Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-17 / 3. szám

1904. január 10. > Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 7 évben egyenes adóban 313.952 K 37 f-t, hadmentességi díjban 16.741 K 28 f-t; fizetési halasztást decemberben 6 esetben, ideiglenes házadómentességet 7 esetben engendélyeztek. Közegészségügy. Dr. Háry István megyei t. főorvos a vármegye decemberi köz/egészségi állapotáról a következő jelentést terjesztette a közigazgatási bizottság január havi üléséhez: Az időjárás általában enyhe és borult volt sok csapadékkal, a hónap utolsó napjaiban kisebb faggyal. A felnőttek és gyermekek közegészsége a mult havihoz képest némileg roszabbodott, amennyiben a légző szervek burutos és lobos bántalmai nagyobb számban észleltettek. A gyermekek között pedig a kanyaró és vörheny még mindig járványosán uralkodott, azonban az előbbi csak 2°/o> a

z utóbbi pedig 8°/

0 halálozást okozott, mely körülményt figyelembe véve, a gyógyulás eredménye elég kedvezőnek mondható. A fertőző bántalmak közül roncsoló toroklobban beteg volt 29, gyógyult 15, meghalt 9, ápolás alatt maradt 5; hasihagymázban beteg volt 29, gyógyult 11, meghalt 1, ápolás alatt maradt 17; kanyaróban beteg volt 281, gyógyult 224, meghalt 6, ápolás alatt maradt 51; vörhenyben beteg volt 61, gyógyult 37, meghalt 5, ápolás alatt maradt 19; bárányhimlőben beteg volt 7, gyógyult 7. Rendőri hullaboncolást teljesítettek 7 esetben, melyeknél a halál legközelebbi okát szívszélhűdés képezte. Hullaszemle előfordult 6-szor, súlyos testi sértést 3-at jelentettek be. Öngyilkosságot 4 egyén követett el, véletlen szerencsétlenség általi halálnak 2 egyén esett áldozatává; elmekórnak 3 esete képezte a hivatalos beavatkozás tárgyát. Hét éven aluli korban elhalt gyermekek közül orvosi kezelésben nem részesült 27 ; az elsőfokú egészségügyi hatóságok e miatt 9 elmarasztaló és 7 felmentő végzést hoztak, a többiekre nézve a megfelelő tárgyalások még befejezést nem nyertek. A járások és r. t. városok tiszti orvosaitól beérkezett kimutatások szerint van a vármegye területén lelenc 26, dajkaságba adott 312, siketnéma, vak és nyomorék 659, elmebeteg hülye 821, közsegélyre szorult 1.066, keresetképtelen árva 1.631. Csavargók. A sümegi főszolgabiróságnál letartóztatott cigányok országos nevezetességre tettek szert. Dr. Ráth Endre országgyűlési képviselő meginterpellálta a belügyminisztert, hogy bir-e tudomással a sümegi toloncokról; ha nem, miért nem és ha igen, miért tartanak néhány kóbor cigányt éveken keresztül közköltségen. Az interpelláció nyomán természetesen foglalkoztak az üggyel az országos lapok s a közvélemény — amint már ilyen esetekben szokás — rögtön a közigazgatást okozta. Csodálatos, hogy valami közigazgatási panamát nem sütöttek ki, amelynek folytán le lehetne Kafl'kázni az egész vármegyét. Bizony furcsa dolog, hogy csavargásban talált kóbor cigányok, dologkerülő, pálinka fogyasztó iparossegédek és más utjárók fogyaszthassák a közvagyont mindaddig, míg a lassan mozgó hivatalos apparatus megállapítja illetőségi helyüket, ahová el lehet őket toloncolni: de erről nem a hatóságok tehetnek, amelyek végrehajtják a törvényt, hanem azok a rendelkezések az okai, amelyek a csavargóval, az országháborítókkal, a tolvajlásból élő néppel szemben is a humanizmus legmagasztosabb elveit akarják érvényesíteni. Az országnak jó csomó pénzébe kerül a toloncügy ellátása. Százakra megy azoknak a száma, akik az óv legnagyobb részét toloncutazáson töltik, mert ha a hatóság leveszi róluk a kezét, újra az országutat járják s visszakerülnek a toloncállomásokra. Sokan vannak azok is, akik maguk sem tudják, hol birnak községi illetőséggel ; a