Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-06-04 / 23. szám

4 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. junius 25. Flóra, Róza, Kisfaludy Kristófnó, Kisfaludy Bélánó, Kisfaludy Tivadar. Az ünnepély 10 órakor kezdődött a Kaszinó nagytermében. A kaszinó közgyűlését dr Lukonich Gábor elnök nyitotta meg s dr Kellemen Károly reáliskolai igazgató mondott nagyszabású beszédet, amelyben Kisfaludy Sándor költői és társadalmi működését jellemezte. A szónok egy rövidre vont korkép keretében vázolta Kisfaludy hatását és érdemeit s beszédének a magyar nyelv fejlesztésére, a nemzeti kultura szolgálatára vonatkozó kitérései nagy hatással voltak a hallgatóságra. Az arokép leleplezése után megindult a menet a temető felé. Festői látvány volt. Hosszú sorban vitték a koszorúkat s ezrekre menő sokaság méltóságteljes ünnepi menetben haladt végig a város utcáin, a halottak megszentelt nyugvó helye felé. A síremlék mellett a dalárda elénekelte a szózatot s ez után dr Lukonich Gábor a következő beszédet intézte a közönséghez: Mólyen tisztelt ünneplő közönség! A sümegi Kisfaludy Kaszinó szép, nemes és magasztos eszmét valósított meg akkor, midőn hazánk nagy és halhatatlan költőjének : Kisfaludy Sándornak hamvaival egyesítette szerető hitvese, Múzsája, Szegedy Róza hamvait s ezen kegyeletes ténykedést közadakozásból készült emlékművel örökítette meg. Mi ezen magasztos eszme megvalósítását mint szent örökséget tekintettük s a hazafiúi kötelesség teljesítésének édes érzése hatja át szíveinket, hogy nekünk jutott osztályrészül ennek megvalósithatása, — melyet nem emberi hiúságból tettünk, hogy talán a nagy költő nevéDek ragyogó fényében előtérbe helyezkedjünk, hanem tettük azért, mert ezzel tartoztunk a halhatatlan költő emlékezetének ós végső akaratának, tettük, mert ezt a költő hagyományai iránt érzett kegyeletes érzelmeink parancsolták. Szent nekünk itt minden talpalattnyi hely, melyet a költő családi boldogsága szentelt rn^g; oltár nekünk e hely, hol az igaz, az önzetlen, az eszményi szerelem lantosa imádott múzsájával egy sírba temetve pihen, szent ezen emléklap, mely baló poraik örök egyesülését jelenti. A mai napon, mely az ő emlékezetüket idézi fel, lelkünk képzelete vissza szárnyal a múltba és kimondhatatlan édes érzés ragadja s hazafias büszkeséggel tölti el egész valónkat; mert hiszen annak, ki a legelsők és legnagyobbak között foglal helyet, bölcsője itt ringott, itt töltötte boldog gyermek éveit, itt szívta magába az illatos lég üdítő balzsamát, itt merengett a kéklő hegyek bércein, itt csengett fülébe édesen a szerelmes madár dala, itt epedett, itt bánkódott, itt sóvárgott bűvös, bájos eszményképe után, itt ébredtek, itt fogantak szerelmes szívének bánatos érzeményei, itt irta meg a szerelem fájó keservét, itt érezte boldog szerelmének édes andalgását s mindezek itt fakadtak dallá ajkain. Sümeg, Csobánci, Tátika, Somlyó, Szigliget várának reánk tekintő, százados viharokat látott romjai itt indíták szerelmes szívót a költészet remek virágainak megteremtésére. Itt dalolt ő szépen, édesen, fájón és boldogan, melynek minden érzemónye hazafiságot lehel, melynek minden gondolatában a hazaszeretet fényes, melegítő lángja ég. Ha az a szív kihűlt és elporladt is, mely ennyi nemes érzelemnek kútforrása volt, ha az az agy nem érez is már, melynek minden idegszálában hazafiúi eszmék termettek meg, ha porainak egy porszeme sem lesz már, de nagy szellemének művei itt maradnak, mely igaz hazafiságra tanítja a késői századok fiait is. Te kőszobor! ha nincs is vér ereidben, ha nincs is érző szíved, ha nincs is gondolkodó agyad, de te mégis élsz, te tudod, te órzed, te hallod, te látod, mint borulunk le nagy emlékezeted előtt, mint szívjuk magunkba hazafiságod lángoló szeretetét, mint emelünk oltárt szíveinkben, melyen imádott Múzsád áldott emlékezetének szent lángja ég. A te dicsőült nagy ós halhatatlan szellemed itt van közöttünk, mely köszönetet ós hálát rebeg, hogy örök álmodat együtt álmodhatod azzal, kit életedben szerettél, imádtál. Itt van előttünk szerelmes szíved eszményképe, imádott boldogságodnak képmása, melyből a női báj, a nő eszményének fensége sugárzik elő, itt van előttünk annak alakja, kihez az emberi szív örök érzéseit, szerelmednek lángolását