Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-26 / 26. szám

4 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap< 1904. junius 19. Papp János (Mici), Benedek (számadó gazda). Szerdán Gorkij Maxim hires darabja, „Az éjjeli menedékhely" került szinre. Az élet mélységeit kutató iró leszáll a züllött alakok közé a darabjának nem az a célja, hogy drámát irjon, hanem, hogy bemutassa a physikai ós lelki nyomorúságot, az elzüllés visszataszító kópét. Mély bölcseség, az élet meztelen realizmusa vonulnak végig az egész darabon s a pálinkától ittas, bűnben fetrengő emberek keserű igazságokról beszélnek a kultur emberhez, a társadalomból kilököttek vádakat szórnak az őket kiközösítő társadalomra. Lehetetlen ezt a darabot erős lelki emóciók nélkül végignézni. A legjobb volt Bogyó alakítása, aki az erkölcsi posványba tévedt nemeslelkű öreg zarándokot játszotta. Páthosz nélkül, őszintén, szerepének helyes felfogásával játszott. Benedek a züllött színészt adta művészi érzékkel. Tordai Etelka Natasa szerepét adta, Némethy Jolán a korcsmárosnét, Kendi Piroska Nastyát játszotta s mind a hárman elismerést érdemelnek. Szigethy, Papp János, Zilahy, szóval az összes szereplők megállták a helyüket. A darab szépen folyt s bár szinszerűség tekintetében nem éri el a nagy drámaírók munkáit, de az az örök igazság, amely a nagy orosz tollát vezeti, nem is szorul annyira a hatás külső eszközeire, mint egy egy divatos társadalmi dráma. A színésznek erős munkát ad egy ilyen darab, de Micsey társulata szépen oldotta meg feladatát. Csütörtökön utolsó előadásul, a >Menyecskék* cimű népszínmű került szinre Nagy Jenő szinházi titkár felléptével és jutalomjátókául. Sem a darabról, sem az előadásról nem mondhatunk sok jót. Olyanforma hangulat uralkodott ezen a buosuelőadáson, mint mikor mind a két búcsúzó fél örül, hogy megválhat egymástól. Ebben a hőségben nem mulatság a közönségnek a színház s a színészeknek nem nagy élvezet az üres ház. Evvel véget ért a s/.ini idény. A közönség ezidén sem tudta bérlet-jegyeit felhasználni. Ugy látszik, hogy ez már bevett szokássá válik. A bérletszünetek gyakoriabbak, mint helyén való és szabad volna. Soproni kereskedelmi és iparkamara köréből. i. A m. kir. honvédelmi minister dr a honvédség 1905. évi lábbeli szükségletének 50°/

0-át, vagyis 20.000 pár bakancsot ós 10.000 pár könnyű cipőt, kamaránk 1897. évi 3263. számú átiratának csatolmányaiban foglalt föltételek, azonban a fővállalkozóval kötött szerződós értelmében ezúttal megállapított árak mellett, nevezetesen a bakancsokat páronként 10 (tiz) K 56 f-órt, a könnyű cipőket pedig páronkánt 8 (nyolc) K 80 f-ért, a hazai kisiparosok által szándékozik készíttetni. padon sem vallják be az igazgató urnák. (Mind a kettő igen elszánt ismétlő). Kempelen báosi még öt napig feküdt nálunk, de nem halt meg, hanem hazavitték tragacson. Még akkor se tudta, fiu-e vagy leány. Azóta elmúlt egy esztendő és most. már egészen jól van. A múltkor láttam a templomban, bottal jár, de azért egészen jól van, csak cukkol egy kicsit. A vakáció, fájdalom, igen gyorsan röppent el, mint rendesen és Dusa igen sajnálta, mikor a kedves szülei három hót múlva már kibékültek és őt haaavitték. Ámbár csak leány, mégis be kell vallanom, hogy nem ismertem még fiút, aki olyan lett volna, mint ő. Mert akárhányszor fájt is neki valamije, azért sohasem sirt, még akkor sem, amikor megrúgta a Fánni. (Fánni egy csikó.) És nem is árulkodott soha. Most is sokat gondolunk egymásra ós gyakran igen szép képes levelezőlapokat kapok tőle. Ha nagy leszek, talán feleségül veszem, mert ő ezt igen óhajtja, de előbb meg kell tanulnom a boxolást, különben mindég neki lenne igaza, ami lealázó volna rám nézve. Herczeg Ferenc. A föntebb jelzett bakancsok és könnyű cipők a vállalat nyertes iparosok, illetőleg alkalmi szövetkezetek saját költségén, legkésőbb 190."). évi március hó végéig, a honvéd