Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-01-01 / 1. szám

XXIV. évfolyam Zalaegerszeg, 1905 január I. I. szám. Előfizetést cJlj : EéiSez évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 — f. Negyed évre. 2 K 50 {• Egyes aziím ára 20 fillér Hirdetmények s 3 h::füibos petitsor ejryszei ÍG fillér, többszöri hirde­tésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illtető közle­mények :i szerkesztéséthez (Wlas'sics-utca 52. sz.i, áz anvaei részét illetfi közlé­mények úedig a kiadóhiva­talhoz (tljviíros-uiea V5. tiz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza ZALA EGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Baldog uj esztendőt. Az ember a végtelen időt esztendőkre osztja, hogy felmérhesse azt az arasztnyi létet, amelyet e földön él. És amikor egyik év a másikat váltja, a határkőnél megáll egy pillanatra eltemetni a multat csalódásaival, hazugságaival, bűneivel és boldog uj évet kiván, amelyben több legyen az igazság, az erény, a boldogság. Mikor egymásnak boldog uj esztendőt kívánunk, mind úgy érezzük, hogy amit a mult számlájára Írhatunk, az csak vesz­teség; a jövendőtől reméljük, várjuk a jobbat. És évről-évre ez az érzés uralja a lelkeket, valahányszor az évek felváltják egymást. Mert az évek eleje és vége csak naptári dátum, egy pont a végtelen idő­bei amely nem változtathatja meg az élet örök evolúcióját. Az egyik esztendő örök­ségül hagyja a másiknak a maga hazug­ságait, csalódásait, bűneit, kevés igazságát s kevés boldogságát. Az uj év azonban az emberek szemében a leszámolás terminusa. Számot vet magá­val a számító ember: mi történt a múlt­ban s mit várhat a jövendőtől. Keresi a tanulságokat, amelyek egy esztendő tapasz­talatain keresztül szűrődtek le; keresi a vezető eszméket, amelyek megsegíthetik, megerősíthetik a jövőben. Az apró ázalagnak egy vízcsepp egész világ, amelyben harcokat, heves küzdel­meket él át. Létét percekkel mérheti csak fel s életének eseményei mind lezajlanak egy kis vizcseppben, amelyet a napnak egyetlen sugara felszív. Es mégis az áza­lagnak élettörténete van. Nem érzi, hogy féreg, olyan apró, hogy szem meg nem láthatja, kéz meg nem foghatja. Azt hiszi talán, hogy középpontja egy nagy világ­nak, amely egyedül érette létezik; azt hiszi, hogy a tenger azért van, hogy táp­lálja, szolgálja a legapróbb parányi élő­lények megszámlálhatatlan miriádjait. Az ember, az erővel, az ésszel és ön­tudattal megáldott, a maga vizcsvppjének hatalmas ura. Életének na \y története van, amelynek periódusait esendőkkel méri. Hát számoljon le mindenki a maga viz­cseppjének történetével, elmúlt esztendejé­vel. Mi most nem a parányokkal, a víz­cseppek lakóival, hanem a tengerrel fog­lalkozunk. Vonjuk le a tanulságokat nemzeti éle­tünk elmúlt esztendejéből; azokat a tanul­ságokat, amelyek ennek az örökös hányat­tatásban és izgalomban élő nemzetnek okulására szolgálhatnak. A mi társadalmi és politikai életünk tele van boldogító teóriákkal. Az elmúlt esztendőben a gazdasági megerősödés elve állott a harcvonal elején. De csak elmé­letben. A gazdasági megerősödésre való törekvés impozánsan nyilatkozott meg egy hatalmas társadalmi óhajban. Elismertük, hogy gazdaságilag megerősödni annyit tesz, mint biztosítani a nemzet boldogulásának, fennmaradásának feltételeit. Igaz, hogy a megvalósítás fel nem nagy lépéseket tettünk. De ránk nézve már az elmélet megerősödése is sokat jelent. Mert voltak idők, hogy a gazdagságra való törek­vést igazi magyar gőggel, amelyet hadban diadalmas eleink