulhasson és támogatásra is találjon. Iparkodjunk a közfelfogást a gyakorlati élet egészséges útjára terelni, iparkodjunk mindent gyakorlatilag is megoldani. Ha iparunkat nem védik a törvények bástyái, állítsunk neki bástyákat a magunk szabad akaratából. Ha nincs vámsorompó, állítsuk fel e sorompókat lelkeinkben ós legyünk mi azoknak önkétes őrei. Iparkodjunk lehetővé tenni, hogy ezentúl ne kelljen idegen tárgyakért pénzünket idegennek adni. Zárjuk el a csatornákat, a melyeken a magyar közvagyon idegenbe folyik. Teljesítse minden ember az ő kötelességót a maga hivatása szerint. Az író hivatása, hogy ez ügynek prédikátora, apostola legyen. A művész hivatása, hogy formaösmeretóvel, színórzékével irányítsa az iparos fejlődósét, Ízlésével segítségére legyen ugy a gyárosnak, mint az iparosnak, a szabónak ugy, mint a fazekasmesternek. Olvasszuk be iparunkba a művészetet, — más oldalról olvasszuk bele a magyar érzést és egy közös tőből fakadó Ízléssel neveljük az iparost ugy, mint a közönséget. Törekedjünk arra, hogy egy jó irányban kialakult közvélemény kivánsága folytán általáuos nevelési rendszerünkben is ezentúl ne a tudálékosság erőszakolása, hanem a gyakorlati élethez szükséges tudás, az ipari művelődés, a velejáró szép éixék és a mi pénzértékben is mérhetetlen sokat ór, a jó ízlés fejlesztése legyen első sorban irányadó. Ebben kövessük Európát, az angolt és a franciát, a kik Ízlésük nagyhatalmával harácsolták össze az önálló izlés nólküli nemzetek milliárdjait. Tisztítsuk meg közéletünket a theoriák miazmáitól és tisztítsuk meg a közfelfogást az úgynevezett »európai műveltség* külső mázától, de aztán oltsuk be az igazi »enrópai műveltség* szérumát a magyar közélet vérébe, ugy, hogy az a magyar szív izzó kohójában felolvadva, vérré váljon, hogy az a magyarságnak életlentartó ereje ós Európában való fenmaradhatásának örökös biztosítéka legyen. Ezen műveltségnek első sorban az ipari törekvésekben kell megnyilatkozni. E téren, az ipari művelődés terén fogjon kezet a politikus az iparossal, az író a gyárossal, itt fogjon kezet a művész a paraszttal.; Ebből az országos nagy kézfogóbó) fog kivirágozni ipari fejlődésünk és az az előkelő igazi magyar műveltség, a melyre szükségünk van, a mely nélkül fenn nem maradhatunk. Ne várjunk mindent a kormányoktól. Ott van ós csak ott lehet egészséges nemzeti élet, a hol a társadalom közfelfogása irányítja ós segíti egyszersmind a vezetők működését. Rá kell bírnunk a társadalmat arra, hogy a mikor hosszas tespedéséből felébredt, ne elégedjék meg a passív resistentiával, hanem a tett mezejére lépve, vesse meg alapját a gyakorlati magyar művelődésnek, ipari kifejlődésünknek, az ország meggazdagodásának és a gazdagságból kifolyó nemzeti hatalomnak. Ezért van szükségünk egy olyan szövetségre, a mely e törekvéseket hirdesse, e törekvéseknek a társadalom kebeléből katonát toborozzon és neveljen, a mely az önálló vámterület kérdésének megoldását elősegítse ós az önálló vámterület életbeléptetésére az országot előkészítse. Alakítsuk meg hát ezt a szövetséget! Kezdjük meg mi, irók és művészek ! Mikor s nagy forradalom idejében Párisban a convent nem tudott boldogulni, akkor Marseilleben összeállott négyszáz egyszerű ember és elindult Párisba azzal a szóval: „Menjünk — mentsük meg a hazát!" Azt sem tudták hogyan, mégis elindu'tak. Gúnyolták, kacagták őket, mégis elindultak. A