Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-11-12 / 46. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. november""!!). betartása mellett és kivétel nélkül csakis föltét­lenül szolid ügyleteket, — közvetíteni hajlaudó. Öngyilkossági kísérlet. Horvát Anna 15 éves árvaleányt rokona özvegy Szommer Ignácné tartotta és nevelte. A leánynak rossz hajlamai voltak, amiért az asszony megfenyítette. A napok­ban egy kisebb összeg veszett el a házban s a lopással a leánykát gyanúsították. Ezért megint korholták a leányt, a ki ezt annyira szivére vette, hogy elment a boltba, lugkövet hozott s megitta. Nem lévén senki a házban, a leány órákon át kínlódott, mig valaki észrevette, jelentést tett a rendőrségen és kiszállították a kórházba. Tolvaj kereskedő segéd. |Stern Emil kereskedő segéd egy zalaegerszegi üzletben volt alkalmazva. A beléje helyezeit bizalommal rutul visszaélt s a kínálkozó alkalmat arra használta fel, hogy az üzletből egyet-mást eltulajdonítva, állítólagos menyasszonyához küldözgette el. A kereskedő a fiatal segédet szemmel kisérte, végre rájött a turpisságra, följelentést tett ellene a rendőrható­ságnál, a hol előzetes letartóztatásba helyezték és átkísérték a királyi ügyészséghez. Az aprán­kint eltulajdonított tárgynak értéke meghaladja a száz koronát. A 600.000 koronás jutalom érdekes kifizetése. Ködös, homályos időben szorgalmasan dolgozga­tott egy alföldi városban a kovácsgazda ós esze­ágában sem volt, hogy napi munkáját a szerencse ragyogó napja sugározza be. Rozoga bérkocsi állt meg a háza előtt, de a hangyaszorgalmú ember a munka hevében észre se vette ezt és így a kocsiban ülő Török A. ós Társa budapesti bank­ház kiküldöttei észrevétlenül kerülhettek be a gazda konyhájába, ahol a tisztes háziasszony és fórjhezment leánya javában mostak. A két nő meglepődve hagyta abba a munkát és midőn a gazda után tudakozódtak, ijedt hangon kiáltot­ták a kovács nevét, ki szurtosan, szenesen sietett be a lakásba. Már sötétedett ós a kót idegen négyszemközt óhajtott a gazdával beszélni, de ezt az asszonyok nem engedték és néma csönd­ben bevonult a társaság a szűkes, alacsony szo­bába. A sötétség, a némaság, az asszonyok kiváncsisága igen érdekes helyzetet teremtett és midőn az apró petróleumlámpa pislogva égett, már ott ült az izgalom pirja az asszonyok arcán. A kót idegen azután azt kérdezte, hogy az 57080. számú negyed sorsjegy a kovács birtokában van-e? Erre bőbeszéddel elmondta az asszony, hogy az hogy az odavaló takarékpénztári szolgával együtt játszottak erre a sorsjegyre ós a sorsjegy annál van megőrzés céljából. Vagy egy negyed óra telt el, míg a szomszéd a sorsjeggyel együtt előkerült és ekkor előadták a bankház küldöttei, hogy elhozták a legnagyobb nyereményre eső nagy pénzösszeget, hogy ezt nyomban kifizessék. Az asszonyok örömükben sirva borultak egymás nyakába, mikor a sok ezres bankót leolvasták az asztalra a Török bankház kiküldöttei, a jó­lelkű gazda pedig remegő kézzel vette át a nagy csomag bankót és a társára bizta, hogy olvasná meg. Mikor a nagy izgaloto után magához tért az egész társaság, hálálkodva köszönték meg a Török bankház embereinek, hogy ily nagy va­gyonhoz juttatták őket. Verekedő zenészek. Egy átvirrasztot éjszaka után betértek a kávéházba Olá János és Dani Ferenc zenészek. A fölött folyt köztük a vita, hogy ki kezeli nagyobb művészettel a hegedűt. Ebben a kényes kérdésben nem tudtak meg­állapodásra jutni. Végre kézzel fogható árgumen­tumokhoz folyamodtak, miközben nem kímélték egymást, és ha közbe nem lépnek, aligha produkál­hatták volna sok időig a művészetüket. Mult hóban elhaltak városunkban. 1. Tíohler Ignác magánzó 86 éves. 2. Hegyi Mária gyer­mek 16 hó. 3. Weber Szidónia 33 éves. 4 Kolompár János 4 hetes. 