Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-25 / 52. szám

6 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1904. november 6. Eszméi azonban voltak. Egyszer, sörközi állapotban, a sportról érte­kezett. — Tudják uraim, mi hiányzik innét ? A sport. Önök megölik magukat evvel az életmóddal. Egész nap dolgoznak az íróasztal mellett, azután leülnek sörözni, kártyázni. Hiszen igy elsatnyul a vér, elpetyhüdnek az izmok. Hát az igaz, hogy sokat sörözünk, sokat kártyázunk, de mit osináljon az ember? — Sportolni, uraim, sportolni. Lovaglás, vívás, úszás, football, bicikli. Százféle eszköze van a sportnak. A gyógyszerész nagyon lelkesült az eszméért. A gyógyszerészek mind nagy sportférfiak. A pedagógusok között is akadt híve az eszmének, az aludt vérű hivatalnokokat pedig felrázta tétlenségükből a tettre hívó szózat: Sport klubbot Karakó-Nyomoródnak. Megalakítottuk a szervező bizottságot, amely­nek elnöke természetesen a polgármester lett; titkára pedig Kutffy Pista, a „Karakó-Nyomo­ród" és vidéke cimü társadalmi, közgazdasági, szépirodalmi és vegyes tartalmú hetilap szer­kesztője, aki azonnal vezércikket irt a sport nagy fontosságáról, életmentő jelentőségéről s a polgár­mester nagy szívességéről, amellyel kilátásba helyezte, hogy képviselőtestületével átengedteti a marhalegelő egy részét sporttelep céljaira, azon kikötéssel azonban, hogy az egylet a tel­ken tornacsarnokot építtessen, artézi kutat fúrasson, a teret parkírozza és vasráccsal vétesse körül s mindezek harminc esztendő múlva a város tulajdonába menjenek át. Az alakuló közgyűlés nagy parádéval és ban­kettel esett meg. A polgármester a sportot, mint az élet borsát s az összetartást, mint a társa­dalmi élet kovászát méltányolta gyönyörű fel­köszöntőjében; a gyógyszerész, aki roppant vé­rengző természet és nagy vadász, erre a rend­kívüli alkalomra feltűzte a koronás arany érdem­keresztet, de beszédében kijelentette, hogy a magas kitüntetés nem akadályozza további ér­demek szerzésében s a társadalom minden moz­galmában való részvételben, aminek bebizonyí­tására felajálja fegyvergyűjteményét a sport egy­let majdan létesítendő lövöldéje részére, olyatén­képpen azonban, hogy a gyűjtemény örökös letét legyen, az az adományozó neve alatt kezeltessék s minden fegyver agyára ezüst lap illesztessék, amely ismét az adományozó nevét viselje. A nagylelkű adományt, amely három Wencli puskából, egy perkussziósból és egy távcsővel ellátott elefántvadász fegyverből áll, nagy lelke­sedéssel fogadtuk. A pedagógusok is küldtek ki egy csatárt u szóharcba. Ez avval kezdte, hogy „Valamint a patak kis forrásból fakad s árnyas fák alatt csörgedezve siet ki a hegyek közül a síkra, hogy folyton bővülő vizével megtermékenyítse a mezőket, réteket: épűgy a karakó-nyomoródi sportegylet, amely ma kisded, de lelkes csapat, meg fogja termékenyíteni a magyar közélet sivár mezejét, mert amint a fergeteg lágy fuva­lomként születik Itt már nem tudom tovább a körmondatot, mert nem emlékszem egészen bizonyosan, hogy hogyan függ össze a fergeteg a karakó-nyomoródi sportegylettel. Annyi bizonyos, hogy szép beszéd volt. Mégis irta a Karakó-Nyomoród és vidéke társadalmi, szépirodalmi, közgazdasági, nevelésügyi, vegyes­tartalmú és közérdekű árverés hirdetési hetilap, hogy a szónok széles mederben hömpölygő (ez a kifejezés tiszta lopás Sipulusztól) beszédet mondott, amely először lassan csörgedezett, mint az erdei forrás, majd eszméről-eszmrére ugrált, mint mikor a hegyi patak szikláról-sziklára loccsanik; később mind szélesebb medret vájt magának s végül, mikor a szenvedélyek lángjai magasan csapkodtak fel a szónok szivéből, zúgva-bőgve törte át a gátat s el akarta nyelni a világot. Hogy zúgva bőgött, azt tényleg hallottuk; hogy valamit igyekezett elnyelni, a/t láttuk; de hogy az az egész világ lett volna, azt nem gyanítottuk. Csak az újságból tudtuk meg. De ne tessék hinni, hogy nekünk csak szen­vedélyes szónokaink vannak. Vannak higgadt bölcseink is. Ott van mindjárt Kőfejő Gábor fiskális úr, akinek pohárköszön tőjéről neg kell emlékeznem. Nem mintha avval gyanúsítanám a karakó-nyomoródi