harmadik falunál megszűnt a gúnyos kacagás. Párisba már 20.000 ember vonult a nyomukban a Marseillaise dallama mellett. És ez a 20.000 ember vetette meg alapját a nemzeti hadseregnek. Mi se törődjünk hát a kislelküek gúnyos kacajával. Törjünk előre bátran, követni fognak. Először egyesek, aztán százak ős ezrek. Jöjjünk össze, vessük meg alapját e szövetségnek és hívjuk el gyülekezetünkbe a gyárosokat, az iparosokat, stb. s velük együtt oldjuk meg törekvéseink gyakorlati kivitelének módjait. Kezdjük meg ezzel ipari függetlenségünk jövendő harcát, — követni fog a társadalom, velünk lesz a nemzet. Budapest, 1905 julius havában. Feszty Árpád. Szenzációk. A szorgalmas újságolvasók a mult hetekben eltűnődhettek magukban, hogy milyen jeles skandalum fészek Zalavármegye székvárosa, ahol az iparossegédek akkora lázadásban törnek ki, hogy kivonul ellenük egy század huszár; két uri ember utcai botrányt csinál, amelyre összeszalad a fél város; a képviselőtestület közgyűlésein a városatyák belegázolnak egymás becsületébe és párbajsegédek járnak kelnek, értekeznek. Egyik nyári szenzáció a másikat követi, amelyekről a saját külön tudósítók sietnek távirati ós telefon értesítésekkel, a legnagyobb részletességgel beszámolni, hogy a csíkszeredai ós mármarosszigeti publikum is élvezhesse a mi kis városunk helyi érdekű skandalumait. Hogy kinek van kedve ama bizonyos csúnya madár szerepét játszani „s nem törődve sem a város, sem egyesek jó hiróvel, sem embertársainak jövőjével, minden pikáns izű szenzációt világgá kürtöl, nem tudjuk; de hogy ki kellene ütni a kezéből az irótollat s olyan szerszámot adni neki, amellyel kevesebbet árthat, az már bizonyos. Mert a toll veszedelmes eszköz azoknak a kezében, akiknek nincs érzékük ahoz, mit kell megírni ós mit kell elhallgatni. Igaz, hogy a sajtó munkásainak van egy ujabb nemzedéke, akiket Herozegh Ferenc sakáloknak nevezett el; ezek egy olyan lapról ábrándoznak, amelyben mindent mesí lehet írni. A név találó. A sakál a leglármasabb szerves lény. Mindig üvölt, akár van rá szükség, akár nincs. A sajtót belefoglalták a nagyhatalmak közé. Mert nagy hatalom és nagy áldás a szabad sajtó, amely behálózza az egész világot s terjeszti az eszméket, irányítja és vezeti a közvéleményt. Nagy jóltevője az emberiségnek, a nemzeteknek, mert terjesztője a humanizmusnak, a szabadságnak, a felvilágosodásnak; közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket, közös szellemi kapcsolatokat teremt mindazon népek között, amelyek a kultura s a haladás részesei. Ötvenhót esztendeje annak, hogy Magyarországon teljesen szabad lett a sajtó. A szabadság nem tartott sokáig. Keresztül kellett vergődnünk egy megpróbáltatásokkal teljes korszakon, míg végre a szabadság szelleme végleg kiütötte a censor kezéből a gyilkos ceruzát ós mindenki szabadon nyomtathatta le a gondolatait. A szabadságnak nincs más korlátja, mint a büntető törvény. Mindenki irhát ós beszélhet a saját felelősségére. A fényt árnyék kiséri; a szabadságot nyomon követték a visszaélések, a kinövések. A sajtószabadság legrutabb kinövése a revolverezés és a szenzáció vadászat. A sajtószabadság nevelte fel azokat, akik nem ambicióból, nem önzetlen jó szándékból, hanem azért veszik kezükbe a tollat, hogy felpiszkáljanak minden magánügyet, előhurcoljanak minden olyan dolgot, amelyhez a nagy nyilvánosságnak semmi köze sinos, de az