Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-25 / 52. szám

6 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1904. november 6. Eszméi azonban voltak. Egyszer, sörközi állapotban, a sportról értekezett. — Tudják uraim, mi hiányzik innét ? A sport. Önök megölik magukat evvel az életmóddal. Egész nap dolgoznak az íróasztal mellett, azután leülnek sörözni, kártyázni. Hiszen igy elsatnyul a vér, elpetyhüdnek az izmok. Hát az igaz, hogy sokat sörözünk, sokat kártyázunk, de mit osináljon az ember? — Sportolni, uraim, sportolni. Lovaglás, vívás, úszás, football, bicikli. Százféle eszköze van a sportnak. A gyógyszerész nagyon lelkesült az eszméért. A gyógyszerészek mind nagy sportférfiak. A pedagógusok között is akadt híve az eszmének, az aludt vérű hivatalnokokat pedig felrázta tétlenségükből a tettre hívó szózat: Sport klubbot Karakó-Nyomoródnak. Megalakítottuk a szervező bizottságot, amelynek elnöke természetesen a polgármester lett; titkára pedig Kutffy Pista, a „Karakó-Nyomoród" és vidéke cimü társadalmi, közgazdasági, szépirodalmi és vegyes tartalmú hetilap szerkesztője, aki azonnal vezércikket irt a sport nagy fontosságáról, életmentő jelentőségéről s a polgármester nagy szívességéről, amellyel kilátásba helyezte, hogy képviselőtestületével átengedteti a marhalegelő egy részét sporttelep céljaira, azon kikötéssel azonban, hogy az egylet a telken tornacsarnokot építtessen, artézi kutat fúrasson, a teret parkírozza és vasráccsal vétesse körül s mindezek harminc esztendő múlva a város tulajdonába menjenek át. Az alakuló közgyűlés nagy parádéval és bankettel esett meg. A polgármester a sportot, mint az élet borsát s az összetartást, mint a társadalmi élet kovászát méltányolta gyönyörű felköszöntőjében; a gyógyszerész, aki roppant vérengző természet és nagy vadász, erre a rendkívüli alkalomra feltűzte a koronás arany érdemkeresztet, de beszédében kijelentette, hogy a magas kitüntetés nem akadályozza további érdemek szerzésében s a társadalom minden mozgalmában való részvételben, aminek bebizonyítására felajálja fegyvergyűjteményét a sport egylet majdan létesítendő lövöldéje részére, olyaténképpen azonban, hogy a gyűjtemény örökös letét legyen, az az adományozó neve alatt kezeltessék s minden fegyver agyára ezüst lap illesztessék, amely ismét az adományozó nevét viselje. A nagylelkű adományt, amely három Wencli puskából, egy perkussziósból és egy távcsővel ellátott elefántvadász fegyverből áll, nagy lelkesedéssel fogadtuk. A pedagógusok is küldtek ki egy csatárt u szóharcba. Ez avval kezdte, hogy „Valamint a patak kis forrásból fakad s árnyas fák alatt csörgedezve siet ki a hegyek közül a síkra, hogy folyton bővülő vizével megtermékenyítse a mezőket, réteket: épűgy a karakó-nyomoródi sportegylet, amely ma kisded, de lelkes csapat, meg fogja termékenyíteni a magyar közélet sivár mezejét, mert amint a fergeteg lágy fuvalomként születik Itt már nem tudom tovább a körmondatot, mert nem emlékszem egészen bizonyosan, hogy hogyan függ össze a fergeteg a karakó-nyomoródi sportegylettel. Annyi bizonyos, hogy szép beszéd volt. Mégis irta a Karakó-Nyomoród és vidéke társadalmi, szépirodalmi, közgazdasági, nevelésügyi, vegyestartalmú és közérdekű árverés hirdetési hetilap, hogy a szónok széles mederben hömpölygő (ez a kifejezés tiszta lopás Sipulusztól) beszédet mondott, amely először lassan csörgedezett, mint az erdei forrás, majd eszméről-eszmrére ugrált, mint mikor a hegyi patak szikláról-sziklára loccsanik; később mind szélesebb medret vájt magának s végül, mikor a szenvedélyek lángjai magasan csapkodtak fel a szónok szivéből, zúgva-bőgve törte át a gátat s el akarta nyelni a világot. Hogy zúgva bőgött, azt tényleg hallottuk; hogy valamit igyekezett elnyelni, a/t láttuk; de hogy az az egész világ lett volna, azt nem gyanítottuk. Csak az újságból tudtuk meg. De ne tessék hinni, hogy nekünk csak szenvedélyes szónokaink vannak. Vannak higgadt bölcseink is. Ott van mindjárt Kőfejő Gábor fiskális úr, akinek pohárköszön tőjéről neg kell emlékeznem. Nem mintha avval gyanúsítanám a