központi ruhatárba Budapestre lesznek beszállítandók. A netalán már 1904. óv folyamán törtónt szállításokért esedékes kereseti összegek csak 1905. óvi január hó elején, a jövő évben a kitűzött határidőig bármikor beszállított lábbeliekért igényelt keresmények azonban a szállítmányokra vonatkozó átvételi bizonyítványok számvevőségi érvényesítése után azonnal kifognak fizettetni. Az elkészített lábbeliek a vállalatnyertes iparosok s illetőleg alkalmi szövetkezetek saját költségén, azonban katonai teherárukónt (tehát lényeges fuvardíj kedvezmény mellett) szállítandók be. Az ajánlattevő vagy ajánlattevők által aláirt ajánlat az illetéki díjjegyzék 3 tételének rendelkezése értelmében, tekintet nélkül az aláirók számára, ivenkint csupán egy darab egy koronás bélyeggel látandó el. Mivel már ismételten megtörtént, hogy egyes iparosok vagy alkalmi szövetkezetek a részükre juttatott bakancsok és könnyű cipők készítésétől a megreudelés után valamely okból visszaléptek, a honvédelmi miniszter úr azon várakozásának ad kifejezést, hogy ily esetben hozzá haladék nélkül jelentést tegyenek az illető iparosok, hogy az ekként elkószítetleuül maradt bakancsok mások által való szállítása iránt tehessen intézkedést. Az ajánlatok, melyekben, ha a lábbeliek szállítására vállalkozó alkalmi és állandó szövetkezetekről van szó, a szövetkezet képviseletére, valamint az átvett lábbeliekért kiutalványozott kereseti összeg felvételre jogosított meghatalmazott is megnevezendő, legkésőbb f. óvi julius hó 5-ig az ipartestület utján kamaránkhoz küldendők be. Később érkezett ajánlatok figyelmen kivül hagyatnak. II. A cs. és kir. külügyminiszter urnák kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur által velünk is közölt értesítése szerint igen gyakran előfordul, hogy a hazai érdekeltek konzuli hivatalainktól külföldi cégekről információt kérnek anélkül, hogy az illető külföldi oégnek cimót és szakmáját pontosan megjelölnék. Minthogy az ezen körülmény következtében felmerülő tévedések és időveszteség első sorban a tudakozó hazai cégek hátrányára szolgál, felhívjuk kamarakerületünk összes iparos- ós kereskedő érdekeltségét, hogy a konzuli hivatalainkhoz intézendő tudakozó megkereséseiknél a megkivántató pontossággal járjanak el. Sopron, 1904. évi junius hó 22-én. A kerületi kereskedelmi- és iparkamara. A hétről. (Kántorjár ás.) Mult számunkban közöltük egy zalaegerszegi izr. hitközségi tag levelét, amelyben az a nézet jutott kifejezésre, hogy a hitközségnek mindegy, akár magyar, akár német, akár lengyel ember lesz a kántora, csak művész legyen a maga dolgaiban s kifogástalan, korrekt embert kapjon. Megjegyeztük, hogy erre reflektálni akarunk. De most már post festa vagyunk, amennyiben a hitközség döntött s az elöljáróság szótöbbséggel megválasztotta a csernovitzi kántort. Ugy mondják, kifogástalan, művelt ember; kitűnő zenész, nagyszerűen énekel. Nincs semmi okunk és jogunk a személyével foglalkozni. Nem reá vonatkozik ez a kis reflexió, hanem arra a felfogásra, amely lehetővé tette a megválasztását. Kis nemzet vagyunk 8 a számban ós vagyonban hiányzó erőt avval kellene pótolnunk, hogy ennek a nemzetnek minden eleme egy közös célban forrjon össze. Teljesen konszolidált nemzeti államot akarunk felépíteni, amelynek minden porszeme, minden tényezője magyar s át van hatva azoktól a kötelességektől, amelyeknek teljesítését joggal megvárja a haza minden fiától. Nekünk elsősorban magyaroknak kell lennünk, azután lehetünk katholikusok, protestánsok, zsidók. Nekünk egymással kell szolidaritást vállalnunk a magyarság eszményeinek szolgálatában s aki felekezeti szempontok alapján internacionális közösségbe lép, vétkezett a saját honfitársai ellen. Ha sehol a világon ninos a sovinizmusnak jogcime, nálunk van. Még a művészi kérdósek• ben is. És ha Ney Dávid, vagy a varsói főkántor énekeli a kholnidrét, a legtöbb magyar ember Ney Dávid mellé fog