Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-04 / 49. szám

1904. december 4. » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* talma, mert erről nemcsak hogy törvény, minisz- | téri rendelet nem intézkedik, hanem ellenkező- i leg, ez órdembeni felterjesztésre kiadott miniszteri rendelet elutasítólag Ítélkezett. Ezon bölcs intézkedés fölött nem óhajtunk superbölcselkedni; elvégezték, el is végzik azt arra hivatottak. Ilyen körülmények közt ninos egyébre joga a járványt ellenőrző hatósági orvosnak, mint hogy saját szakállára szigorúan próbálja meg az elkülönítést minden egyes beteggel biró házban. A mi hatósági orvosaink a járvány alkalmával elkövetnek emberileg minden telhetőt ez érdemben. Elrendelik, ellenőrzik a beteg elkülönítését és a házbeliekre rárendelik a házi fogságot. A legmodernebb^ biztos fertőtlenítést folytatják. És mi a következménye éjjel-nappali szorgalmuk és igyekezetüknek, kitűnő rendszabályaiknak, a fertőzést terjedésében megakadályozni szolgáló óvintézkedéseiknek? Csak ugy egyes példákat emelünk ki. A szabó, kinek egyetlen lakószobája egyúttal műhelye is, a vörhenyes beteg ágya mellett, a beteg szoba bacillusokkal szaturált levegőjében varrt ruhát haza viszi a kundsaftokhoz, és persze tudtán kivül mellékel prezentbe a ruhákban egy család fertőzésére éppen elegendő bacillust. A hivatalnok otthon dolgozik, s nem a hivatalában, nehogy a feleket fertőzze, de már 6 hétig kávéházba, vendéglőbe nem járni, emberek közt nem élni tiszta abszurdum, ergo amit a hivatalban nem fertőz, — öntudatlanul s szándéka ellenére elvégzi a nyilvános helyeken. A beteg gyermek mellől a cseléd megy a boltba, mészárszékbe, pékhez, végigválogatja, ropogtatja az árut, hust, zsemlyét — s ott felejt az utánna következő fertőzéséhez éppen elegendő anyagot. Hogy a »frizér kisasszony* nem tudja megállani, hogy azt az aranyos Katát meg ne csókolja, mikor »ollan helessen* fekszik az ágyában s nincs semmi baja, csak az a doktor makacskodik, s nem engedi felkelni, (persze a Kata most kopik, mikor az érintésétől is fertőzés lesz!) s hogy a szomszédban a kis Böskét a frizér kisasszony 5 perc múlva szintén megosókolja, »mert ez is ollan heles* s a cuppantásával odaragaszt egy csomó lehámlott bőrport, — eltekintve, hogy önmagát is fertőzheti, — ezek laikus által is könnyen akceptálható mindennapos dolgok. É8 mit szóljunk a betegszállításról? Ha a gyerek megbetegszik, a szülők bepakolják dunyha közé a szekérre és behozzák az orvoshoz. A városban sokszor leszedik a kis martirt valami ismerősnél, vagy beviszik a korcsmába melegedni, esetleg órák hosszáig álldogálnak szekerestől az orvos lakása előtt. Mi mindezekből a tanulság? Először is a mi hatósági orvosaink legjobb indulatú fáradsága tökéletesen céltalan. Másodszor — és ez a fő — a népet nevelni, oktatui, tanítani kellene mindarra, amit nem tud s mi neki hasznára válik. Népies közegészségi szabad lyceumot kellene országszerte alakítani, vándorapostolokkal, kik a népnek, népies nyelven felolvasást tartanának nem a „Termopylei hét vértanú és a végzetes héringcsuszpájz" félékről, hanem — és ez a harmadszor — olyanokról s kizárólag azon dolgok s intézkedésekről, melyeket nem is akar tudni, megismerni, betartani, végrehajtani s a melyeket épp úgy, mint a közönség egyéb legvitálisabb érdekei és hasznainál látjuk — törvényes uton, törvénnyel, szigorú rendeletekkel a hatóság által végrehajtandó s ne csak papíron levő rendeletekkel reá kell kényszeríteni, még bracchiummal is, és főleg minden egyes esetben kivétel nélkül. Végre pedig a drága pénzen felállított népkönyvtárak mai tartalmát, a klasszikus regényeket és exotikus útleírásokat drága, finom bőrkötéseikkel együtt adják el az antiquariusoknak, s töltsék meg minden falu, minden pusztában felállítandó, valóban s nem csak névleges népkönyvtárakat a nép nyelvén irt, s az ezerfelé nyavalyák ellen való védekezésre tanító rövid munkákkal. S tegyék kötelességévé, lelkiismereti