Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-31 / 5. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. január 31. Előfizetési dij : Feész évre . 10 K — f. Fél évre . . a k - f. Negyed évre. 2 l\ 50 f. F)gyes szám ára 20 fillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. J 1 5. szám. A lap uzellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wiassieg-utca 25. sz.i, az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Újváros-utca 25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALAVARIVIEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Főispáni beiktatás. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága e hó 28-án iktatta be Hertelendy Ferencet a főispáni székbe. A beiktatási ünnepély méltóságteljesen zajlott le. A fogadtatás s az ünnepségek pompája méltó volt ebez a nagy vármegyéhez, amely joggal és büszkén hivatkozik nagy múltjára, történelmi hagyományaira. De ebben az ünnepélyben nem az üres pompa volt az, ami az embereket meghatotta s a tömegeket elragadta, hanem az üdvözlés, a köszönet, a szeretet és lelkesedés melegsége és közvetlen megnyilatkozása. Az üdvözlő beszédek nem voltak frázisoktól hemzsegő dicsénekek, a válaszokból nem hangzott felénk a szónoki sablonok szóáradata; hanem a tiszteletnek őszinte hangjai, a magyarosan egyszerű Isten hozott, a férfiasan nyújtott baráti kéz meleg szorítása, a munkára hivó szó férfias ereje, amelyek a szokásos, konvenciókból álló ünnepségek fölé emelték az installációt. Nem idegenek találkozása, nem a fényes vendéglátás ősi erényeinek gyakorlása volt az ünnepély, hanem egy régi jó emberünknek, Zalavármegye egy jó fiának, a közélet téréin régen ismert alakjának mag.<s kitüntetése felett érzett örömének adott kifejezést a vármegye közönsége. Nem idegenek közé jött Hertelendy Ferenc. Most jött igazán haza. Nem csak szokásos szerencse-kivánatokat kapott, hanem azok üdvözölték, akiket ifjúságától, gyermekkorától ismer, akikkel együtt dolgozott. Nem csak hivatalával járó teendőinek lelkiismeretes teljesítéséről, hanem szülővármegyéjének önzetlen szolgálatáról emlékezhetett s ahoz a felemelő érzéshez, amely a szülőföld népének vezetőjévé kijelölt férfiú lelkét eltölti, még az a büszke öntudat és kegyeletes emlékezés is járult, hogy atyjának helyére, magas polcára emelte őt a gondviselés. Ezekből az érzésekből fakadt az a jóleső melegség, amely áthatotta az egész ünnepélyt. Hertelendy Ferenc beszéde, amelyet szülővármegyéjének közönségéhez, a jól ismert székház falai között intézett, valamint azok a szavak, amelyekkel a tisztelgő küldöttségek üdvözlését megköszönte, a vármegye, annak hagyományai, népe és intézményei iránt táplált szeretetről tanúskodnak. Hertelendy Ferenc minden mondata keresetlen és mégis mesteri. Beszéde közvetlenül hat, modora lekötelez, beszédeiben megnyilatkozó széles látköre, a haladás, a munkásság iránti lelkesedése bizalomra gerjeszt. Ez a bizalom, elismerés és tisztelet impozánsan nyilvánult meg az ünnepély minden mozzanatában. 2>Az egyik kezemben az igazság mérlegével, a másik kezemben a törvények könyvével jövök; ezzel akarom vármegyém kormányzatát átvenni és vezetni.