Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-31 / 53. szám

1905. december 31. » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 3 felfüggesztette kettőt bünperbe fogott, azonban eredménytelenül. E közben elkövetkezett december 19. A képviselőházat ismét elnapolta a király. A kormány az ülésen nem jelent m.'.g, és mint utólag kisült, a:; esetben, ha a képviselőház u királyi elnapoló szónak n^m engedelmeskedett volna, ha a képviselőház együtt marad, honvédok verték volna szét a magyar parlamentet. A decemberi elnapolást megelőzőleg Lukáos volt pénzügyminiszter a béke érdekében futkozott. Hozzánk is elérkezett a hir, hogy kész a béke, meg van a megegyezés, holott békéről, megegyezésről szó sem lehet mindaddig, mig a magyar nemzet jogos követelései kielégítést nem nyerhetnek. Az óv utolsó, de körülbelül huszonötezer családra nézve legfájdalmasabb eseménye a póttartalékosok behivása. A törvény intézkedése szeriut a póttartalékosok különös és rendkívüli körülmények között tényleges szolgálatra bevonhatók. A különös és rendkívüli körülmény kétségtelenül csakis háborús alkalomra érthető és magyarázható, azonban a kormány, a moly túltette magát eddig is a törvény világos rendelkezésén, ezúttal is nyugodtan megszegte a törvényt és a huszonötezer ember jogos kedvezményét figyelmen kivül hagyta. Jövő év elején a bünügyi, vízszabályozási, hadmentességi, italmérési tartalékok behajtása végett a végrehajtók dobja is megperdül. íme ezek volnának ezen év kiválóbb politikai eseményei. Kétségtelenül nagy — átalakító események jelzik ezt az évet, de viszont annyi törvényszegés is, amely egy évszázadra is elég volna. Nem hisszük azt, hogy a nemzeti szellem, amely ez óv minden pillanatát a jövő alakulásra nézve kifolyólag olyan felséges korszakká emelte, az 1906 évben csökkenni fog, sőt hisszük azt, hogy az a sok törvényszegés, amelyet megfelelőleg a kormány elkövetni fog, a nemzetet még egységesebbé fogja tenni és a jövő év, mint Justh mondta ennek gyümölcseit uj Korszak, egy boldog korszak kezdetét jelenti ennek a sokat szenvedett szegény magyar nemzetnek. Adja Isten! mert biztosra vehetjük, hogy nagyon sok meglepetést fog A feminizmus. Ahogy az általános választói jogért megindult a küzdelem, a férfiak nyomán előállottak az asszonyok is, hogy a/ általános választói jogból ők is kiköveteljék a maguk részét. A feminizmus ma már nagy és hatalmas áramlat, amelylyel számolnia kell az egész férfivi- i iágnak, amelyet sem lekicsinyelni, sem erőszakkal elnyomni nem lehet. Jó lesz komolyan foglalkozni a nőkérdéssel s a feminista mozgalmakkal ugy politikai mint «

