Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-25 / 52. szám

XXIII. évfolyam Előfizetési díj : Kgész évre . 10 K — fFél évre . . j) K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Zalaegerszeg, 1904 december 25. Hirdetmények i S hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. 52. szám. A lap szellemi részét illető köziemének a szerkesztőséghez (Wlassics-utca- 52. sz.), az apyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza ZALAVARMEGYEI HÍRLAP J*> í| F' * f r.cn»i.u k / tn» • < xty 11 és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Karácsony. Megjött a szeretet ünnepe, hogy békét hirdes'seü az embereknek. Áhítatos szívvel tér vissza a hivő lélek a betlehemi jászolhoz, amelyből a világ teremtése óta a legnagyobb áldás áradt az emberiségre. És a szegények gyámolára, a boldogtalanok vigaszára, a kétségbeesettek utolsó menedékére szent áhítattal gondolnak az emberek milliói. Akinek lelkéből még nem veszett ki a jó és nemes iránti éi'zék, akit még nem rontott meg teljesen a pessimistikus világfelfogás, aki tud lelkesülni a magasztosért, akit meghatnak a nyomorultak szenvedései: annak lelkébe a karácsonyi harangszó, amely a bűnöktől való megtisztulást, az erény hatalmát hirdeti, a békét és szeretetet viszi be. És megnyugszik, aki kétségbeesett ; a szerencsétlen remél, a gőgös mégalázkodik, a nyomorultnak kinjai mtegenyhülnek íés a jók bóldogok. A betlehemi pásztortűz belevilágít a szivekbe, hogy átérezzük azt a magasztos tant, amely meghódította a világot. Szeretet váltotta meg a világot s a szeretetnek hatalma az, amely az embert emberré teszi, amely újra és újra átalakítja az emberiséget, valahányszor eltévelyedik a lélek magasabb eszményeitől és önző célok szolgálatába szegődik. A szeretet, amely a haráünismust szülte, a karácsonyfa kigyúló gyertyái, az a szeretetteljes családi milieu, amely a karácsony ünnepén a szeretetben egyesíti az embereket, a hivők ujongó énekei oly estetikusan széppé és megindítóvá teszik ezt az ünnepet, hogy az az egész emberiség ünnepe lett. A társadalom együttélése, az emberiség közös élete egy legfőbb erkölcsi törvénynek, a szeretetnek fundamentumán épült. Ez az erkölcsi törvény a támasza, talpköve az emberi boldogulásnak, a haladásnak, sőt magának az erkölcsi világrendnek is. Az ember, aki maga is a földhöz van kötve, a meg nem fogható eszmei, erkölcsi erőket és azoknak tételeit szereti valami fix ponthoz kötni. Igy keletkezett a karácsony ünnepi dátuma, vagy legalább is így támadt annak ethikai lényege. A karácsbny tehát a szeretet ünnepb. Az ilyen ünnepek, amelyek eszmei tartalmukkal az ember erkölcsi életének bizonyos perifériáira terjednek ki, az eszmélő, gondolkodó embert természetesen elmélkedésre késztik:. Az ember keresi az Összhangot az ünnepek eszmei vonatkozása és ; a saját erkölcsi élete közt. Ma, karácsony napján kissé megriad a TÁRCA. A köd. i. A lakásom átellenében nagy iroda van. Tán valami temetkezési egyleté, vagy kiházasítási szövetkezeté. Nem tudom. Az utcát erős köd fekszi meg s a szemeim gyöngék. Nem látom jól a homlokzaton a nagy aranyos betűket,, amelyek fölvilágosíthatnának. De nem is törődöm velük. Az iroda érdekel. Reggeltől estig nagy sürgésforgás van benne. Jól láthatom, mert villamos lángok égnek benne végig a termek során, a nagy sötét asztalok fölött. És látom most is, amint kikopott kabátujjú emberek járnak-kelnek, csapkodják a nagy könyveket ós föléjük görnyednek. És egyre irnak. Mit ? Nem telhetik nagy gyönyörűségük benne. Ugy nézem, miutha nagy börtön volna az a hosszú iroda és odabent azok az emberek rabok. Tán arra vannak kárhoztatva, hogy örökké Írjanak. De leányokat is látok ott. Egy . . . kettő . . . három ... ós több is. Nem tudom megszámlálni. Szép lányok. A hajuk fekete vagy szőke. Olyan egyformák. Mit keresnek azok a lányok abban a szomorú nagy börtönben? Oh, azok a nagy könyvek mindenkit eltemetnek. Hogy görnyednek a törékeny leány vállak. A betű öl. Ezeket a gyönge teremtéseket