Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-24 / 30. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. julius 24. ~i 1 nn~rt—1~,-n 30. szám. Előfizetési dij : Egész évíe . 10 IC — f Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlaisics-utca 52. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Újvárosi-utca ü5. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALA VARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. A termés. A termésbecslések — jóllehet csak megközelítő adatokat tartalmazhatnak — a múltban meglehetősen beváltak. Legalább is arról tájékoztatták az országot, hogy Ínségtől lehet-e tartani, vagy megélünk a magunkéból. Az idén a laikus közönség Ínséges esztendőtől tartott. A szárazság a legtermékenyebb vidékeket sújtotta s az aratást megelőző időben valóságos rémhirek szálltak világgá a rosz termésről. Bőséget az aratás előtti termésbecslés sem helyezett kilátásba s aratás után kiderült, hogy még ez is optimisztikus volt; de ennek dacára sincs okunk ínségtől tartani, mert még mindig gyenge középtermést tüntet fel a statisztika. Kenyerünk tehát van. De csakis ennyi. Egy esztendei existencia és semmi több. Az aratás utáni becslések szerint a julius elsején összeállított adatokkal szemben búzában 200.000, rozsban ugyanennyi, árpában 300.000 métermázsával kevesebb eredmény mutatkozik ; ennek dacára azonban az utolsó tiz esztendő alatt nem az idei a legsilányabb termés sem mennyiség, sem minőség tekintetében is. A minőség országos átlagban kielégítő, sok helyen pedig jó. Legtöbb panasz van az árpára, de kenyérmagvakban meglepő az acélosság és a suly. A földmivelésügyi minisztérium jelentése szerint a buza minősége ellen alig tesznek egyes vidékeken kifogást. A földmivelésre első rendű fontosságúvá vált az idén a kukorica és burgonya termés, amelyeknek hozamát a tartós aszály fenyegeti. Különösen homokosabb talajokon máris kétessé vált az eredmény, míg agyagos és mélyebb fekvésű földeken egy jó és kiadós eső segíthet. A- takarmányhiány szintén fenyegetőleg lépett fel egyes vidékeken. Zalavármegyében is nagyon érezhető a takarmányhiánytól való félelem, mert az állatok ára csökkent, a kinálat emelkedett; mindazonáltal az Alfölddel szemben nagy előnyben vagyunk. A takarmány ára helyenként hallatlan magasra szökött. Elemi károk tekintetében azonban — fájdalom — vármegyénk első vonalban áll. Az ország más részeiben alig volt jégverés. Kis területeken pusztított csak a vihar, míg nálunk nagyon sok kárt tett. Kevesebbet szenvedtünk azonban a gabonarozsdától, amely sok helyen jelentékeny károkat okozott. A hivatalos jelentés szerint gyakori a korai érés, szorult szem és hóutés. Vármegyénkből e tekintetben nem hallottunk panaszt. Búzában 34 millió métermázsát remélnek, míg tavaly 44 millió métermázsát termelt az ország. Aggasztó különbség! 140—160 millió korona jövedelem csökkenést jelent! Rozsból 11 —12 millió métermázsát várnak a tavalyi 13 millióval szemben. Az árpát nagyon megviselte a hőség és szárazság. Minőség tekintetében is roszabb a tavalyinál, a mennyiség pedig jelentékenyen kisebb. A zab szintén nem éri el a tavalyi mennyiséget és minőséget. Zalavármegyét búzatermés tekintetébeu a legjobb vidékek között sorolja fel a hivatalos statisztika, amely szerint kath. holdanként 577 mm. buza termett. Rozsban már csak második helyen állunk. Némi vigasztalást találhatunk ugyan abban a biztatásban, hogy ínségnek nem nézünk elébe, de a számok szomorú esztendőről beszélnek. Éhen nem halunk, de TÁRCA. A bögre. Nem tudjuk, miforma