Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-06-11 / 24. szám

FlO •Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap< 1905 június 4. nyilvánul, akkor a nemzet örök lesz e hazában. A nagy költő iránt érzett igazi tisztelet, bála, kegyelet fohászt fakaszt szívünkből, mely mint illatos tömjén füst száll fel az egek Urához. ! Áldott legyen a költő emléke! Legyen álma csendes, nyugodt s a tőle megénekelt várromok­ról körül lengő felhő halk s lágy danája boldo­gítsa álmát. Nem hiába küzdött, él magyar, áll Buda még! Színészet. A színházlátogató közönség sorai napról-napra gyérülnek, pedig a színészek megteszik azt, ami tőlük telik. Ambícióval és egyes darabokat elég jól játszanak, de a közönség fél a hőségtől, amely a teremben uralkodik s mint vidéken mindenütt, nam szereti a drámai előadásokat. Az operette és bohózatok még össze tudnak toborzani egy kót jobb házat. Sikerült volt a »Fecskefészek« előadása. A darab nem valami nagyon decens dolog. Ordon­néau szereti a sikamlós élceket ós félszeg hely­zeteket. Kisvárosi embernek erősen franciás a szöveg, de a zenéje szép. Szépen játszotta meg Pomponette szerepót Jászai M., Bándi Rózsi pedig Modeste Mauchard szerepét. Az előadás általában jó volt; Báthori (Andre), Szilágyi (Jean) szerepében nagyon jók voltak. Hunfi Imrének sokat tapsolt a közönség sikerült ének­számaiért. Oífenbach remek operettejét »Orpheus a pokol­ban« szintén elóg szép sikerrel adta olő a társulat. Bándi Rózsi, Jászai, Kiss Pista ós Szilágyi ját­szották a főszerepeket. II. Rákóczi Ferenc fogságát kevesen nézték meg, pedig elég jó előadás volt. \ 7ágóné Zrínyi Ilona szerepében elismerésre méltó alakítást muta­tott be. Simon .'Jenő Rákóczit játszotta erős drámai érzékkel. Márkus Sándor színházi titkár Köves-y Albert­nek »Yigéczekf című bohózatát választotta jutalomjátékául. A darab a fővárosi színkörök­nek nyári használatra szánt vasárnapi kassza­darabja volt. Értéktelen dolog, de hellyel közzel akad benne sikerült ötlet, amelynek kacaghat a közönség. Márkus Sándor Abelesz Samu vigécet játszotta. Már sikerült maszkjával is hatott, kupiéját pedig többször megismételtették.Berzsenyi M. Abelesznó szerepében bebizonyította, hogy jó komika is tud lenni. Strausz örökszép, kedves operettje »A bőregér^, egyike volt a társulat legsikerültebb előadá-taínak. Kiss Pista Eisenstein szerepét szépen játs/.otta mog s Bándi Rózsi gyönyörűen énekelt. Jó volt Jászai Adél szerepében ; Márkus a részrg börtön­őrt adta eleven humorral. Vágónó B'-rzsenyi M., a társulat kitűnő tag­jának jutnlomjátékául Barró hires darabja, az »Egyenlőség« került Színre. A darabot kis szín­padon előadni nagyon nehéz, de az előadás nem volt rosznak mondható. Vágónó Lady Marg szerepét kifogástalanul alakította; jók voltak Simon Jenő Crichton, valamint Vát;ó Lord L'am szerepében. Vágónának tisztelői csokrot nyújtottak át. Pénteken »Jápos vitéz«~t adták ötödször. Az előadás jobb volt a megelőzőknél. Szombaton »Szu]amitb< került színre. Megemlítjük még, hogy a katona zenekar, amely az előadásokat kíséri, művészien játszik s Kohler Károly karmester kiváló érzékkel dirigál. Egyik estén a zenekar a karmester által írt »Miss Brown« operette nyitányt játszotta általá­nos tetszés mellett. Hivatalos-rovat. Közhírré teszem, hogy Zalaegerszeg r. t. városra vonatkozó, 1905 évi megyei útadó kivetési lajstrom az 1890 évi 1 t. c. 10 bekezdése szerint, a városi adóhivatalnál 15 napon át — vagyis f. év junius hó 9-től 24-ig bezárólag közszemlére kitétetett, ahol is a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető. Zalaegerszeg 1905 junius 9-én. Várhidy Lajos polgármester. Kire k. A koronázás évfordulója. Ő felsége a király megkoronázásának évfordulóját Zalaegerszegen hagyományos kegyelettel ülték meg. 8-án reggel 9 órakor hálaadó istentisztelet volt a r. kath. templomban, amelyet Legáth Kálmán apát­plébános szolgáltatott. A misén részt vettp.k a vármegye és város, a kir. bíróságok, pónzügy­igazgatóság tisztikara, a tanintézetek tanárai ós ifjúsága. Mise után az összes iskolákban ünne­pélyek