Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-02 / 14. szám

1905. április 2. »Zalamegye, Zalavárni egyei Hirlapc 3 ahoz, hogy az indolencia megmozduljon s a nép 1 gondolkozzék. Nem elég csapás azonban az indolencia. Az újítások kicsinylése, roszakarat, gúnyolódás és bizalmatlanság kisóri azokat, akik ki akarják emelni a népet elmaradottságából s tömörülésre, együttműködésre igyekeznek birni a társadalmat. Itt a tavasz. Had szórja el a földbe a paraszt a magot ós lesse, várja az áldást, az esőt, napfényt. Ha jó időt ád az Isten, aratunk, ha nem ád , arról sem tehetünk. Az értelmiség térvesztése. Mikor a jog, törvény és igazság korszakában Makkay Zsiga bátyánk bekerült a házba, — minden rendű kíváncsiság a székely zeke, sujtásos szűrposztó nadrág, kopogós ránoos szárú osizma féle iránnyult. És bizonyos, hogy Zsiga bát még mágnásasszonyok is megkukkerezték a főrendek karzatáról. Annak idején az egész jó vicc volt, hogy egy ősmamoluk kerület az entulajdon vérével szolgált, az aluszókony, székely eszkábálót küldvén a házba. Hogy Makkay egész végiglen megmaradt a napidijait gondosan fölvevő képviselőnek, a kinek honatyai működése még a harsány közbekiáltókat se órintette, mert a követ ur szinte állandó hónában szenvedett: ez nem is baj. Inkább az lett volna, ha a népszavazás dicső hősónok fejébe ment volna a tej ós a politikai porondon az óriás obstrukciósszónokok sikereire pályázott yolna.J Makkay azonban megsokasodik. Tények szarint erre az orsszággyűlésre az ekeszarvától eljött egy ember, a ki programmbeszédóben arra lelkesité a hallgatóit, hogy bontogassák ki a trikókat (a derék honatyának valamit harangoztak egykor a trikolorról, azzal tévesztett.) össze az ő pikáns prugramuiját) ós eljött jó jelek Hzeriut egy másik kapáspolitikus, akinek politikus elve az adó nemfizetés; a negyedik földmi vesről, a dárdairól több részlettel illik bes/.élni, mert jtz józan magyar, a politikai fordulat sodorta a politikai küzdőtérre s megválasztása után olyan nyilatkozatot tett, amely sejteti, hogy ámbár iskolailag pallérozatlan, de nem tartalom nélkül való, s maga értékéről helyes Ítélete van és nem akar nevetségessé válni. Ilyen egyszerű m.igvar embernek minden tisztesség megadassák, áin mégis politikai szereplósük gondokba ejthet, mert produktiv törvényhozási tuunkát tőiük várni nem lehet és a polgári munka aotán várjuk tőlük azt a kötelességtoljesitést, melyre a hazának szüksége van. A népképviseleti alkotmánynak tehát a nép egyszerű gyermekeiből is vannak a törvényhozás házában képviselői, igy kívánja a demokrácia. Nem szólunk ellene, mágha nagyobb arányban kerülnek is be, ha már a mostani aposztrófalt képviselő urak egyrésze nem a legrutabb demagóg szereplésnek állottak volna a tetején és nagyon is üres zajütés révén kerültek volna a házba. Ámde sok helyen átjátszották a politikai pártoskodást rendi harccá: az ártelmiség ellen való küzdelemmé és igy válik reánk oly társadalmi kérdéssé az eset, hogy foglalkoznunk kell vele. Zalavármegyében is volt rá példa, hogy a földművelő népből való férfiak pályáztak a mandátumra. Ritka értelmes és öntudatos férfiak voltak. Nem avval a jelszóval indultak a küzdelembe, amelyet azután párthiveik használtak. Talán eszük ágában sem volt az, hogy az értelmiség ellen szálljanak sikra, de a demagógia beleártotta magát a dologba s az lett belőle, hogy a nép itt ott csak azért állott a zászlóik alá,, mert azt hangoztatták a demagógok, hogy az urak ellen kell sikra szállni, akik a népet kizsákmányolják. A törvényhatósági bizottság tag választási mozgalmak is szolgáltak példával. A kabátos embert bizalmatlanul nézi a nép s ha megválasztja, haszonért teszi. Évtizetek óta tapasztaljuk, hogy az értelmiség összetartozása a néppel meglazul s emebben mindjobban tért foglal a bizalmatlanság és sokhelyen a gyűlölet. Elég ha valaki nadrágban jár, hogy a nép gyűlölje ós a parasztdomagogia ezt a győlöletet ádázul szitja is. Mit tegyünk ellene, kit okoljunk érette? Ki mást mint az egész értelmiséget? Oh, ezt