még Ázsiából hoztak magukkal, mélységesen lenéztük. Ma már azonban a tejjel-mézzel folyó Kanaán fiai kezdik érezni, hogy igaza volt annak az osztrák államférfiunak, aki száz esztendő­vel előbb belátta, hogy a borban, búzában, baromban való bőség még nem jelent gaz­dagságot s Magyarországot könnyen bele lehet fullasztani a saját zsirjába. A gazdasági megerősödés egyetemes nem­zeti cél. De nálunk már ugy szokás, hogy mindent politikai kérdéssé tegyenek, ami azután pártok fegyverévé tette a nagy / gazdasági kérdéseket. Es ez még nem jelentheti azt, hogy ne lehessen ezt az országot erős gazdasági alapokra fektetni. Bárhogyan belekapaszkodjék is a politika, akárhogyan igyekeznek is a boldogulás feltételeitől megfosztani a nemzetet, az idők szelleme legyőzi az akadályokat. A mult esztendő legnagyobb tanúsága az, hogy Magyarország legelső szükséglete: az anyagi megerősödés. A napi politika eseményeiből sok keserű emléket és sok aggodalmat viszünk magunk­kal a jövő esztendőre. De fásultságot is, amely ezt a politizáló nemzetet elfogta. A botrány nem lelkesít, hanem megöli a hitet. A mai , politikai élet pedig csak botrányokkal és nem komoly munkálko­dással van tele. Ezek a politikai harezok, a hatalmi kérdések körül való tülekedések pedig megmételyezik a társadalmi életet is. Kon­kolyt szórnak a nép közé s visszavonást szítanak fent és alant. A politika leköti az erőket s nem előbbre visz, hanem újra és újra visszavet bennünket. Nem elvek harczolnak, hanem elkeseredett ellenfelek küzködnek a hatalomért; tobzódik a de­magógia s orgiákat ül az osztálygyülölet. Ezekkel a tanulságokkal lépünk át az új esztendőbe, amely nagy küzdelmeket és viharokat rejt magában. De ne legyünk kishitűek. Ezerszer váltotta fel már egyik év a másikat; megküzdöttünk sok vésszel és viharral. Kibirjuk ezt is, ha segít a magyarok Istene. Ebben a reményben kivánunk boldog új esztendőt. Választási mozgalmak. Immár bizonyos, hogy a képviselőházat január 4-én felosz­latják s január végén választások lesznek Magyarországon. Nem hisszük, hogy sokan legyenek, akár választók, akár jelöltek, akik örömmel néznének a keserves téli választások elé. Izgalommal van tele az ország s az izgal­mat még növelik azok az esélyek, amelyeket az időjárás szeszélye, a késhegyig menő politikai ellentétek előidézhetnek. Ezekért feleljenek azok, akik ezt a helyzetet meg­teremtették. Zalavármegyében különösen okunk van félni a téli választásoktól már azért is, mert kerületeink túlságosan nagyok s geo­gráfiai fekvésük olyan, hogy a népnek nagy áldozatába kerül a politikai jogok gyakor­lása. Nehéz napok előtt állunk azért is, mert a mi népünk könyen izgatható. Ősi magyar nép, amelynek keblében könnyen lángra lobban az indulat s tömegbe verődve hamar féket veszít. Jlis ezt a népet még rendszeresen izgatják, heccelik választások idején. Mert a nép fékvesztett indulata politikai tőke, amelyet sokszor fel lehet használni. Majdnem szerencséről beszélhetünk, hogy a választási mozgalmak nem' kezdődnek nagyon korán. Még eddig hire hamva sincs a mozgolódásnak. Képviselőink — úgy látszik — biztosra veszik a kerületeket; legfeljebb csak azt várják, mutatkozik e ellenjelölt a látó határon. Ezideig egy kerületből sem hallottunk hírt választási mozgalmakról. Az összes hirek csak találgatások, jósolgatások. Jósolni mindig könyü s Zalavármegyében az eddigi tapasztalatokon okulva, nem nehéz előre megmondani az eredményt. Meglepetések Mai számunk IO oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents