Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-21 / 8. szám

82 > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapt 1904. február 7. párti mandátumok nem fognak nagyon könnyen a honatyák ölébe hullani. A két régi ellenfél mérkőzése végzetes lehet a néppártra. A függetlenségi és 48-párt szervező bizottsága kiáltványt bocsátott ki, amely duzzad a hazafias frázisoktól és erőkifejezésektől. A haza nevében hívja a népet a 28-án délelőtt Zalaegerszegen tartandó népgyűlésre és alakuló közgyűlésre. Magyarok! — így kezdi a kiáltvány. Ébredjetek erős nemzeti öntudatra magyarok, ha dicstelenül elpusztulni nem akartok ; mert a Pató Pálok, Dobzse Lászlók s a fekete-sárga lelkű magyarok, nemkülönben ellenségeink száma és serege nagyon megsokasodott s elhatalmasodott, kik a második mohácsi veszedelmet akarják nyakunkba zúdítani. Az agyonsanyargatott, agyongyötört s elszegényedett édes anyátok, édes hazátok esdekelve szól hozzátok —saját jól felfogott érdeketekben. Óh hallgassátok meg esdeklését! Adtatok jogot, szabadságot, függetlenséget tótnak, németnek, szerbnek, szásznak, oláhnak, horvátnak, osztrák-németnek, de ne leledkezzeiek meg saját törvényeitekben gyökerező szabadságtokról, függetlenségiekről, alkotmányosságtokról s főképen nyelvetekről, mert: „Nyelvében él a nemzet". Segíts magadon s az Isten is úgy segít. Zörgessetek és megnyittatik nektek. Szűnjék meg már egyszer a török átok, hogy a magyar össze nem tart s hogy mindig a magyar verje le a magyart! Földeljétek el régi szalmálángtokat, hogy ne szégyenítse az folyton-folyvást a magyart! . . . Okos, nyugodt, megfontolt, kitartó, tántoríthatatlan és rendíthetetlen munkára és összetartásra hív benneteket hazánk, mert csak ezek biztosíthatják a sikert s lehetnek zálogai egy szebb jövőnek: „Mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán Nehéz és szomorú idők járnak felettünk. Már közel 400 esztendeje annak, hogy szabadságunk ellen folyik a népsorvasztó osztrák politika. Ők németté akarnak tenni bennünket, hol szép szóval, hol erőszakkal-, de mi magyarok akarunk maradni, élni és halni, mert magyarnak lenni dicsőség, magyarnak nem lenni: szégyen a magyarnak! A hosszú küzdelemben elbulltanak legjobbjaink, elszegényedett a nemzet, részint azért, mert ez állandóan mostoha eljárásban és sorsban részesült; Ausztria részesíttetvón igazságtalanul mindenben és mindenütt előnyben, pártfogásban, részint mert hosszas politikai és közjogi küzdelmeink miatt a közgazdasági és kulturális kérdésekre kellő gondot nem fordíthattunk. De különben is politikai szabadság, függetlenség és vagyonosság s gazdasági jólét, önállóság kölcsönös hatással vannak egymásra; ezek köeött okozati összefüggós van. Mindegyik szükséges alkatrésze a másiknak. Egyforma szeretettel és buzgósággal kell mindegyiket ápolnunk s épségben megtartanunk. Igaz, hogy kevesen vagyunk. De ha kevesen vagyunk is, arra minden esetre elegen, hogy ha egyetértve, kezet kézbe, vállat vállhoz emelve magyaros bátorsággal hozzálátunk a nehéz munkához: diadalt aratunk, mint diadalt aratott a magyar mindig, mikor erős magyar érzéssel egyetértett s ellenségeinek bátran a szemébe nézett. „Csak sast nemzenek a sasok." Mi a késő unokákat sem féltjük, hogy szégyent hoznak a magyarra. Fel tehát a küzdelemre! Szervezkedjünk! Lépjen sorompóba mindenki: szegény, gazdag egyformán ; kor- és vallás-külömbség nélkül. Már elég volt a sok hitegetésből. Erős, jólétben levő, szabad, független, alkotmányos magyar nemzeti államot akarunk. Ezen magyar nemzeti jellegnek kell érvényesülni minden intézményeinkben, tehát hadseregünkben is. Félre minden ámítással, kétszínűséggel s porhintéssel." A kiáltványnak csak egyes pas6usait közöltük, mert nagyon obstrukciós, — nem annyira a zamatja, mint a terjedelme. Karcolatok. Tisztelt szerkesztő úr! Az ön lapjának ujabban van egy állandó rovata, amely — el ne bízza magát a rovatvezető — meglehetős népszerűségre