Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-16 / 42. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. október 16. 42. szám. Előfizetési díj: Egész évre 10 II — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 tillér Hirdetmények > 3 hasábos petitsor egyszei 18 tillér, többszöri hirdetésnél 14 tillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassics-utca 52. az.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Újváros-utca '25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALA VARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Néprajzi muzeumok. A muzeumok és könyvtárak országos tanácsa felvette programmjába a néprajzi muzeumok szervezését és pedig oly formán, hogy állami támogatással minden vármegyében óhajtana néprajzi gyűjteményt felállítani. Magyarországon a tudományos gyűjtemények, muzeumok múltja nagyon kevés. Gróf Széchényi Ferenc vetette meg az alapját a nemzeti muzeumnak, amelynek gazdagítása végett az ország minden műkincsét és érdekességét igyekeztek a fővárosban összegyűjteni. A vidéki muzeumok csak a tizenkilencedik század utolsó évtizedeiben keletkeztek s eleinte természetesen nagyon szegényes gyűjtemények voltak, mert az érdekesebb anyagot elhódította az ország legelső intézete. Egyesek áldozatkészsége, városok és vármegyék támogatása vetette meg az alapját az első vidéki muzeumoknak, amelyek között ma már nagyon sok értékes és számottevő gyűjtemény van. Belátta a kormány is, hogy minden műkincsnek a fővárosban való összezsufolása, minden intézménynek centralizálása lehetetlenseg s a vidék rovására megy; tehát elősegítette a vidéki muzeumok fejlődését, amelyeknek anyagi támogatására jelentékeny összeg van a költségvetésbe felvéve. A muzeumok és könyvtárak országos tanácsa pedig ezen gyűjtemények fejlesztését még intenzívebbé akarja tenni avval, hogy minden vármegye gyűjtse össze a maga érdekességei s különösen tartsa fenn az utókor részére azokat a néprajzi adatokat és emlékeket, amelyek a nép életére, múltjára, jelenére vonatkoznak s amelyek a korok képét hívebben tükrözik vissza bármely tudomáuyos Írásnál. A civilizáció a nép szokásait, életmódját, az egyes nemzetek speciális vonásait lassanként teljesen átalakítja. A kultura nivellál minden téren. A közlekedési eszközök tökéletesedése, az ipar fejlődése, a messze vidékek lakosságának egymással gyakoribb érintkezése egyformává teszik az életmódot, a ruházkodást, a háztartás eszközeit, a szerszámokat s idővel teljesen feledésbe mennek azok a vonások, elkallódnak azok a tárgyak, amelyek egyes vidékekre nézve jellegzetesek, a nép szokásaira és életmódjára jellemzők. Már falvaink külső képe is megváltozik. A nép vidékenként máskép építette lakóházát. Az épületnek más volt a tagozata, a tetőzete, a díszítése s egyes vidékeken különleges építészeti stylus fejlődött ki. A székelyek házai, a matyó ház, a göcseji borona épület mind más és más építési mód képét nyújtották. Amint azonban a falusi ember nem maga építette a házát, hanem tanult mesteremberekre bízta a tervezést és kivitelt, bevonult minden vidékre a falusi házaknak az az egyforma alakja, amely ugyanaz a Göcsejben s az Alföldön. Ki fog egy évszázad múlva emlékezni arra, hogyan nézett ki a zebeczkei ház eredeti alakjában ? Még az amatőr sem tartja méltónak arra, hogy Kodakját neki szögezze a kémény nélküli rozoga borona épületnek. A néprajzi sajátságok eltűnésének egyik szembeszökő példája a népviselet átalakulása. Az