Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-30 / 18. szám

1905. április 30. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 7 Zavartan, alig hallhatóan mondotta: A kis fiamért imádkoztam. — Ugy ? kis fiadért ? Talán beteg az istenadta ? Ugyan mibaja annak a porontynak? — Nem tudom. Már három hete a kisujját sem tudja mozdítani. - - A vén pandurőrmester mélyen fekvő szürke szemeiben alattomos mosoly csillámlott. — Ugy a kis fiad? No, hacsak az a bajod, húgom akkor ugorj föl szaporán s ballagj vigan hazafelé. Az asszony csodálkozva kérdezte: — H aza ? — Igen ám, mert egy órája sincs, hogy láttam a kis fiadat. A falutokon jöttem keresztül. Megismertem. Az asszony mólyen elpirult s két tenyerébe rejtette kigyúlt aroát. Sirva fakadt. — Látod Zsófikám, — mondotta az öreg jóindulattal, a hazugsággal nem sokra megyünk, jóformán semennyire. Mégis osak legjobb, ha megmondod az igazat az öreg Bálintnak. A asszony dacosan kapta föl a fejét s fölkelt. — Jól van, Bálint bácsi, megmondom az igazat. — Ez okos beszéd. Az asszony ingatott hangon, hadarva kezdett beszélni. — Hát ugy van, tudja meg a dolgot Bálint báosi, nem bánom, akármi lesz. Én az uramat akartam elemészteni. — Elemészteni az uradat? — Azt. Voltam is egy parasztasszonynál. Javasasszonynál. Erre a szóra az öreg pandúr két szemöldöke mérgesen rándult össze, hogy szinte egymásba ütődött. Tudta, hogy a javasasszonyoknak nagyon végzetes szerepük szokott lenni a családi perpatvarokban. Az asszony izgatottan, zihálva folytatta : — Ugy jöttem ide az Istent kérni, hogy vagy őt vegye el, vagy engem. — Hát nem fértek meg együtt? — Nem, sehogy sem. — Miért? — Rébék miatt. — Borzas Rébék miatt ? — Igen. Már fólesztendeje, hogy jár utánna. Tudják a népek, ón meg viselem a szégyent. Az éjjel is ott járt annál a cédánál, borosan jött haza. Szidtam pirongattam. Még neki állt följebb. Mindennek elmondott. Pedig az egósz világ tudja. Nem hagytam magam. Neki mentem, félrelökött ... A pitvarban voltunk, fölkapta a fejszót, a fejemhez osapta. — A fejedhez ? — Oda. Itt a helye. Fölemelte a kendőt s mutatta halántéka fölött a friss sebhelyet. Folytatta : — Aztán elszaladt, engem a vér elborított, Mégis összeszedtem magam, lemostam a fejemet, át vittem a gyereket az ő anyjához. Aztán eljöttem . . . Igy áll a sorom, most már tudja . . . Fölkelt és összeigazította magát. Könnyei peregtek. Az öreg pandurőrmester hozzálépett s a vállára tette a kezét: — Sohse rijjál, kis húgom. Nem ér semmit az a nagy nekibusulás. Majd fordítok óu a soron. Csak én rám hallgass, senki másra. Hát ugy lesz, hogy leheveredsz ide a kőkereszt alá. Egy tapodtat se móssz, egy ujjadat se mozdítod innen. Érted? — Hát aztán? — Hát aztán idegyün az urad s ugy fog imádkozni hozzád, mint ahogy te imádkoztál a jó Istenhez. Eligazítom én, csak szépen szót fogadj. Hát mondom maradj veszteg. A többit óu rám bizd az öreg Bálintra. Isten áldjon meg! Lóra pattant. Az országúton találkozott a visszatérő pandúrral. A juniusi nap már perzselve tűzött. Egy jó óra múlva a faluhoz értek. A faluszólón megállottak s betértek egy házba. A fórjet,.. akit kerestek, az udvaron találták. Szénát teregetett. Erős köpcös ember volt, lelógó bajusszal s mogorva tekintettel. Ingujjban állott, kezében favilla ... A pandurőrmoster rászólt: — No Mihály, készülj, velünk jössz egy kicsit. — Már