a bizalmatlanságot nem a pillanat szülte, nem máról holnapra született. Egy lassú folyamat volt az értelmiség térvesztése és mindenütt beáll, a hol az értelmiség nem érezte azokat a kötelesságeket, a melyek éppen az intelligenciával já(tak. A paraszttal csak a választási idők során kezelni és akkor, mikor voksára szükség van, azontúl nem törődni vele, érdekében mit setn tenni, semmi kontaktust vele nem tartani, sőt mindenkor csak kihasználni, — ennek meg kellett teremteni a bizalmatlanságot. A mi eleink egészen másként fogták föl a néphez való tartozandóságukat, pedig nem hatotta őket annyira át az egyenlőség és testvériség eszméje. Nem is fordult elő az, hogy a vezetés és irányítás ne az értelmiség feladata lett volna. Ma pedig az arra hivatott értelmiség vagy önkénytelen elvonul, vagy leszorittatik és a közélet szereplői hangos száj hősökből valók sok helyen, és az értelmiségre hárul az a nagy feladat, hogy ne mindenütt igy legyen. Ma még csak tért veszítettünk; de az értelmiség nagy fajsulyajérvónyesül, ma azonban a vezető intelligencia uein érvényesül a köz- ós társadalmi élet minden vonalán, mert kányelmes ós mert nem érzi, hogy éppen értelmisége kötelezi irányító szerepre. Ha emberszeretete nem olvasztja el a bizalmatlanság és gyűlölet kérgát, — akkor ne csodálkozzunk, hogy sokféle érdemetlenek, rá nem termettek, talán gonosz szándékúak veszik át minden ügy veszteségáre a vezetést, melyet az arra hivatott intelligencia kényelemszeretetből nekik átengedett. Egyről-másról. (A sport.) Nálunk Magyarországon csodálatosan kevés az érdeklődés a sportok iránt. A középosztály legfeljebb a vadászatot űzi. A lovaglás már nagy uri passzió. A vívás, torna, úszás, foot ball, lawn tennia, egyél) lapda játék marad a gyerekeknek s néhány sport ladynek. A férfi nép ellenben egy kis rövid séta után beül a kávéházba, vagy a kaszinóba kártyázni, decizni, politizálni. A városi hivatalnoknép valóságos öngyilkos életmódot folytat. Szobalevegő, füst, örökös ülés az egész élete. A kényelemszeretet és a lustaság öli a testei, lelket s az idő előtti megvónülós ennek a természetellenes életmódnak szükségszerű következménye. A sportolás — így gondolkoznak sokan — i árt a tekintélynek. Hogyan álljon egy sorba komoly forfiu a gondtalan ifjakkal? Hogyan tehetné meg azt egy állásbeli ember, hogy kiál íjon a gyepre lapdát rúgni az egész város szemeláttára; vagy toruásszou, mint egy gimnázista a nyújtón? Ar örökös nagyképüsködós, a tekintály szertelen ápolása, az elpuhultság azután szaporítják azokat a vér és izom nélküli alakokat, akik java férfi korukban mind a derekukat fájdítják és reumáról, idegességről panaszkodnak. Hogy a külföldön nem így élnek az emberek, a városiak s különösen az iroda munkára kárhoztatott intelligencia, azt mindenki láthatta, aki extra Hungáriám is megnézte a világot. A Z. K. egy munkatársa érdekes dolgokat irt erről a témáról, saját tapasztalata alapján. Mikor az ember a mi kávéházaink ablakán betekint, vagy a városi értelmiség életmódját szemléli, azt hinné, hogy éppen nekünk szól az ének, akik még azt sem tudjuk, hogy Zalaegerszegnek gyönyörű a vidáke, amelyet érdemes bebarangolni. De had beszéljen az utas, akinek sorait azzal a tudattal nyomtatjuk le, hogy nem lesz foganatja s az alsós kultuszt a sport Magyarországból ki nem szorítja. Egészen más hatása volna annak, ha egy uj alsós figuráról adnánk hirt. „Nem akartam hinni a szemeimnek. Hát lehetséges ez?! Gyönyörű vasárnap délután nyolc hajlott hátú sápadt hivatalnok ülte körül az asztalt s — kártyázott. Emberek, akik a hét hat napján keresztül minden testi, munkánál fárasztóbb szellemi munkával vannak elfoglalva, vasárnap leülnek egy világosságtól, naptól elzárt szobába ós kártyáznak. A kép kisórt egész ottlétem alatt, sőt még útközben is, amig a Karszt egyik állomására nem értem. Valami apróbb helység lehetett, még a nevére sem emlékszem. Három izmos, egészséges arcú fiatalember lépett be a szakaszomba. Az ismeretséget hamar megkötöttük s ők elbeszélték