Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-07 / 6. szám

politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. XXIII, évfolyam Zalaegerszeg, 1904. február 7. 6. szám. Előfizetési dij mmm ^ar mr 'v- w YV '^SMi A , ap Egész évre 10 K - W M • H H M M H V M B M M • V részét illető közlc­Fél évre 5 K — I • H M H M flB BS ¥ B 1 'Kfi • V ménvek a szerkeszh'.Héghez Negyedévre. 2 K 50 f. V • B ESI H i * • 1 • BN (Wláasies-utca 25. sz? az Egyes szám ára 20 tillér gt H • ^B fflf t JD Sgj j • W i anyagi réHzét illető közle­B (• HH NftoBH HH H V 9KB mények pedig a kiadóhiva­Hirdetménycki B , B l ff , l l IMI B) , • "W • • 1 . tálhoz (Újváros-utca 25. sz.) iiALAMlil) i Jü 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirde­küldendők. Kéziratokat té«éM4JMér. ™ Jfcfl M ATX JMH VI JL. JHHI nem ZALAVÁRMEGYEI HÍRLAP Irodalom, művészet. Az irodalmi és művészeti élvezetek min­den kulturnépnek életszükségletei. Olyanok, mint a mindennapi kenyér. Lelki táplálék, amely nélkül kiszárad a folytonos kenyér­harcban tülekedő ember kedélye; elveszti fogékonyságát a szép és nemes iránt; nem tud lelkesedni s nem tud felemelkedni a mindennapiság fölé. A realismus korát érjük, de az emberi­ség művelődésének, haladásának, az eszmék és ideálok átalakulásának tanulmányozói azt állítják, hogy elérkeztünk a realismus végső határáig. Uj kor küszöbén állunk s uj eszmék, uj irányok kezdenek utat törni az emberiség fejlődésében. Az ideális célok tért hódítanak s a rideg felfogás nemesebb törekvéseknek enged helyet. A felfrissülést, a megújhodást, az ideá­lismust az irodalom és művészet terjesztik s amint a felvilágosodás, az irodalom és művészet hatalma megnemesül, megtisztul az emberiség lelke és lerázza magáról azo­kat a békókat, amelyeket az önzés, a rideg ésszerűség keresése és az érdekharcok cinizmusa raktak rá. TÁRCA. Találkozás. Augusztus végén történt. Közel reggelhez, a hajnali órákban egy fáradt négyes állt meg a Szenttamássy kastély rózsákkal befutott veran­dája előtt. A bentülők épp oly fáradtak lehet­tek, mint a kocsi elé fogott lovak, melyeknek a hosszú uton való futástól, csak ugy tajtékzott a hab a szájukról. A kocsis messze csengő sza­vára néhány álmos cseléd futott elő, kik lese­gítették a kocsiban ülő négy alakot. Sok meleg bunda, kendő alól végre kiszabadulva, két fiatal leány vigan törtetett a lépcsőkön fölfelé, mig fivérük, Szenttamássy Ákos, cinikus, fölényes mosollyal ajkán lassan bandukolt utánuk. Jó­kedvűen, hangosan kacagva ős tréfálva értek föl a kastély nappalijába, melynek levegője kis idő múlva nehéz lett az utánuk hozott sok, óri­ási virágcsokortól. A két leány, Szenttamássy Klára és Ágnes, hangos jókedvével merő ellen­tétben volt Ákos komor magaviselete. A mindig jókedvű ifjú, ki maga volt a megtestesült vidám­ság, most szinte bántó szomorúsággal nézett maga elé, figyelemre se méltatva nővérei gúnyos kritikáit. Miután majálisról jöttek haza, termé- I szetesen fölöslegesnek tartották a rögtöni lefek­vést. Most, mielőtt kialudták a mámort, még Az irodalom és művészet pártolása, szol­gálata egyenlő a felvilágosodás terjesztésé­vel, egyenlő a nemesebb emberi célok szolgálatával. Magyarországon azonban — fájdalom — az irodalmi és művészi érzék még nagyon kis körben van kifejlődve. A fővároson, sőt annak talán egyes körein kivül, irodalmi és művészeti élet alig van. Még a nagyobb vidéki városokban is az összes irodalmi szükségletet kielégíti egy napilap, egy heti­lap ; a művészeti élvezetek pedig egy-két dilettáns hangversenyre s rövid szinházi idényre szorulnak. Ebben a tekintetben még a műveltebb középosztály is rettenetesen elmaradott. A falusi házakban mindent lehet inkább ta­lálni, mint könyvet; minden inkább érdekli a vidéki embert, mint a művészet. Csak nem rég volt a lapokban arról szó, hogy sehol a világon nem lehet annyi rosz, értéktelen képet eladni, mint Magyarorszá­gon. A bécsi mázolok