Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-10 / 28. szám

1904. julius 10. » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapt 3 15'/ii éve szolgálnak mint főbirák, a VII. fizetési osztályba osztotta be. A közgyűlés Zalaegerszeg város képviselőtes­tületének az » Arany Bárány« szálloda bérbe­adására vonatkozó határozatát Domokos Ignác ós neje felebbezése folytán, de hivatalból is felül­bírálta, azt helyben hagyta ós nevezetteket felleb- j bezésükkcl elutasította. Végül jóváhagyta Balatonfüred községnek ingatlan szerzése és kölcsön felvétele tárgyában hozott határozatát. Ezzel a tárgysorozat kimerült, mire főispán ur őméltósága a rendkívüli közgyűlés végével kegyeletes szavakkal emlékezett meg Fűzik Gyula sümegi járási főbírónak haláláról s a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezte ki részvétót. Végül főispán ur őméltósága dr. Thassy Gábor és dr. Józsa Fábián orvosókat tb. járási orvosokká nevezte ki. A közgyűlés után órára a vármegyei köz­igazgatási bizottság is megtartotta julius havi ülését, amely azonban rövid ideig tartott. Alispáni jelentés, valamint az államópitészeti hivatal jelen­tése ezúttal elmaradt. Kir. tanfelügyelő jelentése szerint ez időszak­ban meglátogatta a keszthelyi állami polgári leányiskolát, a keszthelyi r. k. polgári leány­iskolát, a r. k. elemi leányiskolát és a r. k. kisdedovodát. Meglátogatta a fenéki r. k. pusztai iskolát. Elnöklete alatt tartatott meg junius 17-től 21-ig bezárólag a tanképesítő vizsgálat a csák­tornyai állami tanítóképző intézetnél, egyben pedig az igazgatótanácsnak a növendékek jövő óvi felvételére vonatkozó ülésén is elnökölt. Be­jelentette a kir. tanfelügyelő azt, hogy a csák­tornyai állami tanítóképző intézet épületének kibővítésére vonatkozó s 128.184 K 79 fillérrel előirányzott muukálatokra a pályázat julius 11-ig terjedő határidővel kiíratott. Jelen volt a nagy­kanizsai állami, a muraszentmártoni r. k. iskola, a sümegi r. k. iskola, a nagykanizsai izr. elemi iskolák, a keszthelyi iparortanonc iskola évzáró vizsgálatán; meglátogatta a prágai r. k. elemi iskolát s a nagykanizsai kisdedovodát. Jelenti, hogy a nagykanizsai — eddig egyesületi kezek­ben állott kisdedvédelem összes viszonyaiban városi kezelésbe fog vétetni. A hosszufalu köz ségi iskola államosítása ügyében az érdekeltség­gel tárgyalt. Végül bejelentette, hogy Sümeg város népoktatási intézeteinek államosítása folya­matban van. A kir. pénzügyigazgató jelentése szerint a f. évben januártól junius végéig a vármegye terü­letén befolyt 1,445.229 K 16 f egyenesadó, mely a mult év hason szakában 1,173.353 K 01 f adóval szemben 271.876 K 15 1 emelkedést tüntetett fel. — Az adóhátralék 1904. óvi junius végén 2,776.709 K 96 f, mely az elején fenn­maradt hátralék ős a f. I. II. óvnegyedi esedé­kes adóösszegnek 65°/ 0-át teszi. Leírásba hoza­tott 1904 január hótól junius végóig 73.598 K 03 f egyenesadó ós 2373 K zO í hadmentessőgi díj. — Fizetési halasztás az 1904. évi junius havában 23 esetben adatott. Ideiglenes házadó­mentessóg 20 esetben engedélyeztetett. A katasz térnél junius hóban hatóságoktól ós magánfelek­től bejelentettek 142 birtokváltozási esetet, amelyhez a folyó évi birtokváltozásokat hozzá­ad ván 1710 birtokváltozási eset merült fel, me­lyeket mind keresztülvezettek. — A f. évben junius hó végéig a megye területéről 120 köz­ségből jelentettek be jégkárt, 44 községből árvíz­kárt ós 8 községből phylloxera kárt, a melyek­nek megbecslését a helyszinón 9 tisztviselő in­tézte el. Az árvaszéki elnök jelentése szerint a fogal­mazói karnál május hó végén hátralékban volt 4241, junius hóban beérkezett 4255 s igy elin­tézés alá került 8496 ügydarab, a melyből ju­nius hónapban elintéztek 4391 dbot, s igy junius