publicistát, hogy Kőfejő Gábort azért nevezi az első Bzónoknak, a huma­nirmus mintaképének s a szegény gazemberek egyetlen önző védőjének, mert ő szolgáltatja a legtöbb árverési hirdetményt, darabját 6 korona 24 fillérrel dotálván, de szó ami szó, mégsem illik, hogy a Kőfejő Gábor beszédeit mindig egész terjedelemben közli, mig a többit csak kivonatozza. Imádott nőm a szegény gyermekek fellábbelizése alkalmával olyan beszédet mon­dott, hogy még magam is sírva fakadtam. Még­sem nyomtatták ki. Pedig vigasztaló balzsam lett volna a lábbeli nélkül maradt szegény gyermekek vérző szívére. De ón nem akarom Kőfejő Gábor érdemeit kisebbíteni, mert igazán kitűnően tudja az érve­ket csoportosítani. Avval kezdte, hogy ő tör­hetetlen híve Lombro8Óuak, de azért hiszi és vallja, hogy a nevelésnek, de különösen a sport­nak nagy szerepe van a büntettek, különösen a nyereségvágyból elkövetett büntettek számának apasztásában. Mert aki minden óráját, minden percét elfoglalja, az nem ér rá lopni, osalni, sikkasztani, okiratot hamisítani. Aki a testét kifárasztja s estére kelve olyan törődött, mint egy agyonhajszolt kutya, az éjszakának idején nem fog polgártársainak lakására betördösni. Az argumentumok meglepő csoportosítása nagy tudást, széles látókört árulnak el; a stílus pedig hatalmas, tőről metszett magyarság. Mint az égzöngés, úgy hat, mikor elkiáltja: Büszke az én lelkem arra, hogy foldieim elhatározták ma­gukat, miszerint a testet és lelket edző sportot felkarolják, illetve űzik, illetve fejlesztik, ami tekintettel a nyomott gazdasági viszonyokra, illetve a társadalmi züllésre, egy szebb jövő széles persektíváját nyitja meg a jövőbe tekintő szemeim előtt, amikor Karakó-Nyomoród kiemel­kedve a kisvárosok sorából, középpontja lesz egy nagy vidék civilizációjának s mihamarabb avval a kérelemmel fordulhatunk a kormányhoz, miszerint törvényszéket adjon a jogkereső közön­ségnek. A sport és törvényszék közti logikus össze­függést kevesen értették, mert már sok bort itta­nak; mikor pedig én a pénzügyi közigazgatás szempontjából kezdtem fejtegetni a kérdést, az elmék nem voltak fogékonyak az eszmék be­fogadására. Ezen estétől kezdődik a karakó-nyomoródi sportélet. A szakosztályok megalakultak s el­kezdtünk működni. Először csak 7 szakosztályt terveztünk: vívó, uszó, lovagló, bioikli, foot ball, lawn tennis és torna osztályokat. A gyógyszerész letétje ked­véért megalakultak a lövészek; miután pedig a pedagógusok nem akartak komédiázni s csak a legtermészetesebb sport felé hajoltak, a táv­' gyaloglók is osztályba verődtek; sőt később a hegymászók is külön csoportot alapítottak. Ez utóbbi nekem köszöni létezését. Minden fővárosi ember a boldogság szuper­lativusának tartja, ha valaki saját házában lak­hatik és szőlője van. Én is szereztem tehát házat is, szőlőt is, sőt puskám ós kutyára is van, amelyek vidéki hivatalnoknál a jólét hatá­rozott jelei s a tekintély alapjai. De ez most nem tartozik ide. A szőlőm egy kics't meredek helyen fekszik ; nehéz volt tehát pinoeszerező vendéget kapui. De amióta megalakult a hegymászó osztály, amelynek én vagyok az elnöke, nem vonakod­hatnak a tagok a kirándulástól. Imádott nőm vasárnap délután megtölti hátizsákot, kezembe veszem a szeges végű botot és vezetem a hegy­mászókat a hegyek közé. A legmagasabb pont 212 méter a tenger szine fölött. Ott van a bellevu. Gyönyörűen néz ki onnét a vidék. A Karakó vize csendesen kanyarog Nyomoród mellett, amiből azonban ne tessék azt következ­tetni, hogy Nyomoród is kanyarog Karakó mellett. (Ez ismét lopás Sipuluszból). És estére kelve gyönyörű a város a hegy ormáról. Majdnem hasonlít ahhoz a képhez, amelyet Budapest nyújt a bástyáról nézve. Szóval a hegymászók nagy tevékenységet és sok bort fejtettek ki, amit a távgyaloglókról nem lebet éppen ebben a formában elmondani. A többi szakosztályok még csak az ért"kezé­sek stádiumában voltak, mikor mi már túl v^.