Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-31 / 31. szám

342 > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1904. julius 10. Külön vámterület. Évről-évre, amint a kereskedelmi tárca költségvetését tárgyalja a parlament, szóba kerül a külön vámterület kérdése, amelytől nagyon sokan várják Magyarország jövendő felvirulását, gazdasági megerősödését. A lapok, mindegyik a maga pártállása és felfogása szerint, megvitatják a kérdést; a parlamenti beszédek é* vezércikkek pro és contra argumentálnak a vámközösség vagy a külön vámterület mellett. A vámterület kérdése Magyarországra nézve a legfontosabb gazdasági kérdés. Azt elismerik jobbról, balról, hogy gazdasági bajaink súlyosak, hogy helyzetünk mostoha; de hogy melyik a megerősödéshez, a gazdasági hatalomhoz vezető biztosabb ut, afelett a nézetek homlokegyenest ellenkeznek. Az önálló vámterület híveinek könnyebb a helyzetük, mert ma az ország általános hangulata nekik kedvez. Minden gazdasági faktor, minden társadalmi osztály a határ lezárásától, az önálló vámterülettől várja a boldogulást s csak a politikai okosság, a radikális újításoktól való aggodalom, meg talán közjogi viszonyainkban rejlő ukok nem engedik a vámsorompók felállítását. A földművelő osztály, az iparos, a kereskedő az önálló vámterület után vágyik. Nem azért, mert feltétlenül meg vau győződve arról, hogy az előnyösebb konjunktúrákat teremt rá és az egész nemzetre nézve, hanem mert gazdasági bajaitól való megszabadulásra biztos eszközt nem talál, meg szeretné tehát kisérleni a bizonytalant. Ez legalább reménnyel kecsegtet, míg a mostani helyzetet reménytelennek látja. Magyarországon a külön vámterület hatása még kipróbálva nincs. Gyarmatszerü helyzetben voltunk századokon keresztül s azokat a határvámokat, amelyeket valaha a kivitelnél s behozatalnál inkább finánciáüs, mint közgazdasági szempontból szedtek, nem az ország, hanem idegen érdekek alapján állapították meg. Az ujabb időben követett védővámos gazdasági politika uralma alatt azután láttuk más országok felvirulását, a polgárság gyarapodását. Nagyon könnyen megmagyarázható tehát az, hogy a nép széles rétegei, a laikusok egész tábora annak tulajdonította hátramaradásunkat, az ipar fejletlenségét, a földműveléssel foglalkozó osztályok, a középbirtokosság s a parasztság elnyomorodását, hogy mi gazdasági érdekeinket, földmüvelésünk és iparuuk termékeit vámokkal nem védelmezhetjük a mi érdekeinknek megfelelően, hanem kénytelenek vagyunk Ausztria érdekeit is figyelembe venni, amelyek sokszor nem ugyanazodosak a mi gazdasági érdekeinkkel, sőt nagyon sokszor egyenesen ellentétesek. Ausztria védelmet követel iparának, hogy biztosítsa annak részére a monarchia fogyasztását; Magyarország védelmet követel földművelési terményeinek, hogy búzáját, állatjait, borát fogyassza el Ausztria. Monarchikus és gazdasági közösségben élő országoknál, amelyek közül egyik iparüző, a másik földművelő, a méltányosságnak ezt a módját kifogásolni sem lehet. Csakhogy ránk nézve a vámközösségnek s a kölcsönös nfiéltányosság alapján megállapított védővámoknak egy nagy hátrányuk is van. A Magyarországra való tekintettel megszabott agrár vámok nemcsak a mi földmivelési érdekeinket védelmezték, hanem lehetővétették, hogy Ausztria földmüvelése is megerősödjék éíj velünk versenyre kelhessen; az osztrák ipart védő vámok azonban nem védelmezhették a mi iparunkat, nem segíthették elő a mi ipari fejlődésünket, mert nem volt iparunk s ennek kifejlődését századokon keresztül éppen az Ausztriával való viszony akadályozta meg. Állami szubvenciók, mesterséges eszközök és nagy áldozatok árán lehetett némileg ellensúlyozni az iparra nehezülő nyomást s megteremteni ujabb időben némileg fellendülő iparunkat. Ezek tények, amelyeket elvitatni senki sem akar. Kérdés azonban, hogy