Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-25 / 39. szám

1904. szeptember 18. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 3 szárnyait. Mindenki ismeri a pozsonyi országgyűlés történetét. Az ifjabb nemzedék uj kort akart kezdeni Magyarország történetében. Döngette az avas politika rozzant falait. Elhallgattatták őket. Egyiknek másiknak lakatot tettek a szájára, aki pedig nem akart elhallgatni, annak lakatot tettek az ajtójára. Börtönbe került Kossuth Lajos is, a nemzeti irány legbuzgóbb képviselője. A börtönben eltöltött évek azonban nem voltak meddők. A nagy ember gondolkodott. Tisztán látta a helyzetet. Tudta, hogy közjogi fegyverekkel, politikai akcióval nem érhet el közgazdasági célt. Más téren kell cselekedni. Megérlelődött benne az a gondolat, hogy a társadalmat kell megmozgatni, a társadalmi erőket kell sorompóba állítani a hazai termelés fellendítése érdekében. Látta a gazdasági bajok forrását. Ipara nem volt az országnak, mezőgazdasági termelése primitív. A fogyasztás nem emelkedhetett, mert a keresetforrások nem szaporodtak a népesedéssel arányosan. Minden garas külföldre vándorolt; minden kéz másnak dolgozott; minden erőnk idegenek hatalmát nevelte. Kossuth Lajos a börtönből hozta magával egy nagy, országos szövetség eszméjét, amelynek feladata a honi ipar védelme, közgazdasági érdekeink szolgálata. Az eszme hatalmas volt és életrevaló. Gyorsan hódított. A nemzet legnagyobb férfiai álltak a szolgálatába s tömöríteni, cselekvésre birni igyekeztek az uj eszmékkel máiegyébként is telített társadalmat. Egyik legbuzgóbb apostola lett vármegyénk nagy szülötte: Deák Ferenc, akinek buzgólkodása folytán Zalavármegyében vetett legnagyobb hullámokat a mozgalom. Itt működött a legtöbb vidéki bizottság, amelyeket legnagyobb részben Deák Ferenc szervezett. Ismeretes a zalaszentgróti gyűlésen mondott hatalmas beszéde, amelyben buzdította vármegyéje minden fiát, hogy a hazafias mozgalomból vegye ki a részét. A honi iparvédegylet, máskép országos védegyesület — a mindennapi életben csak védegyletnek nevezték — tulajdonképpen 1844. október 6-án alakult meg. Akkor tartotta alakuló közgyűlését Pozsonyban. De az egyesület, habár formailag szervezve nem is volt, már megalakulása előtt létezett. A magyar társadalom szervezet nélkül is tömörült a hazai ipar védelmére. Az orsz. iparegyesület választmánya már 1841. szeptember 11-én tartott gyűlésében kimondta a védegylet megalakítását s tagjaira nézve kötelezővé tette, hogy mindazon szükségleteket, amelyeket a hazai termelés, gyáripar és mesterségek termékeiből fedezni lehet, mindaddig, mig ezek kaphatók, csak ezekből és csak ezekkel fogják fedezni. A példa hatott s az eszme gyorsan terjedt. A védegylet 1844. október 6-án alakult meg gróf Batthiány Kázmér elnöklete alatt. Jegyző volt Perczel Móric. Az alapszabályok elfogadása után megalakult a tisztikar. Elnök lett gróf Batthiány Kázmér; alelnök gróf Teleki László; igazgató Kossuth Lajos. A középponti igazgató választmányban ott voltak: Deák Ferenc, gróf Batthiány Lajos, Bezerédj István, Beöthy Ödön, Fáy András, Csányi László, Klauzál Gábor, Nyáry Pál, báró Órczy Lajos, Perczel Móric, Pulszky Ferenc, Szemere Bertalan, Szentkirályi Móric, Vörösmarty Mihály stb. Csupa fényes nevek! Csupa nagy férfiak! Tudós fők, erős magyarok, lelkes vezérek. Az elnök, gróf Batthyány Kázmér, a szabadságharc egyik nagy alakja. Jelleme tiszta, mint a szeplőtlen arany; áldozatkész és következetes. Rengeteg vagyon fölött rendelkező nagy ur. Megszokta a külföld kényelmét, az ipar legjelesebb termékeinek használatát. De attól a perctől kezdve, amelyben a védegylet élére állott, nem adott pénzt külföldi ipartermékért. Felvette a gácsi posztóból készült ruhát, pedig akkor még nem volt valami tökéletes a magyar posztógyártás. Rangtársaitól elidegenedett. Nem állott be az aulikusok közé. Gróf Zichy Ferenccel még párbajt is vivott a védegylet elveiért. A nagy hazafi a hontalanság maró kinjai között halt meg Párisban. Vagyonát elkobozták; szegény lett, mint nemzete. Az alelnök gróf Teleki László, korának