állni, pedig nem énekel lengyel accentussal. De gazdasági szempontok is amellett szólnak, hogy ha Magyarországon bármilyen állás megüresedik, feltétlenül magyar embert kell rá keresnünk. Talán olyan sok a pénzünk, hogy odaadhatjuk bátran azoknak is, akiktől nem lehet, mert képtelenség, megvárni a mi különleges nemzeti céljaink megértését? Vagy talán ninos Magyarországban olyan zsidó kántor, aki rászorulna az elhelyezésre, a biztos kenyérre? Nincs olyan magyar zsidó fiu, aki szívesen kiképezné magát, ha nem félne a lengyel kántorok versenyétől? És bebizonyított dolog, hogy magyarsága nem akadályozza meg abban, hogy kitűnőbb legyen a privilegizált lengyel kántoroknál. Tessék csak Guttmannra gondolni, a bucsuszentlászlói szegény zsidó fiúra, aki ma egyik legelső kántor s Bécsben énekel a lipótvárosi templomban, mig a budapesti hitközség Odessából hoz magának kántort. Igenis, minden garast, amit meg lehet szolgálni, amit meg lehet keresni, magyar kézbe kell juttatni, hogy minden garas a magyarság és nemzeti kultura szolgálatában tehessen hasznot. Idegen származású, idegen nyelvű ember aligha erősítheti a magyar kulturát. Pedig a főkántor társadalmi tényező és — ami a legfontosabb — tanító is. A vezetése alatt egy nagy templomi kar áll, amelyet be kell tanítania. Hogyan oktathatja azokat a zalaegerszegi fiukat, akik németül nem tudnak, lengyelül nem is hallanak? Javítja-e a nyelvérzéket, tesz-e nekik szolgálatot az örökös jargon, amelytől nem tudunk megszabadulni, inert mindig felfrissítik? Egyébként a választást nem tartom olyan nagyfontosságú eseménynek, hogy a miatt egyenetlenkedóst szítani érdemes volna, vagy bárkit gyanúsítani lehetne. Különben is úgyszólván magánügy, amelybe beleszólni bajos. De az a felfogás, amely kész mellőzni, sőt leszólni a magunk embereit a külföldi kedvóért s előbbrevalónak tartja a felekezeti szempontokat a saját magunk érdekeinél, fájdalmasan érint. Szerencsétlen ország, gyámolatlan emberek vagyunk. Nagy nemzetek, amelyek nem szorulnak annyira a soviniszta magatartásra, mint mi, majdnem a nevetségességig viszik a maguk embereinek védelmét. Biztosítanak fiaik részére minden teret, minden keresetforrást. Mi azonban nemcsak ölelő karjaink közé fogadjuk az idegent, hanem teret nyitunk neki: jer, foglald el egy magyar ember jogos helyét. Mit szólna hozzá a közvélemény, ha a Franciaországból kiüldözött barátokat s Olaszország fölös mennyiségben levő papjait beleültetnék a magyar falvbk parochiáiba s a püspöki templomokba olasz énekeseket szerződtetnének; ha az óhitűek Oroszországból hoznák a dászkált, a a lutheránusok Németországból a prédikátorokat csak azért, mert azok buzgóbb katholikusok, jobban éneklik a Gregoriánumot stb. stb. Vagy mit szólna hozzá a nemzet, ha bármelyik felekezethez tartozó magyarság szolidaritást vállalna némettel, muszkával, franciával csak azért, mert ugyanegy felekezeten vannak. Aligha fel nem zudulna az országos sajtó. Mindezekkel csak annyit akartam mondani, hogy jóban roszban a magyarul érző és gondolkodó emberek egymás mellé álljanak, vessenek vállat a legkisebb kérdésben is, mert szükségünk van egymásra. * (Vége a szini idénynek.) Thália oltárát lebontották és viszik tovább. Micsey társulatának egy részével Budapestre megy a népligeti színkörbe, a másik rész pedig Balatonfüreden játszik. Egy évre elbucsuztunk tőle, ha ugyan egyáltaljában visszatér hozzánk. Megvette a népligeti színkört s meglehet, hogy az egész jövő nyarat a fővárosban fogja tölteni. Nagy kincset nem visz el tőlünk a direktor, mert dacára az Irodalmi és Művészeti Kör akciójának, még mindig a jogos várakozáson alul maradt a siker. Igazán telt ház alig volt. Az első sorokat megtöltötték a bérlők, a hátulsókat legfeljebb az állójegyes publikum foglalta el. Különös jelenség, hogy a városi polgárság egyáltaljában nem érdeklődik a szinház iránt. Legtöbben egy-egy szenzációs újdonságot, rende-