ezek a tények a mai viszonyok között indokolttá teszik-e azt az ugrást a sötétbe, amelyet az ország a vámeorompók felállításával tenne. Ha Ausztriának és Németországnak a kezét-lábát meglehetne kötni, hogy Magyarország gazdasági terményeivel szemben védő vagy tiltó vámokat ne alkalmazzon, egy csapásra meg volna oldva a kérdés s felállíthatnánk a vámsorompókat. De mi lenne a hatása annak, ha az ipari vámok viszatorlásakép Ausztria és Németország magas vámokkal sújtanák a magyarországi búzát, állatokat, bort, tát s nyersanyagokat? Az ipartermékek ugyan megdrágulnának, mert az osztrák gyárak versenyétől megszabadulna a magyar ipar; de nem volna, aki megvehesse, mert a földművelés, amely ezideig létünknek alapja, belefulladna a saját zsírjába, vagy száz milliókkal károsodna meg. Hieronymi kereskedelmi miniszternek a vámterületre vonatkozó beszédében sok olyan elvitathatatlan adat van, amelyek majdnem kétségtelenné teszik, hogy a külön vámterületre való átmenet súlyát ma még nem birná elviselni az ország. E/. az átmenet többet rombolna, mint amennyit alkotna. Teremthetne ugyan magyarországi ipart, de megkárosíthatná a földművelést, egyelőre megbénítaná a forgalmat s az Ausztria felé irányuló kereskedelmet. Az ipar sem lenne magyar, mert ehez sem tőkénk, sem emberanyagunk nincs. Külföldi tőke, idegen gyárosok áttelepülése, idegen munkások beözönlése még nem jelent feltétlenül gazdasági erőt s nemzeti szempontból még aggodalmas is. Ha tehát Magyarország gazdaságilag teljesen önálló akar lenni, függetlenítenie kell magát Ausztriától s általában a külföldtől ugy, hogy földművelési termékeinek fogyasztását itt benn biztosítsa. Emelni kell a fogyasztóképességet, meg kell teremtenie az ipart már a vám közösségben, hogy amikor felállítja a sorompókat, ne kelljen félnie a visszatorlástól, el tudja viselni az átmenet terheit. Az önálló vámterület fontos gazdasági és nemzeti cél, amelyet el kell érnünk, ha gazdaságilag teljesen függetlenek akarunk lenni, de amely már nagy gazdasági erőt feltételez. Ezt az erőt gyüjtzük össze, mert a világversenyben a gyenge nem boldogulhat. A szegény ember háza. A huszadik század a socialis intézmények korszaka. Minden világrészben szociális törekvések törnek elő; ha nem is egyforma mértékben, de már láthatjuk mindenütt csiráját e törekvéseknek, melyek az elnyomott szegény osztály, a munkásság, a kis emberek felsegítésére, védelmére irányulnak. Kezdik belátni az emberek, a kormányok, hatóságok, hogy épen a békés idő legjobb arra, hogy a szegény alsóbb osztály feljajdulápán segítve lehessen; nem várva be azt az időt, midőn az alsóbb osztály lerázni akarván magáról a súlyos terheket, rombolással törekszik jóg iinak, megélhetésének biztosítására. Eme humánus törekvések elől Magyarország sem térhet ki. De sajnos, hazánkban még nem igen találunk számba vehető szociális intézményeket, melyek a kis emberek, a munkásság sorsán javítottak volna. Ha van is egy-két a nép jogait védő szociális intézményünk, azok alamizsna számba mennek; holott éppen nekünk, magyaroknak — van nagy szükségünk szociális reformokra, mert hiszen csak egy maroknyi nemzet vagyunk és e maroknyi nemzet is fogy napról-napra. Nagyon nehéz a kis emberek megélhetési viszonya nálunk; a minek me^ is van a természetes következménye. A kivándorlási statisztika holt szám-adatai elszomorító képet nyújtanak erre vonatkozólag. De szükség van szociális reformokra azért is, hogy meggátoljuk a téves szocializmus terjedését, mely hazánkban termékeny talajra talált. Hisz tiz év előtt csak ugy hirből ismertük a szocializmust, ma már szemtől-szembe kell látnunk e tannak vészes következményeit, ma már a nép ezrei és ezrei vallják e tant, melynek segélyével akarnak sorsukon javítani. A társadalomnak, a hatóságoknak, a kormánynak vállvetve kell szociális