Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-10 / 50. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyeí Hírlape 1905 december710. s Bécsben nagy gyönyörűséggel nézik: hogyan készíti elő az utat az eszét vesztett tömeg. A hétről. Az állandó választmány ülése. hatása. — A hirlapbojkott Zalavármegye törvényhatósági bizottsága dec. 11-én tartja rendes téli közgyűlését, amelynek tárgysorozatába felvett ügyek előkészítése végett az állandó választmány a mult héten ült össze. Hertelendy Ferenc főispán felmentése még mindig késik. Hazafias érzületű főispánunk azonban nem akarván a Fejérváry kormánynak semmiféle szolgálatot tenni, a főispáni teendők ellátását beszüntette s ezt a belűgyminiszBeriumnak bejelentette. De tudatja ezt a törvényhatósági bizottsággal is. Az állandó választmány ülésén tehát Csertán Károly alispáu eluökölt. Az ülésen a bizottsági tagok nagy számban jelentek meg. A főispán kinevezése már Dtra késhetik soká; elő kell tehát készülni a vármegyének a passív resistentia komolyabb jeleneteire is. A politikai kérdésekkel, a vármegyék átirataival a bizottság lelkesülten foglalkozott. A hazafias aggodalom, de egyszersmind a megfontolt és rendíthetetlen elhatározottság uralta a hangulatot. Teljes egyértelműséggel haladt a választmány egy lépéssel tovább az ellenállás szervezésében. Az állandó választmány azt a javaslatot, terjeszti aj közgyűlés elé, hogy a kinevezendő tőispánnal szemben a leghatározottabb ellenállást fejtse ki s adjon utasítást a tisztviselőknek, hogy a kinevezendő főispánnal ne érintkezzenek és pedig se hivatalos, se magán uton; rendel.teit ne foganatosítsák, elöljárójuknak el ne isineijók. A bizottság tagjai a legmesszebbmenő társadalmi bojkottot akarják kimondatui a leendő főispán ellen, a zemplénvármegyei példa nyomán. A főispáni lakást a vátmegye nem pecsélteti le, mert erre nem lesz szükség. Az állandó választmány ugyanis dr Gyömörey Vince indítványa folytán azt a javaslatot terjeszti a közgyűlés elé, hogy az alispán foglalja el a főispáni lakást, az alispán lakását pedig alakítsák át hivatalos helyiségekké. Az alispáni hivatal helyiségei egyébként is szűkek; az iroda és irattár ugy össze vannak zsúfolva, hogy a helyzet már majdnem tűrhetetlen; az árvaszék két épületben vau elhelyezve. A hivatalos helyiségek kibővítése tehát — még a politikai helyzettől eltekintve is — feltétlenül indokolt s a vármegyének elvitathatatlan joga, hogy szókházával szabadon rendelkezhessék. Arra, hogy a főispánnak lakást adjon, nem kötelezheti a kormány. Nincs tehát kétség aziránt, hogy a javaslatot a közgyűlés is elfogadja s e hó 12, 13-án nem fogna már a leendő főispán üres helyet találni a vármegyeházban. A kormány beszüntette a dotációt. Az állandó választmány azt javasolja, hogy a vármegye is szüntesse be az államnak eddig fizetett azon évi 10.000 K kiszolgáltatását, amelyet eddig az államépítészeti hivatal fenntartási költségei fejében adott. Az állam ugyanis nerc bocsátotta ingyen a vármegyék szolgálatára a mérnökeit, hanem a törvényhatóság műszaki ügyeinek ellátásáért bizonyos összeget kötött ki. Zalavármegye ezen a címen 10.000 koronát fizetett. Ha az államépítészeti hivatalt a dotáció beszüntetése miatt a törvényhatósági műszaki ügyek ellátásától eltiltaná, az állandó választmány azt ajavaslatot terjeszti elő, hogy a vármegye siiját hatáskörében gondoskodjék az állami mérnökök helyettesítéséről; esetleg a törvényhatósági utak körül felmerülő teendőket berendelt utbiztosokkal láttassa el. Az állandó választmány azzal a kérdéssel is f'oglalkozztt, hogy az adóhivatal által elfoglalt hivatalos helyiségeket 1 imondja. A pénztárak és