Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-02 / 40. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. október 2. 40. szám. Előfizetési dij : lCgész évre . 10 K — f Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Kgyea szám Ara 20 fillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. ZALA A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassies-utoa .02. sz.', az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Uj város-utca 2fj. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk visaza. RLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Szüret. Az idei gazdasági év szomorú eredményei után a bortermelő vidékek nagy reménységgel néztek a szüret elé. A szőlők állása az egész országban kitűnő volt s a rakott tőkék a vérmes reményeket addig fokozták, hogy az 1811-ik év megismétlődését várták. A mult évszázadban 1811-ben volt a legbővebb szüret s oly kitűnő volt a termés, hogy az ez évből származó hegyaljai aszút messze földre, uralkodók részére keresték s itcéjét arannyal fizették. A zalai bortermelő vidékeken a gazda a szürettel vigasztalta magát. Szeptember hónap azonban alaposan megdézsmálta a kilátásokat. Nem panaszkodhatunk ugyan rosz termésről, de az idei szüret az igazi bő esztendőkkel nem állja ki az összehasonlítást. A vármegye legjobb szőlőtermő vidékeiről jó hirek érkeznek. A termést mennyiségileg kielégítőnek, minőségileg elsőrendűnek mondják. A közepes minőségű bort termelő vidékek gazdái azonban már nem várnak elsőrendű minőséget, mert a régibb szőlőkben divó későbbi fajok nem értek be teljesen s a rothadás sok kárt tett mindenfelé. Mindezek dacára nem volna semmi ok a panaszra, ha a termelőket az értékesítés gondjai nem nyomnák. A bor nem olyan készpénz, mint a buza, amelynek mindig meg van a biztos ára és a biztos piaea. Szüretig a szőlő művelése ad gondot, szüret után az értékesítés. A bort nem lehet piacra vetni, mert szervezett piac nincs. Várni, lesni kell a vevőt s nagyon sok gazdának örülnie kell, ha borát értékén alul eladhatja. A gazdának pénz kell s a spekuláció dolgozik. Mozgósítja a tőkéjét, élelmes embereit s a tehetetlen gazda ki van szolgáltatva az indokolatlan versenynek, a visszaéléseknek, a spekidáció minden furfangjának. De ki van szolgáltatva a jóravaló kereskedő is, a korcsmáros és az a nagy fogyasztó közönség, amely a nektárt termő szőlőhegyek tövében rettenetes drágán fizeti azt a bort, amelyet a gazdák potom pénzért bocsátanak áruba. A közvélemény az olasz borok versenyének tudta be a magyar bortermelés és borkereskedés bajait, kinövéseit. Még mindig ennek a versenynek a nyomása alatt állunk ugyan, de immár kétségtelen, hogy a fokozottabb védelem kedvezőbb helyzetet fog teremteni. Minden baj azonban mégsem fog megszűnni, mert az értékesítés teljesen szervezetlen. A szervezetlen gazdaközönség nem tud megküzdeni a szervezett spekulációval s a fogyasztási piacok határozott roszindulatával. A szőlőművelést uj alapokra fektette az élet kényszere, a haladás, a kormány jóakaró gondoskodása. A legtöbb vidéken már teljesen szakítottak az ósdi felfogással, a korszerűtlen, kezdetleges művelési módokkal. Minden szőlőművelő paraszt ember iparkodik a kellő ismereteket elsajátítani s okszerűen dolgozni. Ebben a tekintetben két évtized alatt majdnem hihetetlenül nagyot haladtunk. A földművelő ember mégis sóhajtva gondol azokra az időkre, amikor keresve-keresték a borát s nem okozott fejtörést az eladás. Igaz, hogy a produkció emelkedése is nagy. A homoki szőlők versenyre keltek a dombokkal. De ezen már régen lehetett volna segíteni, ha a magyar ember nem szeretné olyan nagyon a külföldi portékát ; nem inná a francia pezsgőt és cognacot. A pezsgő és cognacgyártás fellendülése milliókkal gazdagíthatta volna az országot. Fájdalom azonban nálunk elegáns ember csak francia pezsgőt iszik s csak francia címkével ellátott cognacos palackot tehet az asztalára. Nagy baj, hogy gazdáinkban elég vállalkozási kedv és élelmesség nincs. Ha szorul a kapca, deputációznak a kormánynál, segítséget és védelmet kérnek, de arra, hogy önmaguk védelmezzék meg fenyegetett érdekeiket, nem gondolnak. A szövetkezeti eszme egyre hódít. Híveinek száma folyton szaporodik, de csak akadémikus értelemben. Nagyszabású szövetkezésnek alig van példája. Szövetkezeti alapon létesült gyárak, nagyméretű értékesítési vállalatok nincsenek. Szüretelő szövetkezetnek még hire hamva sincs. Pedig ha valahol, úgy a borértékesítés körül gyümölcsöző volna a szövetkezés, mert a bor vásárlásnál nem csak a reális értéket, hanem a megbízhatóságot is honorálják. Zalavármegye meg van áldva bőven jó borral s a termelés a legközelebbi évek alatt még fokozódni fog. A szőlőkultúra szépen fejlődik, sok helyen már teljesen modern alapokon nyugszik. A borértékesítés azonban még mindig a régi primitív formában történik s teljesen lokális körben bonyolódik le. Boraink hirnevének emelése, értékének fokozása érdekében alig történt valami. Legújabban indult meg csak a mozgalom, hogy az értékesítés valahogy szerveztessék. A balatonmelléki bortermelők szövetségbe léptek s habár nem tudták mindazt elérni, amit célul tűztek ki, mégis nagy jelentősége lesz munkálkodásuknak akkor, ha a vármegye bortermelőinek osztatlan pártolásával találkoznak. A szövetség életének első fontos mozzanata lesz a tapolczai borvásár, vagy borkiállítás, amelyet novemberre terveznek. Tapolcza egy nagy vidék borkereskedésének központja, ahol nagy piacot teremteni könnyen sikerülhet, csak körültekintés, jóakarat és kitartás kell hozzá. Nem szabad azonban a mozgalmat csak ugy more patrio kezelni. Ha a tapolczai borvásár amolyan kisszerű borkóstolás lesz, akkor nem fog célra vezetni. Fel kell hívni a borkereskedők, a fogyasztási piacok figyelmét a zalai kitűnő borokra, amelyeknek az a legnagyobb bajuk, hogy olyan jók, hogy elbizakodottságunkban nem akartunk nekik cégért csináltatni. Pedig manap már a jó bornak is kell cégér. A reklám nagy dobját ütik mindenütt, üssük mi is, amenynyire tőlünk telik. Nincs abban semmi szégyen. Hercegek neve alatt sajtot árulnak és hirdetnek; miért ne lehetne a világ legnemesebb italának: a jó bornak hangos reklámot csapni ? Dicsérjük a magunkét, hívjunk meg mindenkit: kóstolja kend sógor, ugy-e ez a jó bor ? Hadd jöjjön rá az izére a külföldi ember, a német vendéglős, a pezsgő gyáros, hogy jövőre is eszébe jusson a zalai bor. Valamikor azután sikerülhet a pinceszövetkezet is, amelynek már eleve hírnevet lehetne szerezni. Avval, hogy magunk között végigkóstolgattuk az idei termést, nem sokat érünk el. Legfeljebb berugunk, nagyot mulatunk s ráfizetünk a nagy vásárra. De tudják Mai számunk 12 oldali