Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-23 / 17. szám

8 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. április 16. A divat. — A Divat Újság-bél — Hiába, csak nem nyugszik a divat, a mely évek óta erőszakolja a hosszú lebbenyes szoros kabátot, amely hol oroszos, hol frakkszerü, hol Louis J V. formájú és a mely fájdalom, osak igefll előkelően magas, nyúlánk és minden izében tökéletes alaknak illik. Tán ezért is portálják némely szépeink, mint igen exkluzív, csak kevesek által viselhető divatot, a moly nem egyhamar válik altalánossá. Szerencse, hogy ilyen kosztümre csak az ige » szép és finom posztó alkalmas, a mely végre is csak tavaszi — őszi divat. Ha elterjed is, nem sokáig látjuk, mert nálunk májusban már jóformán nyár van. Az ilyen hosszú derék szoknyája fönt természetesen sima, ugy a most annyira felkapott, fent apró hajtásokba tűzött csipőre simuló szoknya, a mely aztán lefelé jócskán bővül, akár rövicl, akár hosszú legyen. A könnyebbfajta szövetekből készült szoknyákat már csaknem mind ráncba huzottan készítik, keskeny szalagdiszes fodrocskákkal ékitve. De ezeknek a dereka már szoros bélésre van elmésen drapirozva és elől akár öves, akár nem, de igen hosszan és hegyesen húzódik lefelé. Az ilyen derék ujját keresztben-hosszában húzzák ráncba és diszitik, vagy pedig puffossan, de osak könyökig fedik a felső kart. A divatos ruhaujj második formája a sonkaujj, már szinte veszedelmes méreteket kezd ölteni, szerencsére, hogy inkább csak zsaketes utcai ruhákon. Legjobban illik még a rövidre vágott, sétára való angol ruhához. Természetesen, hogy ennek az anyaga is legtöbbnyire elévülhetetlen angol aprókookás kelme. Hogy a divatos kelmék szineiről is szóljak, — az angolok kivételével, a melyek mindig szintelenek, — azt állítják, hogy az automobilbarna és hársfazöld mellett móg a cseresznyepiros, aranyszín és a lilának minden árnyalata, a sötétbibor lilától egészen a leghalványabb orgonavirág szinéig lesz az idei évad uralkodó szine. De ez egyelőre csak állítás — gyárosoké. A megvalósulás mindig a vásárló publikum kedvétől függ, hogy tudniillik valóra váltja e a gyárosok reményeit. Különben pedig azt rebesgetik, hogy a könnyű selyem és a nyári selyem ez idén kikonkurál divatból minden egyéb kelmét. No már ezt meg éppen nem hihetem, mert épp könnyű tavaszi, de kivált nyári szövetekben a gyárák által ilyenkor előre küldött minta-kollekciók annyira szép és bájos kelmefélékkel csábítják vevőiket, hogy szinte szédül tőle az ember feje. Egyben különös, mégpedig nagyon, az ujj divat; mintha nem tudná magát eltökélni, hogy a kockás vagy pettyes minta legyan-e az uralkodó. Kapta magát és rengeteg mennyiségű finom minőségű parányi kockás kelméket szövetett, de minden kis kooka szögletén ott díszeleg egy parányi selyempontocska. Nem is mondhatom, hogy mily bájos ez a furcsa szövet, a mellett, hogy könnyű és szilárd is egyben. I,j

a A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétküldéssel, két korona húsz fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII. Rökk Szilárd-utca 4 számú házában van. Egy kellemetlen éjszaka életemből és egyéb apróságok. — Levél a szerkesztőhöz. — Hogy egy kis bevezetést készítsek a dolognak, hát megemlítem, hogy szerencsétlenül emlékezetes napok vannak minden ember életében. Emlékezetes nap a jogász előtt, mikor tizedszer megbukik az első alapvizsgán s atyja megvonja tőle a gászit. Sok felebarátunk megszokta emlegetni azt a napot, melyen először kényteleníttetik a felesége