Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-28 / 9. szám

28 > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapt 1904. február 7. másik elveit és meggyőződését, nem követelheti a saját elveinek tiszteletben tartását. Tiszteljük a meggyőződést s eszünk ágában sincs azt a merészséget elkövetni, hogy avatatlan kritikával rontsunk neki éppen ezúttal — a vármegyei függetlenségi pártnak. De egész tisztelettel legyen mondva, nem értjük, miért szervezkedik éppen most, ebben a sivár időben a megyei függetlenségi és negyvennyolcas párt. Azt senki sem hiszi, hogy a mai állapot fentartására törekszik; s azt senki sem tételezi fel, hogy a közélet megfeneklett állapotától jót is remélne. A vezérek bizonyosan jobban tisztában vannak az indokokkal, mint mi. Ne kutassuk, de a tényből vonjuk le a konzekvenciát mi is, akik szabadelvűeknek valljuk magunkat és ne szervezkedjünk népgyűlésen, alakuló gyűlésen, hanem a társadalmi és gazdasági élet terén. Dolgozzunk a hazáért, a magyarságért, a magyar népért csendesen mindaddig, amig a szervezkedés ideje igazán elérkezik, amikor a magyar közélet hajója megszabadul a zátonyról. A jelen reális talaján megállni és a jövőért dolgozni; személyválogatás nélkül elveket szolgálni: ez a mi feladatunk. Ha betöltjük, eleget tettünk a ránk rótt kötelességnek. Talán más utakon járunk, de egy célra törekszünk és adja a magyarok Istene, hogy ezek az utak találkozzanak, mert ha még sokáig pusztít a közéletben az ellentétek politikája, nem csak a hit veszhet el, hanem a szabadság is. Zalai vendvidék és a magyarnyelv. Vármegyénknek mintegy huszonhat községét vendek lakják, akik már századok óta itt élnek és akik békés hajlamukkal, munkásságukkal, értelmességükkel és hazafiságukkal jól összeférnek az őket környező magyar elemmel, sőt hazafiságban versenyeznek vele; tehát ezt a saép tulajdonokkal biró fajt méltán kisérhetjük jó akaró figyelmünkkel annál is inkább, mert már ujabban nemcsak érzésben, hanem nyelvben is magyarrá akar lenni. És itt mindjárt az iskola hatására térve át, örömmel jelezhetem az utóbbi 10 év alatt e vidéknek nagy arányú magyarosodását, mely a jól szervezett iskolák, fáradságot nem kimélő, lelkiismeretes tanítók érdeme. Harminc év előtt a vendségben járó magyar ember idegen országrésznek képzelte e vidéket; ma már uton útfélen hallani a magyar beszédet, népdalokat vendek ajkáról. Alapvető munkára csak jól szervezett iskolák képesek, milyenekkel a vend községek majdnem kivétel nélkül el vannak látva. Mint mintaiskolát mégis meg kell említenem Turnischa, Bolatincz, Cserencsócz, Ganicsa, Lipahócz, Melincz, Deklezsin stb. községek iskoláit, a hol az iskolai fölszerelés, szakszerű vezetés kivánni valót nem hagynak fenn; a papság pedig karöltve a legnagyobb lelkesedéssel sorakozik a tanító nemes munkájához, mert tudják azon régi igazságot, hogy a liaza meghódítása a nép vezéreire: a papok és tanítókra vár. A tanítóság a művelt társadalom legteljesebb támogatásával törekszik a vend lakosságot a magyar haza és a magyar nyelv rendületlen szeretetére megnyerni. Talán mindez nagy jelentőségű, talán a hazafias igyekezet és az eddig elért eredmény arra is méltó, hogy ennek a vidéknek a haladását Zalavármegye nemes közönsége is nagyjában megismerje. Fontos tényezői a magyarosodásnak és erkölcsnemesítésnek az ujabb időben kormányrendeletekkel is szervezett, istápolt ifjúsági egyesületek, melyek