toloncállomásoknak vannak olyan jeles alakjai is, akik személyazonosságuk, nacionaléjuk, illetőségi helyük megállapításához kellő adatokat nem mondják be, sőt gondosan titkolják és hamis adatokat szolgáltatnak, hogy a hatóságot félre vezessék. Egy toloncállomáson, ahol évenként néhány száz csavargót szállítanak keresztül, láttam olyan alakokat, akik a tisztviselőket már ismerősként üdvözölték. Néhányszor hazavitték már őket, de újra visszatértek a megszokott uton. Előfordult az is, hogy a hatóság közegei alkalmat adtak nekik a szökésre, de elég jól érezték magukat és maradtak. Olyan tolonc is vesztegelt már egy nagyobb állomáson, aki napról-napra napszámba jart, este azonban visszatért az ingyen lakásba, ahonnét nem lehetett elkergetni, mert illetőségi helye nem volt megállapítva. Zalavármegyében évekkel ezelőtt egy rongyos alakot tartóztattak le. Nem volt semmiféle igazolványa, magyarul nem tudott, szláv nyelven beszélt. A hatóságok alig tudtak vele érintkezni. Orosz alattvalónak vallotta magát. írtak Oroszországba, ott azonban nem tudtak róla semmit. Akkor németországi illetőségű akart lenni. Ott sem fogadták el. A csavargó a fogházban vesztegelt hosszú ideig. Nyitva hagyták az ajtót, futhatott volna amerre tetszik, de nem tette. A ruha lefoszlott róla. Csináltattak neki ruhát. Dolgozni nem akart, tehát nem fogták dologra. Végre valaki megvesztegette, hogy szökjék meg. A toprongyos csavargó jól kiöltözve, meghízva, Az ápolónő hangjából megint az anyáskodás hallatszott: — Az nem mindegy, hogy akármelyikbe. Olyan darabhoz menjen, amelyikben jól kinevetheti magát. A doktor csak mosolygott: — Jó, jó, szentírásnak veszem a szavát. Kezébe vett valami napilapot, hogy megnézze a műsort. Végigvonaglott az egész teste. Csak tígy dadogta: — Mi ez? „Lili"? Csupa láz lett egyszerre. Magára kapta a kabátját. Rohant. A nagytudományu ápolónő a bóbitás fejét csóválta. — Kerül ez még az én kezem alá. * * * Rohant végig a körúton. Lihegve ért a színházba. Fuldokolva kért egy erkély-jegyet: — az »utolsó* sorba. A pénztáros váltig mutogatta: — Van még, kérem, elég az első sorokban is az erkélyen. — Nem. Nem. Az utolsóba kérők. A jó öreg kuláns ember ott a rács mögött csak ráhagyta: — Nesze, bolond. Egy pénzbe kerül. De ezt már csak gondolta magában az öreg. És megcsendült fenn a színpadon a régi dal A dal mely mindég csudaszép marad. A >nagymama« mesél egy édesbús múltról, tompán sirat a szellő egy édes biiut, mely »mintha sohsem történt volna meg«. Behunyta a szemét. Kábító fájdalom ült a lelkére. Ó milyen más este volt az! Mikor szegény medikus volt csak, telve vággyal, törekvéssel. Itt ültek egymás mellett. Az utolsó sorban. Az asszony meg ő. Itt mondta neki először a nő: — szeretlek. Itt nevelt belőle, a gyermekből az a félhomályban is vakítóan, ragyogóan világító szempár: férfit, férfit, alig néhány óra alatt, férfit, aki akar, aki valaki akar lenni. És lett belőle . . . Lett? . . . Nem hiányzik semmije ? Hangos kacagás hallatszott az egyik elsőemeleti páholyból. Két csillogó hölgy, meg egy merev ur mulatott ott valamin. Önkönytelenül is felállott és odapillantott. Ugy érezte, mintha találkozott volna a tekintete egy ragyogóan fekete szempárral. És visszaroskadt az ülésre. A »nagymama« siratta a multat. Azok a szemek pedig ragyogva nevettek tovább . . . Fáy Nándor. felpénzelve vette újra nyakába az országutat, a vármegyének pedig hagyott egy nagy rabtartási költség számlát. A sümegi járásban 1900. évben fogtak el néhány csavargó cigányt. A csendőrnek kötelessége a csavargókat elfogni s a közigazgatási hatóságnak kötelessége őket becsukni, élelmezni mindaddig, a oíg el nem tudja toloncoltatni illetőségi