Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-09 / 15. szám

1905. április 2. »Zalamegye, Zalavárni egyei Hirlapc 3 geni acél, a szobák falát idegen nevű festők után készült otromba reprodukciók ékesítik s a gombtól a szőnyegig minden külföldi. Mennyivel jogosultabb volna az, ha avval dicsekednénk: lám Párisban sincs külömb, pedig egy magyar kisiparos készítette. A kitüntetett zalaegerszegi iparosok ünnepélyét akartam leirni; de nem tehetek róla, hogy valahányszor a kisváros ipari életéről van szó, mindig rekriminációkba keveredem és talán ürmöt keverek az ünnepségek örömtől habzó poharába. Pedig a közönség zokon szokta venni, ha a vidéki újságíró, aki azért él e földön, hogy mindenkinek kellemeset mondjon, a hiúságnak hízelegjen, leckéket firkál a hazafias kötelességéről, ki akarja disputálni a garast a begombolt z«ebekbó'I, hogy az üres zsebekbe juttassa. Ellenben nagyon szereti hallani azt, hogy azok az üres zsebek méltán üresek, a magyar kisvárosok kisiparosai maguk az okai sanyarú helyzetüknek, mert nem a saját versenyképességükre, hanem a közönség hazafias érzületére s kötelességére akarnak támaszkodni. Hallottam is, tudom is, hogy sokan így vannak meggyőződve; vagy legalább ezekkel akarnak elbújni akkor, amikor érzik, hogy nem jól oselekesznek. Igaz, a magyar kisipar talán árak tekintetében nem tud versenyezni a külföldi gyárakkal; igaz, hogy az iparosokban is van hiba, de addig, amig a közönség, mi magunk nem adjuk a kezébe a versenyképesség eszközeit; amig garasainkat, vagy legalább a divatot és megszokást nem akarjuk feláldozni saját nemzeti érdekeinknek, addig a nagyképű birálgatásnak nincs helye. Tilinkóval Pán is csak tilinkózni tudott. A mi iparosainknak nagy hibáik vannak. A legnagyobb hibájuk azonban az, hogy túlságos mértékben bizalmatlanok önmagukhoz, szerények és nem értenek a hangulatot keltő lármához. Érmeiket és okleveleiket is nagy csendben szétosztották maguk között. Nem akartak dicsekedni; megelégedtek avval, hogy összejöttek az ipartestület házában, meghívták a polgármestert s minden különösebb emóció nélkül átvették a kitüntetéseket. Hát kérem, ha egy kiérdemesült manipuláns őrmester becsületes szolgálatáért keresztet kap, parádéba áll az egész ezred. Ez emeli a katonai szellemet. Ha egy jóravaló cselédnek a miniszter elismerő oklevelet és 50 koronákat küld, az egész falut összedoboltatja a szolgabiró s a templom előtt adja át a jutalmat. Had lássa minden ember fia, mit ér a tisztesség, a becsületes munka. Egy kiállítási érem nem érné meg azt, amit megér egy snapszkreuzli, vagy a miniszter elismerő irása? Talán nem az egész társadalmat érdeklő mozzanat az, mikor egy városnak több iparosa kitünteti magát a tisztes munka versenyében ? Ugy lett volna az ünnepély jelentőségéhez méltó, ha nagy körben esett volna meg. Had lássa mindenki, hogy a munkának van erkölcsi jutalma. Had lássa mindenki, hogy az a jutalom önérzetet, törekvést, fokozott iparkodást szül. A szerénység egyes embereknél erény; testületeknél, érdekköröknél hiba. Különösen hiba nálunk, akik látjuk a közvetleu szomszédban: mit lehet tenni, mire lehet menni jól szervezett, közös érdekű osoportoknak a folytonos mozgással, előre töréssel, hangos szóval, jogos követelések folytonos hangoztatásával, az érdeklődés ébrentartásával. És miért vonul vissza az iparos osztály társagalmi téren is egy szük körbe? Miért nem érvényesíti a jogait minden irányban ? Fél az előitéletoktől, a gőgbe burkolózó ostobaságtól ? Ezek fölött átgázol a haladás s a nagyképüeknek szemébe kacag a felvilágosodás. Amit egy munkában edzett kéz, produktív agy alkotott; az az érem, amit munkáért, igazi érdemért adnak, nagyobb jogcím az