főleg a serdültebb ifjúságot veszik védőszárnyaik alá a fokozódó mértékben terjedő erkölcsi és anyagi romlás ellen. Főleg pedig nagy fontosságot tulajdonítok ezen egyesületeknek idegen ajkú vidéken a magyarosodás szempontjából, ahol az iskolából kikerült ifju magyarnyelvi ismereteit nemcsak bővítheti, hanem egyéb ismpreteket is gyűjthet magának. Itt vau alkalmunk idegen ajkú honfitársainkkal megértetnünk, hogy egy hazáuak vagyunk fiai, egy nemzetnek vagyunk polgárai, tekintet nélkül az anyanyelvre, melyen beszélünk, mert mindnyájan részesülünk a magyar föld áldásaiban, mindnyájan érezzük a nemzet intézményeinek jótékony hatását, ennélfogva mindnyájan tartozunk előmozdítani a magyar haza nagy érdekeit. Ilyen közérdek a nyelv megtanulása, a hazafiúi érzés befogadása és istápolása, a magyar ipar támogatása, közintézményeinkhez való komoly ragaszkodás, a nemzeti ünnepek megtartása, hazafiúi kötelességünknek minden téren való teljesítése. A föladat nehéz, de nem kivihetetlen, mert ja vendség — eltekintve a nyugoti határszéltől, a honnan ugyan szláv és germán áramlatot kell feltartóztatnunk — magyarsággal van körülvéve és életszükségnek ismeri el a magyarnyelvet. A templom és iskola egyaránt kiveszik részüket a munkából. Itt is — ott is látjuk a papot és tanítót egyakaratulag, egyértelemben munkálkodni. Ez is, az is a magyarnyelvnek s ezzel együtt a magyar nemzeti szellemnek tesz szolgálatot. Milyen felemelő jelenség, ha időnkint magyar szentbeszéd hangzik el a templomban, melyet a nép szivesen hallgat; avagy ha a régi közszokástól eltérően magyar éneket hallhatunk a templomban. Szép példa erre Turnischa, ahol évenkint egyszer (Szent István napján) magyarul énekel a nép, a pap pedig magyarul tartja szentbeszédét. A nép között e napon szinte ünnepi hangulat uralkodik s a házakon pirosfehér zöld szinű zászlók lobogása hirdeti, hogy nemzeti ünnep van. Ez az egy szokás nemcsak a törekvést, de magát az eredményt, is bemutatja; magában a kivitelben pedig semmiféle nyilvánulása sincs a kierőszakolásnak; igy annál szebb, annál megkapóbb, annál elragadóbb a nép lelkesedése, amely e szokáshoz fűződik. A vendvidéki papság és tanítóság megragad tehát minden alkalmat a művelt társadalom segédletével, hogy mennél előbb nyelvben is magyarrá legyen népe, mert tudják, érzik azt, hogy: akinek szivében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát és lelke tele ürességgel, melyet semmi érzet, semmi tárgy be nem tölt. Fekete. Tűzrendészet. (K.) A mult számban a Kaiscr fele ház égésével kapcsolatban szó volt arról is, hogy a tűzoltóságot újból megvádolták azért, ho^y későn érkezett, hogy nem tudott kellő erélylyel és ügyességgel oltani stb. Nem vagyok tűzoltó, sem háztulajdonos, de mint ennek a városnak szerény polgára, épugy szivemen viselem polgártársaim vagyonának védelmét, mint azok tisztességót s nem tudom megállni, hogy mint polgár és szemtanú néhány megjegyzést ne fűzzek az esethez. Legelső sorban is a vád teljesen alaptalan ós még hozzá roszakaratu. Arról nem is szólok, hogy a tűzoltók későn érkeztek, mert gyorsabban nem is érkezhettek volna. Tessék avval tisztában lenni, hogy nekünk csak önkéntes tűzoltóink vannak, akik polgári foglalkozásuk mellett még arra is vállalkoznak, hogy mások vagyonát védelmezzék. A tüzőrsóg egy emberből áll; a szertár mellett, vagy aunak közvetlen közelében fogat állandóan nincs. Embert, állatot