lehetett az ősember, bár koponyáját és kését teméntelen mennyiségben ássák ki a tudósok. A lelkét azonban nem lehetett eddig sehonnan napvilágra szállítani, holott az ember lólek nélkül igen csonka. Mit érzett vájjon őseim egyike ezelőtt nyegyven-ötvenezer esztendővel, amikor népes családja körében kőbicskával szeletelte föl a masztodon-sonkát ? Erről óvatosan hallgat Ranke ós Klaatsch, mert e tárgy könnyen költői fecsegósbe csalogathatná az egzakt tudományt. E kapacitásokkal szemben talán nincs helyén a téma feszegetése, bár izgatón érdekes. Bizonyos körülmények azonban lehetővé teszik, hogy ezen a tudomány számára hozzáférhetetlen helyen leírjuk néhány idevágó tapasztalatunkat. Több ősemberrel találkoztam ugyanis az utóbbi években. S tőlük tudtam meg azt, amit a szakemberek eddig rejtélynek nyilvánítottak. Nem is egyenest tőlük, hanem a munkájukból. Van egy varázsszelencém, amely pontos felvilágosítással szolgál. Egy bögre. Közönséges tárgy, három krajcárba került, nincs rajta semmi különös látnivaló, anyaga is AljOj, 2Si0

2, 2H

sO. Szóval idegen a legprózaiabb, vegyi összetétele Wartha Vince szerint anyagokkal kevert agyag. Bögre, amely nem készült korong segítségével, tehát egészen a gölöncsér két kezének a műve. Ami rajta dekoráció, az is csak úgy hevenyészve, „szabad kézzel" kószüit. Néhol a gölöncsér a hüvelykujját benyomkodta a még friss agyagba: ott karikás mélyedések látszanak. Másutt a körmehegyit nyomta bele : az csupa lólholdat adott. Végül a pipaszurkálójával végighúzott egy stráfot: ez a mélyedés most úgy fogja körül a bögrét, mint egy karperec egy puha asszonyi kezet. E körülményes leírásból már sejti az olvasó, hogy az ősember, akiről itt szó esik, egy közönséges gölöncsér, azaz fazekas-mester. Rendes adófizető polgár. Mégis jogom van őt a régmúlt tanujaként felidéznem. Ő az egyetlen ember Európában, aki ma is azt a mesterséget gyakorolja, amelyet legalább ötvenezer esztendővel ezelőtt is gyakorolt az emberiség. Sőt szakasztott azon módon gyakorolja mint az őshajdanban. Itt tehát nem változott a divat. A művészeti irányok és technikai vívmányok nem avatkoztak be ennek az embernek mesterségébe. Egyszer, de csak egyetlenegyszer, ütötte fel itt a fejőt a szecesszió; de ez is igen régen volt, taláu a bronzkorszakban, amidőn egy merész újító kitalálta a bögrének korongon való gyártását. Ez ellen valószinüleg élénken tiltakoztak a brorjz-akademiák, de úgy látszik hogy az ifjúság ismert erőszakossága győzött, mert a gölöncsér máig is használja a korongot. Néha-néha mégis elpártol tőle, amidőn szabadon alakít, minden mechanikus készülék nélkül. Ilyen tárgyakkal egyre sűrűbben találkoztunk az iparművészeti kiállításon, ami arra mutat, hogy az ős-akadémia kiböjtölte az évezredek tekintélyes számát. Ilyen bögrém van nekem is. Amint kezembe veszem ós megsimogatom fekete, kerek termetét, eszembe jut az a két kéz, amely ezt a bögrét nedves agyag-korában épp igy simogatta, hogy megkapja a kellő formát. Előbb a tenyér, aztán az ujjak végigsiklottak rajta, hol erősen, hol meg nagyon gyengéden, néhol pedig csak annyira, hogy a kéz meleg nedvessége egy lehelletnyít simítson rajta. így dolgozik az igazi gölöucsér, a művészi érzésű. Formáló gesztusából sok átsiklik az engedelmes agyagba: a gölöncsér lelkének egy pár atomja költözködik a bögrébe. A magasabb művészeteknél ezt érzésnek nevezik, de a szegény gölöncsért kevesen taksálják ily magaslatokra. A gölöncsér aztán odatartja a művet az ég ellenébe vagy az ablak ellenébe. Most látja, hol Mai számunk 10 oldali