végén maradt 4105 db hátralék, junius hóban leirás végett kiadtak 5734 dbot, expediáltak 4947 dbot, leiratlan maradt 651 darab. Junius hónapban elintézetlen hátralók 136 darabbal, a leix-atlan hátralók pedig 692 darabbal apadt. Közegészségügy. Dr. Háry István vármegyei t. főorvos a vár­megye területén junius hóban előfordult köz­egészségi állapotról s egyéb a közegószsógi ügyet érdeklőkről a következő jelentést terjesztette be : Az időjárás siáraz ós meleg, részben pedig csapadékos volt. A felnőttek és gyermekek közegészsége általá­ban igen kedvező volt, a mennyiben megbete­gedés és fertőző bajok száma a lehető csekélyre apadt, kivételt képezett Zalaegerszeg r. t. város, amennyiben ott fültőmirigylob, hökluirut és vör­heny megbetegedések is észleltettek. Á fertőző bántalmak közül roncsoló toroklob­ban beteg volt 8, gyógyult 4, meghalt 1, ápolás alatt maradt 3; hasihagymázban beteg volt 10, gyógyult 4, ápolás alatt maradt 6; kanyaróban beteg volt 39, gyógyult 29, meghalt 3, ápolás alatt maradt 7; vörhenyben beteg volt 18, gyó­gyult 9, meghalt 3, ápolás alatt maradt 6; Kök­hurutban beteg volt 7, meghalt 1, ápolás alatt maradt 6; bárány himlőben beteg volt 1, gyógyult 1; fültömirigylobban beteg volt 2, ápolás alatt maradt 2. Rendőri boncolás volt teljesítve 4 esetben, melyeknél a halál legközelebbi okát vizbe fulla­dás, agyroncsolás és szívszélhűdés képezte. Hulla-szemle előfordult 14, súlyos sértés be lett jelentve 7. Öngyilkosságot 3 egyén követett el; ezek kö­zül 2 (Gregor István 70 éves nagybakónaki ós Reich Ferenc kislengveli) magát agyonlőtte, 1 (Kovács István 75 éves zalaistvándi) pedig ön­akasztással vetett véget életének. Öngyilkossági kísérlet előfordult egy esetben, amennyiben az illető önmagát meglőtte, de sérü­léséből felgyógyult. Véletlen szerencsétlenség általi halálnak 12 egyén esett áldozatává ós pedig 4 (Hegedűs György, Hegedűs Katalin bellatinci gyermekek, Kovács György 8 éves bocföldi, Böhm Károly zalaszentgróti) vizbe fúltak, 5 (Tóth Miklós, Katalin, Rozália, István és János légrádi lako­sok) gomba mérgezés folytán haltak el, 1 (Hor­váth István 25 éves zalaegerszegi a fáról leesett, egy (Kovács Ferenc 13 éves ukki) leszakadó föld agyonnyomta, egy (Csutor Imre 3 éves kapolcsi) kocsi által elgázoltatott. Szerencsétlen szülés előfordult kétszer. Elmekórnak egy esete képezte a hivatalos be­avatkozás tárgyát, amennyiben az illető mint hüdóses elmezavart a közkórházba helyeztetett. Hót éven aluli kord elhalt gyermekek közül orvosi kezelésben nem részesült 24. Az elsőfokú hatóságok e miatt 12 elmarasztaló ós 2 felmentő végzést hoztak, a továbbiakra nézve pedig a megfelelő tárgyalások befejezést még nem nyertek. A járási és városi tiszti orvosok 6 község egészségügyi megvizsgálásáról terjesztették be a megfelelő jegyzőkönyveket. Van a vármegye területén lelenc 75, dajka­ságba adott 281, elmebeteg ós hülye 837, siket­néma, vak ós nyomorék 785, közsegélyre szorult 1825, keresetkóptelen árva 1796. Junius hónnp folyamán megvizsgáltam a lete­nyei nyilvános és bánokszentgyörgyi kézi gyógy­szertárt, a bánokszentgyörgyi, muracsányi isko­lát, úgy szintén a letenyei, bánokszentgyörgyi és muracsányi körjegyzői hivatalokban az egósz­sógügyi kimutatások nyilvántartását. YármegyénkjuniusliaYiközgazdasági állapota. Gruner Lajos vármegyei közgazdasági előadó vármegyénk junius havi közgazdasági állapotáról a következő jelentést terjesztette elő a közigazga­tási bizottság julius havi ülésén: Az elmúlt hónapban jórészt kedvező időjárás­ról emlékezhetünk meg. Volt a hónap első 2/ s-ában néhány apróbb esőzés ugyan, de a már is szárazság felé hajló időt a mult hó 25., 26., 27-én még jókor leesett kiadós csapadék váltotta fel, mely ugy a tenyészet fel