ugy kell összeszedni, összetrombitálni. Az a vád, hogy a tűzoltók nem állták meg szőke, selyem pilláján megjelentek ós Jenő vállára borult ós ugy sugdosta: — Ugye nem felejt el soha? visszajön hamar. És valami ugy vonzotta ajkukat egymáshoz. Egy kimondhatatlan, boldogító vágy, egy titkos érzés. És megszületett az első osók. Azután elszaladtak, anélkül, hogy egyik is vissza nézett volna. Mintha szógyenlettók volna tettöket. Erzsikével aznap nem lehetett okoson beszólni. Jenő pedig, ki az egész uton nem szólt, hallgatásával felingerelte apjának haragját, ki méltán vágta fejéhez: — Tán szerelmes vagy, te nagy szamár?! — A mire az öreg hahotázott Jenő pedig rómítően elpirult . . . Erzsike sokszor sirt titokban. Jenő apja pedig a vakáció alatt sokszor volt abban a stádiumban, hogy odavág fiához valamit, annyit sóhajtozott. Féléjszakán keresztül hentergett álmatlanul ágyában. Előtte mindig a szőke Erzsike alakja lebegett. Tudta, hogy ez nem tarthat sokáig. Feltette magában, hogy nagy ember lesz, és minden erejével arra törekszik, hogy mondhatatlan boldoggá tegye azt a szelid, aranyhajú teremtést. És belevetette magát a küzdés áradatába ós munkálkodott derekasan. Felment Pestre. Mindenáron nevet, és hirt akart szerezni. Sikerült is. Ambíciója, tetteinek minden rugója Erzsike iránt érzett szerelme volt. A lót keserves küzdelmeiben, mely szét szórta őket egymástól, nem volt alkalma, hogy hirt vegyen róla, vagy meglátogassa. Sok sürgős munkája megakasztotta őt abban. Húsvétra kellett legelső kötet muukájának megjelennie. Minden üres idejét annak szentelte. Éjjel pedig lapjának rovatát vezette, odaadással és buzgalommal Legelső kötetét Erzsikének ajánlotta. Hányszor simogatta meg azt a lapot, amelyre reá volt írva: „Erzsikének tisztelete jeléül: a szerző." Évek teltek el azóta, mióta nem látták egymást. Köteteinek megjelenése idején tervezte a viszontlátást. Hitte, hogy Erzsikét érzelmeiben meggazdagodva fogja viszontláthatni, hitte erősen, hogy hű hozzá. Nagyon ideális gondolkozású volt. Húsvét előtt való éjjel hajnalig dolgozott a redakcióban. Kötete, melyet a sajtó a legnagyobb triumphussal ős elragadtatással fogadott, ott hevert író asztalán készen. A lobogó gázláng sárga fényét a hajnali szürkület kísértetiessé varázsolta s ő mosolygó arcoal lapozgatta meg a könyvet. Azután felkészült s elindult haza. Útjában az éles tavaszi levegő egy kissé felfrissítette idegeit s betért a közeli kávéházba, hol zajos mulatozást hallott, egy pohár absyuthre. Az ajtóval szemközt trÓDolt egy szőke Hébe, egy pár katonatiszt, társaságában. Pezsgőztek. — Jenő leült a közeli asztalhoz s gyönyörködve hajtotta fel a zöldes szinű keserű folyadékot s töltött az elébe állított üvegből újra. Rágyújtott egy cigarettára s elgondolkozott a holnapi viszontlátáson. Egyszer csak önkéntelenül is figyelni kezdett a szomszédos, zajos asztal társalgására. — Te Lisette, ugyau mond el még egyszer legelső szerelmedet s hogyan sóhajtozot az a tacskó diák troubadour, aki elárasztott szerelmes verseivel. És azután ámulva hallgatta, hogy lelkének legrejtettebb s legszebb emlékót miként mondja el az a szőke cocotte, gúnyos megjegyzésekkel tarkázva. Eszmélni kezdett, s szive összeszorult... Mikor a szőke Lisette odaért a bucsu jelenet elbeszéléséhez, szemügyre vette ezt a csacska teremtést, kiben sehogysem tudott ráismerni arra a szende, ártat.an E rzsikére.