.••I

J

^I

M _j.li i l

| . .Ú

jl

kj

ai MI

M • egész testével odafordult. Nem szólt egyikük sem, de a szemükből mintha szikra pattant volna ki. Emilé Ourcet hirtelen elpirult. — Mi bajod? kérdezte a társa. — Semmi, — felelt ez. — De bosszant, hogy éppen ezzel az emberrel kerülünk össze, ezzel a magas szőkével. -• Miért, ki ez? — Épp az, hogy senki. Az atyámnak az üzletében van, valami kis könyvelőcske. Baclére a a n<»ve. Heotorból kiszaladt az alkoholos düh. — Bánom is én, — kiabálta. — Akárki az, ha közelemben ül, viselje magát tisztességesen. Az a három ur fészkelődni kezdett, Hector pedig egyenesen Baclére felé fordulva, odasüvöltötte: — Megértettük? . . . Baclére pedig áldásos nyugalommal felkelt, odament a két ficsúr asztalához, szeliden megált és azt mondotta: — Nem vagyok ugyan nagyothalló, de nem értettem. Ezekben egy pillantásig mintha megszűnt volna működni az agyvelőcske. Emilé előbb kapott eszméletére: társadalmi téren, a.z a század még hozni a nőknek teljes omancipációja tekintetében. A régi rend hívei, akik nem tudnak beletörődni abba a gondolatba, hogy a nő egyenlő jogokat élvezzen a férfiakkal s bevonuljon az nsszonysereg a politikába, a tudományok féltve őrzött csarnokaiba, borzadva gondolnak arra az időre, amikor elkövetkezik a nagy emancipáció s az élet küzdőterén egymással szemben tülekedik a gyenge asszony a világ urával. És gyűjtik az argumentumokat a feministák ellen, amelyekkel vissza tudnák kényszeríteni a nőt a caaládi ólét szük körébe, a konyhába s a gyermekszobába. Ki tagadhatná, hogy a nőemancipáció ellenségeinek sok igazságuk van? Csakhogy ezek az igazságok tisztára elméletiek s a gyakorlati élet inkább a feministák törekvéseit támogatja. A tudósok elméleti okoskodása nem képes a társadalmi rendet átalakítani 8 a mai társadalmi rend úgyszólván kikényszeríti a nőt abból a környezetből, amelyben természetszerű rendeltetését évezredeken keresztül betöltötte; belevezeti az élet forgatagába, a kenyér utáni híjszába, ahol legelső sorban nem a nőiesség, hanem általános emberi tulajdonságok érvényesülnek; ahol a nő első sorban nem bájos, varázsos, gyengéd aszszony, hanem egy küzködő ember, aki erejét, intelligenciáján, munkáját érvényesíteni akarja. A poéta lelkeknek fájó s a férfiak fölényére és hatalmára féltékeny nagyképűeknek rettenetes gondolat az, hogy a nő versenytársa legyen a férfinak. Szebb és természetesebb az élet ugy, hogy a férfi dolgozzék és vezessen s amit elvesz a nőtől jogokban, azt pótolja gyengédséggel és hódolattal. De hát gyengédségből és hódolatból nem sütnek kenyeret s ha a férfivilág a maga önzésével olyan viszonyokat teremtett, hogy a nőkérdést a tormészettörvényeihoz legközelebb fekvő módon nem tudja megoldani, akkor no csodálkozzunk legalább a felett, hogy a feminizmus mindig nagyobb hullámokat vet s naprólnapra erőszakosabb lesz. Jobb szeretném én is, ha a régi pőetiku3abb, a nő rendeltetésének, az utódok jóvoltáuak inkább megfelelő és kedvező rendet fenn lehetne tartani. De nem lehet. Bele tudok nyugodni abba, hogy a nők egyenlő jogokat élvezzenek a férfiakkal minden téren. Sőt nem csak belenyugszom, hanem belátom, hogy a mai viszonyok között a feministáknak van igazuk akkor, amikor az emancipációért küzdenek s nem azoknak, akik ódon szagú elméleti igazságokkal akarják békóbe verni a való életet. A legtöbbet vitatott kérdés az, hogy a nőt értelmi képességei, lelki tulajdonságai 8 fizikuma képessé teszik e arra, hogy a férfiakkal felvegye a versenyt. A feministák egyszerűen tagadják, hogy értelmi erő tekintetében bármely külömbeég lenne a férfi és a nő között, sőt akadnak köztük sokan, akik a nőnek adják az elsőséget. — Ki hívta önt ide? — kérdezne izgatottan. Baclére higgadt maradt. — Hívni nom hivott senki, de a tisztességérzetem kergetett, — felelte szilárdan. Hector d'Ebysse egy kissé megrökönyödött erre a hangra. Emil Ouroet-nek az orcimpái remegni kezdtek az izgatottságtól: — Nos, ha senkisem hívta ide, akkor távozzék. — Erre a beszédre semmi esetre sem — hangzott az önérzetes válasz. — Mindenekelőtt pedig óhajtanám tudni, hogy mi bajuk önöknek mi