Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-02-12 / 7. szám

XXIV. évfolyam Zalaegerszeg, 1905 február 12. 7. szám. Előfizetési dl] : Kgész évre . 10 K — f. Fél évro . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetések : - Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk vissza AL A VARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Hitelviszonyaink. Egész gazdasági életünk a hitelen épül fel. Méltán fordul tehát a közfigyelem a hitelintézetek felé akkor, amikor ezek mérlegeiket összeállítják. Magyarország ma még agrár állam, tehát a hitelviszonyokat első sorban a földművelési érdekek szempontjából szokták vizsgálni. Teljesen helyes és jogosult felfogás, ha a földhitel mizériáit évről-évre, ahányszor csak arra alkalom nyilik, szóvá teszik az illetékes tényezők; de nem volna szabad megfeledkezni arról sem, hogy Magyarország hovatovább kezd kibontakozni egyoldalú gazdasági helyzetéből s közgazdasági bajainkat nem lehet egyoldalú intézkedésekkel orvosolni. Igaz, hogy egyoldalú intézkedések sem történnek. Csak a panaszkodásig s a bajok felsorolásáig mentünk. Egyebekben maradt minden a régiben s engedtük magunkat rákötni a külföldi tőke járszalagjára. Mert tudnivaló, hogy legnagyobb részben külföldi pénz fedezi hiteligényeinket s különösen földhitelünket. A magyar földhitelintézet statisztikája szerint például 1903. évben 256 millió értékű záloglevél volt forgalomban, amelyből Magyarországon csak 44 millió volt elhelyezve. A többiért külföldnek fizettük a kamatot. A tőke hiánya volt az oka, hogy a hitel kérdésének rendezése elkésve kerülhetett avatott kezekbe s tőkében való szegénységünk az oka annak, hogy már az avatott kezek sem képesek a bajokat orvosolni. Es gyorsan ható panacea nincs is. A bajok gyökere nagyon mélyen rejlik történelmi multunkban, nemzeti sajátságainkban, társadalmi felfogásunkban. Nem akarunk most sem rekriminálui, sem boldogító elméleteket és kivihetetlen terveket hirdetni, pusztán csak a helyzetet akarjuk festeni; konstatáljuk azt, amit mindenütt látunk és ami különösen nálunk, ahol annyi az élet bajaival küzdő kisgazda és kisiparos, nagyon szembetűnő. Kétségbe nem vonható tény, hogy minden téren, de különös* . a hiteligények kielégítése körül, a legn ;-íiohább helyzetben vannak azok az exl tenciák, akikre nézve a konjunktúrák kihasználása ki van zárva, vagy legalább nagyon meg van korlátozva. Ezeket tudja legjobban hatalmába keríteni és kihaszuálni a spekulatív tőke. Nem szükséges messze mennünk a bizonyítékokért. Sok ezer kisgazda és kisiparos között élünk, akik mind tanúságot tesznek arról, hogy legnagyobb bajuk a rosz hitelviszonyokban kereshető. A népnek télviz idején nincs pénze; nem táplálhatja tehát az ipart, amely csak a legdrágább váltóhitellel segíthet magán. A tavaszi munka itt vau a gazda nyakán. Számtalan átmeneti és beruházási kiadás miatt fő a feje és hatalmas kérdőjelként áll előtte a mód, amellyel pénzt szerezhet. Igen, a péuzszerzési mód! Mert ez a fő kérdés, mert ez jelenti azt, hogy mennyibe fog kerülni a kölcsön. Általánosan a takarékpénztárakat szokás megvádolni avval, hogy nyereségvágyuk teszi túlságosan drágává a kisbirtokos D » hitelét. A takarékpéuztári kamatláb jelzálogkölcsönöknél ma már, még kisebb tételekben sem igen haladja meg a 6°/o-ot. Nagyon drága azonban a kölcsön megszerzése, amellyel járó költségek a járandóságot 