voltak. Megyés püspökünk Zalaegerszegen. Dr István Vilmos szombathelyi megyés püspök ur őméltó­sága tegnap érkezett Zalaegerszegre. A város ünnepélyesen akarta fogadui szülöttét és főpász­torát, de a püspök gyengélkedése miatt az ünne­pély, őméltósága óhajtásának megfelelően, el­maradt. A város közönsége tehát csak avval fejezhette ki hódolatát s őszinte ragaszkodását, hogy a főpásztor megérkezése alkalmával a Zala utcán végig sorfalat képezett és házait fellobo­gózta. A püspök az eredeti terv szerint kocsin volt megérkezendő, miután azonban a hosszú ut egészségére veszélyes lehetett volna, vonaton jött Zalaszentivánig, ahová a vármegye részéről Csertán Károly alispán, Árvay Lajos főjegyző, Thassy Lajos főszolgabíró, a város részéről Várhidy Lajos polgármester és a képviselőtes­tület több tagja mentek eléje. Őméltósága innét a városba hajtatott, ahol a templomba, innét a plébánia épületébe ment. Ma és holnap három­ezernél több hívót fogja a bérmálás szentségében részesíteni. Ma délben Legáth Kálmán apát plébános a püspök tiszteletére ebédet ad. Hétfőn délután a főpásztor elutazik Győrvár felé. Ev. ref. istentisztelet. A pünkösdi ev. ref. istentisztelet jövő vasárnap 10 órakor lesz a felsőkereskedelmi iskola rajztermében. Megyés püspökünk adománya. Dr István Vilmos szombathelyi megyés püspök ur őméltósága 400 koronát küldött a város polgármesteréhez, abból a célból, hogy az a zalaegerszegi szegények között, vallás külömbségre való tekintet nélkül osztassák szót. A rendőrkapitányi hivatal a püspök adományát tegnap szétosztotta s a szegények nevében, akik hálás szívvel és könnyes szemek­kel fogadták az alamizsnát, ezúton is megköszöni a jószívű főpásztor bőkezű ajándékát. GazdagyuÍ88. A Gazdasági Egyesületek Orszá­gos Szövetsége e hó 26-án Balatonfüreden gazda­gyűlést tart, amelyre Hertelendy Ferenc főispán, mint a Zalamegyei Gazdasági Egylet elnöke a következőkben hívja meg vármegyénk gazdáit: »A Gazdasági Egyesületek Országos SzövetHÓge folyó hó 26-án délután 2 órakor nagyméltóságú Darányi Ignác ur elnöklete alatt, Balatonfüreden i» gyógy terem ben nagy gazdagyülóst tart. Az érdeklődő megyei gazdákat, de kölönösen a Zala­megyei Gazdnsági Egyesület tagjuit ezennel fel­kérem, hogy a gyűlésen minél számosabban megjelenni sziveskedjenek. Zalaegerszeg, 1905. junius 7. Hertelendy Fereno a Z. G. E. elnöke. Tanulók kirándulása. A zalaegerszegi főgim­názium itjusága, több tanár vezetése alatt, csütör­tökön Sümegre rándult ki, ahol megtekintették Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza sírját, a várromokat, Darnay Kálmán muzeumát s gyönyör­ködtek a festői vidék szépségeiben. A kirándu­lók reggel hat órakor indultak s az esti vonat­tal tértek vissza. Eljegyzés, Szamek Adolf helybeli kereskedő eljegyezte Spitzer Gizá1,özv. Spitzer Illósné leányát Győrből. Kitünteteti ópitész. Az országos iparegyesület Morandini Tamás zalaegerszegi építésznek, a város egyik közszeretetben álló polgárának az építészet terén szerzett érdemei elismeréséül ezüst érmet adományozott s azt átadás végett leküldte az ipartestülethez. Kovács László ipartestületi elnök közgyűlést hívott össze s a kitüntetést a közgyű­lésben adták át. Morandini Tamásnak. Az ünne peltet először Kovács László elnök üdvözölte, majd Klosovszky Ernő, az ipartestület jegyzője méltatta Morandini érdemeit. Morandini Tamás olasz származású, de egéoz családja áttelepült Magyarországra. Zalavármegyének három jeles építésze került ki a családból. Derék, törekvő, szakképzett munkásai a magyar iparnak semellett társadalmi téren is elismert, tekintélyes emberek. Morandini Tamás alig nóhány óv alatt egyike lett a vármegye nevesebb építészeinek, aki el­ismerést szerzett munkájának és bizalmat a nevé­nek. Az ünneplők jókívánságaihoz mi is osatla­kozunk és munkásságához sikert kivánunk. Missió. Letenyén kót lazarista szerzetes nyolc napon keresztül szentbeszédeket tart. A szónok­latokat szabad ég alatt, a templom melletti hár­sak árnyékában tartják. Muraköz egyházi visszacsatolása. A képviselő­ház kérvónyi bizottsága a mult