számvevőségek államosítása alkalmával ugyanis az adóhivatalt ideiglenesen a vármegyeházában helyezték el. A vármegye azonban 1907. év végóig átengedte a helyiségeket s felmondást s<m kötött ki, tehát az adóhivatalt a vármegyeházban meg keli tűrni. A választmány letárgyalta a tárgysorozatba felvett összes folyó ügyeket. Az újságoknak soha sem volt még akkora keletük, mint mostanában. Minden ember lesi várja a politikai válság fordulatait; az uj főispánok beiktatásának botrányait; az oroszországi eseményeket a a szenzációk tömegét, amit a napi sajtó ezekben a mozgalmas időkben világgá röpít. Még a városi embernek is mindennapi kenyere az újság. Hát még falun, ahol nincs telefon, amely segítsen a hírszomjas emberen, akit a rettenetes utak, a rosz idő a házába zárt. A posta érkezése örvendetes esemény, mert a nyomtatott betű köti össze manap a legkisebb zugban lakó embert az egész nagy civilizált világgal. Tél viz idején néha egy-egy zivatar elfogja a postát. Milyen keserves nap az, mikor nincs újság, osak az tudja, aki valaha a világforgalom útjaitól távol eső helyen lakott. A mult héten pedig Zalavármegyében sok ember nem kapott újságot. Épen azok a lapok maradtak el, amelyek nálunk legjobban el vannak terjedve. Ellenzéki vármegyében bizony kevés híve van a kormány nyilt és titkos lapjaiDe hol vannak vajon a népjogok ellenségei Magyarországon ? Van-e csak egyetlen egy politikus, de van-e egyetlen ember, aki a mai állapotokat fenn akarná tartani? Vita csak afelett folyik, hogy a népjogok kiterjesztésének hol legyen a határa? Mert határának lenni kell. Ha egyéb nem, a nem és az életkor szab bizonyos határt. Az egyes politikai pártok és lapok között csak annyi az eltérés, hogy egyik a népjogokat egyszerre a végső határig akarná kiterjeszteni, a másik a határokat egyelőre szűkebbre szeretné vonni. Az egyik kizárólag az emberi jogok, mint eszme szempontjából tárgyalja és fogja fel a nagy reformot; a másik a nemzeti érdekek alapján akarja megállapítani, hogy meddig szabad mennünk a szavazati jog kiterjesztésében. Az egyik azonnal, a másik fokozatosan óhajtja az eddig jogtalanok minden rétegét a polgári jogok teljességével felruházni. Az elv sértetlen, csak a részletek felett folyik a vita. S ezekért a részletkérdésekért, az őszinte szóért, a nyilt homlokkal való küzdelemért a magyar sajtót saját munkásai terrorizálták. Nem politikai küzdelemről, nem utcai zavargásról, sztrájkról, bojkottról van ebben a dologban szó; hanem a sajtószabadság megsértéséről. A sajtó minden munkásának, legyen az vezér vagy közkatona; a sajtó minden orgttnumának, legyen az világlap vagy apró vidéki ujaiág, egynek kellene lenni a sajtó szabadságának védelmében. A káröröm hangja árulás a sajtó ellen; a semlegesség gyávaság. A legnagyobb igazságtalanság a muukások részéről az, amit a sajtó ellen elkövetnek. Nem gondolták meg, hogy a népjogoknak s a demokrácia terjedésének a sajtó szabadsága volt leghatalmasabb eszköze; elfelejtik azt is, hogy egy részüket a sajtó látja el munkával s napról-napra növekszik azok száma, akik a lapoknál munkát és kenyeret találnak. A terrorizmus tehát méltatlan és indokolatlan. Az ellenvélemények harcában tisztulnak az eszmék. Terrorizmussal ráfeküdni az ellenkező véleményre: bűn. Mi távol élünk az izgalmak színterétől s munkásainkat, akik az általános választói jognak természetesen szintén hívei, nem izgatja a tömegek mozgalma. ElfogulatlanabbuHtélhetik tehát meg a lapok elleni merényletet. Es nincs köztük talán egy sem, aki lelkében el ne itélná a terrorizálás vad eszközeit. A népek szabadságát, a milliók jogait a felfelvilágosodás századában elkobozni nem lehet; de a