Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-27 / 48. szám

4 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1904. november 13. leendő átengedése tárgyában — a szükséges adatokkal leendő felszerelés- és véleményes jelentéstétel végett — kiadatik a városi ügyésznek. Kotor község védelme. Kotort majdnem minden esztendőben elönti a Mura. Az idén a község egy része viz alá került, a lakosság a padlásokon rémes éjszakákat töltött s végső kétségbeesésében átvágta a vasúti töltést. A Mura mentén levő falvakban nem volt ritka dolog az árviz ezelőtt sem, de amióta a terepviszonyok részben megváltoztak s a déli vasút megépült, mindig gyakoriabbakká váltak. A nép a vasúti töltést okozza a veszedelemért. Kotor község kérvényt adott be a közigazgatási bizottsághoz és Zalavármegye közigazgatási bizottsága a község kérelme folytán az árviz ellen való védekezés módozatainak megállapítása végett a helyszinére bizottságot küldött ki, amely Csertán Károly alispán elnöklete alatt 24-én jelent meg a helyszínén. A tárgyaláson részt vettek Stránszky István déli vasúti felügyelő, Kovács Sándor és Rauschenberger Adolf déli vasúti mérnökök, a közigazgatási bizottság részéről Eperjessy Sándor és Ziegler Kálmán; továbbá Lányi Kálmán kir. főmérnök, a zalamegyei állam építészeti hivatal főnöke, Balogh Sándor műszaki tanácsos, Kovács Rezső főszolgabíró, az eszéki m. kir. folyammérnöki hivatal főnöke Kotor és Murakeresztur községek elöljáróságai. A bizottság megszemlélte a veszélyeztetett területet 8 a védtöltést és a védekezés módjairól tanácskozott. A déli vasút megbízottai azon az állásponton voltak, hogy a községet az árviz ellen csak védgát töltésekkel lehet megvédeni s nem tartják szükségesnek a vasúti töltésen való átalakításokat, átereszeket. Kotor község elöljárósága azonban abban a meggyőződésben van, hogy a védgát töltés az árviz veszedelmet rem hárítja el, mert szomorú tapasztalatai vannak arra nézve, hogy a Murából kiömlő víztömeg lefolyását a vasúti töltés akadályozza. Védgát feltétlenül szükséges, de ez csak akkor biztosíthatja a községet, ha a Takorica nevű holt Mura ágnál a vasuttestet átszelő hid építtetik és az átereszek mélyítt-etnek, illetve kiszólesíttetnek. Az október 14-én volt árviz alkalmával a viz a vádgátakat nem szakította ugyan el, de azokon át csapott a községbe, mert a pályatest a vizet felfogta. Amikor a nép a vasuii töltést átvágta, a községből a viz 15 óra alatt lefolyt. Az újlaki Hirschler alsódomborui cég, valamint Murakeresztur-Kollátszeg község elöljárói Kotor község kérelmét magukévá teszik s kérik azt is, hogy a Mura folyó már elkészített szabályozási tervei keresztülvitessenek s a Letenye és Murakeresztur közti ut az árviz szine fölé emeltessék. A folyammérnöki hivatal főnöke a község kérelmét sürgősen teljesítendőnek tartja; Lányi Kálmán kir. főmérnök pedig határozottan kijelentette, kogy a Mura minden kiöntése alkalmával azt tapasztalta, hogy a déli vasút töl tése az árviz lefolyását akadályozza, hogy a pályatest a község helyzetét súlyosbítja, tehát szükséges, hogy a vasút által okozott helyzet a pályán létesítendő hidak által sziintettessók meg. Mivel azonban Kotor község a hidak felépítése után is ki lesz téve az árviz veszedelemnek, a töltések helyreállítása szintén elodázhatatlan; valamint végrehajtandók a Mura szabályozási munkálatai is. A kir. főmérnök személyes tapasztalatai alapján bizonyította, hogy október 14 én az árviz oly nagy volt, hogy a vasút felépítményeit el- j érte, a pályán átcsapott s a töltést feltétlenül átszakította volna, hu a nép a vizn^k utat nem nyit. A déli vasút megb /.ottai azonban, dacára ! annak, hogy az államépítészeti hivatal főnöke j számadatokkal bizon_, ította be állításait, nem ismerték el, hogy a vasúti töltés a község helyzetét súlyosbítja. Azt állítják, hogy az árviz folyása párhuzamosan halad a vasúti pályatesttel, tehát a vizet ez meg nem duzzaszthatja. A Takorica hidját csak a Mura elfajulására tartják jónak; célszerűbbnek vélnék azonban a nagy Mura