Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-03-12 / 11. szám

XXIV. évfolyam Zalaegerszeg, 1905 március 12. U. szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetések : Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K. A nemzet ünnepe. Március 15-én ünnepet fog ülni a magyar nemzet. A nagy idők emlékezete megihleti a lelkeket s elzarándokolunk a nagy idők nagy emlékeihez, hogy megfürösszük lelkeinket a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek keresztvizében. Az az eszme, amely 1848 március idusán testté vált, minden magyar ember szívét megdobogtatja. A haladás, a tökéletesedés örök törvénye érvényesült akkor, amikor megszületett a gondolatszabadság, amikor ledőltek a sötét századok által emelt válaszfalak s milliók lelkében élt gondolat hitvallássá erősödött, mikor az egyenlőség eszméjében testvériséget fogadott a magyar. Ötvenhét esztendővel ezelőtt március 15-én született meg az uj Magyarország, az igazi szabadság. Szabad ország voltunk mindig, de szabad nemzetté csak 1848 március idusán lettünk, mert ezen a napon lett részese minden magyar a szabadságnak. Dicső nap volt az. Nem vérkeresztelő, hanem örömkönyek napja. És az idő e nap egyetlen magasztos vonását sem homályosította el, sőt nőttön nő tiszta fénye, amint időben s térben távozik. Ez a nap volt és lesz a magyarok legszebb nemzeti ünnepe, mert az eszme, amely e napon született, a legszorosabban kapcsolja össze a magyar szíveket; mert a gondolat szabadsága életfeltétele a szabad hazának s a szabad haza a magyar nemzetnek. A téli dermedésből uj életre pezsdülő természet, a szivekben éledő emlékek néma híradása adja meg a jelszót az ünneplésre : ébredjetek, emlékezzetek. Gondoljatok vissza e napon azokra, akik ezt a földet, amelynek gyümölcse táplál s hantja eltakar, vérükkel megszerezték és századok viharaiban utódaiknak megtartották. Emlékezzetek arról, hogy azt a szabadságot, amelynek éltető levegőjét szívjuk, vér és veríték, áldozat és szenvedések árán váltották meg az ősök. - Emlékezzünk meg arról, hogy nem hiába szakadt meg annyi szív a honért; hogy ész, erő és szent akarat keresztültört az elnyomás gátjain s a százados küzdelmek örvényein. / Es ezek az emlékek szenteljék meg a haza minden rögét, minden fiát; szenteljék meg az emlékezés napját s ne vegyüljön a nemzeti ünnep magasztos hangulatába egyetlen dissonáns hang, egyetlen fájó érzés. Legyen az tele lelkesedéssel, dicsőséggel, hazaszeretettel, a nagv mult szent emlékeÉbredés. Irta : Rovenszky Árpád. Magda épen az új naptárt lapozta. Midőn meglátta a hushagyókeddet március hetedikén, örömében felsikoltott: — Kilenc hétig tart a farsang . . . Óh édes Istenem, akkor talán . . . S képzeletében egymást érték a bóhókás gondolatok, remények. Néhány nap múlva Magda és édes anyja bizonyos jóleső reménykedéssel állták körül az ágyra kiterített uj báli ruhát. — Nos leányom jól választottam; tetszik neked? — kórdó anyja megelégedéssel ós kíváncsian emelte szemeit Magdára. — Nagyon szép minden; te nagyon jó vagy irántam, mégis ez a ruha ... Ez a ruha nem segít rajtam, hiszen nem is táncolok, válaszolá Magda szomorúan s a titkolt fájdalom azonnal visszhangra talál az anya szívében; megértette a bánatot. A gyászos előérzet nem volt túlzás. Bár a mult télen is rendes látogatója volt a különféle mulatságoknak, mégsem mondhatta azt, a mit a legtöbb leány, hogy nagyon jól mulatott. Táncosa ritkán akadt. Magda alakja, arca, kedélye ugyan megszégyeníthette volna akármelyik barátnőjét, szemei élénken ragyogtak, ajkai barátságosan