által készített vásári munkát nálunk eredeti festmények gyanánt veszik, mert olcsó, Rikító szinnnyomatok­kal csúfolják a magyar ember kegyeleté­nek tárgyait, szent emlékeit: a honfoglalást, könnyebben tudtak a jelenlevők felett kritizálni. Miután tehát a könnyű, most már a sok tánc­tól szakadt ruhákat felcserélték jó meleg pon­gyolával, pár pillanat múlva ismét a nappali­ban voltak együtt. Kedves, kedélyes mulatságról jöttek. A kör­nyék földesurai rendezték jótékony célra, a szom­széd falu tiizkárosultjai javára. Az eleinte tervbe vett hangversenyt, műkedvelő előadást elejtet­ték, mindenki csak bált akart, fesztelen, kedé­lyes bált, ahol a gentry osztály a maga kedve szerint kimulathassa magát. Szenttamássyék a legnagyobb örömmel indul­tak útnak. Ákos daliás alakja szinte meggör­nyedt a folytonos hajlongástól, amint nővéreit felpakolta a kocsiba. Kedves, kissé gúnyos bók­jai, melyekkel ez este elhalmozta nővéreit, mind csak kitűnő, mulatni vágyó kedvéről tettek tanú­ságot. Igy hát mind a legrózsásabb kedvvel értek a bálterembe, ahol Ákos ós édesapjuk védszárnyai alól mindjárt elvitték a két hires szép leányt, a környék leggazdagabb földesurá­nak leányait. Tiz óra mult. Füllesztő meleg volt a bálte­remben. A lányok vállán elhervadt a virág és a löld tele volt ezüstcsillámokkal, mik lesza­kadtak az asszonyok ruháiról. A termet her­I vadt rózsák és kámóliák bágyadt illata töltötte be és e részegítő illattárban ott settenkedett, pajzánkodott a szerelem . . . Mai számunk 12 oldal. a vérszerződést, a történelem nagy alakjait. És ezekkel a csúfos Ízléstelenségekkel van tele a magyar ember házának a belsejei Hogy a művészi zenéhez nem értünk, nem kell bővebben bizonyítgatni. A klassikus muzsikát ki szoktuk csúfolni s a vidéki ember, ha a fővárosba vetődik, nem az operába, hanem az orfeumba megy. Az irodalmi mozgalmakkal kevés ember törődik. Pedig ezek tükrözik vissza, ezek viszik el a világ minden sarkába azokat az eszméket, amelyek forrongása viszi előbbre az emberiséget, jelenti a haladást, a tökéletesbülést. Nálunk még mindig a politikai mozgalmak iránti érdeklődés áll a legelső vonalban; a szellemi élet más nyilvánulásai csak az üres idő unalmának elűzésére vannak szánva. Egy politikai érzületünknek megfelelő napilap s egy gyarló kaszinói könyvtár az ismeretek forrása. Mulatságainkat igyekezünk ugyan némi művészies aranyporral behinteni, de ne csodáljuk, hogy ez a kis aranyozás is sok­szor roszul sikerül. A dilettantizmusnak is szegényesnek kell lennie ott, ahol nem csak a jóakaratban, hanem az érzékben is hiba van. Ákos egy exotikus, bizarr kis sarokba húzó­dott és elmerült a ragyogó tarka tömeg szem­léletében. Nem is vette őszre, hogy közel hozzá egy feltűnő szép fiatal nő áll. Mikor Ákos megfordult és tekintetük találkozott, összerezzent, mint az őszi szél zugásáu az útszéli katáng. De azért arca nyugodt maradt, amint némán meg­hajtotta magát. Az asszony, amint megpillantotta a teljes vi­lágításban álló férfit, észrevehető sződülettel tán­torodott vissza ós eltitkolhatatlan idegességgel szólt a férfi néma, udvarias meghajlására.— Jó estét Ákos . . . Tiz éve mult, hogy nem látták egymást. Tiz év óta gyűlölte a férfi. Azelőtt imádta mond­hatatlanul ós az egykor imádott, édes vonások viszontlátása felzavarta lelkének egyensúlyát. Amint ott állt előtte, leányos karcsúságával, szende szőkeségével, Szenttamássy Ákoson vad, alattomos erővel rezgett végig az asszonyi szép­ség előtt való önkéntelen meghódolás. Az asszony egyik érzelemrohamból a másikba esett, de óriási, csakis nőknél tapasztalható lélek­jelenléttel erőt vett magán és mosolyogva nyujtá kezót Szenttamássynak. — Micsoda ádáz furfang eszelte ki e talál­kozást? kérdő sziszegve ós hihetetlenül Ákos. — Kár, hogy ilyen tragikusan veszi. Ebből látom, hogy inaga tiz óv óta semmit sem vál­tozott. Lássa, én igen örvendek e találkozásnak,

Next

/
Thumbnails
Contents