hid két szélső nyílásának mederré való kiképzését. A duzzasztás okát a terepviszonyokban keresik, mert a vasúti töltés, a vizrajzi felmérések szerint, az ártér határán vonul végig. A helyszini tárgyalásnak körülbelül ez volt az érdemleges tartalma, amiből kiderül annyi, hogy a déli vasút fél a költségektől, tehát nem akarja elismerni, hogy a vasúti töltés fokozza az árviz veszedelmet; a vármegye azonban biztosan meg fogja találni a módját annak, hogy Kotort megvédelmezze az évről-évre ismétlődő csapástól. Egyletek. A német „Vereinsmeyer" az élclapok állandó alakja. Miután pedig mi a német kultura emlőin táplálkoztunk hosszú időn keresztül s a városokban a társadalmi élet is német mintára alakult, a Vereinsmeyer magyar alakja is megtalálható mindenütt. Átvettük mi is az egyletek alakítására való hajlandóságot, de csak annak komikus és hátrányos vonásai rögzöttek bele a társadalomba, a német erős összetartási ösztöne s kedélyes kollegialitása nélkül. A társulás a germán fájnak karakterisztikus vonása. Ahol három német együtt van, az bizonyosan egyletet alapít. Legalább is alapszabályokkal ellátott asztaltársaságba verődik ; de ha többféle titulust talál, ugyanazon tagok háromféle egyletet is képeznek. Szeretik a szervezetet, megtartják a szabályokat s különös érzékük van a jelvények ős egyenruhák iránt. Az bizon/os, hogy a német azután feltétlenül alá is veti magát az ő alapszabályainak s a verein céljait odaadóan szolgálja; amit fogadott, azt megtartja s a tagtársakat el nem hagyja mindhalálig. Egész egyénisége beleolvad a közérdekbe s a német utoljára teljesen Vereinsmeyer lesz, aki csak az egyletekben s az egyletek által ól. Akárhogyan mosolygunk és gunyolódunk is az egyleteken s azok emberein, azoknak nagy jelentősége, társadalmi, közgazdasági ós kulturális haszna el nem vitatható. Ezek az apró szervezetek átszövik az egész társadalmat, folytonos tevékenységben tartják, megerősítik. Érdéi ces példákat szolgáltatnak a hazájukból kivándorolt németek. A germán faj assimiiáló és ellenálló erejét, propogáló képességét elviszik magukkal mindenhová, ahová lábukat beteszik. Pedig mindenhová beteszik. De a német mindenütt német marad. Az Amerikába kivándorolt németet már várja és keblére öleli a Verein, amely testvérként üdvözli a fajrokont. Helyet és hatáskört biztosít neki s legalább mint egyleti tag, az idegenben is valaki. Nem érzi magát mindenkitől elhagyatva, nemzetének testétől elválasztva. Amerika minden városában laknak németek, akiknek már az ükapjuk vándorolt ki Pomerániából, de még a szépunokák is közösségben maradnak az otthonvalókkal. Ls külföldön is nemzetük szellemi és anyagi hatalmát emelik, fajukat szolgálják. Az ő hazaszeretetük a fajhoz, a nyelvhez, az ősi szokásokhoz s a germán kulturához való ragaszkodás. És sokszor mi tartja fenn ezt az érzést? Egy kis korcsma szoba, amelyuek a falán Vilmos császár megkoszorúzott képe függ s ahol hazulról hozatott sör mellett német nótákat dalolnak a Vereinsmeyerek. Vagy egy kakastollas veterán egylet; egy rosz rezesbanda, egy olvasó kör, vagy akár valami részvénytársaság, amelyben a direktortól a szolgáig mindenki német. A magyar képviselők amerikai utazásából sok érdekes epizódot irtak meg a lapok. Kivándorló véreink ott, ahol nagyobb tömegekben verődnek össze, iparkodnak magyarok maradni. Iskolákat is tartanak fenn. Könnyet facsaró jelenet volt az, mikor a clevelandi iskolában egy olyan leányka szavalta el a szózatot, aki soha sem látta Magyarországot. Volt azonban ott olyan ember is, aki a könyekeu keresztül is tisztán látta, hogy az Amerikában született generáció ránk nézve elveszett. Nem csak az országra, hanem a magyar fajra nézve is elveszett. A gyermek még emlegeti, hogy szülei magyarok voltak, az unoka már nem tud róla semmit. A magyar nevek ugy eltűnnek, mint a stayerországi magyar családoknál, ahol Putnokiból Putnoch, Berzenczeiből Bersnstein lesz idővel. Igen, mert a magyar hazaszeretet a földhöz való ragaszkodásban merül ki; a magyar ember csak itthon érzi magyar