Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-05 / 23. szám

1904. junius 19. *» Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap « 3 Szecesszió. Szószerinti értelme: kiválás, kiválás a meg- ! szokottságból, a tömegből. Uj országútja a művé- j szetnek, Igy értelmezik most is a francia festők, | akik a szecessziót megteremtették. Szabályokba i foglalni azt, mi a szecesszió, nem lehet. Nemcsak j azért, mert minden művészi egyéniségnek jogában álla m aga egyénisége szerint felfogni a szecessziót, de azért is, mert még ifjú ós kiforratlan ez az uj irány. A klasszicizmus, romanticizmus és naturalizmus után eljött most a szecesszió világa a művészetben, de a műveltségben és a tudományokban is. A klaszicizmus az ókor művészi alkotásait utánozta ós tökéletesítette, a romanticizmus a mindennapi élet valóságába belevitte a szép és nemes valótlant, az ideális, a tökéletest megközelítő nagyságot ós jóságot; a naturalizmus a vérpiros igazságok, az emberi gyengeségek és erények hű hirdetője most üli diadalát a földön; de már fel-fel hangzik az üdvrivalgás, mellyel a szecessziót fogadják, az ember egyéniségének legtitkosabb és legelrejtettebb geniális megnyilatkozását, megtestesítőjét. Van a Nemzeti Muzeumban egy kép, Stuck német festő műve. Ha a szem megszokja a színezés homályosságát, egy szfinxet lát; csak a fölső nőtest vehető ki tisztán, a hátsó állattestet elnyeli a homály. A szfinx előtt egy hatalmas izomzatú férfi térdel, ki fejét egy hasonlíthatatlanul tökéletes pózban emeli a szfinx fejéhez és ajkuk egy leírhatatlanul mámorító csókban forr össze. Ami élet van bennük, az mind lobogó lánggal ég ebben a csókban, az mind megdöbbentő erővel nyilvánul. A szfinx karmaival magához szorítja a férfit, a karmok eggyé olvadnak, szinte belemélyednek a férfi testébe. Ez meg öntudatlanul, lelkét és erejét elveszítve, gyöngén, mint a csecsemő és forrón, mint a vulkán csüng a szfinx ajkán. Ez a csók a szerelem, a szerelem hatalma a nő hatalmában, aki boldoggá teszi vagy tönkre teszi a férfit, aki erősebbnek és eszesebbnek teremtetett nálánál. Ez a kép a férfi és a nő közötti viszony. Megérti mindenki. Ez a szecesszió . . . Nincs igazuk azoknak, akik kígyót, békát kiáltanak a szecesszióra. Uj irány ez, melynek létjoga van, épp ugy, mint az eddigieknek. A szecesszió a festészetben, az irodalomban és egyáltalában minden művészetben, de még a gyakorlati élet alkalmas nyilvánulásaiban méltán követelhet helyet, megértést és elismerést magának. S ami sok tekintetben útját állja ennek, annak az az oka, hogy értelmetlen emberek rutul visszaélnek a szecesszió újdonságával. Tehetség nélkül szűkölködő irók, művészek, müiparosok, de még szabók ia minden badarságra, aminek koponyájuk életet adott, ujabban ráfogják, hogy az szecesszió. Az elbeszélés, melyben a szereplő alakok a fejük tetején járnak, a vers, melynek nincs se füle, se farka, a festmény, melyben nincs egy helyes vonás, a ruha, amely rikító és Ízléstelen, a nyakkendő, mely lehetetlenül van megkötve, ház, amely otrombán van cifrázva, az mind mind szecessziónista amelynek botránkoztató és őrült divata ma már a Kárpátoktól Adráig tombol. Szecesszióval ébred ós alszik a divatbábtól a kontárig minden üres ember. És igen sok ezerre megy az ő számuk. Természetes, hogy a művelt érzésű ós lelkületű embernek, ha látja, mit művelnek e roszindulatú imitátorok a szecesszióval, elmegy tőle a kedve s sokszor elitéli az uj irányt, mely a majmolás ezen uj ágát honosította meg. í)e hát ez csak futólagos jelenség. Minden korszakalkotó uj iránynak meg kellett küzdeni az értelmetlenség, az ostobaság és roszindulat áradatával. Rövid időn belül ez az áradat is meg fog szűnni s felhőtlen égből diadalmasan fog letüzni a szecesszió napja a világra, melyet a művészet nemesít meg. A bik&viadalokro!. Spanyolországról sok ember alig tud többet, mint hogy ott készül a spanyolviasz, Szevillában sok a borbély s mind e mai napig fennmaradt a bikaviadalok őrült ós barbár divata. A hajdan hatalmas Spanyolország nagyon elszegényedett; belső életének millió bajával küzd. Sem gazdasági sem kulturális tekintetben nem gyakorol