kötelességévé a papnak, jegyzőnek, tanítónak, körorvoanak, hatóságnak, hogy a népet rávezessék ezeknek az olvasására. Addig pedig kár minden lépésért, orvosaink nagytudású, lelkes igyekezetéért, fáradozásáért, rendszabályaiért, minden intézkedésért. Punktum. Emlékeztető. Ritka szerencsés ez a mi városunk, ilyen alig akad vármegyében. Csak szerencséről beszélhetünk akkor, amikor az idei mindent égető szárazságban is egy-két vidéki kisebb tüzesetet leszámítva alig volt tűzoltóinknak mit oltani. Már azt is gondoltam, hogy e szerencsét Szent Flórián különös pártfogásának köszönhetjük, ki hálás azért a gondosságért, amelyet a azépítőegylet ez évben reá fordított városunkban álló szobrára. A gondviselés keze játszik a dologban, mert tűzrendészetünk még ma is oly gyarló, hogy a nagyobb veszélyek elhárítását legjobb akarattal sem foghatjuk reá, hogy ezt a nagy szerencsét a tűzrendészet jóságnának, körültekintésének, avagy tűzoltóságunk használhatóságának köszönhetjük. Nem akartam a tűzoltóság kérdését a nagy nyilvánosság előtt szellőztetni, de akik beavatottak tűzoltóságunk dolgaiba, azok elismerhetik, hogy türelmem ós azok türelme, kik ezen cikk nyilvánosságra hozataláért sürgettek, elég hosszú és nagy volt. Ez év elején e lapok hasábjain fel lett tárva tűzoltóságunk minden baja, kérve volt akkor a vezetőség, hogy ezeken az égetően sürgősen orvoslandó bajokon minden felhasználható eszközzel segítsen. E cikk megjelenését követő gyűlésen a vezetőség minden baj orvoslását megígérte, úgy tudom, hogy eziránt a városnál a kellő lépések is megtétettek, honnan a támogatásra határozott Ígéret is tétetett. Mi történt ez óta a bajok megszüntetésére? Semmi. Pedig a közgyűlésen egész programmot hallottunk. Hogy a programmból mi teljesült, adják meg rá a választ az illetékes tényezők, én csak a kérdést teszem fel. 1. Szereztetett-e be uj szivattyú, vagy a régiek lettek-e jókarba helyezve ? 2. Használható-e a régi tolólétra ? ha nem, van-e helyette uj ? 3. Vett-e az egyesület csak egy tűzoltáshoz szükséges eszkött? (létrát, fejszét, kapacsot.) 4. Van-e a tűzoltóságnak rendelkezése alatt ló, vagy vonó erő tűz esetén? 5. Rendeztetett e a tűzjelzés kérdése? 6. Ki van-e képezve a tűzoltóság, hogy hivatásának megfelelhessen? Ez utóbbi kérdésre ón is felelek ós azt mondom : nincs, és hivatásának a vész idején meg nem felelhet és nem is tudhat megfelelni, 1-ször azért, mert kiképzését nem szakember vezeti; 2-szor mert a kinek a gyakorlatok tartása kötelességében volna, minden módon és ürügy alatt arra igyekszik, hogy a gyakorlatok minél ritkábbak legyenek és rövid ideig tartsanak. Gyakorlat és tanulás nélkül pedig még senki semmit el nem sajátított. Nem szeretem az egyesületek mizériáit a nyilvánosság elé vinni, de mentsen az, hogy személyesen is megtettem mindent ezen tűrhetetlen állapot megszüntetésére, de kerékkötő mindig akadt. Lelkemben megvagyok győződve arról, hogy azok az egyének, kik soraim miatt magukat találva érzik, a leglelkesebb hivei a közügynek, de másik gondolatom az, hogy a célt és a köz iránti kötelességet ugyan ismerik, de mód és eszköz megválogatásában nem a helyes utat követik mert a tűzoltóság körébe vágó tetteket halogatni veszélyes, itt csak percekről lehet szó. Emlékeztetem és kérem a vezetőséget, kövessen el mindent, hogy a tűzoltóságot ugy szerelje fel és képezze ki, hogy az nemes és magasztos hivatásának a vész perceiben megfelelhessen, meri eljöhet az az idő, midőn fel fog vettetni az a kérdés: eleget tettünk-e önként embertársaink iránti szeretetből elvállalt kötelezettségünknek. Óhajtom, hogy igennel felelhessünk. Egy tűzoltó. Karcolatok. (Korteslcedés a vármegyén.) Vasvármegye alispánja kemény szavakkal itélte el a korteskedésnek azt a fajtáját, amely a vármegyei tisztviselők ! választása alkalmával folyik. Egyenesen kimondta, logy a szavazatok gyűjtése a tisztviselői állások tekintélyét ássa alá. Igy van! Vasvármegye alispánjának feltétlenül