főztéből enni. (Ámbár ezt inkább csak a gyomra szokta megemlegetni!) Azt a napot pedig, melyen az anyósa bevonul a házi tűzhely köré, azt hiszem, minden ember meg emlegeti. Ha nem is ily erős mértékben, do bizonyára kellemetlenül emlékezetes ón előttem az elmúlt (nagyszerdai) éjszaka. Tudja jól szerkesztő úr, hogy tegnap este a legkedélyesebb hanguluiban váltunk el egymástól, miután megígértem, hogy j még ma délutánra nyélbeütök egy kis históriát becses lapja számára. Ugy tiz óra után a legnagyobb lelki nyugalommal lefekszem. Kérem! alig himbálóztam el az álom szelid karjai közt, midőn (lehetett ugy éjfél után az idő), az áloménál kevésbé szelid karok épen nem valami szelíden ráncigálni kezdtek. Megrémülök. Föltekintek, hát a holdnak az ablakon át beszűrődött gyér világításánál megismerem, hogy a ki engem ráncigál, nem más, mint a mi öreg 70 esztendős szakácsnénk, a ki szörnyen megrökönyödött arccal így esenkedik hozzám: »Ifijur! ifijurl... a tekintetes asszony szobájában egy egér van, tessék megfogni, mer a macska nincs itthonit Hát, tetszik tudni, én olyan jól nevelt egyéniség vagyok, a ki jó szóért mindenre képe6, még arra is, hogy éjfél után egy óra körül fölkeljen az ágyából —- egeret fogni. Richtig! bemegyünk a másik szobába, a honnan eddigre már szerencsésen kimenekültek a család nőtagjai. Megkezdődik a hajsza. Én voltam a dirigens. Az öreg szakácsnét beállítottam egyik sarokba, a hol igen sok búvóhely kínálkozott az egérnek. Tőle majd megijed s nem mer odamenekülni. Mi pedig a futkozó lánnyal hozzáláttunk a dologhoz. »Elejbe! — hangzott jeladásom — na, most a mosdószekrény alá futott... utána!... ni, most meg már a kályha mögött van !c Denique egy órai őrült hajsza után végre a sifonór felé futott az agyonhajszolt egérke, ón odaugrom, megkapom, ő is engem, én rántok magamon egyet s — az egész sifonér mindenestől hegyibém szakad. Vagy egy negyedóráig nyögtem a sifonér alatt, mely boldogult öreganyámtól kezdve három generációnak összes stafírungjait tartalmazza. Végre nagy erőfeszítéssel az összefutott familia kimentett kinos helyzetemből. Agyon törve-zuzva másztam elő az almáriom alól s vánszorogtam be szobámba, rögtön ágynak esve . . . Ez előzmény után mi sem természetesebb, mint hogy én további álmaimban japán sebesültnek gondoltam magamat. Igen, azt álmodtam, hogy ott vagyok a távol Keleten, Mandzsúriában, valahol Sinmintao ós Tahihoscsu között, egy erdőszélen megsebesültén, tehetetlenül, köröttem pedig röpködnek a bombák . . . »Btím! búm! . . . búm!. . .« hangzik egyre s íme! egy kartács épen felSrn süvölt. Fölkiáltok észbontóan : »jaj, végem!* • A következő percben ismerős hang üti meg a fülemet: »mit csinálsz fiain?« Bombák, felelem még mindig bambán. »Dshogy! a szomszédban tepiket poroznak! Most múlt 5óra !« Lassanként magamhoz tértem s átláttam a helyzetet. Csakugyan a szomszédban poroltak szőnyeget, a mi j azt jelentette, hogy: no! szomszédok, most már akár fel is kelhettek, mert a közelben ugyan senki se alszik tovább! Vannak hivatásukat szerető orvosok, a kiket, ha reggel 4—5 órakor felzavarnak, szívesen fölkelnek s ülnek a rázós kocsira. Vannak természet és kiránduláskedvelő biciklisták, a kik szintén szívesen felkelnek kakasszókor s rádliznak tova a harmat-illatos hajnalban. Osmerek szenvedélyes gazdákat, kiket drága napsugár soha som pillanthat meg ágyban fetrengve. Ám ezek mind passzióból s szívesen szakítják félbe alvásukat. De szeretném az ogész löldgolyóbison látni azt az embert, aki örömest kel fel azért, mert a szomszédban — tepiket porozuak! Bizony sokáig bosszankodtam, mérgelődtem ón is. Végre, gondoltam, felöltözködöm s főként megreggelizem, ugy is fáradt és éhes vagyok az elmúlt éjszaka után. Becsengetem az öreg szakácsnét. Hát uramfia! — mi történt?! Macskánk, a_ Dusi, a ki egész éjszaka távollétével tündökölt, reggel jó korán hazasompolygott s első dolga volt, hogy neki látott a tejnek! Jó felét megitta, másik felét pedig fölborította, igen helyes logikával azt gondolván: »ez már nektek tigy sem kellene!