5. Paczona János cseléd 40 éves. 6. Nagy István asztalos segéd 22 éves. 7. ,Tölli Flórián ny. hív. szolga 61 éves. 8. Nemes Sándor bir. végrehajtó 71 éves. 9. Német Irma gyermek 2 éves. 10. Heigl Miklós gyermek 7 éves. 11. Ruzsinszky Mari hajadon 28 éves. 12. Jákli Lóri özv. Halvax Pálné szemlész özvegye 55 éves. 13. Miklós Mária gyermek 1 hó. 14. Horvát György cseléd 74 éves. 15. Tót Lina gyermek 9 év. 16. Ragendorfer Géza kereskedő 26 éves. 17. Heigli Mária gyermek 9 éves. Óvás. Napról-napra szaporodnak a különböző nevek alatt csuz és köszvény ellen ajánlott szerek. Mindezek azonban nem tudják befolyásolni a közönség bizalmát, mellyel a Zoltán-kenőcsöt régi időktől fogva kitünteti. Ezen világhírű kenőcs nem tévesztendő össze oly szerekkel, melyek számtalan más baj mellett csuz ós kösz­vény ellen is ajánltatnak, mert a Zoltán-kenőcs kizárólag csakis csuz ós köszvény ellen használ­ható és ezen bajoknál — mint azt a legkiválóbb orvosok is igazolják, — tényleg felülmúlhatatlan. Üvegje 2 K a készítő Zoltán Béla gyógyszer­tárában Budapest, V. Szabadságtér. Ellopott ékszer. Egy zalaegerszegi uriházból elloptak egy arany női órát, hozzávaló hosszú nyaklánccal és egy értékes szoknyát. Egy másik uri házból pedig két darab ezüst kávés kanalat. A rendőrság megindította a tettesek után a nyomozást, da eddig eredménytelenül. Pótvásár engedélyezése. Söjtör községben a f. évi október hó 2-ára esett, de elmaradt országos vásár helyett f. évi november hó 13-án pótvásárt tartanak. Az epilepsla (nyavalyatörés) gyógyítása. Az orvosi szaklapok feltűnést keltő közleményeket hoznak az epilepsiának egy uj és biztos gyógyító módszeréről. — E cikkek szerzője és az uj gyógymód megalapítója Dr Szabó B. Sándor specialista orvos Budapesten, V. Alkotmány u. 5, — készséggel nyújt fölvilágosítást mindazon ily bajban szenvedőknek, kik egészségük teljes helyreállítását az ő uj ós bevált módszere segít­ségével elérni óhajtják. Állandó háziipari telep. Turcsiscsén állandó háziipari telep létesült, a földművelési miniszter támogatásával. A telep felügyelősége minden jelentkezőt alkalmaz s munkájának megfelelőleg díjaz. Elveszett egy 14 karátos 22 korona értékű arany Szeutgyörgy tallér. A becsületes megtaláló adja át a rendőrségnek. Mult hóban levágott állatok száma. Mult október hó folyamán a helybeli vágóhídon levágásra került 30 db nagy szarvasmarha, 85 db tejfogu, 67 db borjú, 118 db birka és 203 db sertés. Állategészségügy. Vármegyénk területén a hi­vatalos kimutatások szerint f. hó 6-án egy köz­ségben lépfeno, 16 községben tenyészbénaság, 9 községben ivarszervi hólyagos kiütés, 2 község­ben rjühkór, 10 községben sertésorbánc és 23 községben sertésvész fordult elő. A divat. — A Divat Ujaág-ból, — Áll, a mit a minap állítottuk, hogy az idei őszi téli évad látogató ruháinak az uralkodó divatja a „Princeszse"-forma lészen. Természete­sen, hogy erre a formára a vasalt bársony (panne), az angol bársony (veletin) és a finom posztón kivül alig van alkalmas kelme. A legutólérhetle­nebb a fekete — ezenkívül móg a lila ós olív­zöld a nap színei — vagyis a legdivatosabbak. A feketét ós a többieket egyaránt egy kevés hímzéssel, a posztókat világosabb posztóval és tűzéssel diszitik. A bársonyokon is csak egy kis híjtóka, a derékon és ujján hímzett, a nyp'c­betót világosabb és selyem — legtöbbször fehér. A ruha maga minél egyszerűbb. Különben már a kelme valóságával is szinte velejár az egyszerű­ség. Elbírhatatlan volna bármily pánt vagy fodor­dísz. Hogy a modern látogatóruha alá selyemszoknya vagy legalább is selyemfodorral díszített alsó­szoknya kívánatos, az abból is kitetszik, hogy dámáink sehogy sem akarnak a termetet és járást oly előnyösen kisérő ós emelő hosszú szoknyáról lemondani, a melyet mihelyt nem megyünk kocsin, kezűnkben magasra emelve iparkodunk a pusztu­lástól megvédni. És ezzel kezdődik a szép alsó­szoknya szerepe. — a mely olyan rövid legyen, hogy