« Igy szólt a vármegye közönségéhez Hertelendy Ferenc. Ezekkel az elvekkel foglalta el, szülővármegyéjének lelkesedése mellett, Zalavármegye főispáni székét. Adjon neki az Isten kitartást, erőt és bölcseséget, hogy szép Zalavármegyét ősi hagyományaiban, szabadságszeretetében, királyhoz, alkotmányhoz, törvényhez való ragaszkodásában megtartsa, gazdaságilag megerősítse, a nemzeti kultura utjain tovább vezesse. Adjoii a magyarok Istene Zalavármegyének békét, munkás kezeket, lelkes hazafiakat, szebb időket. Hertelendy Ferenc főispán 27-én délelő Virius Vince bizottsági tag társaságában indult Lesence-Tomajról Balaton-Edericsre, ahol a vidékbeli bizottsági tagok, Szentmiklóssy Gyula főTARCA. A jótékony ember. Lénárd Vince a könyvvezető barátai és önmaga előtt is sokszor ismételte: — Sohasem házasodom meg. Nem lehet bizni az asszonyokban. Lénárdot a kollégái ezért a bogaráért mindannyiszor kinevették. Az üzlet nagy irodájában, ahol Léna'rd naphosszat a rengeteg üzleti kÖDyveket bujca, sok lány volt alkalmazva. A férfi alkalmazottak, ha csak szerét ejthették, megcsipkedték a lányok arcáit, a fülükbe pajkos szavakat sugdoztak, a miktől a lányok elpirultak és hangosan kacagtak. Lénárd Vincének e pajkosságok szinte fizikai fájdalmat okoztak. Bántotta a kollégáinak szabad viselkedése és még érzékenyebben sebezte meg a lelkét az, hogy a lányok nem utasították vissza e viselkedést. — Istenem — gondolta magában, — hát ezekből lesznek a szerető hitvesek, az élettársak ? Mélységes gyűlölet támadt a szivében. Pedig alapjában élt-halt a nőkért. Az üzleti könyvek reugeteg számjai közül gyakran mosolygott felé egy-egy szép asszonyarc, telve titokzatos Ígéretekkel, rejtelmes éa bűvös Ígérettel. Beleszédült a feje. Oh, ha volna egy asszony, egy makulátlan, tiszta, nem földi asszony, aki egész lelkével, minden gondolatával az ölébe dobná magát egy végnélküii, hosszú életre ! A terem sarkában kacagás hangzott fel, valamelyik lány évődött az egyik gyakornokkal. Lénárd Vince lelkéből egyszerre kirebbent a szép álomkép. Ökölbe szorult a keze és dühösen csapott az előtte fekvő hatalmas könyvekre. Soha, soha nem házasodik meg 1 Óh hisz az rettenetes volna. Örökké kínozná az a gondolat, hogy a feleségével is hasonlóképen bántak, mielőtt ő ismerte volna. Talán akadt férfi, akinek keze érintette a derekát, aki forró szavaival, ha csak egy gondolatnyi időre is, foltot lehelt a lelkére. Megőrjítené ez az örökös kinzó gondolat. Hanem hiába minden. Lénárd Vince, aki egyszerre gyűlölte is, imádta is a nőket, megházasodott. Uj lány került az üzlet levelezői osztályába s ez a lány, amikor az első napon valaki dévajkodva megszorította a karját, heves elutasító mozdulatot tett. Ez a mozdulat megfogta a Lénárd Vince szivét és félév múlva már feleségül is vette a lányt. II. Csinos, kövérkés, puha asszony lett Lénárd Vincénéből. A férje tejbe-vajba fürösztötte, féltékenyen őrizte, mint egy szép fényes tollú madarat. Az asszony élete különben is hasonlított a kalitkába zárt madáréhoz. De cifra volt a kalitka. Kényelem és puhaság vette körül a rab madarat s a rabtartó férj lelkét is odaadta volna, csakhogy biztosítsa magának az asszony örökkétartó vonzalmát. Természetesen Lénárd Vincéné már nem járt el többé a nagy irodába üzleti leveleket fogalmazni. Otthon ült örökösen unatkozva és lustálkodva s ettől a semmittevéstől a fiatal asszony rohamosan elhízott. Álmos és fáradt teremtés lett belőle, akit kimerített a semmittevés és az unalom. Egyik napon a következő kijelentéssel fordult az urához : — Rosszul érzem magam. Valami ktirát kellene használnom. Lénárd Vince ijedten kapta fel a fejét. — Az Istenért, mi a baj ! — Nem tudom. Talán orvost kellene hivatni. S az orvos jött. Megvizsgálta az asszonyt és kimondta a szentenciát: — Vérkeringési zavarok. Oka az elhizás. Sósfürdőket kell használni. Lénárd Vincének szörnyű fejtörést okozott ez az orvosi rendelés. Ezúttal hát az asszonynak rendszeresen el kell járnia a sósfürdőbe. Ez Mai számunk IO oldal.