legnépszerűbb alakja, aki annyira szerette a nemzetet, hogy abban a hitben, hogy halála üdvösebb a nemzetnek, mint élete, önkezével vetett véget életének. Az igazgató a nemzet bálványa, Kossuth Lajos. Ott voltak Bezerédj István, a hires emberbarát, aki nagybirtoku nemes ember létére adófizetésre kötelezte magát, mielőtt a közteherviselés törvénnyé vált volna; gróf Batthyány Lujos, a nemzet vértanúhalált halt miniszterelnöke; Beőlhy Ödön, Biharvármegye törhetet len követe, a liberalizmus buzgó apostola, akit sem Ígérettel, sem fenyegetéssel nem tudott útjáról letéríteni a reakció; Deák Ferenc, a bölcs; Fáy István, az első takarékpénztár megalapítója, Széchenyi István jobb keze, minden nemzeti törekvés, az irodalom buzgó pártolója, korának egyik legagilisebb fórfia, a „nemzet mindene", ahogy kortársai nevezték; Klauzál Gábor, a kitűnő szónok, Deák Ferenc bizalmas barátja; Pulszky Ferenc, a tudós, később világhirű publicista ; Szemere Bertalan, az országgyűlési ifjúság egyik jeles vezére; Szentkirályi Móric, Pestvármegye neves követe, a szólásszabadság s a demokrácia védelmezője és liive; Vörösmarty Mihály, a költő; Nyáry Pál, Pestvármegye alispánja, a régi vármegye igaz fia, a megalkuvást sem felfelé sem lefelé nem ismerő férfiú. Történelmi alak valamennyi. Érezték az idők változott szellemét, a kor követelményeit; látva a nemzet elmaradottságát a nyugat országaival szemben, harcba szálltak nemcsak a felső nyomással, a százados elavult, rövidlátó és önző politikai rendszerrel, hogy kiragadják az országot a gazdasági tespedésből, a társadalmat az indolenciából. Ilyen férfiak vezetése, ilyen fényes nevek cége alatt indult meg az a nagy nemzeti mozgalom, amely csak azért nem lett Magyarország ujabb korában jelentősebb történelmi tényezővé, mert a bekövetkezett politikai események a vezetőket más térre szólították, később széjjelszórták, vagy tétlenségre kárhoztatták; a társadalom erőit megzsibbasztották s ráborult a nemzetre a halálos zsibbadás. A védegylet teljesen átalakíthatta volna az ország közgazdasági viszonyait. Hatalmas, nagyarányú akcióhoz nem hiányzott a képesség s a társadalom sokkal fogékonyabb volt az önzetlen közcélok iránt, mint ma. Napjainkban talán még azok a férfiak sem tudnák az önzést megtörni s a társadalmat ugy megmozgatni, mint a védegylet szervezői. Hacsak nem nyereséget kínálnának. Részvények jegyzésére még talán akadna ember, különösen ha igazgatósági tagságot s tantiémet helyeznek kilátásba. A nyereséggel járó közhasznú tevékenység még kapós; önzetlen munkára azonban a mai kor fia nem szeret vállalkozni. Hogy milyen felbuzdulást idézett elő a védegylet s mivé fejlődhetett volna az a kötelék, amely a hazafiság pártfogása alá helyezte a magyar ipart, bizonyítja a vidéki egyesületek és bizottságok tömeges szervezkedése, magyar ipartelepek létesítése. Az első két évben 156 ipartelep létesült a védőegylet pártfogása alatt. Az egylet százezreket költhetett iparpártolásra. Egyes iparágak nagy lendületet vettek. Igy a kékfestő ipar a védegylet akciója folytán erősödött meg. A legnagyobb sikere volt a felbuzdulásnak az, hogy még a női hiúságon is győzödelmeskedett. Selyemgyáraink nem voltak; a női ruhákhoz és piperéhez szükséges kellékeket külföldről hozták. Csak a parasztasszonyok viselete : a festett kék ruha, annak is csak a primitívebb fajá, készült itthon. A lelkes honleányok csináltattak tehát honi kékből ruhát s hordták azt mindig és mindenütt. Akkor csak a honi kék járta. Milyen kedvesen emlékeztek meg az öregek a honi bálokról, amelyeken minden dáma honi ruhát viselt. Hires mulatságot rendezett a zalaszentgróti egylet, amelynek elnöke Deák Fereno volt. Balatonfüreden hires Anna bálok voltak. Oda is bevonult a honi kék. Sokáig bosszantotta az osztrák gyárosokat, sőt a kormányköröket is ez a divat. Azt hitték, majd csak szalmaláng, mondva csinált mozgalom lesz ez is. Csalódtak. A hazai ipar igyekezett a pártolás idejét arra használni, hogy fejlődjék, erősödjék. Egy két év alatt már meg is látszott a gyártmányain. Szépen indult s hat évig jól ment