soha se kelljen emelni, de elég hosszú, hogy felső ruhánk alját támogassa. Természetes, hogy a rendes mindennapi sétára, vagy dolgunkban való eljárásra szánt úgyneve­zett straparuhánkat ma még hosszura szabatni, egyenesen ízléstelenség számba menne. A rendes utcánjáró ruhát nem szabad fölemelni, — de nem szabad neki a földet sem érinteni. Ha pedig az utcáról haza értünk, legelső dolgunk legyen átöltözködni, — kivált ha apró gyermekeink vannak — és egy kényelmes, a mai divatnak megfelelő ós minden házi foglalatosságra alkal­mas kis reformruliába bújni. Ha mindenféle alkalomra, ugy mint házi, séta, látogatóba való csak egy ruhánk van is, már jól elvagyunk látva. E mellé ha egy díszesebb estebódre vagy szín­ház és hangversenyre való ruhánk van és egy fóltucat mindenféle bluz, hát nem panaszkodhatunk sem a sorsunkra, sem a férjünkre. A ki ennyivel nem tud jól öltözködni, az magára vessen. Még nagyon jó segédeszközei ma az öltözködés­nek a különféle krepp-, ós kreponkendők és félgallérok remek japánselyemhimzéssel borítva. Igaz, hogy nem olcsó divat, mert áruk ötven és százötven korona közt váltakozik, — de örökös, mert tartós tiszta krepp ós a hímzése is dupla, szine-viszája egy. Azután a sok mindenféle gallér és nyakkendő, az övezők sokfélesége. Csak ugy kínálgatja magát az ezer apró piperetárgy min­den kirakatban. Mondhatom, hogy szegény fővárosi asszonynak súlyos megpróbáltatás manapság, — a mikor a szertelenül |megdrágult élelmezés min­den segélyforrását kiapasztja ós szikkasztja, mint a kánikulai hőség a földet — végigsétálni a Belvároson ós epedve nézni a kirakatok csábula­tos gazdagságát. Móg szólnom kellene a kalapokról. De beszél­nek helyettem a képek. Ezek világosan mutat­ják, hogy a legfeltűnőbbtől a legegyszerűbb formáig, a mely szinte teljesen dísztelen, minden divat. Kalap is természetesen más való az egyszerű angol ós más a látogató ruhánkhoz. Az utóbbit színházban is hordhatjuk - • már akinek páholyra telik. Mi többiek, a kik a földszintről élvezzük a művészetet, ezzel is megspórolhatunk egy-két kalapot. Ida, * A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétküldéssel, két korona husz fillér. Előfizetni legcél­szerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat (Jjság kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rökk tízilái'd-utca 4 számú házában van. Kakaó és csokoládé kedvelők ügyeimébe: V H°ff János-féle a legcsekélyebb zsírtartalmú, azért igen könnyen emészthető, sóba sem okoz székrekedést, mind­azaltal ritka finom ize mellett kiválóan olcsó. Valódi csakis Hoff János névvel es az oroszlán­védjegygyel. /fi^j Csomagok á 1U kgr. 90 fillér V^'J® » » Ve > 50 » Mindenütt kapható. ünlí QnlTrmnV 60 krajcártól kezdve meterje, DClIl Uuijf LllOll legújabb újdonságok bór­mentve és már megvámolva, házhoz szállítva. Gazdag mintagyűjtemény postafordultával. Henneberg selyemgyára Zürich. Piaczi áraink a legutolsó tietí¥asa,'Oü 50 Kilogrammo nkin búza rozs árpa zab tengeri burg onya m szerint > » » » » Kor.-tól Kor.-ig 8-— —•— 6.10 — .— 6— —•— 6.10 —•— 6.50 —•— Nyilt-tér.*) 3797/B. 1905. szám. Ő Felsége a Kiráiy nevében! A zalaegerszegi kir. törvényszék mint, felebb­viteli büntető bíróságnak Szalay László kir. törvényszéki biró mint elnök, Skóday Aurél és Sperlágh Géza kir. tszéki bírák, valamint Sinkovits Góza kir. tszéki aljegyző, mint jegyzőkönyvvezető részvételével alakult itélő tanácsa rágalmazás és becsületsértés vétsóge miatt vádolt Freyer Lipót elleni bünügyben, melyben az alsólendvai kir. járásbíróság 1905 augusztus hó 9. napján 1905 13. 353/7 szám alatt ítéletet hozott, a magánvádló részéről a vádlott felmentése miatt bejelentett felebbezés következtében Kovách Sándor, mint magánvádló ós képviselője Dr Fiikor Márton a •) E rovatban kőzlöttokért nym. vállal felelősséget i scerlc

Next

/
Thumbnails
Contents