igaza van B bölcsen cselekszik, ha a korteskedést korlátozni akarja. Mert teljesen megszüntetni, kiirtani nem lesz képes. Sokkal tágabb tere van a korteskedésnek, sokkal jobban beleette már magát a közéletbe a voksok után való hajsza, semhogy azt ki lehetne törölni a vármegyei intézmények sorából. A választási küzdelmekkel már ez együtt jár. De van a korteskedésnek százféle módja, amelyek közül ha a tisztességesebbeket megtartjuk is, még nem árt a tekintélynek s nem mételyezi meg a közéletet. Azonban amint a képviselőválasztások tisztasága nem éppen a jelöltektől, mint inkább a választóktól függ, akik feltótlenül megkövetelik a fuvardíjat ós a „szokásos vendéglátást", úgy a vármegyéből sem lehet kiküszöbölni a korteskedést a tisztviselőknek addig, amig annak a törvényhatósági bizottság tagjai nem vetnek gátat. Hiába inti le az alispáni rendelet a tisztviselőket, ha a választók úgyszólván megkövetelik a kunyorálást; ha a vármegye szolgálatában csak erőszakos korteskedéssel, megalázkodással s minden megfogható befolyás érvényesítésével lehet boldugulni. Nem szükséges a messze múltba visszatekinteni, hogy az elszomorító példák egész aora tolakodjék az emlékezetbe. Amikor választás szerepel a tárgysorozatban, megmozdulnak a vármegyék. Mert mozgatja őket a korteskedés. Aki azután kíváncsi az indokokra, amelyek alapján a voksok kialakulnak, nagyon hamar ráakad a köubizalom forrásaira. Ki miért szavaz X. Y. jelöltre? „Mert az kért meg legelőször." „Levelet irt." „Az apja régi jó barátom volt."' „A sógoromnak unokatestvére a felesége. Csak nem szavazhatok az atyámfia ellen?,. Ezen indokok mellett a legméltányosabban gondolkodókat még az az egyetlen helyes indok vezeti, hogy a „legrégibb szolga" mellé csoportosulnak. Azt azonban, hogy valaki azért szavazna a jelöltjére, mert tehetséges ember, megbízható, jó tisztviselő, bizony csak nagyon kevés higgadt öreg úrtól hallottam, akiknek agyában az élettapasztalat megérlelte már azt a gondolatot, hogy a vármegye nem arra való, hogy a jó korteseknek beneficiumot osztogasson s a hivatal nemcsak asylumnak való hely, ahová a hajótöröttek az utolsó kis ladikon beevezzenek. A régi világ korteskedésében volt valami felemelő. Mikor a megtiszteltetést, a nobile officiumot osztogatta a közbizalom 8 a közhatalmat ruházta az ő választottjára, akkor még háttérbe szorultak, nem is léteztek azok az önző érdekek, amelyek ma a választásokat mozgatják. Szóval a kenyérharc és a kenyéririgység nem vegyült bele a küzdelembe. És a korteskedésben is mindig a tekintélyi érv jutott diadalra, amely uralta az egész közéletet. A régi vármegyei életben mindig a közbizalom kereste fel a jelöltet, ma a jelölt keresi a közbizalmat. A mai korteskedésb ;n ninos semmi felemelő; caak megalázás van. Az eredmény mindig keserűség. Aki érdemeket szerzett, annak érdemeit fitogtatni kell, mint Coriolanusnak a sebeit. Ha elbukott, örökra bennmarad a lelkében egy fulánk, amelynek szúrása arra emlékezteti, hogy nem érdemes önzetlenül dolgozni a dohos hivatalban; többet ér a barátkozás, a búcsúra, névnapra járás, mert ott terem a siker és a dicsőség. Az egész korteskedési rendszernek könnyen elejét vehetnék a törvényhatósági bizottság tagjai, ha nem engednék elszaporodni az önjelölteket s nem ígérnének senkinek sem előre szavazatot. Az a házalás, levelezés, amely választások előtt folyik, határos a komikummal. Sokszor a még majd csak megüresedendő állásokra évekkel előtt folyik a szervezkedés. A barátságos vállveregetéstől a kunyorálásig minden eszköz ki van merítve, ha arról van szó, hogy valaki a hivatalos ranglétrán <gv fokkal feljebb hághasson. És mennyi érdek, mennyi nyilt és titkos kapocs, mennyi baráti szívesség érvényesül, sokszor a köz rovására, s a közügy méltóbb szolgáinak hátrányára. Hja! Ilyen a háború! Ez a választás. Aki birja, az marja. A közbizalom s a népszerűség szeszélyes, de egy-két aldozatért nem szabad sutba dobni az alkotmányos jogokat. I