mi járatban vannak. Mindhárman milanói bankhivatalnokok, akik most élvezik a szabadságukat. De természetesen nem ugy, mint a magyar hivatalnokok, akiknek elég, ha egész nap »imponálhatnak,< hanem kihasználják praktikusan a szabadságukat. Kát hetet kaptak, abból az első és utolsó két napot szüleiknél töltik, a többit pedig elgyalogolják. Szégyeltem ugyau, de mégis elmondtam nekik az én tapasztalatomat. Nem hitték el, a fejüket rázták. Impossibile! Incredibile! Lehotetlen! Hihetetlen! Erről ők még nem hallottak. Sőt ellenkezőleg, a magvar fajt ugy ismerik, mint sportkedvelő népet. De igazán még csak akkor bámultak el, mikor elmondtam, hogy ezek a szolidabbak. A nagy többség még éppen benn ül a füstös kávéházban. Ez meg mesébe való ! Hát ninosenek még szervezve ? Nincsenek még egyesületeik? Hogy ne lenne egyesületük, hogy ne lennének szervezve? S mit csinálnak ott? Idegen nyelveket, hivatalnok embernek való tudományt tanítanak. Olyat nevettek rajta, szinte sirni lett volna kedvem. Hát nyelveket tanítanak! Ugyan kit akarnak ők oktatni? Csupa beteges, munkától elgyötört embereket, akiknek nem csak a tanulástól, de a nap 24 órájában legalább kétszer még az élettől is elmegy minden kedvük. Nálunk Rómától kezdve a legkisebb "városig mindenhol megvannak a hivatalnokok sportkörei. Ahol a magáuhivatalnokok nem tehetik, ott az államhivatalnokokkal egyesülnek. S látná uram, micsoda kolléialigítás van ott! A nagy ember a kis emberrel, a főnök az alkalmazottal játszik együtt. S a nézők között meg ott van mindkettőnek a családja. Hogy micsoda sportot gyakoroljanak? Amihez épen alkalmuk vau. Télen a bálozás mellett hotenkint 2—3-szor a tornát. Tavasszal footballoznak, vagy az Önök hires magyar lapdajátókait játszák. Később, ha a kör vagyonosabb lesz, lawn-tenniszezuok, ide már a hölgyeket is belevonhatják. S az idő, az kitelik a vasírés ünnepnapokból. Nyáron űzik az uszó sportot, estéukint pedig egy a városon kivül eső szabad helyen énekelnek. Tán közönséges, sőt nevetségesen jelentékteleunek gondolja Ön ezeket a sportokat. Podig mennyit köszönhetünk mi olasz hivatalnokok nekik. Egészséges testben épebb a lélek, tisztább az agy, nagyobb a felfogó képesség. A sport kisebb-nagyobb izgalmai némileg szinesebbá teszik a provtncvárosi hivatalnokélet nagyon is érezhető egyhangúságát s ami tán a legfontosabb, egyenes, egészséges, minden beteges iránytól ment felfogást sajátítanak el . . . Sokat, nagyon sokat érveltek még, kár hogy nem tudom azt mind reprodukálni. Káro'yvárosnál kiszállottak s én egyedül maradtam. Elővettem az egyik zalai lapot s olvasgattam. A hivatalnokegyesület tudatja a tagokkal, hogy mi társas összejövetel lesz. . Ugyan eszébe jut-e valakiuek a sport érdekében felszólalni ? Az idő azt válaszolta rá, hogy eddig még nem. Lesz-e világosság? Bizony-bizony sokszor kérdeztük már, lesz-e valaha világosság Zalaegerszeg mély sötétségbe borult utcáin, amelyekre c^ak pislogó, füstölő petróleum lámpák derítenek némi kétes világosságot. A városházán tengeri kigyó lett a világítási ügyre vonatkozó akták halmaza. Vándorolt bizottságtól bizottsághoz; szakértőtől szakértőhöz. Azután megfeneklett, meg újra előkerült. Komoly elhatározással azonban nem mertek neki vágni a dolognak. Most az egyszer azonban nekidurálta magát a város ós határozottan kimondta, hogy végre el akarja dönteni a kérdést. Mert a petróleum lámpákat is könnyebben tűri a közönség, mint a bizonytalanságot. Vagy segít magán ugy, ahogy tud. De várni és mindig csak várni az igért világosságra, vtlóságos ideges állapotot teremt. Üdvös ós bölcs dolog a megfontolás. Nem kis dologról, hanem nagy befektetésről van szó, amelynek sikerét optimizmussal és könnyelmű iködésael kockáztatni sem szabad. Tízszer is meg kell gondolni, mit létesítünk, de a tizszeri meggondolásra sem kell azért tiz esztendő. A polgármester tehát nagyon helyesen tette, hogy végre kenyértörésre vitte a dolgot. A jövő héten, azt hisszük, el is dől a kérdés. A képviselőtestület által kiküldött bizottság