Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-23 / 17. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. április 16. szilárd talajt készít az idő, amelyről leszórjuk a hazugságokat és a bálványokat; ledöntjük a Moloch templomait, hogy ujakat építsünk a tiszta humanizmusnak, amelyre Krisztus tanította az emberiséget, mondván: Mindnyájan egy atyának gyermekei vagyunk. Az ünnepi harangok zúgása hirdessen lelki békét és megnyugvást a hivőknek ; szebb jövendőt a magyar nemzetnek; uj eszmék születését és szeretetet az egész emberiségnek. Az élösdiek. (X.) Olyan vidéken lakom, amely útjába esik a kóbor cigányoknak. Hiszen útjába esik ennek a hordának még a legkisebb falu is, a legeldugottabb puszta is; de a sátoros cigányoknak vannak olyan megszokott útjaik, amelyeken folyton mozognak Faraó dicső ivadékai. Egyik vajdaság ezeken az utakon közlekedik a másikkal; ezen utak mellett helyezik el figyelmeztető jeleiket. Többször látjuk őket, mint a vármegye azon boldogabb lakói, akikhez osak elvétve látogat el egy-egy különítmény, vagy kolduló őrszem. A nép megszokta őket s bár fél tőlük, mert tudja, hogy semmi sem szent ezek előtt a félvad emberek előtt, mégis szóba áll velük. Sőt táplálja őket. Talán éppen a félelem ösztönzi a falusi embert arra, hogy a munkátlan élősdítől meg ne tagadja a falatot. Fél biz a cigánytól nemcsak a paraszt ember, hanem a falun, pusztán lakó ur is. Mert annyi kárt tesznek s oly bosszúállók, hogy nem tanácsos velük kikötni. Évtizedeken keresztül figyelem én már a cigányok életmódját. Nem rémmeséket beszélek. Tudom, hogy az erkölcsi érzéknek a legparányibb nyoma is hiányzik a lelkéből. Nincs egy gondolata, egy vonása, amely nemesebbé tenné a vadembernél. Nincs hite, nincs vallása; nincs fogalma a jóról, roszról; kötelességről, becsületről. Lelki életót babona tölti be s vágyai nem terjednek tul állati ösztöneinek kielégítésén. Kegyetlen természetű és vérszomjas. A kinzás a legtöbb cigánynál valóságos mánia, amelyet nyomorult állatjaival való bánásmódból is tapasztalhat az ember. A legműveletlenebb móc, aki egész életót a hegyek között tölti s lelke vad, indulatai rombolók, mennyivel szelídebb a civilizált világban, a városok tövében élő sátoro* cigánynál és osak akkor kegyetlen, ha vad indulatait felszítják. A cigánynak gyönyörűség a kegyetlenség. iránt fogékony. Elvont fogalmakkal, fáradságba kerülő ismeretekkel nem akar foglalkozni. Tudván, hogy minden egyes fejezet szakszerűség, megbízhatóság szempontjából nemcsak a szerkesztők, de más szakemberek rostáján is átment, én megnyugvással olvasom e könyvet s szeretném, ha ezt a megnyugvást át is plántálhatnám másoknak is a lelkébe. A nyelvhez, a stílushoz, annak tisztaságához, világosságához már mindnyájan értünk valamit s e részben illetékesnek érzem magamat, hogy a könyv íróinak az esismerő oklevelek egyikét kiállítsam. Mostanában e könyv volt az olvasmányom s ez az olvasmány nagy gyönyörűséggel s nagy haszonnal járt. Már maga az is nagy gyönyörűség volt nekem, hogy meggyőződhettem; ime, a mi tudós embereink közt is nagy számmal vannak, akik tudnak írni — nekünk a tudatlanoknak. A gyönyörű, az érdekes képek, műmellókletek valókópen nem pihenők e könyvben, mivelhogy az olvasmány nem fárasztó, hanem elmélyedésre, az olvasottak felett való elmélkedésre serkentők. Ez a legnagyobb dicséret, mit a szövegírókról mondhatok. Mi van e könyvben ? Ha itt felsorolom a fejezetek főcímeit s mellőzöm az alcímek nagy tömegét, egy érdekes világ tárul elénk. Jönnek sorjába: „A bányászat" (Lit6chauer Lajos), „A kohászat" (Gáloosy Árpád), melyben kiváló szépen van megírva a vas; „A fémek megmunkálása" (Kandó Gyula), „Motorok ós emelő gépek" (Kármán Tivadar), „A közlekedés eszközei, (Gondos Viktor), „Posta" (H. Henyey Vilmos), „A fény a tudomány szolgálatában" (Karvázy Zsigmond), „A sokszorosító ipar" (Kun Tapasztalt csendőrök azt állítják, hogy gyilkosságoknál az első pillanatra meg lehet állapítani, ha cigány volt a tettes. Mert az nem elégszik meg