karakó-nyomoródi publicistát, hogy Kőfejő Gábort azért nevezi az első Bzónoknak, a humanirmus mintaképének s a szegény gazemberek egyetlen önző védőjének, mert ő szolgáltatja a legtöbb árverési hirdetményt, darabját 6 korona 24 fillérrel dotálván, de szó ami szó, mégsem illik, hogy a Kőfejő Gábor beszédeit mindig egész terjedelemben közli, mig a többit csak kivonatozza. Imádott nőm a szegény gyermekek fellábbelizése alkalmával olyan beszédet mondott, hogy még magam is sírva fakadtam. Mégsem nyomtatták ki. Pedig vigasztaló balzsam lett volna a lábbeli nélkül maradt szegény gyermekek vérző szívére. De ón nem akarom Kőfejő Gábor érdemeit kisebbíteni, mert igazán kitűnően tudja az érveket csoportosítani. Avval kezdte, hogy ő törhetetlen híve Lombro8Óuak, de azért hiszi és vallja, hogy a nevelésnek, de különösen a sportnak nagy szerepe van a büntettek, különösen a nyereségvágyból elkövetett büntettek számának apasztásában. Mert aki minden óráját, minden percét elfoglalja, az nem ér rá lopni, osalni, sikkasztani, okiratot hamisítani. Aki a testét kifárasztja s estére kelve olyan törődött, mint egy agyonhajszolt kutya, az éjszakának idején nem fog polgártársainak lakására betördösni. Az argumentumok meglepő csoportosítása nagy tudást, széles látókört árulnak el; a stílus pedig hatalmas, tőről metszett magyarság. Mint az égzöngés, úgy hat, mikor elkiáltja: Büszke az én lelkem arra, hogy foldieim elhatározták magukat, miszerint a testet és lelket edző sportot felkarolják, illetve űzik, illetve fejlesztik, ami tekintettel a nyomott gazdasági viszonyokra, illetve a társadalmi züllésre, egy szebb jövő széles persektíváját nyitja meg a jövőbe tekintő szemeim előtt, amikor Karakó-Nyomoród kiemelkedve a kisvárosok sorából, középpontja lesz egy nagy vidék civilizációjának s mihamarabb avval a kérelemmel fordulhatunk a kormányhoz, miszerint törvényszéket adjon a jogkereső közönségnek. A sport és törvényszék közti logikus összefüggést kevesen értették, mert már sok bort ittanak; mikor pedig én a pénzügyi közigazgatás szempontjából kezdtem fejtegetni a kérdést, az elmék nem voltak fogékonyak az eszmék befogadására. Ezen estétől kezdődik a karakó-nyomoródi sportélet. A szakosztályok megalakultak s elkezdtünk működni. Először csak 7 szakosztályt terveztünk: vívó, uszó, lovagló, bioikli, foot ball, lawn tennis és torna osztályokat. A gyógyszerész letétje kedvéért megalakultak a lövészek; miután pedig a pedagógusok nem akartak komédiázni s csak a legtermészetesebb sport felé hajoltak, a táv' gyaloglók is osztályba verődtek; sőt később a hegymászók is külön csoportot alapítottak. Ez utóbbi nekem köszöni létezését. Minden fővárosi ember a boldogság szuperlativusának tartja, ha valaki saját házában lakhatik és szőlője van. Én is szereztem tehát házat is, szőlőt is, sőt puskám ós kutyára is van, amelyek vidéki hivatalnoknál a jólét határozott jelei s a tekintély alapjai. De ez most nem tartozik ide. A szőlőm egy kics't meredek helyen fekszik ; nehéz volt tehát pinoeszerező vendéget kapui. De amióta megalakult a hegymászó osztály, amelynek én vagyok az elnöke, nem vonakodhatnak a tagok a kirándulástól. Imádott nőm vasárnap délután megtölti hátizsákot, kezembe veszem a szeges végű botot és vezetem a hegymászókat a hegyek közé. A legmagasabb pont 212 méter a tenger szine fölött. Ott van a bellevu. Gyönyörűen néz ki onnét a vidék. A Karakó vize csendesen kanyarog Nyomoród mellett, amiből azonban ne tessék azt következtetni, hogy Nyomoród is kanyarog Karakó mellett. (Ez ismét lopás Sipuluszból). És estére kelve gyönyörű a város a hegy ormáról. Majdnem hasonlít ahhoz a képhez, amelyet Budapest nyújt a bástyáról nézve. Szóval a hegymászók nagy tevékenységet és sok bort fejtettek ki, amit a távgyaloglókról nem lebet éppen ebben a formában elmondani. A többi szakosztályok még csak az ért"kezések stádiumában voltak, mikor mi már túl v^.