mosolyogtak, de mindez összevéve sem emelte értékét. Sőt volt valami, a mi egyenesen ártott neki. Veszedolmescn közeledett huszonötödik születése napjához, s ez sokat jelent a mai ferde világban. — Ha rajtam múlnék kedves anyám, ugy el sem mennék a bálra — mondá később lemondással. — Ne légy kishitű Magda, még azt mondanák az emberek, hogy én mindent megvonok tőled. Légy okos ós tartsd mindig szemedelőtt, hogy ón is úgy akarok örülni leányomnak, mint a többi anyák. Csak egyre kérlek, ne légy oly zárkózott, mondhatnám barátságtalan, mint a mult télen, akkor a többi már magától következik . . . Magda okos leány volt ós hallgatott. Végre elérkezett a bál napja is. A kocsi előállott, rövid vágtatás után egy fényesen kivilágított kapualjba gördült és megállott. Magda kiszállott, egy fekete frakkos fiatalember udvariasan felajánlotta karját és ő boldog mosolylyal lépett be a bálterembe. Barátságosan köszönt jobbra-balra, nem mert anyja figyelmeztette, hanem mivel ő is ugy akarta. A zenekarból felhangzanak az első keringő fülbemászó hangjai, a párok tánchoz sorakoznak . . . csak Magda marad ülve . . . A leány fájdalmas mosolylyal tekint anyjára, mintha mondaná: zetével, amelyből béke és áldás, egyetértés, testvériség fakadjon. Igen, a lelkesedés legtisztább lángjával kellene megünnepelni március 15-ikét, amelynek emléke minden magyarnak drága ereklyéje. El kellene hallgatni minden tusának, el kellene simulni minden ellentétnek akkor, amikor annak a szabadságnak hajnalhasadását ünnepeljük, amely mindnyájunknak egyformán drága és becses. így ünnepeltünk mindig, igy ünnepeljünk az idén is. Ne keressük az ellentéteket, hanem békítsük ki azokat a nagy nemzeti ideálok szolgálatában. Az idő s a politikai viszonyok nagyon alkalmasak arra, hogy a nagy nemzeti ünnepet politikai demonstrációk |napjává tegyék. Pedig akik március 15-ikét aprólékos pártszempontokból tekintik ünnepnek, azok lealázzák azokat a nagy eszméket, amelyek e napon törtek fel az ég felé. Március lo-ike eszmék diadalát jelenti, amelyek mellett eltörpül a napi politika minden törekvése, sikere és diadala. Március idusa nem ismétlődhetik s ehez fogható nagy nap nem lehet többé nemzetünk történetében, mert az egyenlőség és gondolatszabadság a legnagyobb vívmányok a nemzetek életében. Es bármily nagy eredményekkel fog — Lám, előre megmondottam . . . A keringő nemsokára véget ér, következik egy vidám mazurka s Magda még mindig nem táncol. Most már elfordul és nem mer anyjára tekinteni. Ez a tánc is elmúlik ós felhangzik a négyes rendezők vezényszava. Magdára senkise gondol. A szünet alatt táncosának karjába kapaszkodva egyik barátnője közeledik feléje ós főlényes mosolylyal, epésen kérdezi tőle : — Ah te is itt vagy Magda, nos hogyan mulatsz? A gyanútlan kérdés Magda szívébe nyilai, valami összeszorítja torkát és könnyek lopóznak szép szemébe . . . Azért kellett ide jönnie, hogy még jobban érezze elhagyatottságát ? Szemei még mosolyognak, de lelkének fájdalma már meghaladja erejét. A kápráztató világosság bántja szemeit s mikor lehunyja őket, akkor is maga előtt látja lebegni a tánoolókat. A bájos zene átváltozik rikácsoló kiáltássá, mely minduntalan fülébe zúgja: »Minek jöttél ide, ez már nem neked való !c . . . Égy ideig még ellent állni képes, de azután minden össze folyik szemei előtt és reszketve hanyatlik anyjának karjaiba . . . — Mi történt? — kérdezte valaki, midőn abban az irányban, hol Magdáék ültek, a rendezőkot ide-oda futkosni látta. — Semmi különös . . . egy hölgy lett rosszul... Mai számunk 12 oldali