mint én? — Igen bizony. — Aztán mi bajuk velem? — Ráérsz azt megtudni. Csak egy-kettő. Itt a kertek alatt megyünk, hogy ne lássanak a népek. Szaporán, nem telik az időből . . . Elindultak. A kertek végén a két pandúr leszállt a lóról. — No Mihály, — szólt a pandurőrmester, tedd szépen hátra a kezedet. — Minek? — Egy kicsit megláncolunk. — Engem ? — Téged hát, nem is a vicispán szakácsnéját. A fiatal paraszt ökölbe szorította a kezét. — Engemet megláncolni? —kezdte dacosan, — elment a jó dolguk ? Hát mi az isten nyilát akarnak velem? Zsivány vagyok én, bunyik? Az öreg pandúr a fejét rázta. — No nézd, hogy bakafántoskodik! Ejnye, a miatyánkodat . . . talán azt hiszed, hogy üveges hintóba ültetik az olyan embert, aki a feleségét megöli. — Micsoda' Mit mond? — hebegte a fiatal paraszt tágranyilt szemekkel. — Ki ölte meg a feleségét ? A vén pandúr vállat vont. — Jó ecsóm tagadhatod, ahhoz jussod van. Majd elválik, mi igaz, mi nem. Arra való a "törvényszék, hogy kihámozza . . . — Mit hámozzon ki ? — ordított a megijedt ember. — Lassan hó, nem vagyunk siketek. Megértjük a csendes szót is. Aztán meg tudjuk is. — — Mit tudnak? Azt, hogy ott találtuk feleségedet akőkeresztnél. Éppen a végét járta, csak annyit tudott mondani, hogy az ura osapta fejbe a kis baltával. — Azt mondta. — Azt ám. — No hát akkor vigyenek! Nem bánom, ha az akasztófa alá is. — Nono, oda még több stáció van. Megláncolták és indultak. Egy fordulónál, a folyó partján már látszott a távolban a kőkereszt csúcsa. — Halt! — mondotta az öreg pandúr és leszállt a lóról. Aközben beszélgetett. — Bizony, Mihály, ezt rosszul csináltad. Aztán hozzá amiatt a Rébék miatt, akinek a fajtája se jó Ha kiszabadulsz a nehéz rabságbul, ugy állasz majd mint egy ottfelejtett tilalomfa. Senkid se lesz. Mert az bizonyos, a Rébék két hétig se busul utánad. Nem tud hozzá. Amiatt kár volt bajba esni. Aztán meg a Zsófit is sajnálom. Mert sajnálni való az olyan derék fiatal asszony. Pogány lennék, ha nem esnék meg a szivem. — A beszéd alatt lopva nézte a megláncolt ember arcát. Fehér lett, mint a kréta, az ajkát véresre harapta. Meg volt elégedve a hatással. Újra felült a lóra, igazgatta a zablát. —Induljunk! —vezényelte. A megláncolt ember alig tudta vonszolni a lábát. Zokogott keservesen. — Én Istenem, én drága jó Istenem . . . — Csak előre! nem ér az óbógatás semmit. Amikor a fiatal férj meglátta, hogy az asszony nem halt meg, hörögve, aléltan borult eléje ; a feje a földet súrolta. — Zsófikám, drága jó lelkem ! Mikor feloldották a kezét, rimánkodva folytatta : — Ne hagyj el! Holtomiglan megbecsüllek. Ugy áldjon, ugy verjen az Isten 1 — No hát, induljatok haza, — mondá a pandurőrmester. Ahogy a két pandúr ismét lóra ült, a fiatalabb megszólalt: — No ezt jól eligazította őrmester uram. — Hát igen mondta bajuszát pödörve, — egy kis hiba mégis akadt. — Hiba? — Az a. Kettőt-hármat mégis csak a nyaka közé kellett volna csördíteni annak a gaz latornak . . . Tudod fiam, csak azért, hogy jobban az eszébe tartsa . . . Lucián. Egy természeti kincs. Magyarország a szélsőségek, a legritkább ellentétek országa. Az ország oly gazdag még részben fölhasználatlanul heverő természeti adományokban ; ez ország, melyben az arany kalászok az arany ércekkel s a tokaji bor aranyával hármas szövetséget kötnek ; ezen ország egyúttal a legerőteljesebb