biztosan megöli. De lám, mintha kacagnának. Látom a mosolyukat, szemük nevetését. Tán mégsem olyan szomorú az a börtön? . . . Valami világít ott a sarokban. Mi az? Igen, igen, egy nagy vörös folt, molyet a villamos lángok fénye olyan különösen világít meg. Egy nagy vörös fej . . . Nézem. Ugy rómíik, most már tisztán látom. Egy leányfej. Nem csodálom. Szegény leány ! De csúnya ... Fehér, halavány arcára vörös hajkorona borul. Kócos, zilált haj és nem tiszta vörös, hanem helyenkint foltos. Csúnya, barnás foltok. Es a villamos fény olyan kegyetlen. Élesen világít rá a fehér arc szeplőire is, amelyek szinte fölcsillámlanak, mint a nedves fa penésze. Nagyon csúnya. Talán ő is tudja ezt. Mintha félve húzódnék az asztala mellé. A fejét lehúzza a nagy könyvek közé és ir. A többi lányok nevetnek. Valami jókedv hullámzik végig a szomorú börtönön. A kikopott kabátú urak is nevetnek már. Mi az? Mintha mindenki a sarok felé nézne. És rámutatnak a vöröshajú lányra. Tán őt nevetik ki. Gonoszság, otrombaság! De igazáű, nagyon csúnya az a lány. Ugy látom a szája is formátlai.. Nagy. De ime most félrenéz. Elfordítja a fejét. Talán, hogy ne lássa a ránevető, gúnyos tekinteteket. Sajnálom. Ahá, most látom a szemeit. Ép en erre néz. Nagy, kövér könycseppek csillognak benne ós izzó, tüzes sugarak áradnak ki belőle. Furcsa. Mintha megvert volna az a tekintet. Talán csak kópzelődós cz, de ugy rémlik, mintha átnézne ide, hozzám. És érzem a könyes szempár vonagló sugarainak ütését a szivemen. Fáj. lélek annak a zűrzavaros ellentétnek, annak a nagy disszonanciának a szemléletére, amely ez ünnep eszmei, erkölcsi tétele és az emberiség élete közt van. Szeretet! . . . Milyen égostromló hazugságnak tetszik ez a szó most. Messze innen, távol keleten egymás vérét ontják a népek milliói. Szörnyű karácsonyt ülnek. A fa, amelyre a szeretet ajándékait aggatják, a halál, a pusztulás fája. Fény lobog fel a mandzsúriai karácsonyi éjszakán is, de öldöklő ágyuk lobbanása az. Gyűlölködés és pusztulás. Ez a mandzsúriai karácsony. És vájjon hány és hány család siratja ma fentartóját, hány és hány parányi gyermek szülőjét, aki még egy évvel ezelőtt gyönge fenyőágak közt gyújtotta a szeretet ragyogó mécseit, mig most ez örök éjszaka végtelenbe vesző utján tün't el örökre? Hát ez volna a szeretet? Hát ez a szeretet ünnepe ? De ne menjünk messzire. Itt, közvetlen közelünkben, a mi nagy családunkban, ebben a maroknyi magyar nemzetben is, idehaza hogy pusztít, rombol a szeretet. Táborokra törve, ellenséges csapatokba sorakozva, hogy pusztítják egymást, hogy zúzzák, rombolják szét a köztünk való élet hídjait, amelyek a faji szeretet pillérein épültek. II. Szerelmes vagyok a csúnya leányba. Hogyan? Nem tudom sehogysem megmagyarázni. B >szankodom magamon, sőt röstelkedem is. Ez már nevetséges. Ha vak á tuduá, ha valaki sejtené . . . Hogy kinevetnének engem is azok a kikopott kabátu emberek. Ujjal mutatgatnának. A köd ma nagyobb mint tegnap. Kinyitott un az ablakot és a nyirkos, fojtó levegő besiiví szobámba. Olyan kesernyés fíistsz iga van euaj t ködnek. Be kellene zárai az ablakot, d; unai tudom magam rávenni. Látni ak irom őt, jobban, mint tegnap. Titokban az a reménység táplál, hogy igy talán kiábrándulok. DJ ezzel csak álltatom magam. Bizonyos, hogy őrülten szere;mes vagyok. Mibe? A szeplőibe? A vörös híjába? Ki szeretném kacagni magim, de összeszorul a torkom. Nem, nem a köd miatt, báörömest fognám erre. A nagy, a gyötrelmei szerelem miatt. Újra látom. Talán még sápadtabb mint teg nap, a szeplői is mintha megnagyobbodtak voln . Az irodában kacagnak. Egy leány odamegv a osunya leányhoz ós ránt egyet a nagy vöró.j haján, amely leomlik. Mintha azt mondaná a szerencsétlennek. — Hát ez is haj? Kenderkóc . . . kukorica haj ! . . . O újra sír. Nekem ökölbe szorul a kezem. Szeretnék szétütni a kaeagók, csufondároskodók közt. ő újra félre néz ... a könyes tekintete találkozik az enyémmel. Oh, ölni tudnék érts 1 Mai számunk 14 oldah