avval, hogy áldozatát egyszerűen leszúrja, vagy agyonüsse. A cigány különös kegyetlenséggel öi, kinoz ós vért ont. Ki ne látott volna már olyan vásári jelenetet, amikor a cigány lovát árulja, vagy lóra alkuszik ? Ahány szó elhangzik, annyiszor osap le az ostor a kiéhezett gebe hátára, amely egy egész sátoralja rongyos népet kénytelen mórtföldekre vonszolni. Volt alkalmam tapasztalni azt is, hogy a cigány mennyire semmibe veszi a büntetést, sőt a tolvajt, a rablót, aki a börtönt sokáig lakta, fokozott tiszteletben részesíti. A butaságnak nincs olyan mértéke, amellyel a cigány szellemi képességeinek fokát meg lehetne mérni. A cigány csak agyafúrt, a keze ügyes, ravasz, de rettenetesen ostoba. A százados átöröklés csenevésszé tette felfogó képességót azon ismeretek iiánt, amelyeket a civilizáció a legprimitívebb embertől megkövetel. Ezelőtt másfél évtizeddel két kis cigány fiu maradt a falunkban. Az anyja meghalt egy pajtában, az apjuk pedig Illaván ült. Akkor még nem voltak állami menedékhelyek, ott maradt tehát a kőt kis Farao a község nyakán. Iskolába jártak. De alig lehetett őket valamire megtanítani. írni, olvasni, számolni csak hosszú idő alatt tanultak meg. De ha kutyát, macskát kellett kínozni, madár fészket kifosztani, legelői járt a kót kis oigány. Szerenosóre az apjuk kiszabadult s megszöktette a két fiút, akik azóta már apjuk nyomdokaiba léptek. Az egyiket nem rég Zalaegerszegen láttam, amint • foglyok között fát vágott. Mindig csodáltam, hogy fér meg egymás mellett az a rengeteg és kiszámíthatatlan furfang, amellyel a cigány magát fenntartja, bűneit elköveti ós leplezi s az a nagy butaság, amely majdnem képtelenné teszi a művelődésre. Kisértse meg valaki a cigányt csak egy kis rövid imádságra megtanítani, majd meglátja, mire megy vele. De vigye el egyszer a legnagyobb városba, oly gyorsan tájékozza magát, nogv bámulatos. Zalamegyei cigányoktól hallottam, hogy a lopott portékát Bécsben értékesítették s két dadé következetesen felutazgatott a császárvárosba, ahol mindig tul tudtak adni a gyanús árukon s el tudták kerülni a szemfüles policájt. A cigány irni, olvasni nem tanul meg; de ezerféle jelet tart emlékezetében, amelyekkel egymást figyelmeztetik. Az útszéli bokrok ágaira kötött rongy, a keresztutak szólén furcsa figurákba rakott göröngy vagy kavics, a fák oldalába vágott rovás mind figyelmeztő jel a később jövőknek. Ugy látszik, hogy ez az élősdi nép csak a Sámuel), „A technika a hadviselés szolgálatában" (M. Müller Hugó), „A faipar" (Gaul Károly, („Fonó- ós szövő ipar" (Maly Ferenc), „Papírgyártás" (Jalsoviczky Géza), „A kémia vívmányai" (Pfeifer Ignác), „Gazdasági gépek" (V. Markhót Jenő), „Gazdasági termékek ipari feldolgozása" (Kosutány Tamás), „Elektromosság" (K Lipthay Károly), „Telegráfia ós telefonja" (Hollós József), „Zárszó" (Méray-Horváth Károly). Ezek a fejezetek tükre annak a nagybeosü könyvnek. És jön rövid időn e kötet után további öt kötet: „Az ember", „A világegyetem", „A fold", „Az élők világa", „A társadalom". Elóg jeleznem, hogy közörömet keltsen minden művelt ember lelkében. Ez a könyv csakugyan az a könyv, melynek ott kell lenni minden magán- és közkönyvtárban. És ez az a könyv, mely nem hívságos díszül fog állani a könyves polcokon, hanem el is fogják olvaHni egyes részeit újra, meg újra. El, mert közvetetlen haszna van egyik másik fejezetek a praktikus életben. Azt hiszem, a népiskolai ifjúsági könyvtárak felállítását nyomon fogja követni a tanítói könyvtárak országos felállítása. A Műveltség Könyvtára lesz a tanítói könyvtárak legértékesebb, leghasznosabb része, ez lesz az a gazdag forrás, melyből majd táplálkozik a tanító lelke, hogy tovább táplálja aztán az ifjúság lelkét abból, a mit az ő lelke merített. Erős hittel állítom, hogy a Műveltség Könyvtára korszakot alkotó a magyar művelődós történetében s jótékony hatását nem sok idő multán érezni fogja az egész ország. saját életében gyakorlati fontossággal biró dolgok iránt érdeklődik. Ha lélektani problémákkal akarnék