« Ilyen fölfordított világot! A család kénytelen egész éjszakán át virrasztani egy egér miatt s nagy hajsza-bajsza után megfogni azt, reggel azután hazajön nagytriumphussal a macska s megeszi a család elől a tejet... S most ón, ezek után, üljek le az Íróasztalhoz s fundáljak ki valami érzelgős szerelmi históriát (gondolom ilyesmire célzott tegnap szerkesztő ur is.) Tán suhintsak egyet a fantazia varázs vesszejével s benépesítsem az előttem fekvő papírlapot selyemruhás rokokó-szépségek fényes galériájával? Emlékezzem biborzsámolyokon térdelő trubfcdurok dalos szerelméről? . . . Hagyjuk e ködfátyolba vesző kort! Ledőlt várainak romjait ugy is benövi lassanként a legenda bársonyos moha ; letűnt emberei hadd porladozzanak bókén! Könnyebb végéről akarom fogni ezúttal a dolgot. Készet fogok nyújtani. Előkeresem naplószerű följegyzéseimet. Bennök van az én egész életem: örömöm, vigságom, komor bánkód ásom egyaránt. Derűs gyermekkori emlékek, huncut diák-históriák; kedves epizódok, mulatságos anekdóták az életből tarkán vonulnak fel előttem. Majd meg borongóbb színek, amint koronként el-ulfog (mint aféle impresszionistát) a pessimistikus hangulat. Összeválogatok hamarjában egy párat a vígabbak közül, hadd mulasson rajtuk más is. Szerkesztő ur pedig fogadja szívesen egyelőre ezeket az apróságokat — nagyobb lólekzetü elbeszélések helyében. Az más! Egy vidéki jogász barátom sűrűn ki-ki rúgott a hámból. Alig telt el hét, hogy egy-két zajos kiruccanáson részt ne vett volna. Ilyenkor azután a legjobb esetben is csak a pirkadó hajnal vetette haza, legtöbbször olyan állapotban, melyet nem annyira magyarosan, mint inkább gyengéden »nobel spicct-nek szoktunk nevezni. Történt, hogy egyszer ón is lekeveredtem arra a vidékre egy másik ismerős családhoz. More patrio reggelig mulattunk. Hazakísértem barátomat, a ki ugy látszik, villámhárítónak cipelt magával. Az öregje azonban egy csipetet sem zavartatta magát jelenlétemmel, mert fiához fordulva körülbelül ily szavakkal fogadta megérkeztünk: »Na ! már megint lumpoltál s megint reggel vetett haza 8 a mint észreveszem (különben nem volt nehéz észrevenni) megint be vagy csipve!« Mire az iíju, kissó mámorosan: »Apám, hiszen mikor fiatal volt, maga is lumpolt eleget s be is csípett, a mikor osak tehette!« „Az máa, fráter! — felel az öreg— akkor még 6 krajcárért lehetett kapni egy icce bort." Miről is nevezetes 48? Pesten létemkor ismerkedtem meg az öreg Friedberger bácsival. Régi ós igen jónevü divatkereskedóse az Erzsébet körúton volt, melyet 9U esztendeje még a nagyatyja alapított. Atyja korán elhalt s ő fiatalon vette át az üzlet vezetését. Vezette is és fejlesztette becsülettel vagy 50 esztendőn keresztül. Ennyi idő folyamán persze a szó szoros értelmében kereskedő lett minden izében. Se szépirodalom, se művészet, se napi politika, avagy bármi rendü-rangu dolog, a mi más embert többó-kevésbbó érdekelni szokott, őt nem érdekelte. Prototypusa volt azoknak a kereskedőknek, a kikuek mindenük az üzlet.