héten tárgyalta Zalamegyének Muraköz egyházi visszacsatolására vonatkozó kérvényét s azt a vallás ós közoktatási miniszternek adta ki. Gyászhír. Dr. Kele Antal zalaegerszegi ügyvé­det súlyos csapás érte. Édesanyja, özv. Kele Ferencné Sormáson 84 éves korában meghalt. Az agg asszony halálát közeledni érezvén, táv­iratban hivatta magához a fiát, aki anyját még életben találta. Megnyugvással búcsúzott el csa­ládjától és csendesen elaludt örökre. Hivatalvizsgálat. Csertán Károly vármegyénk alispánja az elmúlt héten a helybeli városi tanács ós árvaszék ügykezelését, valamint a városi pénztárt alapos és mindenre kiterjedő részletes vizsgálatnak vetette alá. A tapasztalt pontosság ós rend fölött elismerésének adott kifejezést. Tanképesítő vizsgálatok. A csáktornyai állami tanítóképző intézetnél, a folyamatba tett építke­zózek miatt már e hó 5-én kezdődtek a tan­képesítő vizsgálatok. Junius 9-ón délben hirdette ki dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfel­ügyelő a vizsgáló bizottság bírálatát. Husz jelölt közül tizennyolc nyert oklevelet, kettő pedig karácsonykor javító vizsgát fog tenni. Kiráiyi tánfelügyelő megköszönve az igazgató és tanári kar buzgó munkásságát, lelkes beszédet intézett az ifjú tanítókhoz; buzdítva őket további önkép­zésre, példás életre s a magyar tanító magasztos hivatásának hű betöltésére. Megemlékezett arról, hogy ezen alkalomból huszadik tanítói nemzedék nyerte elnöklete alatt oklevelét. A tanári kai­régi gárdájából immár csak kevesen vannak meg; de fődolog az — úgymond — hogy a magyar kulturának régi és uj munkásai egyenlő szere­tettel és odaadással fáradozzanak a magyar állam­eszme dicsőségén. — A tanári kar ós a képesí­tett növendékek szívből fakadó éljenzéssel fogad­ták királyi tanfelügyelő kijelentéseit. Nagy hangverseny. A zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör Í8-án, jövő vasárnap nagy hangversenyt rendez a lovardában. A zenekar­ban ez alkalommal részt vesznek a színházi katona zenekar tagjai is, ugy hogy az összes hangszerek képviselve lesznek. A zenekar err9 az alkalommal negyven tagból tog állni s oly művészi élvezetet fog nyújtani a közönségnek, aminőben még Zalaegerszegen kevés alkalommal i volt részünk. A Teli Vilmos opera nyitányát, Wagner Lobengrínjéből egy részletet sMendelssohn nászindulóját játszák. A színtársulat jelesebb tagjai szintén részt vesznek a hangversenyen. Bándi Rózsi, Jászai Mariska és Hunfi Imre énekelnek; egy zenés jeleuetet adnak elő; Simon Jenő szaval stb. Hangverseny után kedvező idő esetén a lovarda melletti téren tánc lesz. Az I. ; M. K. vezetősége azt óhajtja, hogy a hangver­; senyen a város egész társadalma részt vegyen, : ezért kérte meg Boér Sándor őrnagyot, hogy a i lovardát, amely roppant nagy közönséget képes befogadni, engedje át. Reméljük, hogy a monstre hangverseny sikere nem marad el. Évzáró vizsgálatok. A zalaegerszegi m. kir. állami elemi iskolában az 1904/5. tanévi záró­vizsgálatok a kővetkező sorrendben tartatnak : a) A vallástanból: junius hó 11-én délután 3 órakor uz összes ág. ev. vallású fiu- és leány­növendékeké. 15-én délelőtt a róm. kath. és izr. ! vallású fiuosztályu tanulóké, délután az izraelita ! vallású leányosztályu tanulóké. 16-án délelőtt a I róm. kath, vallású leányosztályu tanulóké. 17-én | délelőtt 10 órakor az összes ev. ref. vallású fiu­| és leánynövendékeké. 23-án d. u. az olakülvárosi róm. kath. vallású tanulóké. — b) Az általános tantárgyakból: junius hó 18-áu d. u. a gozdasági ismétlő fiu- ós leányiskolában a gazdaságtanból. 19-én d. e. a II. a) fiúosztályban; délután a IV. a) fiu- ós a IV. a) leányosztályokban. 20-án d. e. az I. a), I. b) fiu- és az I. a) leányosztáiyok­ban; d. u. a II. b) fiu-, az 1. b) és II. a) leány­I osztályokban. 21-én d. e. a III. a), III. b) fiu­! és II. b) leányoaztályokban; d. u. a IV. b) fiu-, a III. a) és III. b) leányosztályokban. 23-án d. e. az össz. V—VI fiu-, a IV. b) ós az össz. V—VI. leányosztályokban; d. u. az olakülvárosi iskola I- -II. osztályaiban. 29-én Te Deum tar-

Next

/
Thumbnails
Contents