minden. Azután beleszólt az ágyu. Vége lett a magyar iparpártolásnak. A honi és a védegylet feledésbe mentek. Az abszolutizmus alatt már csak a pesti német suszterinasok emlegették — csúfságból. Azt sem tudták, mit jelentenek a szavak, de ha az egyik valami nagyon nagy gorombaságot akar a másik fejéhez vágni, azt kiáltotta utána: „Tu huni", amire végtelen gúnnyal vágta vissza a másik: „Tu fidedlet." Zalavármegyében a legélénkebb volt a védegyleti mozgalom. Jeleseink közül a Deák Ferenc és Csányi László voltak a vezetők. Egy vármegyebeu sem volt annyi vidéki osztály, mint nálunk. Számszerint 14. Ezek az osztályok a következők: Alsólendva. Elnök: Gyika Jenő, alelnök: Kerkápoly Sándor, jegyző: Molnár Alajos. Balatonfüred. Elnök: Morocza Dániel, jegyző: Nagy József. Nagykanizsa. Elnök : Csányi László, alelnök : Chernel Ignác, jegyző: Vlasics Antal, pénztárnok: Szép Károly. Kapolcs. Elnök: Kuthy Pál, jegyző: Lajpczig János, pénztárnok: Kovács László Iiiskomárom. Elnök: gróf Smideg Kálmán, alelnök: Bogyay Pál, jegyző: Kocsis László, pénztárnok: Kovacsics András. Kövágóeürs. Elnök: Mezriczky Péter, jegyző: Bárány Endre, pénztárnok: Horváth Mózes. Köveskálla. Elnök: Saáry Gergely, alelnök: Györffy János, pénztárnok: Marton Gábor. Sümeg. Elnök : Mihalovits Károly, alelnök : Bajomy István, jegyző: Oroszváry László, pénztárnok : Eisner József. Zalaszentgrót. Elnök: Deák Ferenc, alelnök: gróf Batthiány Károly, jegyző: Nóvák Ferenc, pénztárnok: Horváth János. Tapolcza. Elnök : Hertelendy Károly, alelnök : Ádám József, jegyző: Bertalan Lajos, pénztárnok : Kovács Márton. Zalaegerszeg. Elnök: zalabéri Horváth Vilmos, jegyző: Csutor Imre, pénztárnok: Mautmann József. Zalalövö. A tisztviselők nevei ismeretlenek. Keszthely. Elnök : Hertelendy József, alelnök : Bogyay József, jegyző: Hertelendy László, pénztárnok: Práger Farkas. Letenye. Elnök : gróf Andrássy Gyula, alelnök: Szakonyi János, jegyző: Babics Ignác, pénztárnok: Szentiványi Aurél. Eddig a történelmi reminiscenciák.. Hogy miért elevenítettük fel a védegylet emlékezetét, arról szólni fogunk a jövő számban. Karcolatok. (Egy kis nyelvészet). Jóravaló magyar ember szereti a nyelvét. Minden művelt ember, akinek mód és alkalom adatott hozzá, hogy idegen nyelveket tanulhasson, szivesen megtanulja a kultur nemzetek nyelvét; nagy lelki gyönyörűsége telik a világirodalom remekműveiben, a klassikusok korától kezdve a legmodernebb drámáig; de azért mégis legszebb a világon az édes anyanyelv. Énnek a szépségeivel nem ér fel sem a görög tökéletes formai szépsége, sem a latin gyönyörű hangzása, sem a francia sima, fülbemászó zenéje, finomsága, sem a német gazdagsága. Mert ez a mienk ós egyedül a mienk. Nem hasonlít hozzá semmiféle nyelv sem formában, sem kiejtésben. Ugy van vele az ember, mint a hazai konyhával. Hiába tálalnak elébe vajas tésztába öltöztetett véres husi, vagy emeletes tortát, tengeri rákot, vajban főzött csigát, olajbogyót, kirántott bodzafa virágot, cseh buktát ós a szakácsművészetnek százezerféle francia nevű remekeit, mind nem ór az fel az otthoni gulyáshussal, túrós lepénnyel, halpaprikással, töltött káposztával. Pedig finomabb lehet, egészségesebb is lehet, de jobb — az már nem lehet. Az idegen nyelv fordulatosabb, simább, csiszoltabb, műveltebb is lehet, szebb azonban nem lehet, mint a mienk. Nagyon tisztában vagyok én azzal, hogy ha netán "a magasabb társasághoz tartozó úrhölgy vagy ur ezt az én írásomat elolvassa, kineveti az állításaimat. És bizonyosan azt gondolja magában: lám, így beszól egy szűk látkörü magyar, aki, ha magyarul nem tudna, akkor ugyan hogyan beszélne? Mert bizonyosan nem tud az más nyelven, aki a túrós csuszával argumentál a magyarság mellett. Aki azonban megtanult dájcsolni, narlírozni ós még talán anglomániában is szenved, az már meg van győződve arról, hogy a magyar tisztára barbár nyelv. És lenéznek, kinevetnek, nem vesznek művelt ember számba. Mert nálunk az a nézet, hogy műveltté csak a nyelvismeret teszi az embert. Nem vitatkozom, mert magam is belátom, hogy csatát veszthetnék. Az a kórdós, hogy mi a