áuk a kezdet nehézségein s valami tiz akó boron. A választmányi ülések elég sűrűn követték j egymást s a sok ülésnek az lett a vége, hogy i sokan fel se tudtak kelni a székről. Az asszoj uyok, akiknek egyedül a lawn tennis maradt, ' de összevesztek az elnökválasztáson, békétleni kedui kezdtek 3 itt ott kapukulcs megvonásokról is lehetett hallani. — Meg kell mozdulnunk uraim, életjelt kell magunkról adni. Meg kell mozdulnunk. Ezt a neves távgyalogló mondta éjfél után egy órakor. Az elv elfogadtatott, de a végrehajtás — érthető okokból — máskorra halasztatott. A Karakó-Nyomoród és vidéke legközelebbi száma közölte, hogy a gyaloglók gyalogolni fognak hetven kilométert. Indulás csütörtökön reggel 3 órakor. Előtte való estén összejöttek a részletek megbeszélése végett 8 részletekben megittak fejenként három litert, amire pedig az elfogyott, régen elmúlt az indulás ideje. A gyalogolást elhalasztották. Második alkalommai már a tagok lefeküdtek s az elnöknek találkát adtak hajnali 3 órára a kávéházba. Meg is jelentek pontosan, az elnök azonban valamennyit megelőzte, — amennyiben le sem feküdt, mert máskép becsukták volna a kávéházat. Az először érkezőt az elnök megkinálta — amint illik — egy reggeli korttyal. — Ülj le, várjuk meg a többit. És várták a többit. Nem vették észre, hogy mindnyájan együtt vannak. Vártak reggeli hét óráig. A kirándulás újra elhalasztódott. Harmadszor tényleg elindultak. Talán akkor is itthon maradtak volna, ha az asszonyok ki nem eszelnek valamit. Csatlakoztak a gyaloglókhoz. Kocsin kisérték őket. Elvégre megunták a lassú döcögést; biztosítva is voltak arról, hogy most már a szakosztály tényleg gyalogol, tehát előre hajtattak. A célnál majd találkoznak. A cél Karakó-Füred lett volna, ahol a város végén állott a tűzoltóság, meg voltak töltve a mozsarak, lengtek a zászlók. Azokat a mozsarakat azonban nem sütötték el s a tűzoltók visszavonultak, mert a távgyaloglók nem érkeztek késő estig. A hölgyek aggódva vágtattak visszafelé. Sokáig vágtattak, mig egy falusi paplak kivilágított ablakaiból ismerős hangok nem tódultak elébük. A főtávgyalogló énekelte bele az enyhe éjszakába: Ej huj ne fekügy a szénaboglya tövébe. De hát — tisztesség ne essék szólván: — a távgyaloglók akkor már ott feküdtek a szénaboglya tövében. A többi szakosztályok művezetője Karakó Béni úr volt. Legelőször a lovaglással próbáltak szerencsét. Ehez azonban elengedhetetlen kellék: a ló. Az egész városban csak egy olyan ló volt található, amelyről a szájhagyomány azt tartotta, hogy valamikor paripa lehetett. Ez a patikus szódavizes üvegjeit és búnak eresztett fejet hordozta s nem hiszem, hogy nagyobb ambíciói lettek volna. A lovagló sportot tehát elejtették. A lövészek tel voltak ugvan fegyverkezve, de a lövöldét nem lehetett felépíteni, mert a városi képviselőtestületben többségben voltak a parasztok, akik kereken kijelentették, hogy a marháikat sokkal többre becsülik, mint a sportot és nem adnak egy talpalattnyi legelelőt sem az egyletnek. A gyorseszű, de lassú kezű tanácsnok lehazaárulózta ugyan őket, de ez nem segített a bajon. Áttértek a biciklire és a vívásra. A művezető a tagok keiére járt s hozatta a rengeteg kerékpárt, olasz ós magyar kardot, kesztyűket és egyéb felszerelvényeket. Természetesen mind részletfizetésre. Rengeteg összeköttetései voltak; úgy látszik, mint sportférfiu, nagyon ismeretes volt. Ae egylet felszerelte magát a jövőben befolyandó tagsági díjak kontójára. A városban annyira felszaporodott a bycikli, hogy a rendőrkapitáuy elérkezettnek látta az időt a kerékpárosok megrendszabályozására. A kerékpárokat megszámozták. A legkisebb szám — városi érdekekből — a 10,000 volt. Hadd bámuljon az idegen, ha meglátja a 10,007-ik kerékpárt. Amint a vívók miír jobban vívtanak, minden héten lehetett látni bekötött képű és felkötött karú alakokat s feltűnően megszaporodott a „Karakó Nyomoród és vidéke" nyílttéri közleményeinek a száma, amelyek mind avval végződtek, hogy: majd a kardom hegye elé állítom ezt a nyomorult firmát. És sokan a kard hegye elé állottak. A férfias önérzet túltengése már az egylet kebelében is kezdett mutatkozni. A vívók a többi szakosztályokkal foghegyről bántak; a lawn tennis pályán a vívók elnökének becses neje a távgyaloglónét megsértette,