tett szert. A „karcolatokat" értem. Ebben a rovatban ön tulajdonképpen emberszólást üz. Ezt a dolgot iránycikkben bajos i volna megcselekednie, mert az már komoly szó, I amelyért felelősségre vonják az irót. Ha végigj vág az emberi gyarlóságokon ós a társadalmi I félszegségeken, az fájdalmat okoz ós viszavágásra ingerel; ha azonban csak karcol, az már más. Olyanforma, mint a gyermeknek a csiklandozás. Kellemetlen, de mégis nevet. Nekem ez a modor tetszik. Elhatáoztam magamat, hogy beállok az emberszóló rovatba. Zsurokon, vacsorákon és egyéb alkalmak adtán ezt a sportot élőszóval űzöm; miért ne tenném meg nyomtatásban is ? Beköszöntőül hangzatos témát, választottam. A demokrakatákról hadd essék néhány szó. Furcsa fogalom és még furcsább intézmény a domokrácia. Mindenütt mást jelent. Ahol tényleg él, ott sohasem emlegetik; ahol nincs, ott mindig beszélnek róla. A fogalom tartalmát meghatározni voltaképpen nagyon bajos, mert kétségtelen, hogy a demokratikus ideálokat máskép fogja fel az ősök hosszú lisztájával dicsekvő mágnás, a latifundiumok szerencsés majoreskója; máskép érzi és magyarázza a táblabíró ősöktől származó lateiner és ismét máskép a pénzember, a nagykereskedő, a falusi gazda, a gyáros és az egy inassal dolgozó kisiparos. Az a nagy ur, akire ősei címet, rangot és nagy vagyont hagytak, ugy fogja fel a demokráciát, hogy untig elég, ha az emberek az úristen előtt egyenlők. Ha ezt koncedálja, már demokrata. Ha ezen tul megy s egy-egy jobb kabátba bujt emberrel kezet is fog, az már népszerűség hajhászat; ami ezen is tul van, az már merénylet a hagyományok szentsége ellen. A közélet mezején tevékeny nagy ur pedig már valóságos petrolőr, mert kénytelen a népet is valamibe venni. Olyan nagy ur, aki nem volna demokrata, manap nincs. De a maga módja szerint demokratáskodik. Az úgynevezett tanult középosztály már máskép fogja fel a dolgot. A felső tizezer csak elvileg ós csak a maga módja szerint demokrata s hogy ne kel'jen az elveiből és szokásaiból engedni, félrevonul, begubózza magát és egy külön világban él. A diplománs had nem vonul félre; uralni akarja a társadalmi és politikai életet; demokratikus princípiumokat vall, de — szeret aristokratát játszani. Nagyon szereti és keresi a tekintélyt. A pénzember a legvehemensebb demokrata — elvben. A gyakorlatban az emberek értékét számokkal méri s szereti azokat, akik tűrik a vállveregetést. Hogy hol kezdődik a pénzember, a tőke hatalma, ez természetesen relatív dolog. A szegekben a falusi korcsmáros, vagy szatócs a nagy demokrata, ha a városba jön; otthon azonban ő veregeti meg a szomszéd vállát s néz szánakozva a parasztra. Bent a városban már magasabb a kvalifikáció. Nagyobb pénz kell hozzá. A fővárosokban persze milliók, de nálunk egy ; pár rongyos ezeres már elég jogcím ahoz, hogy i valaki — demokrata legyen. ! Kétféle arculata van a legtöbb embernek, i Az egyik felől demokrata, a másik felől —ostoba, j A tükörbea rendszerint a másik felét nézi, mert ! nagyon szereti magát megcsalni mindenki, s : tekintélynek képzelni, tíres fejek és üres szivek i játszák a főszerepet — de tele erszények és ! magas cimek. ! Voltaképpen nincs is a tekintélynek más j alapja, mint a pénz és a rang; ezeké az ország, ! a hatalom és a dicsőség. j Hiszen a tekintélyt nem is osztogathatják in gyen. Valami alapnak kell lenni. És ez az alap i időről időre változik, a korok felfogása szerint. Volt idő, mikor a bölcseké volt a tekintély. De ezt csak az ostoba görög nép respektálta. Volt idő, amikor a poéták voltak az első emberek. No hát az egy hülye kor vala. De volt olyan idő is, amikor a hősöké, a hadverőké volt az elismerés. Ez meg a barbárságra vall. Az ellenség vérétől piros kard s a haza védelmében meghasogatott test ma már visszataszító látvány. Nem a bölcse3ég, a dalos ajkak, az erős kar, az erős szív, a rendíthetetlen jellem a fődolog, hanem hogy ki tudja a tehetségeit pénzre felváltani B kinek