Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-23 / 17. szám

1905. április 23. »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlapé 9 Sokat is évődtünk vele e miatt, persze osak tréfálkozásból, mert valamennyien szerettük a talpig becsületes jószívű öreget. Egyszer 48-ról került elő a szó. Lelkesedve beszéltünk a nagy időkről mindnyájan, csak az öreg Friedberger ur hallgatott mélyen. Persze hajlott kora miatt sem fogta el könnyen az enthusia8mu9 tüze. Végre én oda fordulok hozzá s megkérdem : Ugye Friedberger bácsi, maga még jól visszaemlékszik 48-ra, hogy mi történt akkor ? »Nedven nolo .. . nedven nolo . . . ismétli zavartan normicolva az öreg . . . No! Amikor azt a «ok kokárdát eladtuk ... Az volt 48. A szakértő. (Törvényszéki epizód.) Esküdtszókifőtárgyalásra vezetem be az olvasót. A főtárgyalásjavában folyik. Szemben, a pódiumon birótársaival a tárgyalást vezető elnök ; baloldalon a 12 esküdt; jobbról ügyész s védő ügyvéd. A terem közepén, szemközt az elnökkel a vádlott, mögötte szuronnyal egy tagba szakadt porkoláb. Hátul pár leszerepelt tanú s kevés hallgatóság. Komoly csend az egész teremben : íontos ügyben Ítélkezik a földi bíróság. Kovács Pál, x . . i lakos, ismert orvvadász lelőtte a grófi erdőkerülőt. Hat árva s bánkódó özvegy siratja az áldozatot. Ebbe a miliőbe tán nem is illik holmi vidám epizód. Pedig ime mindjárt következik. Szakértők kihallgatása van soron. A puskaszakórtőkó. Kérdés ugyanis, hogy az orvvadász fegyvere : egy rozoga, ócska flinta, alkalmas eszköz e arra, hogy vele egy embert agyonlőhessünk. Erre pedig csak szakértők felelhetnek meg, érdemes puskamívesek. íme, be is lép az ajtón egy közel 80 éves aggastyán. Tán még az ágyuöntő Gábor Áron oldala mellett tanulta mesterségét s akkor még tán érthette is. Idők folyamán azonban kitanult belőle, mint ez komikus feleleteiből is kitűnik. Hallgassuk a tárgyalás menetét! Elnök (kezébe adja szakértőnek a corpus delictit) »Mint vélekedik a szakértő ur, ki lehetne e oltani e fegyverrel egy emberéletet 25 lépésnyi távolságból? Notandum: a fegyver a tett elkövetésekor 9 mm.-es golyóval volt megtöltve.« Szakértő (hosszasan nézegeti a rozzant szerszámot.) Fejét csóválgatja: Hát bizony ezt előbb ki kellenék pucoválni 1 Egy ötvenért én is rendbe hoznám. Olcsóbban más se csinálná meg . . . (Derültség). Elnök (komolyan :) »Ismótlem, nem arról van szó, hogy a fegyver tisztogatásra szorul e, vagy sem, hanem hogy ilyen állapotban, minta hogy most van, agyon lehet e vele egy embert lőni. Például a szakértő ur kiállana-e elébe 25 lépés távolságra.* Szakértő (némi szünet után): »Nem állok ki én, instállom, még a kapanyelnek se; az is elsühet, ha az Úristen akarja!* (Általáeos derültség, csak az elnök marad komoly ós tesz bosszúsan még egy kísérletet) : »Hát nézze a szakértő tír! Itt ez a puska! Meg van töltve 9 mm.-es golyóval. Egy ember rá lő vele egy másik emberre, 25 méteres távolságból. A puska elsül. Agyonlövi e, holtra lövi e már most ez a fegyver azt a másik embert. Szakértő (valamelyes töprenkedés után): Hát, ha e lik eránt van, igen, másként bajosan!« Széles derültség az egésa teremben e pazar feleletre. Elnök jobbnak látja »szakértőt« tovább nem nyektetni s kiutalványozza neki a szokásos díjat. Szakértő megelégedetten el. Istálló is van hozzá? Kolozsvárott törtónt, de megtörténhetett volna ép tígy a mi kisded Egerszegünkben is. Erdély kincses székhelye, mint a féle kisebb egyetemi város arról nevezetes ugyanis, hogy j rómdrágák a lafcásaí. Különösen érdemesebb hónapos szobát alig lehet kaparintani benne, vagy osak mesós árban. A lakás szűke, vagy igazabban drágasága volt az oka, hogy ón ós F. Gazsi barátom, kivel együtt mentünk oda rigorosálni, már két napig bolyongtunk házról-házra lakást nézőbe.A keresztyéni béketűrés kezdett már elhagyni bennünket s már-már megadtuk magunkat a sorsnak: megmaradni a méregdrága vendéglőben. >Ám tegyünk még egy kísérletet, szólok Gazsihoz. Sikerült is felcsalnom egy emeletes házba. Vónecske menyecske fogadott bennünket, megmutatván a kiadandó szobát, helyesebben lyukat. »Mi' az ára ?« kérdi Gazsi. >18 forint* — feleli az asszony. üíkkora szemtelenségre igazán el kellett képpednünk. Gazsi azonban hamarosan feltalálja magát s nagy álmélkodásomra felteszi a meglepő kórdóst: »Istálló is van hozzá?