irád. Mély megindulással állunk az emlékmű előtt, mely a késői nemzedéknek is hirdetője lesz, hogy itt, szülőföldjének ölén egy sírba temetve pihen, itt alussza örök álmát Kisfaludy Sándor a magyar nemzet nagy és halhatatlan költője, szerető hitvesével, Múzsájával, Szegedy Rózával, kit dalaival megdicsőített, lantjával halhatatlanná tett. Emlékezetetek és nevetek élni fog mig magyar embír lesz, élni fog, míg magyar szó hangzik e hazában. Nevetek és emlékezetetek legyen áldott örökké! Az emlékművet borító lepel lehullott s mindenki elragadtatással nézte a gyönyörü_ reliefet, amely igazán poézist és illatot lehel. Önkéntelenül kitört az ajkakról a művész iránti elismerés, aki olyan alakban örökítette meg Szegedy Róza képét, amely minden szívet megragad. Ezután Ferenczy Zoltán mondta el ünnepi beszédét. Prózában írt magas szárnyalású költemény ez, amely gyönyörködtet és könyeket varázsolt a szemekbe. Igaz ós vonzó, mint a szerelmes költő dala, amely érző szívből fakad. Olyan volt, mint a mezők színes virágaiból a sírkeresztre tett koszorú: egyszerre beszél az elmúlásról és a halhatatlanságról; az enyészatről és a virágfakadásról. Ott lebegett a temető felett a sírban lakó nagyok lelke s mintha összeölelkeztek volna velünk azokban a pillanatokban, amikor róluk hozzánk és hozzájuk a mi kegyeletünkről és szeretetünkről, az örökké tartó, soha el nem muló szerelemről beszélt a szónok, aki szavakba tudta önteni azt, amit mi ezernyi ezeren éreztünk: hogy Szegedy Róza emléke halhatatlan, mert a költő lelkéből az ő szerelme váltotta ki a dalt. Tisztelt közönség! Egy nő emlékét jöttünk ide ünnepelni, egy nő emlékére készült emlékművet lepleztünk le itt az imént, akinek az égi jóság megadta a női szépség csodáját is, megadta azt £a nagyszerű szerencsét, hogy ihletadója lehetett a legjelentékenyebb magyar költők egyikének, aki a legnagyobb és legtökéletesebb emberi szenvedély, a szerelem hatása alatt a legkiválóbb magyar költői művek egyikét alkotta, a Himfy szerelmeit. E nő Szegedy Róza, Kisfaludy Sándor neje. Birván e hölgy a magyar irodalom szerencséjére, egyaránt mint leány és mint asszony, mint jegyes és mint feleség azt mysteriózus hatalmat, hogy örökkétartó szerelmet ébresszen a szépség, kedély és műveltség varázsával a költő szívóben; hogy a költő lényének minden erélyét hatalmába kerítse, hogy mindennél magasabbra fokozza a költő uralkodó tehetsógét, mely őt az ifjúságtól a koporsóig kisórte el: ópenoly részesévé vált a magyar irodalom fejlődésének, mint azok a nagy történelmi események, melyek inspirálták valamely korszak irodalmát, melyek érzelmeket és eszméket sugalltak a szíveknek. Szegedy Róza tehát hatásában rendkívüli munkatársa a magyar irodalomnak. Ez iránta való jhálánknak alapja, ez ünneplésünk oka. A költő így csengett hozzá: szeress engem egy napig, egy évig, egy életen át és hálából a költő szerette nemcsak haláláig, hanem átemelte magával a halhatatlanságba, emléket állított neki az örökkévalóság számára. Mert tudnotok kell, hogy ha a férfit általában el tudjuk is képzelni, mint csupán az eszme bajnokát vagy ambitiója rabját; de a költőt, a művészt legfelségesebb alkotására minden időben a nő, s az általa ébresztett szerelem ihlette. Az a mysteriózus hatalom, mely szerint a jósolást az emberiség a nő különös adományának hiszi; az a titokzatos képesség, mely szerint a férfi őt az ember sorsát vezérlő mennyei ihlet letéteményesének tartja; az a szerencsés vagy démoni hatalom, mellyel hatni bír a férfi szívére, az az ideál, melyet a legfönségesebb fokon a nő mindig fölmagasított, megtisztított alakjában képzelünk el; az a mágikus erő, mely a csodált nő alakjáról, szeméből a férfi lelkébe ömlik: ez az külön és együtt, mi a férfiből legbiztosabban alkot hőst, a halálba száguldó hazafit, sugalmazza az eszmény szolgálatába szegődött művószt, a lángszavu költőt. Sőt a szerelem maga a legnagyobb művész, mert alkotása a legnagyobb gyönyör, a legfelsőbb elragadtatás. Az a lobogó láng, mely fölgyújtja a képzeletet s ragyogó képekkel tölti be; az a mennyei gyönyör, melyben a két fél nem tudja, hogy melyiköknek a szíve teljesebb ; az az enyhe forrás, mely az égető nyár hevében kiapadhatat; lanul buzog fel a lélekben; az a mámor, mely a lelket a győzelmes