gyógyforrások, a legüdítőbb asztali vizek arany földje s oly keserűvize van, milyen különben az egész föld kerekségén nem fordul elő. A Ferenc József keserüforrás az, mely az utolsó évtizedek óta az orvosi világ növekedő figyelmét magára vonta és immár mint sokat használt elsőrangú gyógyszer óvenkint több millió palackban kerül forgalomba az egész civilizált világon. E kincs évezredeken át ismeretlenül ós fölhasználatlanul hevert. A budai hegység, melynek déli lejtőjén a Ferenc József forrás nagy, természetes keserűvii-medencói fekszenek, már a rómaiak idejében nem csak ismert, de szabályszerüleg telepesítve is volt; azonban bár mennyit is fedeztek föl, építettek és alkottak a római légiók, a nagy kincs mellett, melyet a budai déli fensik részben mocsaras rétege alatt rejtegetett, észrevétlenül és figyelmetlenül haladtak el. A hunnok ós avarok itt ütötték föl sátraikat, Mátyás király innen parancsolt egy fél világrésznek, a törökök itt tartózkódtak s egyetlen emlékül a budai hévfürdőket hagyták reánk, sőt még a szabadságharc is ötven óv előtt pirosra festő itt a mezőket, anélkül, hogy a földalatti kinoset ismerték vagy fölhasználták volna. Csak az utolsó néhány évtizednek köszönhető, hogy a Fereno József forrás vize az emberiség számára hozzáférhetővé tétetett. Néhány lustrum előtt még elhanyagolt, félig mocsáros föld ma jól van művelve, amelyre az igazgatóság a legtökéletesebben berendezett telepet állított. Ő felsége a magyar király után elnevezett forrás vegyi vizsgálatai az oldó, könnyen emészthető s a viznek izét javító alkatrészeknek oly szerencsés összetételét mutatják (1000 gr.-ban 48"7 sulfat 1.7 chlormagnesia ós vasoxyd, 2-6 szénsavas nátron ós szónsav), hogy a gyógykincsek között értékes ásványvíz az egész világon elterjedt. Egyéb keserű-források vegyelemzéseivel való összehasonlítások a Ferenc József keserüviz előnyeit azonnal felismerhetővé teszik, a melyből ezen kivül a legkiválóbb orvosok teljesen egybehangzó Ítélete szerint, a kívánt hatás elérésére a többi keserüvizekből használt adaguak csak a felerésze szükségeltetik. A Ferenc József keserűvíz az utolsó husz év legnagyobb kiállításain öt világrészben tíz aranyéremmel lett kitüntetve, legutóbb a hasonnemü vizek közül egyedül a Milleniumi Nagy Éremmel és O felségének ez alkalomból adományozott legmagasabb kitüntetésével tiszteltetett meg. Mily bajban használhatjuk eredménnyel a Ferenc József keserüvizet? A dolgozó ember akár szellemi vagy kézi munkával foglalkozzék, akár az emésztésben, akár egyáltalán a legfontosabb szervekben érzett zavarok miatt panaszra van oka, megmentheti egészségét e vízzel. De azon szegény gazdagok is, a kik az asztal örömeiből nagyon sokat élveztek, a Ferenc József keserüvizhez menekülnek. Mint normális adag elégséges egy boros pohár — 150 gramnyi vízzel, reggel éhgyomorra; p. VÍZ hőmérséklete ne haladja meg a V2 R. fokot, de ajánlatos külön kóresetekben az orvos uraL tanácsát igénybe venni. Bár milyen különbözők is a szenvedések, melyekkel a természet az ő kedvencét, az embert meglátogatja, egyúttal kevés megbetegedésre alkotott olyan könnyű különleges gyógyeszközt, mint a milyet a Ferenc József ásványviz képez, mely általános kedveltsóge ós használata miatt most már mindenütt, még távoli világrószeken is, könnyen megszerezhető. A budapesti M. K. T. Egyetem második bel-