mekkora adag jutott a hatalomból, vagy annak csak foszlányaiból. A mi korunk már csak ilyen. Igaz, hogy az idealizmust a sárba tiporják; igaz, hogy a férfi erények napról napra csenevésznek s dróton ráugatott figurák népesítik be a társadalmi élet mezőit ; igaz, hogy az ostobaság sokszor legyűri a bölcsességet s a becsület nem ér két garast: de azért haladunk a felvilágosodás felé. Több ostobaság, több bün, több szellemi nyomor már volt a világon, de több nyegleség, több szolgaság, mint a demokrácia és felvilágosodás mai korában, még nem volt soha. A rabszolgát igába hajtotta a fizikai kényszer; ma az ember önként lesz a hatalom rabszolgája. A római patrícius a szorgalmas rabszolgát felszabadította s a libertinus emberi méltóságához méltó módon élhetett. Ma nem szabadul fel egyetlen egy sem; mert akárhová emelkedjék lélekben mindig szolgája marad a még magasabbaknak s aki igazán szabad akar lenni, azt legázolja az élet. Eltörpültünk. De miért filozofálok? Bizony nem ez volt a célom. Kacagni akartam az emberi gyarlóságok felett és siránkozni kezdtem. Hamvazó szerda hangulata fogott el, pedig a Karneválról szerettem volna beszólni. Azt mondják, hogy az öröm és a fájdalom egyenlőkké teszi az embereket. Ez sem igaz. Az előkelő öröm és vigasság egészen más, mint a közönséges ember öröme és vigassága. Előkelő ember ott nem is vigadhat, ahol a közönséges nép mulat. Hogyan perdüljön táncra az előkelőség ködébe burkolt hölgy ugyanott, ahol rőflovagok ugrálnak? Nem! Ez lehetetlen! Eddig nem terjed a demokrácia. Otthon az előkelő társaságban, szóban és Írásban demokratának lenni szabad; az elvet követni, bizonyítani azonban nem szükséges. És kétségtelenül nagy küiömbség is van abban, hogy ki hol vallja az elveit és hol érvényesíti. Aki a Bagónénál negyven krajcáros bortól berúg és támolyog az utcán, az részeg disznó; aki ellenben Mummot iszik, leesik a székről s ugy szállítják haza targoncán, az még mindig lehet elegáns gavallér. Soproni kereskedelmi és iparkamara köréből. i. A Magyar Földrajzi Intézet részvénytársaság Budapest, V. Rudolf-rakpart 8., kiadásában legutóbb megjelent a Balkán-félsziget fali térképe. Mértéke 1: 800.000. Az igen gondosan kidolgozott és sok tekintetben hasznavehetőnek jelezhető térkép beszerzését ajánljuk az érdekelt, köröknek. A térkép ára felvonatlanul 16, vászonra vonva védő borítékban 22 korona, vászonra vonva lécekkel 26 korona. Szálítása bérmentes. Sopron, 1903. évi február hó 1 l-ikén. II. Felhivás ajánlati versenyre. Sopronban, 1904. évi augusztus hó 20-án megnyíló és 4—5 heti időtartamra terjedő iparkiállítás részére az Erzsébet-kertben egy kiállítási főcsarnok fölállítása terveztetik. Ezen főcsarnok 2000 négyszögméter nagyságú területtel legfeljebb 20000 (húszezer) K összköltséggel fából építendő oly kikötés mellett, hogy az ajánlati összegben a csarnok felállítási és eltávolítás! költségei is betudandók. A felhasználandó összes anyag lebontás utáu vállalkozóé marad, — köteles azonban vállalkozó a beépített területet az ajánlati átalányösszeg keretében külön megtérítés nélkül saját költségén egyengetni s 25—30 m/m vastagságban homokos agyaggal tömören megdöngölni, szóval az egész kiállítási főcsarnokot a szerződésileg kikötendő határidőre minden részleteiben elkészítve rendelkezésre bocsátani. A részletesen körülirandó ajánlathoz melléklendő az ajánlattevő által létesíteni szándékolt iparkiállítási főcsarnok tervezete, és pedig: 1. Helyszínrajz. 2. Alaprajz 1.200 léptékben. 3. Hossz vagy keresztmetszet 1.200 léptékben. 4. Főhomlokzat 1.20U léptékben. 5. Részletes műleírás. A tervezéshez szükséges helyszinrajz az iparkiállítási bizottság irodájában (Lakner Kristófutca keresk és iparkamara épület) díjmentesen megszerezhető, írásbeli megkeresésre pedig posta utján megküldetik. Ajánlatot tehet a soproni kerületi kereske! delmi- és iparkamara területén lakó minden építési vállalkozó. Az ajánlatok zárt borítékban