bajaink megszüntetésére hatni, okos, oéltudatos, humánus törekvésekkel, intézményekkel ós törvényekkel. Azért hát örömmel látnánk, ha a kisgazdák védelmére a homestead intézmény létesítésének törvénybe iktatása érdekében megindult mozgalom sikerre vezetne. A homestead nem uj intézmény. Észak-Ámerikában, az egyesült államokban már régen élet be lépett s törvénybe iktattatott. Lényege abban áll, hogy a kisemberek háza, földje, követelése, házibutora, műhelye ki vannak véve a végrehajtás alól. És itt valóban szociális missiót teljesít a homestead intézmény. Az erre irányuló eddigi törekvés teljesen TÁRCA. Egy különös ember. Gyiirky Ádám a legközönségesebb emberek közül való volt. Még csak nem is tucatember, mint mondani szokás, hanem egy értéknélküli valami, akinek csak fizikai lénye mozgott, lelki világa pedig megmaradt mindig az ő mozdulatlanságában, amiről nem lehetett tudni, öröklött butaság-e, vagy erőltetett nemtörődömség. Ami a külsejét illeti Ádám urnák, az határozottan imponáló volt. Nagy, széles válla, szabályos szép arca, amelyről lerítt a vasegészség, határozottan vonzóvá tették. Gyürky azonban nem törődött azzal, hogy kíváncsi szemek vizsgálják végig, tüzes pillantások fogadják és kisérik; ő ment a maga utján. Ez az ut pedig elég rövid volt: a lakásától a hivataláig. Másutt Gyürky Ádámot ember fia még nem látta. Pedig nem volt embergyűlölő, sőt szivesen elmulatott hivataltársai bohóságain, csak lusta volt nagyon. Egy szép napon aztán Gyürky azzal lepte meg a világot, hogy vőlegény. Ám rajta ez az állapot sem változtatott semmit. Tulajdonképpen maga sem tudta, hogy mi viszi bele a házasságba. Valószínű, hogy pusztán szokásból húzta az ujjára a gyűrűt, amihez hasonlót látott apja avagy nagyapja ujján is. Jövendőbeli feleségével akkor még egyetlenegyszer beszélt Ádám s ekkor volt első találkozásuk is. Hanem azért rendben ment minden. Megtartották az eljegyzést s boldog volt mindenki, vőlegény menyasszony egyformán. Ádám úrra ugyan senki sem mert volna bizonyságot tenni, mert nála az eféle állapotot semmi külső jelből észlelni nem lehetett. Éppen olyan egykedvű volt a nevezetes estén, mint egyébkor s éppen olyan lustán adta feleleteit a szomszéd vármegye aljegyzőjének a kérdéseire, mint a menyasszonyáéra. Ez a fürge kis teremtés rózsás, piros arcával, mosolygó kék szemeivel igazán boldog volt. Kis hiján elnyelte tekintetével Ádám urat, akinek férfias szépsége feledtette vele különös modorát. A dolgok különben eléggé gyorsan fejlődtek. Csakhamar megesett az esküvő s a fiatal pár azon vette észre magát, hogy tul van a nászút boldogságán is. Gyürky tehát újra vissza cseppent hivatalába l s ezzel a régi kerékvágásba. Valami nagyon j ugyan az egész eset nem térítette el mindenI napi életétől s ha a sok vasút, hotel s az utazás egyéb változatosságai nincsenek, talán észre sem veszi, hogy egy parázsszemű kis teremtés kapaszkodik a karjába ós pedig olyan erővel, mintha csak attól félne, hogy az a nagy erős ember egyetlen lépéssel ugy ellép tőle, hogy soha sem éri többet utol. Ádám valósággal megbabonázta a feleségét hallgatagságával s imponáló erejével. A kis gyenge teremtés akárhányszor lopva tekintett végig a nagy szál emberen s aztán önmagán, a mi rendesen egy kis elkeseredéssel végződött. Ádám nem törődött semmivel. Azzal sem, ha gyerekes örömmel fut elébe az asszony ha megjön, azzal sem, ha éppenséggel rá sem nézett a felesége. Szólni a legszükségesebbnél egyebet Gyürky Ádám sohasem szokott. Egy szép napon nagy dolog történt. Edit kisírt szemmel fogadta az urát s mikor a nyakába borult, megint kitört belőle a keserves sirás. Adám állta agy darabig a ráhulló asszonyi könnyeket, aztán szép lassan lefejtette az ölelő karokat s mintha mi sem történt volna, leült a pamlagra. Edit odakuporodott mellé s nézte, nézte sza-