voltát; künn elmerül az idegen tengerben. Aki egyszer el tudta szakítani azt a kapcsot, amely ebez a földhöz kötötte, az majdnem kivétel nélkül elveszett. Ki fogadja ottkünn keblére a kivándorlót? Talán az élettel keserves küzdelemben álló, nyomorult honfitárs? Vagy a külföldi állam, amelynek az idegen csak addig értékes, amig pénze ós munkabíró két karja van? Nem I Ügynökök és legjobb esetben munkaadók fogadják. Nincs egylet, amely szervezze az összetartást, védje a gyengét s ne engedje kialudni az elhagyott hazához, a fajhoz, a nemzeti nyelvhez való ragaszkodást. És ha van, az is csak azért alakult, hogy zsákmányoljon, tagdíjakat szedjen. Itthon elszaporodtak már az egyletek eléggé. Talán sok is van belőlük, mert nagyon kevés teljesíti azt, amire vállalkozott. Nem értünk az egyletek alakításához s azok fenntartásához. Nem azért alakítjuk meg őket, mert szükségét érezzük, hanem mert divat; mert belesodor bennünket a társadalmi kényszer és a hiúság. És ha száz egylet alakul is, teremt-e csak egyetlen kapcsot, az összetartást erősíti-e valamelyik? Nem I Legtöbbször széthúzást, féltékenykedési szül. Az egész egyleti mozgalom csupa nagyképüsködés komoly tartalom nélkül. A nagyképűséget, az ok nélkül való fontoskodást kölcsön kértük a németektől, mint a veteránok a kakastollat és a száblit; ami ért volna valamit, azt elfelejtettük elhozni. A cafrang itt van, a lényeg nincs. A német fontoskodva, paragrafus szerint, sok formalitással csinálja az ő Vereinjait. De azért demokratikus izű minden egyesülete. Még az is, amelynek külső formáján csupa arisztokratikus máz ragyog. Nálunk fordítva van. A legdemokratikusabb jelszavak alatt alakult ós mozgó egyletek élete is telve van arasztokratikus pöffeszkedés8el. Az alvégi alvasókör előkelőbb, mint a felvógi, mert az egyikben krajcárba betlit játszanak és trébert isznak; a másikban tarokkot játszanak a helybéli notabilitások és sört isznak. Sőt a felvégi olvasókör egyik szobája elegánsabb, mint a másik s ebben is a sarokasztal a legelső hely Karakó-Nyomoródon. Ebben az elkülönződésben van a mi gyengeségünk s ezért nem érnek nálunk az egyletek semmit. Nem az erőnket, hanem a gyengeségünket mutatják. Ahogy társadalmi téren nem tudunk értékes egyleteket szervezni, a gazdasági téren is lemaradunk a Mayerek mögött. A szövetkezeti törekvés nálunk csak szemfényvesztés, mig a németeknél, angoloknál testté vált gazdasági rendszer. Az egyletekbe nem szokás erős kötelességtudást, szolidaritást bele vinni. Elégnek tartjuk a tagdíjak fizetését. Nem tartjuk szükségesnek az összekötő kapcsok erősítését, ápolását s előkelően megvetjük a külsőségeket. És a társadalom napról napra ernyed. A patriárchális érzelmek erős láncait, amelyek valaha pótolták az egyleteket, szétszaggatta az élet; az individualizmus romboló ereje mindenütt érvényesült. Egyenként támolygunk s beletemetkezünk az apathikus hangulatba, ame'yben csak egyetlen egy gondolat van: az önzés. Magyarországon az egyleti élet fellendülésének és áldásainak csak akkor jön meg az ideje, ha megtanulunk igazi demokraták lenni, mert evvel együtt jár a közügy s egymás szeretetének, becsülésének ós szolgálatának, valamint a kötelességludásnak az a foka, amely azokat a kigúnyolt Vereinsmeyerokat áthatja, akik a nemzeti ügyért sokszor többet tesznek, mint sok nagyhangú és nagyképű óriás. Hivatalos-rovat. i. Zaiavármegye alispánjának 1904. november 11-én kelt 21017. ni. 904 sz. rendelete folytán Zalaegerszeg r. t. város tauácsa feihivja a város területén levő gyümölcsfa termesztő s egyéb birtokosokat, hogy f. évi november végóig a a fákról a ; hernyó fészkeket leszedjék, a lepketojásokat és" vértetüt, valamint s darázs fészkeket, irtsák, mert a mulasztók kihágást követnek el, mely 100 K-ig terjedhető pénzbírsággal büntetendő. II. Zalaegerszeg r. t. város tanácsa közhirré teszi, hogy az 1884 óvi XVII. t.-c. 171 §-a értelmében az 1905- évre választandó iparhatósági megbízottak választása céljából összeállított zalaegerszegi kereskedők ós iparosok betüsoros