befolyást az európai nemzetek életére. A spanyolok nem sokat beszéltetnek magukról; nem sokat tudunk róluk. Magyarországon éppen nem. Nálunk legfeljebb az őrült spanyolról történik néha-napján említés, nem számítva a spanyol viaszkot. Fájhat az nagyon a büszke hidolgók unokáinak, hogy a régi dicsőség az éji homályba hanyatlott; mert a spanyol telve van nemzeti büszkeséggel, fajszeretettel s nincs a világon még egy olyan nép, amely magát többre becsülné; amely szívósabban ragaszkodnék hagyományaihoz, ősi szokásaihoz, nemzeti viseletéhez. A bikaviadalok is a mult ködös homályából maradtak az uj Spanyolországra s ma is a legnépszerűbb mulatságok. Hallott róluk minden ember a világon s ki ne látta volna a viadalokról készült képeket, amint a felbőszített bika embereket gázol agyon, lovakat tipor le. És a spanyolok nemzeti dicsőségéhez hozzátartozik a bikák felbőszítóse és 10—20 ezer ember szemeláttára, a nézők tombolása közben való lemészárlása. Ezt a nemzeti dicsőséget most megsétáltatják Európa nagy városaiban. Az élelmes vállalkozó természetesen nagy nyereséget visz haza, mert a kulturembei rettenetesen irtózik a barbarizmustól, az állatkínzástól s a vértől, de néha napján kitör belőle az ős természet ós szívesen gyönyörködik az agyongyötört állatok rettenetes kínjaiban. A jövő héten Budapesten bőszítgetnek az ügyes toreadorok 20—25 bikát, amelyeket külön vonat hozott Spanyolország vadonjaiból. Az állatkertben építettek egy óriási arénát, amelyben húszezer ember nézheti a mérkőzést a vadállatok ós kulturemberek között. Es bár a viadorok ügyesek is, bátrak is, ámbár a rendőrség nem engedte meg a bikák leszurását, az oktalan és barbár vérengzést, de még sem lehet biztosra venni, nem issza e fel az espada vérét az aréna szomjas porondja. Spanyolországban nem tartozik a nagyon ritka események közé, hogy a toro szarvai keresztüldöfik valamelyik toreador testét s a pikádort lovastól együtt agyontapossa a felbőszített állat. A bikaviadalok még az ókorban keletkeztek. Már a görögöknél divatban voltak az állatviadalok, amelyek a római császárság korában tömeges gyilkolássá fajultak. A nép, a világváros munkanélküli söpredéke, a zsarnok császárok réme játékok után ordított. A vérszomjas tömeg gyilkos vágyait ki kellett elégíteni. Vadállatokat eresztettek a cirkuszba, amelyekkel a gladiátorok küzködlek szomorú életükért. Később a védtelen keresztényeket tépették szét a fenevadakkal s a véres orgiát végig nézte a császár, a patríciusok előkelő társasága és a nép. Élvezett, tobzódott a vér látványában. De még ez is kevés volt. Mezítelen férfiakat, gyilkolásra nevelt gladiátorokat harcoltattak az arénán s az akkori előkelők, a műveltek kéjjel nézték, hogyan ölik le egymást azok a nyomorultak, akiknek élete csak arra való volt, hogy kioltása baromi szenvedélyeket elégítsen ki. Ezeket a vérengzéseket a kereszténység megszüntette s egy ideig Európa nyugati részében nem ismerték a vérengző viadalokat. A mórok azonban meghonosították Spanyolországban a bikaviadalokat, amelyekbe a spanyolok annyira belebolondultak, hogy nemzeti sporttá fejlesztették. A Plaza de Toros — a bikaviadalok tartására szolgáló arénák — látogatása hozzátartozik a spanyol nóp életéhez. A toreadorok külön kasztot képeznek, akik elég nagy jövedelmet élveznek s tekintélyük is van. Élethivatássá vált a bikaviadalok mestersége. A fejük az espada, aki a feldühösített bikát leszúrja. Az ügyes espada nagy hírnévre vergődik s olyan népszerűséget élvez, mint nálunk a leghíresebb művészek. Valóságos diadalmeneteket rendez nekik a nép s a legelőkelőbb ember se n átall velük szóba állni. Jövödelmük pedig éppen mesés. Egy fellépésért 8—10 ezer koronát is kapnak. Igaz, hogy minden toreador, de különösen az espada folytonosan az életével játszik. A porondra hurcolt bikák nem egy embert öltek meg és sokat tettek örökös nyomorékká. Néhány óv előtt Spanyolország leghíresebb espádáját egy megsebesített bika legázolta, kezét, lábát összetörte. Nem kell azt hinni, hogy a toreadorok nemes testületének tagjai mind az alsó néposztályokból, gulyásbojtárokból kerülnek ki. Az espada, ámbár mestersége nagyban