áuk a kezdet nehézségein s valami tiz akó boron. A választmányi ülések elég sűrűn követték j egymást s a sok ülésnek az lett a vége, hogy i sokan fel se tudtak kelni a székről. Az asszo­j uyok, akiknek egyedül a lawn tennis maradt, ' de összevesztek az elnökválasztáson, békétlen­i kedui kezdtek 3 itt ott kapukulcs megvonások­ról is lehetett hallani. — Meg kell mozdulnunk uraim, életjelt kell magunkról adni. Meg kell mozdulnunk. Ezt a neves távgyalogló mondta éjfél után egy órakor. Az elv elfogadtatott, de a végre­hajtás — érthető okokból — máskorra halasz­tatott. A Karakó-Nyomoród és vidéke legközelebbi száma közölte, hogy a gyaloglók gyalogolni fog­nak hetven kilométert. Indulás csütörtökön reggel 3 órakor. Előtte való estén összejöttek a részletek meg­beszélése végett 8 részletekben megittak fejen­ként három litert, amire pedig az elfogyott, régen elmúlt az indulás ideje. A gyalogolást elhalasztották. Második alka­lommai már a tagok lefeküdtek s az elnöknek találkát adtak hajnali 3 órára a kávéházba. Meg is jelentek pontosan, az elnök azonban vala­mennyit megelőzte, — amennyiben le sem fe­küdt, mert máskép becsukták volna a kávé­házat. Az először érkezőt az elnök megkinálta — amint illik — egy reggeli korttyal. — Ülj le, várjuk meg a többit. És várták a többit. Nem vették észre, hogy mindnyájan együtt vannak. Vártak reggeli hét óráig. A kirándulás újra elhalasztódott. Harmadszor tényleg elindultak. Talán akkor is itthon maradtak volna, ha az asszonyok ki nem eszelnek valamit. Csatlakoztak a gyaloglókhoz. Kocsin kisérték őket. Elvégre megunták a lassú döcögést; biztosítva is voltak arról, hogy most már a szakosztály tényleg gyalogol, tehát előre hajtattak. A célnál majd találkoznak. A cél Karakó-Füred lett volna, ahol a város végén állott a tűzoltóság, meg voltak töltve a mozsarak, lengtek a zászlók. Azokat a mozsarakat azonban nem sütötték el s a tűzoltók visszavonultak, mert a táv­gyaloglók nem érkeztek késő estig. A hölgyek aggódva vágtattak visszafelé. So­káig vágtattak, mig egy falusi paplak kivilágí­tott ablakaiból ismerős hangok nem tódultak elébük. A főtávgyalogló énekelte bele az enyhe éj­szakába: Ej huj ne fekügy a szénaboglya tövébe. De hát — tisztesség ne essék szólván: — a távgyaloglók akkor már ott feküdtek a széna­boglya tövében. A többi szakosztályok művezetője Karakó Béni úr volt. Legelőször a lovaglással próbál­tak szerencsét. Ehez azonban elengedhetetlen kellék: a ló. Az egész városban csak egy olyan ló volt található, amelyről a szájhagyomány azt tartotta, hogy valamikor paripa lehetett. Ez a patikus szódavizes üvegjeit és búnak eresztett fejet hordozta s nem hiszem, hogy nagyobb ambíciói lettek volna. A lovagló sportot tehát elejtették. A lövészek tel voltak ugvan fegyverkezve, de a lövöldét nem lehetett felépíteni, mert a városi képviselőtestületben többségben voltak a parasztok, akik kereken kijelentették, hogy a marháikat sokkal többre becsülik, mint a spor­tot és nem adnak egy talpalattnyi legelelőt sem az egyletnek. A gyorseszű, de lassú kezű tanács­nok lehazaárulózta ugyan őket, de ez nem segí­tett a bajon. Áttértek a biciklire és a vívásra. A művezető a tagok keiére járt s hozatta a rengeteg kerék­párt, olasz ós magyar kardot, kesztyűket és egyéb felszerelvényeket. Természetesen mind részlet­fizetésre. Rengeteg összeköttetései voltak; úgy látszik, mint sportférfiu, nagyon ismeretes volt. Ae egylet felszerelte magát a jövőben be­folyandó tagsági díjak kontójára. A városban annyira felszaporodott a bycikli, hogy a rendőrkapitáuy elérkezettnek látta az időt a kerékpárosok megrendszabályozására. A kerékpárokat megszámozták. A legkisebb szám — városi érdekekből — a 10,000 volt. Hadd bámuljon az idegen, ha meglátja a 10,007-ik kerékpárt. Amint a vívók miír jobban vívtanak, minden héten lehetett látni bekötött képű és felkötött karú alakokat s feltűnően megszaporodott a „Karakó Nyomoród és vidéke" nyílttéri közle­ményeinek a száma, amelyek mind avval vég­ződtek, hogy: majd a kardom hegye elé állítom ezt a nyomorult firmát. És sokan a kard hegye elé állottak. A férfias önérzet túltengése már az egylet kebelében is kezdett mutatkozni. A vívók a többi szakosztályokkal foghegyről bántak; a lawn tennis pályán a vívók elnöké­nek becses neje a távgyaloglónét megsértette,

Next

/
Thumbnails
Contents