helyükre. De hol van a kóbor cigány illetősége helye? Az idősebbje semmiféle anyakönyvben elő nem fordul; az ifjabb generációt pedig öt helyen is megkereszteltette a komákra és keresatelési ajándékra vadászó dádé. Czigány adót nem fizet, állandóan nem tartózkodik sehol s a községek tőlük telhetőleg szabadkoznak, nehogy rájuk i oktrojáljanak néhány hazátlan embert, akik után I kórházi költségeket, gyermektartást kell fizetniök s vénségükre eltartaniok. A szolgabíró az illetőségi ügyben nyomoz, tárgyal, azután felküldi az iratokat az alispáni hivatalhoz, ahonnét vándorolnak hatóságtól hatósághoz, mert ki kell deríteni minden adatot, meg kell szerezni az anyakönyvi kivonatot, községi bizonyítványt és ki tudja még mi egyebet. Mert ezt előirja a törvény s megköveteli a százféle rendelet. Addig pedig a csavargó kényelmesen hűsöl a fogházban, j Könnyű azt kérdezni, hogy a kegyelmes ur bir-e tudomással és ha nem, miért nem; még könnyebb az intézményekben rejlő hibákat az adminisztrációra és annak ellátóira, a már úgyis hetvenhétezer féle rendelettel és váddal agyonnyargalt tisztviselőkre kenni; de legkönnyebb volna a bajokon a törvényhozásnak segíteni. Hiányos a törvény, roszak az eljárási szabályok, nagyon meg van kötve a hatóságok keze s a csavargót, a társadalom parazitáit túlságos oltalomban részesíti az az álhumanizmus, amely kiszolgáltatja a legnagyobb árdekeket a gyakorlati életben keresztül nem vihető elveknek. A csavargóknak, a munkakerülőknek, az élősdieknek dologház és kényszertelepités való. Aki nem érdemli meg a szabadságot, az ne részesüljön annak az áldásaiban. Egyik község a másik nyakára, egyik hatóság a másik kezére akarja tolni a veszedelmes népet. Azok az államok, amelyekben már nagyobb a policiális rend, kiszórják magukból az idegen salakot, a magukét pedig egy helyre gyűjtik, gyarmatokra küldik, hogy ne veszélyeztesse a társádalmat, hogy könnyebben ellenőrizhessék, javíthassák. Nálunk, dacára annak, hogy a csendőrség igyekszik rendet csinálni, még mindig nagyon szabad a csavargás, a munka nélkül való élet. A humanizmus szolgálatába szegődtünk s nem vesszük észre, hol lépjük át a valódi emberiesség korszerű határvonalait. Ugy járunk, mint az a galiciánus, aki poloskát talál az ágyában, de nem mer neki véteni, mert tagja az állatvédő egyesületnek. Amig a rendszer meg nem változik, ha a csavargókkal, különösen a cigányokkal szemben radikálisabb rendszabályokat nem alkalmaznak, nem lehet remélni azt, hogy a toloncállomások ós közigazgatási fogdák állandó alakjai eltűnjenek. És ne csodálja senki, hogy a sümegi cigányokkal négy évig nem tudott a hatóság semmit sem csinálni. Ha valami váratlan esemény közbe nem jön, megérhetik ott még a leányuk lakodalmát is, sőt az unokákat az öreg fogházőr tarthatja keresztvízre. eb írs. A közkórház. Ismeretes dolog olvasóink előtt az, hogy a zalaegerszegi közkórháznak 60 elmebeteg elhelyezésére alkalmas elmebeteg osztállyal való kibővítése elhatározott dolog. Az építés költségeinek fedezésére szükséges összeg már megvan, részben állami, részben városi és megyei hozzájárulásból, a tervek készek s a miniszter sürgeti az építkezés megkezdését. Az eddigi tervek szerint az elmebetegek elhelyezésére alkalmas épület a közkórházzai összefüggésben, a kórház kertjének részben való felhasználásával, volna felépítendő. Az épület egy körülbelül 50 méter hosszú, földszintes ház lenne. A városházán azonban ujabb és talán helyesebb terv merült fel. A kórházi bizottság legutóbb tartott ülésén ugyanis amellett nyilatkozott, hogy legcélszerűbb volna a kórházat mostani helyéről áthelyezni, vagyis uj kórházat — természetesen elmebeteg osztállyal együtt — más,