önérzethez, mint az olyan elavult hogyománvok, amelyeknek nyomai ma már csak üres fejekben és üres szívekben élnek. Az ünnepély lefolyásáról tudósításunk a következő. Az ipartestület elöljárósága Várhidy Lajos polgármestert kérte fel az elnöklósre, aki az ipartestületben 11 órakor megjelent s Kovács László elnök üdvözlő beszéde után elfoglalta az elnöki széket. Az ipartestület elnökének üdvözlő szavaira adott válaszában a polgármester megköszönte azt a bizalmat, a mely meghívása folyLán személye iránt megnyilvánult. Örömmel jött el az iparosok közé, hogy átszolgáltassa a kitüntetetteknek a megérdemelt elismerést; üdvözli az iparosokat, a kikhez háromféle kötelék is fiizi. Az első kötelék abból fakad, hogy ő is iparos szülőktől származik, tehát megtudja becsülni a szorgalmas, előretörő munkást, az iparost; másodszor mint az iparhetóság elnöke s harmadszor mint polgármester van az iparos osztályhoz fűzve, amelynek érdekeit védeni kötelessége. Örömmel jött azért is, hogy ugy a maga, valamint a város nevében köszönetének s elismerésének kifejezést adhasson. Miután a mai gyűlés vezetésére Klosovszky Ernő ipt. jző, hitelesítésére pedig Vörös Gyula és Faragó Béla kéx-ettek föl, megkezdődött u kitüntetések szótosztása. Kitüntetésben részesültek : Faragó Béla magpergető gyáros diszoklevél, aranyérem, Keszli Ferenc asztalos aranyérem, Neufeld Izidor szabó aranyérem, Wapper Ignác kőfaragó aranyérem, Gombás István bet. titkár ezüstérem, Papp Alajos kefekotő ezüstérem, Baly Béla lakatos orsz. iparegyesületi bronzérem, Pittermann István kályhás orsz. iparegyesületi bronzérem, Horváth Lajos asztalos bronzérem, Gásparics Sándor szabó bronzérem, Jády Károly szabó bronzérem, Kaszás József bognár bronzérem, Kovács István cipész bronzérem, Vörös Géza lakatos bronzérem, Német Gábor kályhás elismerő oklevél, PfeifFer Henrik bádogos elismerő oklevél, Schmiedt Vilmos mázoló elismerő oklevél, Schwarcz Simos asztalos elismerő oklevél, Szinger Tóbiás bádogos elismerő oklevél, Nagy Antal asztalos segéd ezüst érem, Miszory Béla műfaragó bronzérem. Baly Béla ós Pittermann István részére odaítélt országos iparegyesületi bronzérem nem érkezett meg. A közgyűlés őszinte sajnálatát fejezte ki agilis iparos társainak, Neufeld Izidor, Hauk Ferenc, ós Kovács Istvánnak időközben bekövetkezett elhunyta fölött. Kitüntetésüket hozzátartozóiknak szolgáltatták át. Majd Heincz János emelkedett szólásra, hogy köszönetet mondjon a polgármesternek azért, hogy a közgyűlésen megjelenni s annak jelentőségét elnöklésével emelni szíves volt. Várhidy Lajos polgármester és Kováts László ipt. elnök felszólalásával a díszközgyűlés véget ért. Este a Korona szállodában az iparosok társasvacsorára gyűltek össze. A felköszöntők egymást érték. Ünnepelték a kitüntetetteket, a polgármestert, Kováts Lászlót az ipartestület érdemes elnökét s az elöljáróságot. A kedélyes vacsorán éjfélig együtt volt a társaság s magyar szokás szerint vidám áldomássá^, zárta be a szép napot. Képviselőtestületi közgyűlés. Zalaegerszeg város képviselőtestülete 6-án rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya a városi tisztviselők, segéd- és kezelő személyzet s szolgák nyugdij ügyének rendezése volt. Az e tárgyban a városi tanács által készített javaslatot a közgyűlés egy izben már tárgyalta, de azt elfogadhatónak nem tartotta s bizottsághoz utasította. A jogügyi ós pénzügyi bizottság az eredeti javaslatot átdolgozta, azt sok lényeges pontban módosította s a képviselőtestület elé terjesztette. A képviselőtestület tagjai közül mintegy harmincan érdeklődtek a városra s a tisztviselőkre egyaránt fontos kérdés iránt. Várhidy Lajos polgármester az ülést 10 órakor megnyitotta s kérte a