foglalkozni, talán ennek a jelenségnek elfogadható okát is tudnám Hdni. De ezekkel a sorokkal nem az a célom. Azt akartam csak vázolni, hogy mennyire háladatos ós mennyire szükséges dolog a cigánykérdés megoldásával való foglalkozás. Aki végre valahára megtalálja a módját annak, hogyan szabadulhatunk meg ettől a rettenetes néptől, hálára kötelez ezer és ezer embert, akik a cigányoktól való örökös rettegésben élnek. Bizony ankóteztek, tanácskoztak már eleget ebben a kérdésben és még sem vitték dűlőre a dolgot. Mert útját állta a humanizmus 1 Azt látta, tudta mindenki, hogy a cigánnyal keztyüs kézzel nem lehet boldogulni; hogy nem használ a jóakarat, a telepítés, a tanítás, mert öröklött h íjlamait le nem vetkőzi, vele született vadságát el nem hagyja. Kudarcot vallott minden jóa karatu és humánus kísérlet. József főherceg őfensége is hiába népesítette be a falu végét cigány néppel, hiába tanulta meg a nyelvüket, hiába irta meg a „Romano csibakéro sziklariben"-t, a cigányai rut hálátlansággal fizettek. Elszökdöstek s csendőrök kisérgették őket vissza a főherceg patronátusa alá, míg végre a magas védnök rájuk unt s nem bánta, ha szétszóródnak a szélrózsa mindeu irányába. Előbb fog a pápuán, a polynósiai emberevőn a jóakarat, mint ezen a csodálatos népen, amely fél a kőháztól s inkább dideregve húzódik sátrába ós éhezve kóborol az országúton, mint tisztes polgári életet éljen. A humanismus szent nevében tűrtük őket eddig. És a humanismus megvédelmezett egy barbár törzset a civilizáció ellen. Nem komikus ez? A művelődésnek, a civilizációnak legnemesebb hajtása: az emberszeretet adott privilégiumot a gyilkosoknak, a rablóknak, a tolvaj knak ós orgazdáknak. A humanismus biztosította a cigánynak a munkátlanságot, a sértetlenséget, a fékteleuséget; a munkás embereken s a dögtemetőkben való élősködÓ8t. Mennyire perhorreskálták a tisztes humanista urak azt, hogy a cigány gyermekeket el kell választani szüleiktől! Ez ellen tiltakoztak az elvek, amelyek városi urak és nagyképű moralisták Íróasztala mellett, az élettől hermetioe elzárva nagyon szépek, de kipróbálva soha sem lettek. Jöjjenek ki az ut szólére velem a nagy humanisták s nézzék meg a cigány karavánokat, a meztelen purdókat, akiket már apró korukban koldulni és lopni tanítanak, nézzenek bele a kocsiba: mit zsúfolt abba össze a tolvaj kóz ; nóxzék meg a szegény paraszt földjét, amelyen egy ilyen karaván csoport keresztül vonul s kérdeznék meg: mi veszett el a faluban, ahol oigányok kóborolnak. A mult évben, ugy olvastam, egy ealamegyei becsületes polgár serdületlen leányát elfogta kót cigány at utón. A mult hetekben 10—12 pincét törtek fel a cigányok. Egy mesterember legényt a cipőjéért szúrtak le a napokban Farao unokái. Egy szerencsétlen leányt nem rög a falu csúfjává tett egy kuruzsló cigányasszony. A bűulajstrom óvről-évre szaporodik. Kérdem: ninos e helyén ennek a népnek megrendszabályozása még a humanismus rovására is? Ha háborút kell viselni a civilizált népeknek, akkor elhallgathat a humanismus, csak a cigánnyal szemben kell azt feltótlenül érvényesíteni. Én a legnagyobb hálával vagyok eltelve Zalavármegye alispánja iránt, aki megkereste a törvényes módját annak, hogyan lehet a cigányokat ugy megrendszabályozni és megkevesbíteni, hogy az elvek sértetlenül maradjanak, a humanizmus magasztos ideáinak megsértése ellen senki se panaszkodhassék s mégis elmúljon tőlünk az a veszedelem, amelyet Faraó népe hord a falvainkba. Ugy hallottam, hogy a cigányokat összeírják, lefényképezik, ingó dolgaikat leltározzák s kérlelhetetlenül alkalmazzák velük szemben a tolono törvényt. Az igazat megvallva, ezt már annyiszor hallottam, hogy nem sok fontosságot tulajdonítottam a hírnek. De amikor beállított hozzám egy sátoralja cigánynak a látható feje — mert a láthatatlan a hatalmas Devla — s elpanaszolta, hogy a gyerekeit el akarják vinni az árvaházbn, jóllehet „becsületesen" eltartja ós ruházza őket, akkor már kezdett érdekelni a dolog. És megtudtam, hogy igenis tervbe van véve az apró