* Elbámul az asszony is s viszont: »Minek kérem az istálló? úgymond. Gazsi kiböki nagy diadallal a trompfot: „Hát annak a baromnak, a ki ezt a lakást 18 frtért kiveszi!" Imrus. Dzsala álma .. * Irta: Rovenszky Árpád. . . . Az éj lassan haladt előre ós minden csendes volt . . . A hatalmas Ganges folyó tajtékzó hullámai csillogva rohantak előre a hold fényében. És Dzsala szemeit, ki önmaga választotta a legkínosabb halált, lassankint elnyomta az álom . . . Borzalmas álma volt. Dzsala, a szép hindu courtisan leány azt álmodta, hogy halála után Buddhának trónja elé hurcolták és az isten itélt felette. Körülötte hófehérbe öltözött tündérek állottak, a kik mindnyájan fölényes, szigorú arceal tekintettek rája. A trón előtt egy arany mérleg állott, melynek egyik serpenyőjébe tették bűneit. Ezek azonban oly súlyosak voltak, hogy a mérleget egészen oldalára billentették. Életében nagyon sokat vétkezett . . . A lágy, andalító égi zene hirtelen elhallgatott és megszólalt Buddha, a mindenható nagy isten ... — Súlyosan vétkeztél, nem órdemled meg

; az örök boldogságot . . . — Irgalmazz ... Én csak eszköz voltam lelketlen emberek kezében . . . — A beismerés már késő . . . lássuk tehát erényeidet . . . A nő tanácstalanul nézett maga körül, mintha nem is értette volna meg a parancsot . . . — Tedd a mérlegre erényeidet . . . Avagy nem is ismered őket? Életedben egy pillanatra sem voltál erényes? — Nem ! — hangzott alig hallhatóan a csodaszép nő ajkairól s a tündérek is megborzadtak. — Hálátlan . . . — Én istenem ... én istenem . . . — Akkor mutasd elő jótetteidet. -— Nincsenek ! — felelte zokogástól elcsukló hangon Dzsala, a szép bűnös ós térdre borult a mindenható előtt. — Most folynak könnyeid ? — Kegyelmezz . . . . — Már késő . . . íme előttetek áll a bűnös, mint vélekedtek felőle? — kérdó az isten szigorúan. — Méltó az örök kárhozatra ! — kiáltották fel köröskörül az igazlelkü tündérek és elfordul| tak a zokogó leánytól. ! * Részlet a szerzőnek a közel jövőben megjelenő I „Dzsala" (egy hindu courtisan) eimii regényéből. De a hatalmas Buddha jósággal tekintett le rája. — Az én irgalmasságom végtelen s hallgasd meg szavaimat . . . Felelj te magad, mit tudsz felhozni mentségedre? A nő remegve, megsemmisülve bámult maga elé ós egyetlen szóval sem tudta magát védeni. A tündérek is újból feléje fordultak és többen közülök megsajnálták a szerencsétlen nőt. — Ne félj . . . Mondd el mindazt, a miről azt gondolod, hogy enyhíteni tudja bűneid súlyát . . . — Eszem elhagy . . . istenom ... óh szándd meg lelkemet . . . — Hát nem emlékszel vissza semmire ? A. szép bűnös idegesen kapott kezeivel szemeihez ós tébolyodott tekintettel bámult a semmiségbe, aztán halkan megszólalt: — De igen ... ah nagyon régen volt . . . szerettem ón is egyszer, — tört fel a courtisan Dzsala kebléből ós leroskadt a trón lépcsői elé ... — Szerettél? — Igen. — Lássuk szívedet . . . Dzsala remegve feltápászkodott, kivette kebléből parányira összezsugorodott szívót és a mérleg serpenyőjébe tette. De a mérleg meg sem billent . . . Menydörgésszerü robaj dörgött végig az égen ... s az andalító égi zene, mely ismót megszólalt, hirtelen félbeszakadt. A tündérek mindnyájan leborultak a trón elé ós imádták az istent . . . Dzsala lelke már elveszett, de a nagy isten kegyelme határtalan . , . — Gondolkozzál . . . annyi időt adok, míg százig lehet olvasni. Ha addig nem tudod bűneidet mentegetni, ítélünk lelked felett. Dzsalát bűnösségének tudata teljesen megtörte, lehajtotta fejét ós irtózva gondolt a kárhozatra. Ekkor egy súlyos kéz nehezedett a nő vállaira, s midőn Dzsala megfordult, egy fekete palástba burkolt alak állott előtte, a kinek arcát azonban nem láthatta . . . — Mit kívánsz? — kérdé a nő félénken. — Lógy az enyém és megmentem lelkedet az örök kárhozattól, —• súgta az alak halk síri hangon Dzsala fülébe. — Ki vagy te? — Határozz . . . — De mégis ? — Minden pero drága. — Tekints kínjaimra és szólj . . . — Enyém leszel? A szép bűnös hideg leheletet érzett maga körül, midőn az alak az utolsó szavaknál közelebb hajolt hozzá. — Nos? — Tied ... a tied . . . csak siess . . . — Tehát az enyém akarsz lenni ? —• Igen, de ments meg. — Jól van, — mondá az alak tompán és a mérleghez lépett. Palástjának ráncai közül néhány véres hustömeget szedett elő, melyeket egyenkint a mérleg serpenyőjébe dobott . . . A nő velőtrázó kiáltást hallatott, midőn a mérleg serpenyőjére tekintett, s a véres húscafatokban saját szétmarcangolt testét ismerte fel. A mérleg két serpenyője pedig egyformán állott; hajszálnyi eltérés sem mutatkozott közöttük. — Az idő már lejárt leányom, — mondá az isten szigorúan. — Kegyelem . . . A midenható a mérlegre tekintett és előbbi szigorú arcáról eltűntek a redők. — Tehát mégis csak volt egy jótetted! A mérleg közömbös . . . Nem érdemled meg sem