képviselőtestület tagjait, hogy a tervezetet s annak indokolását egész terjedelmében hallgassa meg, azután térjen át a részletes vitára. Fülöp József aljegyző ismertette a nyugdíjügyet s felolvasta a bizottság javaslatát, amely lényegében a megyei tisztviselők nyugdíj szabályai alapján igyekezett a város alkalmazottainak nyugdíját rendezni. A tisztviselők hozzájárulása, nyugdíjigénye, a végkielégítés, szolgálati idő, özvegyi ellátás tekintetében a szabályrendelet ugyanazon mértéket alkalmazza, mint az állam Ide hozta őt szerelmese, a világnak ebbe az elrejtett zugába, ahol nem fedezheti fel őket senki. Szikáros hatalmasan döngeti a kaput, az egyetlen részletét a háznak, amely még jó karban maradt. Belülről csak nem akar hallatszani a válasz, és Szikáros elkeseredetten csapkodja botjával a fenyőfaalkotmányt. Félórai döngetés után végre megszólal a kapu alól egy tompa hang. — Ki az? Mit akar? — Nyissa már ki, Mihály bátyám, mert megfagyunk. — Ki az? hallatszik ismét belülről. — A ház ura, ifj. Szikáros Andor és a felesége. Lassan csikorog a zár s kinyillik a kapu. Őszbe vegyült, magas férfi áll előttük. Csendes Mihály, aki tizenhat esztendő óta nem látta a szinét se a gazdájának. Tizenhat esztendeje annak, hogy a tekintetes ur megbízásából Budapestre kisórte fel gazdájának fiát, aki ott oskolázott. Hat évre rá meghalt az öreg ur, de a temetésére nem jöhetett el a fiu, akit akkortában Amerikába sodort kalandos vére. Most néhány éve, hogy hazajött s egy levélben megírta Csendes Mihálynak, hogy odakünn szerzett magának valamelyes vagyont. Azt is irta, h"gy egyelőre nem jön haza. S most megérkezett bejelentés nélkül, feleségével együtt. — Van-e lakható szoba Mihály bátyám ? — Hát csak akad. Majd rendbe hozunk legalább egyet. — Aztán nem halunk-e meg éhen itt? — Arról is gondoskodhatunk. Áll még egy szürke gebe az istállóban, majd elcammogok azon a városba. Onnan hozhatunk mindent. — Nagyon derék, Mihály bátyám . . . Két óra múlva a pár barátságos tüzű kandalló mellett ült a ház egyik szobájában. Az öreg Mihály elég gyorsan ós ügyesen intézett el mindent, s az ifjú pár jól érzi magát. Végre! Egyedül vannak! Senkitől sem zavartatva, senkitől sem félve. — Kitűnő gondolat volt lelkem, hogy ide szöktünk. Az ördög sem akad itt ránk. S az asszony, aki elhagyta férjét az uj férfi kedvéért, ennek szóles melléhez simult. Egy forró, önfeledt, mámorító csókban olvadt össze az ajkuk. Egy erőteljes zuhanás halatszott s felíjedtek a szerelmesek. Egy nagy, aranyos rámás kép mozdult meg a helyéből s leesett a padlóra. Magas szép uri asszonyt ábrázolt a kép, s a bogy lezuhant, egy pillanatig ugy látszott, mintha az asszony kilépne a rámából ... A kép a ház ifjú urának nagyanyját ábrázoltaA hűtelen asszonyt. Szikáros odaszaladt a képhez s felállította. Elsárgult levél hullott ki a ráma alól. — Vájjon mi lehet ez? kérdezte kíváncsian az asszony. Olvassuk el ezt a levelet. A szerelmes férfi szó nélkül adta át a régi irást az asszony fólhalkan olvasta: „Holnap már nem leszek. Megöl a bűnös lelkiismeret. Magcsaltam a férjem. Érzem, nem lesz nyugalmam a főidőn, mert hiszen halálát is én okoztam. Aki elolvassa ezt az Írásomat, tudja meg, hogy szánom-bánom amit tettem, -és hogy átkozott az aszszony, átkozott a gyermek, aki bűnös szerelemben születik. Érzem az átkot s ezért menekülök a föld alá. Átkozott mindenki, aki hűséges szivet tör össze" . . , A férfi és kedvese, a hűtlen asszony, megdöbbenve néztek egymásra. A bűnbe került nagyanya szólt hozzájuk a sirból. Ez a sor3 intő ujja. Mégis odament az asszony az ő kedveséhez és megcsókolta a homlokát. Nyugodtan mondta : — Mindegy. Én szeretlek minden poklokon keresztül. Kondoros Alfréd.