16°/o-ra is felrugtatják. De hát hol vannak azok az országos célra szánt hatalmas pénzintézetek, amelyek némelykor címükben is, alapszabályaikban is a kis existenciák hiteligényeinek kielégítését mondották ki feladatuknak ? Hogy ezek a pénzintézetek legtöbbször csak hangzatos agrár eszmék forgalomba hozásával váltják be azokat a nagyhangi; Ígéreteket, amelyeket a mezőgazdaságnak tettek, oka egyszerűen az, hogy egy körömnyi banküzlet sokkal jövedelmezőbb, mint egy kocsiderék földhitelüzlet. Ez a magyarázata annak is, hogy miért oly kevés és drága a pénz akkor, ha abból a földet kell fenntartani és megművelni. Igaz, hogy vannak rendkivül fejlett földhitelintézeteink, amelyeknek törvényes kiváltsága, hogy szinte korlátlan mértékben bocsáthatnak ki felmondhatatlan törlesztéses zálogleveleket. Ez is szép papiroson, de az élet erre is rácáfol. Ha a kölcsönt megszavazzák, előbb tul kell adni a zálogleveleken, ameh műveletet a földhitelintézet közvetítés utján elvégez ugyan, de mégis a világpiac pénzviszonyai szabják meg a zálogleveleknek ugy árfolyamát, mint értékesítésük lehetőségét. Már pedig az intézet nem lehet mindig biztos abban, hogy papirjait sikeresen fogja elhelyezni. Nem volt-e már esetarr.;, hogy a külföldi tőke bizalmatlanul fogadta a magyar zálogleveleket. A mezőgazdasági hitel nyomorúságos helyzetén hiába iparkodnak szövetkezeti uton segíteni. A hiteligények rendkivül megszaporodtak, amelyeket a szövetkezetek belföldi tőkével kielégíteni nem tudnak. Mihelyt pedig külföldi tőkéket is igénybe vesznek, rögtön részeseivé válnak az egész világot átölelő tőkeszövetségnek s nem tudnak szabadulni a nyereséges bankműveletektől. A kisbirtokosnak tehát egyedüli hitelforrása maradnak a takarékpénztárak, amelyek kezdettől fogva fontos szerepet visznek a földhitel terén. Évtizedek hosszú sora és letagadhatatlan számok igazolják a takarékpénztárak működésének hasznát. A legnagyobb bajuk az. hogy a hitelműveletekkel kapcsolatos kiadások nagyon megdrágítják a kölcsöneiket. A bankoknál és földhitelintézeteknél felvett kölcsönöknek körülbelül 80°/o-a a 2000 koronán aluli kölcsönökre esik. Ezeket az apró tételeket pedig csak a takarékpénztárak vannak hivatva kihelyezni. Közelebb vannak a néphez, a hiteligényeket és hitelképességet jobban ismerik, mint a nagy bankok. De feltétlenül meg kell könnyíteni, olcsóbbá kell tenni a hitelhez való hozzájutást. Visszaélések mindenütt vannak; a kapzsiság különösen a falusi takarékpénztárakban elhatalmasodott s az intézeteket sokszor egyéni célok eszközeivé sülyesztette: de általánosságban s különösen a nagyobb és régibb vidéki takarékpénztárakról el lehet mondani, hogy becsülettel megállták a helyüket. Agrár szempontból pedig éppen nem lehet mást felróni, mint a szerzési és eljárási költségek drágaságát, amelyek között ott szerepel a rengeteg bélyeg, becslés, illeték stb. Nagyképű apró nemzetgazdák vesszőparipája a takarékpénztárak reformja, amely alatt rendesen állami gyámkodást értenek. A gyámkodás pedig lehetetlen is, felesleges is. Nagyobb forgó tőke kell. semmi más. A többit elvégzi az élet, a verseny. Fel kell szabadítani a takarékpénztárakat a nemzetközi nagy tőke nyomása alól avval, hogy könnyen hozzáférhetővé legyenek. Az állam adjon illetékmentességet, adókedvezményt; a takarékpénztárak pedig mellőzzenek minden cafrangot. amit díjnak Mai számunk i2 oldal.