megfélemlítés, a rombolás, a gyűlölet folytonos szítása nem viszi előbbre a népeket a felszabadulás felé. A felkavarodott társadalom ós meghasonlott ország felett diadalt fog ülni a reakció A tömeg. Az István-uton, a rendőri őrszoba előtt harminc-negyven emberből álló tömeg verődött össze. Az ujonan érkezők kíváncsian tudakolták : — Mi történt ? Valakit bevittek ? Egy szegletes arcú asszony, kosárral a karján sietett felvilágosítással szolgálni. — Én láttam. Olt álltam a kapuban, lisztet akartam hozni a boltból. Ott történt a nyárfa alatt a szegleten. Majd meghaltam ijedtemben. Egy leány leöntötte szeretőjét vitriollal . . . — Mikor? — Még egy fertály órája sincs. A legény összeesett. A rendőrök alig tudták lábra állítani. Olyan volt, mint a halott. Lehet, hogy bele is hal szegény. Jaj, Istenem! Én is majd összeestem. Borzasztó, hogy mi minden történik mostanában. Egy másik öregasszony vette át a szót. — Bizony mindennap lehet ilyet olvasni az újságban. Egymást falják, emésztik az emberek. Soha se volt olyan csúf világ. Mihelyst valami bajuk van, összebeszélnek s egymást ölik agyon. A mult héten is volt olyan eset. — Az még rendes dolog, mondotta a sovány, rongyos munkás ember, hogy elemésztik egymást. Abba senkinek sincs beleszólása. Aki nem akar élni, az menjen Isten hirével. Az olyat nem lehet marasztalni. De már a vitriol, aki kutya áldója van . . . — Igaz, mondották a körülállók. A muaká3 embernek hízelgett, hogy szava visszhangra talál. Kedvet kapott tovább magyarázni. — Ezek a mostani lányok azt hiszik, hogyha a legény megcirógatja, hogy az már minden. Hogy akkor a legény más lányra no is nézhessen. Mintha bizony a lányok nem csalnák meg a férfiakat. Olyiknak három-négy szeretője van, aztán azt akarja, hogy mind az övé legyen. Telhetetlenek, disznók . . . Még vitriolt is öntenek a férfira. Volt egy pajtásom, iskolaszolga, azaz most is meg vau az istenadta, csak a félszeme hiányzik. Kiette a vitriol. Nyomorék. A félarca csupa vörös hólyag. — Ki öntötte le ? — kérdezte az első vénasszony. — Hát valami cselédlány. Olyan jófajta. Mert az én pajtásomnak már akkor felesége volt, mikor kikezdett vele. A lány tudta és mégis . . . — Égetni kellene az ilyet — mondotta a szegletes arcú házmesterné, elevenen megégetni. Felakasztani a lábánál fogva. Az ilyen nem érdemel mást. Egy cilinderes ur furakodott kerosztül a tömegen. — Eresszenek, mit ácsorognak itt? Aztán nem törődve, hogy a rárivaiásnak van-e hatása, sietve bement az őrszobába. — Ez a rendőrorvos, — mondotta egy suhanc, ki ingujjban állott az őrszoba előtt. Most jönnek majd a mentők . . . — Jöhetnek, mondotta a munkásember, nem sokat segítenek rajta. En tudom, milyen a vitriol. Ahová odacsöppen, ott a herkópáter se segít. Láttam. — Abba bele is lehet pusztulni? — kérdezte egy vézna cselédleány, ki piros napernyővel ácsorgott a tömeg között. — De bele ám, lelkem. Vígan, muzsikaszóval. Én az olyan lányt, aki vitriolt vesz a kezébe, a saját kezemmel tudnám megfojtani. Itt az utcán. Eltaposnám, mint a kártékony férget. Én megtenném. Isten uccse megtenném. Egy 6zürke szakálas hordár, kinek az orra olyan volt, mint a piros paprika, oktató hangon szólalt meg: — Olyat nem szabad tenni öosém. Mindennek meg van a maga regulája. Azért van törvény a világon. A törvény az első, az parancsol mindenkinek, urnák, szegénynek. A rongyos munkás ember dacosan kapta fel a fejőt. — Törvény? Majd mit mondok a törvényre. Mit tud a törvény? Semmit. Az is huucut volt aki kitalálta. A vörös orrú hordár feddően rászólt: — No már ilyet nem kell mondani. — De mondom — pattogott a rongyos munkás ember. — Nem bánom, ha be ia csuknak miatta.