olcsó ruházati cikkek elterjedése kiszorította a paraszt ember házából a szövőszéket, később a takácsipart is tönkre tette s divattá lett a külföldről importált gyári portéka. A szűrt, ködment felváltotta a posztó kabát; a földművelő ember pantallót és divatos kalapot visel. Nincs már sipujju ing, árvalányhajas, gyopáros kalap, ráncosszáru csizma a legtöbb vidéken. Ittott még ragaszkodik ősi viseletéhez a nép, de sehol sincs meg a maga eredetiségében. Nálunk pedig már teljesen eltűnt a népviselet. Teljesen jelleg nélküli a ruházat. Olyanforma, mintha mindenki az ószerestől ruházkodnék, mert minden darabja elüt egymástól. Egy emberöltő múlva bizony nem lesz senki, aki emlékeznék a magyar paraszt eredeti viseletére. Igy vagyunk a háztartási eszközökkel is. A takaréktűzhelyen vasedényben főz a parasztasszony. A lábasnak már csak a neve van meg, az alakja eltűnt. Igy tűnnek el idővel a népszokások is. Pedig mennyire érdekes az utódokra nézve az: hogyan éltek eleink; hogyan hódította el lépésről-lépésre a civilizáció az eredetiségeket, hogyan törölte el a jellegzetes vonásokat. A németek őrizték meg legféltettebb gonddal a néprajzi emlékeket. Nagy korszakok kultúrtörténete van összehordva egy-egy néprajzi muzeumban, amelyeket már évszázadok óta gyarapítottak. Mennyi aprólékosnak látszó, de érdekes tárgy, mennyi adat van összehalmozva, amelyek a germán faj történetét, átalakulását, fejlődését tárják elénk. Igaz, hogy a németek között sok a tudós és amatőr gyűjtő. Az ujabb korban úgyszólván csak össze kellett szedni, rendezni és elhelyezni az egyesek által gyűjtött anyagot. Köztünk kevés az olyan ember, aki abban találja a gyönyörűségét, hogy ócskaságokat keressen, régi vasdarabokért pénzt adjon s azok rendben tartásával vesződjék. Mert hát nem urnák való passió ez. Mégis akadt néhány gyűjtő, de ezek is inkább a régiségek és természettudományi szak iránt érdeklődtek. A néprajzi emlékek és adatok gyűjtését általában mindenütt elhanyagolták, vagy anyagi eszközök hiánya miatt nem kultiválhatták eléggé. Nem is képzelhető el másként a néprajzi gyűjtemények létesítése, mint állami és vármegyei támogatással. Hogy nálunk miként fogják létesíteni a néprajzi gyűjteményt, az még talán korai kérdés. Lehetne önállló néprajzi muzeumot létesíteni Zalaegerszegen, vagy el lehetne a célt érni avval is, hogy a Balatoni Muzeum néprajzi osztályának kibővítését segítené elő az állam s a vármegye. A legszebb volna azonban az, ha a vármegye területén levő műtárgyakat, muzeumokat egy nagyszabású gyűjteményben egyesítenék s ennek egyik része lenne a néprajzi osztály. De ez még a jövő zenéje. Addig is, amíg megvalósulhat, ne engedjünk elpusztulni semmi érdekességet, őrizzük meg, vagy juttassuk azok kezébe, akik megőrzik. Nase Pravice. Ez e cime egy Varasdon megjelenő magyarfaló lapnak, amelyet mgy Magdic nevű ügyvéd szerkeszt. A lap a muraközi nép izgatását tűzte ki feladatául, amiért Muraközből ki is tiltották. Magdic úr azonban minden áron ós minden eszközzel apostol akar lenni. Felül a vasútra s a robogó vonatról szórja fÖrinedvényeit a mezőn dolgozó nép közé, amely neveti a hóbortos újság badarságait. Érdemes laptársunk, a „Muraköz" élénk figyelemmel kiséri a Nase Pravice munkáját s őrt áll a határszólen. Elismerés illeti érte. Ismertesse meg a vármegye közönségével Magdic urat és elvbarátait. Hogy a muraközi állapotokról mindenki tájékozva legyen, állandó rovatot kellene Mai számunk 12 oldali