üdítősére, valamint a gabonáknál oly fontos szemképződósi időszakra igen jó befolyással volt. Mindössze 9 esős napon csak 55 m/m csapa­dék volt a mult hóban. Sajnálattal kell azonban ismét ^konstatálni, hogy a májusi hóban rendkívül mérvben fel­szaporodott elemi károk vármegyénkben még az elmúlt hónapban is folytatódtak, a mennyi­A hasadó hajnal útban találta már Szanyi Mátyást. Kebelében feneketlen bút, a szűre alatt pedig egy kosarat szorongatott. Útjában szem­lesütve kerülte a járó-kelőket, attól félve, hogy szeméből olvassa ki mindenki, mi járatban van. A város végén a pénzt elhajítva fellélegzett, mint aki a legnagyobb bajtól már megmenekült, és egykedvűen cammogott be a városba. A tör­vényház előtt egy félig katona forma embert pillantott meg. Alázatos jóreggelt kivánt és a szokásos jókívánságok felsorolása után előhúzza a terhes irást és oda mutatja: — ínstállom alássan az urat, ne tessék zokon venni a kérdésemet, de itt lakik az a törvóny­biró ur, aki engem mára beidézett? Aztán igazán én vagyok beidőzve ? — Hát mit tudom én, hogy kicsoda, micsoda maga — förmed rá a megszólított. — Szanyi Mátyás a böcsös nevem, aztán egy kis vita mián kereskedik rajtam a hétfalusi zsidóbótosnak a mostoha fia, az Abris, a cenzár, aki tavai házasodott Sárberekx-e, mivelhogy ott vette el annak az özvegyasszonynak a lányát, akinek az urát mast két éve ütötte meg a szél, mivelhogy igen kövér volt. — No, hát ha ugy is tudja, hogy magának szól, miért kérdezi? Menjen csak föl az eme­letre, aztán várakozzon a folyosón, ott majd eligazítják a dolgát. Fölballagott és meghúzta magát egyik pad sarkában, mig egyszer csak a nevét hallja. — Ehol vagyok, szólt Mátyás és tisztesség tudóan emelkedett fel ültéből. — Jöjjön be. — ínstállom alássan a tekintetes urat, talán itt is elintézhetnénk azt a csekélységet. — Csak jöjjön be, ne hivassa magát még egyszer. Vetett egyet a szűrén ős megelégedetten dör­mögte: E már mégis jó jel, hogy ugy megbe­csülnek, hogy a szobába invitálnak be. — Ott bent az Ábrist pillantja meg. Ekkor mégis el­futotta a pulykaméreg és már-már köszörülte a torkát, hogy jól lehordja, hogy azért a csekély­ségért ilyen csúfot tett rajta, de a biró nem engedi szóhoz jutni. — Kend a Szanyi Mátyás ? Igenis, megtisz­telem a tekintetes urat, a bódokházi Szanyiak­ból való. Édes apám a méltóságos báró urnái szolgált, mint számadó. Hű embere volt a nagy­ságos urnák, de meg is bizott benne, úgyannyira, hogy nekem a tulajdon szobalányát adta fele­ségül, aki pedig ugyancsak kedves cselédje volt a méltóságos urnák. Nem esett a mi famílián­kon soha semmiféle csúfság, még én rajtam sem esett volna, ha . . . — Hallgasson el már egyszer, »rra teleljen csak, amit kérdezni fogok. Súlyos testi sértéssel vádolják. Ismeri itt ezt az urat? — Hogy nem ismerném, nem mondhatom, hanem csalafinta egy ember, hogy a tekintetes ur előtt urnák vallotta magát, mert csak cenzár. — No, már megint többet mond, mint kellene. Azt mondja meg, mi történt a csóthi vásáron? — Egy kis csekélység az egész tekintetes uram. Egy kehes dögöt akart a nyakamba varrni, aztán, hogy én azt mondtam, hogy ke­hes, ő meg azt erősítette, hogy csak csikókehe, ezen egy kicsit összekülönböztünk, aztán én egy kicsit feléje legyintetttem. — No, az szép kis telője legyintés volt, mond­hatom, mikor a szelétől három foga hullott ki ki a panaszosnak. — Há'szen kérem nem is állhatnak ám va­lami dőványosan, mikor olyan könnyű szerrel kipotyogtak. — Hát mit tud mentségül felhozni ? Szanyi Mátyás nagyot fohászkodik, szétnyitja a szűrt és odateszi a kosarat az asztalra. — Egy kis tejhasznot küldött az anyjukom, fogyassza el a tekintetes biró ur jó egészséggel. .. G . . . . Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents