Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-03 / 27. szám

XXIII. évfolyam 27. szám. Előfizetési dij : l'.gósz évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évvé . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap -zelliSmi részét illető közlemények a szerkesztőséghez í WlaNMKH-utca 52. sz.', az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Újváros-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALA VARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Aratnak. Amig a lusta kényelem a fürdőkben és nyaralóhelyeken élvezi a tétlenség gyönyöreit : a mezőkön millió munkás kéz dolgozik. Megmozdul a földet művelő népnek apraja nagyja, hogy beszedje azt, amit az áldott magyar föld termett. Es ennek a néhány hétnek az eredményétől függ Magyarország egy évi jóléte, vagy nyomorúsága. Minden ember, aki ezen a földön él; mindenki, akinek itt kell megszereznie az existentiális eszközöket: érdekelve van az aratás körül. Mert ezt az országot a föld táplálja, ez az egyetlen biztos alapunk, amelyen gazdasági életünk tovább fejlődhetik, amelyet legjobban kell oltalmaznunk. Iparunk nincs. Néha napján eldicsekszünk vele, hogy mekkorát haladtunk az ipari téren. Gyárak keletkeznek, amelyekben ezer és ezer munkás kap kenyeret. A kisipar versenyre kel tudásban és szorgalomban a külfölddel, amely évszázadokon át fejlesztette, tökéletesítette iparát. Hát ez mind igaz. De a fejlődés mégis lassú, kétségbeejtő módon lassú. Tudásban, életrevalóságban, a befektetések nagyságában, produkcióban még csak megelégedhetnénk a fejlődéssel, de az ipar jövödelmezősége nem elégíthet ki bennünket. A magyar ipar csak alacsony munkabérrel, kevés haszonnal tud tengeni, mert versenytársa annyi, hogy lépten-nyomon akadályokba ütközik fejlődésében. A földművelés eredménye szabja meg az ipar jövödelmező voltát is,< mert még nem tudta magát függetleníteni a belső gazdasági viszonyoktól. A nagy iparüző államokban alig okoz gondot a roszabb termés. A külföld megfizeti a kenyér árát ipartermékekért. Magyarországon a rosz aratás megbénít mindent. Kereskedelmünk szintén a földből táplálkozik. Nem közvetíti a világforgalmat, kisebb körben mozog s a gyarmatrendszernek csak hátrányaiban van része. És hiába minden vita, hiába való az ipari és kereskedelmi haladásra való büszkélkedés, existenciánk alapja, jövödelmünk fő forrása mégis csak a föld. Magyarország földművelő ország. Ezt mindenki tudja és érzi. Ezért könnyű az úgynevezett agrár politikának teret hódítani, hiveket szerezni. Pedig — bármennyire paradox állításnak látszik is — az agrár politika abban az alakban, ahogyan nálunk elhatalmasodni kezdett, nem szolgálja mindenben a földművelő Magyarország érdekeit, illetve a mi agrár politikánk nem is agrárpolitika, hanem a nagybirtok védelme és az államhatalom kisajátítására való törekvés, feudális izű kiváltságok szerzése végett. Ez a mindennapi életben megnyilatkozó agrárizmus. A földművelő Magyarország érdekei egészen mások. Aki aratás idején megnézi azt a derék, jó magyar népet, amely lelkének egész szeretetével hozzátapad a földhöz ; aki belepillant a kisebb birtokos osztály belső életébe s látja ott a pusztulást: az megérti, hogy milyen agrarizmus kell Magyarországnak. De aratás idején megszűnik a politikai ellentét. Elfeledik á programmot s lesi, várja mindenki, hogy mit hoznak a legközelebbi hetek. Az idén nem biztatók a kilátások. Az alföldön hónapokig aszály uralkodott s a buza kincses bányája szomorúan néz ki. A termés legnagyobb része pedig onnét / kerül ki. Es minden oldalról csak panaszt, elkeseredett hangokat, rosz hireket lehet TARCA. Az okos leány. Hevesen ragadta meg a leány kezét és ugy nézett szeme közé, mintha forró lelkének egész tüzét abba a kialvó szívbe akarná átönteni — Utolsó szava volt ez, Berta? Visszavonja nekem tett szent fogadását? Képes összetörni a lelkemet, semmivé tenni az életemet ? — Ne végleteskedjék, édes Gyula. Én mindig nagyon szerettem magát és ha nem volnánk mind a ketten annyira szegények, soha se lennék a más felesége, csak a magáé. De lássa, saját tapasztalatom tanított meg rá, hogy a szerelemből nem lehet megélni. Apám és anyám is szerették egymást, de pótolhatja-e ez azt a sok nélkülözést, amelyet évek során szenvedtek? — Maga nem fog nélkülözni. Azt mondják : van tehetségem s emellett munkakedvem, lankadatlan munkaerőm. A maga kedvóért lóptem a mérnöki pályára, mert ez ma nemcsak biztos kenyér, de fényes jövő ösvénye. — Fényes jövő? S mikor érünk el ahhoz a fényes jövőhöz, mire megöregszünk. Legyen egy kicsit okos, Gyula ; tegyen úgy, mint én : kössön észházasságot. — Hát maga egy lelketlen teremtés! Ezt azonban csak egy lelketlen ember mondta. A többiek nem győzték ismételni, hogy Kövesdy Berta okos leány, a miért szakított a gyermekábrándokkal és elszánta magát, hogy a dós gazdag Bárody Bertalannak nyújtsa kezét, a ki hatvan éve mellett krőzus hirében áll. Micsoda fényes szertartás volt az, melyet Bárody Bertalan tartott, keretül ahhoz az élethez, melyben kizárólag az övé lesz a csodaszép teremtés. A menyasszony remek öltözéke, pompás ékszerek, mind mind a vőlegény ajándéka. Bizony nem csoda, ha ilyesmi láttára megkáprázik egy nélkülözéshez szokott leány szem. A leány öntudatosan mondta el, hogy szereti ezt a férfit és az agg férj száraz, fakó ajkain kéjes mosoly vonaglott végig, mikor kiejtette, hogy holtiglau hü társa marad. A két arany karika összefűzte életüket s a pap áldást mondott e frigyre. Határozottan lépdelt át a templom hajóján. Ezer és ezer gyertya lángja szórt fényességet a boltíves falakra. Egyszerre a sorban mintha kioltottak volna mindent, sötétség támada. Mintha annak a két fekete szemnek sötét sugara éjszakába borította volna a díszes kíséretet, a fényesen világított templomot. Két fekete szem, Számosy Gyula szemei. Utt húzódott meg egy oszlopnál 8 ugy nézett, mint a ki nem hiszi, a mit lát. De azért Bárody Bertalan száraz, csontos karjaival magához szorította a puha kart, mely rátámaszkodott. A kapuhoz értek, a hol fényes fogatok vártak a násznépre. Az elsőbe a férj segítette fel fiatal feleségét. Nehéz fehér atlasszal volt kipárnázva. Szin uj szerszám ragyogott a két pompás fehér lovon. Pompás lakoma rekesztette be a fényes szertartást. Mielőtt nászútra keltek, Bárody elvitte leendő otthonába a szép asszonyát. Tündér kastély, mesebeli kincsek tárultak Bérta szemei elő. Ilyen gazdagságot még álmában sem látott. A fiatal asszony szemei megkápráztak. Látó órzékkó vált még a lelke is, ugy szívta föl azt a soha nem látott fényt, pompát. És ez mind, mind az övó, cserében azért, hogy megtudott alkudni a szivével. Milyen előnyös csere ! Nászutjuk remek volt. A férj figyelmes, tán túlságosan is figyelmes volt. Rabszolgai alázattal leste minden pillantását. Az öreg ember fakó, kihamvadt szeméből egy-egy szikra pattant ki, mikor elmerült asszonya nézésében. Magához, fonnyadt mellére szívta azt az üde, kívánatos teremtést. Tehette. Az övó volt. Minden nagyobb városban drága ajándékot vett ifjú feleségének a vén férj. Berta már egészen belefáradt a nagy gyönyörűségbe, amit az az érette sóvárgó ember szerzett neki az egyetlen eszközzel, a mivel rendelkezett: tengersok pénzével. Olyan volt az élete, mint azé a virágszáló, melyet a partról szakít magával egy oda csapott hullám. Mai számunk 10 oldali