velünk. — Emilé összeszorította az öklét: — Takarodjék, mert . . . Baclére mozdulatlan maradt. — Mert? — Mert az arcába vágok, cudar tacskó — szólt amaz fölemelt karral Baclére felé sújtva. Ez az egyik kezével szépen megfogta a lesújtani akaró kart, a másikkal pedig jobbról-balról fölképelte Emilé Ource-t. — Hn önnek ez nem elég, kedves uram — szólt anélkül, hogy egyetlen arcizma is megrándulna — viselje magát mégegyszer igy, mégegyszer veszek magamnak elégtételt. De csak ilyet. Mást soha . . . A lelki tulajdonságokat, a jellemet, az akaraterőt stb, a nevelés eredményének állítják s a mai természettudományos ós evolúciós áramlatban, amikor a velünk született képességek létezését a tudósok egész gárdája tagadja 8 mindent a fejlődés törvényére vezetnek vissza, nagyon könnyű volt ennek az elméletnek hiveket szerezni. A nőemancipáció ellenségei természetesen az ellenkezőt vitatják. Az asszonyt a gyengeség jeles edényének, megtestesült gyarlóságnak tartják s el nem hiszik, hogy akár tudományban, akár művészetben, de különösen a jellem kiválóságában, s egyéni értékben utolérhesse a férfit. Ezt az álláspontot első sorban a nők fizikai alkatára, idegrendszerére alapítják. Had keresse a két ellentétes tábor az igazságot ! Nem találják azt meg soha, mert az élet nem engedi magát kategóriákba szorítani 8 megcsúfolja a legszebb okoskodást is. Ezelőtt csak egy félszázaddal melyik matematikus hitte volna el azt, hogy egy asszony is képes behatolni ebbe a száraz, idegölő tudományba, amely óriási munkát és kitartást követel; gyönyört pedig csak annak nyújt, aki keresztüldoigozta magát, rettenetes robotmunkával, az alsóbb régiókon 8 felemelkedett odáig, ahol a számok már élnek s a világegyetem titkait beszélik el a tudósoknak. A számtan ugy-e már csak nem asszonyoknak, női kedélynek való tudomány? És Kovalevszka Szonja ennok a tudománynak valóságos aszkétája lett. Kora ifjúságától kezdve ennek élt, az upszalai egyetem tanára lett s diadalmasan vonult be a férfiak által monopolizált tudomány csarnokába. Sőt maradandó emléket is hagyott maga után azokban a matematikai képletekben, amelyek nevét viselik. És hogy Aristotelesz s a többi bölcsek nem fordulnak meg a sírjaikban ! Renan Mariette együtt dolgozottt a bátyjával 8 akkora tudománya volt, hogy sok akadémikus irigyelte érte. Filozófiával foglalkozott s történetírással. A példák végtelen hosszú sorával lehetne bizonyítani azt, hogy a nő minden tudományban lehet oly tökéletes, mint bármely férfi. Ha pedig igaz volna az a tétel, hogy fizikuma képtelenné teszi a nőt a szellemi munka legmagasabb fokára, akkor aligha mutatna fel az élet annyi kivételt. A feminizmus ellenségeinek egy hatalmas fegyver van a kezükben. Egy olyan érv, amelyre még eddig alig lehetett rácáfolni. A tudományokkal, politikával foglalkozó, agitáló asszony minden esetben elveszíti nőiességét. Legtöbb tudós asszony a férfiasságot utánzó hóbortba esik, amely már külső megjelenésükben, ruházatukban, a külvilággal szemben való viselkedésükben szembetűnő s életmódjuk, szokásaik úgyszólván megtagadása az örök természetnek. Ez az egy pont bizonyítja azt, hogy a nőt nem tudósnak szánta a termászet s a tudományokkal való foglalkozás uj;y átalakítja egész lényét, hog y III. Az öreg Ourcet elborult homlokkal állott a fia előtt: — Lásd megjósoltam. Emilé tajtékzó dühvel mondotta. — És ez a bitang a te embered volt! . . . — Volt? mért mondod, hogy volt? A fiúnak minden paránya reszketett az izgatottságtól. — Remélem, — felelte, hogy azt az embert egy pillanatig sem tartod tovább a szolgálatodban. Az öreg szigorú arccal felelte : — Édes fiam, te alaposan tévedsz. Az az ember ugy viselkedett, amint — hasonló helyzetben — magam is föltétlenül oselekedtem volna. Aztán pedig föltétlenül megbízható, régi alkalmazottam. Amit tettt, azt mint magánember jtette. s ahhoz nekem semmi közöm. A fő pedig az, hogy megérdemelted, amit kaptál. Igy van! * . . . Ezt a történetet ugy beszélték el énnekem. Azt feleltem reá akkor, a mit most írok ide, hogy ilyen apák, akik igy gondolkodnak ós cselekszenek, csak novellákban élnek. Frangois Coppeé.