hasonlít a mészároséhoz, gyakran tanult ember. Igy pl. egy madridi ügyvédből lett korának leghíresebb bikaölője, aki annyi bikát szúrt le, hogy nagy vagyont és óriási népszerűséget szerzett a mesterségével. A Budapesten időző Pouly toreador hires bikaölő családból származik. Atyja szintén ezt a mesterséget folytatta; nagybátyját Szevillában egy bika ölte meg tízezer ember szemeláttára. Pouly urat meginterwievolták Budapesten, már mint a hires embereket szokás. A toreador 28-óves vidám ifjú, akinek sastekintete, acél izmai vannak s a rettenthetetlen bátorság sugárzik a tekintetéből. A nagy hírre vergődött toreadorok mind a férfias szépség tipusai szoktak lenni, mert holmi csúnya legényért nem lelkesül a spanyol nép. Pouly ur büszkén emlegeti óriási diadalait. Roppant sok dühös bikának adta már meg a kegyelem döfést s azt állítja, hogy nincs olyan szilaj állat, amellyel fél perc alatt ne végezzen. És nehogy avval gyanúsítsák, hogy a porondra bocsátott bikák be vannak dressirozva, néhány magyar szilaj bikával is meg akar mérkőzni. Igaz, hogy a spanyol bikák roppant vadak, de aprók. Valószínű tehát, hogy a spanyoloknak a szilaj bika erősebb munkát fog adni. Spanyolországban évenkint 1000-nél több bika vére folyik el a Plaza de Toros-okon. Külön tenyészetek vannak berendezve a bajnok bikák részére, amelyek a pásztoron kivül embert nem látnak s a vadonból egyenesen a viadalokra kerülnek. Kis termetű, rövid szarvú, tarka állatok, de rettenetes vadak és kegyetlenek. A Budapesten szereplő 24 bikát erős ketrecekben külön vonaton hozták Spanyolországból. Képzelhető, hogy a hosszú utazás még jobban felbőszítette őket, aminek egyóbkónt az egyik áldozatra szánt barom tanújelét is adta. A kiwaggonirozásnál egy társának az oldalát felhasította, ennek tehát dicstelen halállal a vágóhídon kellett elpusztulnia; mig a többi arra van hivatva, hogy dicsőséget ós pónzt szerezzen Spanyolországnak. A bikaviadalok hazájában ezeknek a vérengző játékoknak valóságos hivatalos színezetük van. Amikor a sok ezerre menő közönség elhelyezkedett az amphiteátrum formában épített nézőtéren, a városi hatóság egy tagjának vezetése alatt felvonulnak a toreadorok. Ezt a felvonulést hívják qudrillnak. A látvány gyönyörű. Spanyol nemzeti viseletben vannak az összes szereplők. Legelői az espada, a főszemély. Ruhája csupa selyem és hímzés. Kezében tartja a hosszú kardot s a bika bőszítósóre való szigonyt. Azután következnek a picadores, campeadores, banderilleros, akik a bikát bőszítik. A picadorok lovon vaunak. Kezükben hosszú dárda, amellyel döfödik a nyomorult állatot. Álig múlik el olyan viadal, hogy néhány lovat a bika agyon ne szúrjon. A banderillero apró botokat hoz, amelyeknek végén kampós szeg van. Ezeket a bika nyakába veri s ha még erre sem akar kellőkép dühös lenni, akkor a bot végén levő gyújtó szerszámmal megpörköli az állat szőrét. Ha azután a bika valakinek az életét komolyan veszélyezteti, elébe ugrik a vörösköpenyes campeador. Ez a hecc addig tart, amig az állat tajtékzik a dühtől; teljesen megvadul. Akkor következik az espada. A többi toreador már osak néző; a bikaölő egymaga áll az ellenféllel szemben. Az espada játszik a bikával. A régi időben ez a játék sokáig tartott; ma már azonban rendőrileg meg van tiltva az espadának, hogy a bikát kímélje. Lehetőleg gyorsan kell vele végeznie. Egyetlen szúrással ki kell végeznie a torot, ha azt nem akarja, hogy a közönség kifütyölje. Áz elvérzett állatot kivontatják az arénából B újra kezdődik a komédia. Esténként 6—8 bikát ölnek meg. Sokszor akad az áldozatra szánt barmok között gyávább fráter, amelyik remegve húzódik össze a szokatlan látványtól és nem akar felbőszülni. Hiába ütik, szúrják a nyomorultat. A spanyol nép indignálódva fordul el az ilyen fórfiatlan baromtól ós kifütyülni; mig a bátor bikát lelkesen megéljenzi, tombol örömében, ha egy pikádort a földre tepert s néhány lovat kivégzett. Ezer és ezer ember kiabálva követeli, hogy adjanak még lovat a derék bikának; ne végezzék még ki a bátor fickót, hadd tartson tovább a mulatság. Lelkesülten kiabál, dobol, fütyöl a tömeg, amelynek gyönyörű látvány az