szenvedély szárnyaival tulragadni látszik az élet határain; a léleknek az az állandó rezgése, mely az akarat minden látszó beavatkozása nélkül, mint lelkünk idegen]) ós nála felsőbbrendű képessége hat és működik; az az egyetlen erő, mely feledtetni bírja a létet s maga lesz a létezés egyetlen alapoka; az a tartalék nélküli odaadás, mely egy nőnek fölajánlja a mult összes egykori álmadozásait s a szív örök meghódolását: ez az örök nőiesség által ébresztett szerelem egy mystikusléposőn fölemeli a művész lelkét az örök szépségig, a vallásos rajongásig, a műalkotás emberileg elérhető tökéletességéig. Igy ihlette Plató képzeletét Diotima, mint közbenjáró az ember és Isten közt, szent Ágostonét szent Mónika, mint mennyei hírmondó, Dantéét Beatrix, a symbólikus vezető, a pokol, a purgatórium s a paradicsom titokzatos körein fel a mennyei trónig, Petrarcaét Laura, kinek szépsége az isteni tökélyeket visszasugárzó tükör s iránta szerelme az első lóposő, melyen az égő lélek Isten szeretetére és ismeretére emelkedik; a nő gyújtotta fel képzeletét Michel-Angelonak, Tassónak, Shaksperenek, Miltonnak, Racinenak, ihlette Byront, Göthót életök minden fokán ; egy Júlia töltötte el vallásos szerelmi rajongással nálunk Balassát, egy Lilla Csokonait, egy Szegedy Róza Kisfaludy Sándort, egy Szendrey Júlia emelte Petőfi képzeletét a költészet transcendentalis, eszményi sphéráiba. íme a nő, ki Platóval a szerelem elvont fogalmát, Danteval a mystikus rajogást, Petrarcaval édes-bánatosan andalgó szereimi panaszt, MichelAngeloval szobrokat, Raffaellel örökéletű festményeket alkottatott: Kisfaludy Sándorral az első szerelmi költeményes gyűjteményt íratja, mely hivatva volt dalköltészetünket korszakos átalakulásra vezetni ellenállhatatlan édességével ós lyrai ékesszólásával. Csokonait, a rokonlelkü költő e korában bűvös hatású és addig magyar nyelven el sem gondolhatott mű első része, A kesergő szerelem, erre az exaltatióra ragadta: Himfy Musájának képzelődósei nagyok, mint a teremtés; érzései hol melegek, mint a nyári nap, hol égetők és erőszakosak, mint a felháborodott Aetna; találmányi egyenlők, tarkák, kifogyhatatlanok: egy szóval az egész munkája olyan, mint valamely igéző vidéke a Cyprus szigetének; virágokon tapod az ember mindenütt és még ott is, ahol irtózni kellene, kőszirtokon, a meredek tengerpartokon, Grátiákat talál az ember s hízelkedő Ámorokat a kataraktákon.* Ez a rendkívüli költői mű tehát a Szegedy Róza műve, a költő lelkére tett hatás által. Élt a költőben, zsenge ifjúsága óta élt a szerelem után kiolthatatlan sóvárgás; lángolt az érzés, hogy veszni indult magyar nemzetiségünknek valami életben marasztót adjon szíve véréből, hazafiúi érzelmeiből; de szellemét Petrarcának kellett eltöltenie, szívót Szegedy Rózának felgyújtania, kinek arca is hasonló volt Lauráéhoz, hogy a Himfy szerelmei-nek eszméje, terve megszülessék s a művészi tervet az érzés e rendkívüli erejével megvalósítsa. De ha e rendkívüli hatás teremtő erővel hatott a kesergő szerelem megszületésére; ha az édes kesergós és méla bánat e meleg dalait sugalta: majdnem még rendkivülibb, hogy Szegedy Róza, mint a költő neje, kiapadhatatlan bájával és lelkének emelkedettségével kivívta magának A boldog szerelem nemes dicsőítéseit, a boldogító tudás e meggyőző vallomásait, az érte rajongásban élő szív e beszédes örömfelkiáltásait s érzéssel teli elmélkedéseit, a valóságnak e költői folytatását és érzelmi magyarázatát, a halandó élet e halhatatlan vonásokkal felruházását; majdnem még csodásabb, hogy a szerelem kelyhét úgy birta a költőnek nyújtani, hogy nem döntötte fel vagy itta ki egyszerre, hanem holtig való üdítő itala maradt. Mindez benned, oh nő, aki Kisfaludy Sándor múzsáját ihletted, rendkivüli adomány. Az általad ébresztett szerelem tűz volt, mely egész életen át melegített s nem szenvedély, mely gyújtogat s romba dönt. Te költődet magasabb rendű zenésszó tetted, ki nyelvünk és irodalmunk számára megnyitotta fönséges tájak arany ajtait, aki nemzetünk legszebb érzelmeinek addig ismeretlen hangot adott, aki kibírta hallgatni s zengő szavak szárnyaira bizni a dalokat, melyeket érted égő szerelme sugallt szívének. Legyen a gondviselés áldott, hogy éltél, hogy e képességgel megáldott. Legyen hatásodért em-