Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-09 / 32. szám

I XXII. évfolyam Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évvé . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez l Wlassics-utca 25. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utea 25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALAV EGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Gyanú és valóság. A parlamenti vizsgáló bizottság ülései képezték a mult hét politikai diskussióinak tárgyát mindenütt. Eleinte nagy volt az érdekló'dés. A gazda a csépló'gép mellett, a kereskedő' áruasztala mögött az újságot bújta és leste a szenzációt. Később azonban, mikor a tanuk vallomása már mind egy kaptafára ment, mikor a tárgyalásokból nem akart semmiféle uj szenzáció kipattanni, lanyhult az érdeklődés s mintha mindenki tudná, mi lesz a vége ennek a szomorú dolognak, csendesen várjuk a befejezést. Nem sokkal tudunk többet, mint az első napon. Egy kegyelmes ur eladónak, sőt nagvon olcsónak tartotta a politikai tisztességet; elhitette magával, hogy néhány ezer forintért lehet beszédet és hallgatást, képviselőket és ujságirókat vásárolni; felült egy pár embernek, akik minden áron keresni akartak s evvel tönkretette önmagát és a gyanú buján tenyésző magvait hintette el a közélet mezejére. Az egész kampany nem más, mint egy beteges agy és kedély szüleménye, mert reális politikus ilyen dolgokba bele nem megy, a nemzeti becsülettel nem experimentál. A kegyelmes ur fantasztikus gondolatait azután valóra akarta váltani néhány olyan alak, akik csak a zavarosban tudnak élni, akiknek lakása és munkaköre a társadalom tengerének sötét mélységeiben van. Valószínű azonban, hogy ezeknek a pénzért vehető eszközöknek eszük ágában sem volt a siker. Annál több eszük szokott lenni a mélységlakóknak. Pénzt akartak és semmi egyebet. Nem szolgáltak ők sem politikai célt, sem személyt, csak saját önző, piszkos érdekeiket. A vesztegetési botrányról ez az impressiónk itt a távolban s megnyugvására szolgálhat a nyugalmából felzaklatott országnak, hogy ez az általános meggyőződés. Még egy héttel ezelőtt gyanús szemmel kereste a közvélemény a bűnösöket, a pénz forrását, a terv kovácsait; ma már azonban szépen kihámozódott az események zavarából a tiszta kép. Nem kicsinyli senki az eseményt, de nem is tulajdonít neki akkora fontosságot, mint az első napokban felhangzott konsternáció közepette. Nem fog felborulni az állam szekere, nem esik csorba az alkotmányon, legfeljebb néhány ember tűnik el a politikai élet szinteléről. A bizottság tárgyalásai azonban valósággá tették azt, hogy sok mindenféle történik még Magyarországon, ami nem a politikai érettségre vall, aminek a Balkán államok belső élete volna méltó talaja, nem egy ősi alkotmánynyal biró, szabad és civilizált állam. Vannak politikai ügynökök, vagy legalább is olyan alakok, akik az ügynökösködést elvek feláldozásával űzik; vannak titkos pénzbeli segélyek, amelyek rendeltetése ellenkezik a nyiltan vallott programmal; nem a legfelemelőbb látvány az a gseftelés sem, amely nyiltan és titkon folyik, amelyben ára van a szónak, tollnak, meggyőződésnek. Mindezek dacára azonban ne gyanúsítsuk meg a magyar közéletet, csak azokat, akik részesei a visszaélésnek. Hála a Gondviselésnek, ma már Magyarországon általános korrupcióról nem lehet beszélni, csak korrumpált emberekről. Ilyenek pedig mindig voltak és mindig lesznek. Kiirtani nem lehet őket, mert az emberi gyarlóság örök; a közélet teréről azonban, amelyet úgyis TÁRCA. Eljegyzés. Tegnap délelőtt így szólt hozzám az édes anyám: — Leányom, vedd fól a kékpöttyös ruhádat a fehér csipkekötény nyel. Rögtön roszat sejtettem és szívszorongva kérdeztem : — Miért édes anyám? — Mert vendég jön vdélre. Hát nem tudod, hogy kicsoda? Rögtön tisztában voltam vele, hogy ki lehet az a vendég, tehát sápadtan válaszoltam: — Nem, nem is sejtem ki lehet. — Ej no, hát a leendő vőlegényed. Azt hiszem, e pillanatban nagyon elsápadtam. El akartam sápadni! Sőt nagyon szívesen meg is haltam volna. Mert tudvalevő, hogy az én terveimbe semmiféle vőlegény nem illett bele. Én ugyanis már régebben elhatároztam, hogy soha férjhez nem megyek, ha már nem lehetek az övé. Hogy ki ő, azt el nem árulom senkinek a világért sem, sőt a naplómban is csak a saját titkos Írásommal irom ki a nevét, így ni: Krbeenltj. Természetes, hogy nagyon elkezdtem sirni és kijelentettem, hogy olyan csúnyán fogok kiöltözködni, mint egy boszorkány. Ha meg fog látni az a vőlegény, vagy micsoda, szörnyet fog halni ijedtében. Nem a kékpöttyös ruhámat vettem föl, hanem a rózsaszínűt, Krbeenltj azt mondta, hogy ez illik az én arcomhoz a legjobban és én soha, de soha nem fogom elfelejteni az ő szavait. A hajamat is csak nagyon gyengén sütöttem ki. Egész természetes göndörsége volt neki. Krbeenltj azt mondta, hogy a homlokomon az a kiszabadult fürt a legszebb ós könyörgött, hogy adjam neki. Én ekkor majd megharagudtam rá, mert ha ő azt mondja, hogy ez a legszebb, akkor miért kivánja mégis, hogy levágjam? Mire ő nagyon ügyesen azzal vágta ki magát, hogy azért nem muszáj levágni azt a hajfürtöt. Adjam neki a kapcsolt részekkel együtt. Krbeenltj nek nagyon jó mondásai voltak. Mikor készen voltam az öltözködéssel, újból elkezdtem sirni, mire édesanyám kétségbeesve csapta össze kezeit. — De Irma! Hiszen egészen kivörösödik a szemed és az orrod olyan lesz, mint egy uborka. Ennek már a fele sem volt tréfa és én visszavonultam a szobámba, ahol vizes zsebkendővel borogattam a szememet. Mondhatom, nagyon különös érzés, a mikor az ember a vőlegényét várja. Rettegtem is, de kíváncsi is voltam, mert falun alig beszélek valakivel és ez az első eset, hogy hozzám jött a vőlegény. A mig Ilona férjhez nem ment, mindig hozzá jöttek ós ő is ilyen alkalmakkor mindig sirni szokott. Mindig sírt ós azért mégis férjhez ment. De én egészen más fajta lány vagyok. Én sokkal ideálisabb lelkű vagyok, mint Ilona, én soha nem fogok férjhez menni. Délben valóban kocsi állott meg a ház előtt és ón nyomban elmélyedtem a francia fordítási gyakorlatokba. Hallottam, hogy édesanyám háromszor is kiáltja a nevemet: — Irma! Gyere csak, Irma! De én nem emeltem fel a fejemet a füzetből, még akkor sem, mikor hallottam, hogy kinyilik az ajtó. Az édesanyám így szól a vendégekhez: — Nézzék csak! Itt ül a kis gonosz a leckéje mellett. Örökösen tanul ez a leány. Lopva az ajtó felé néztem és csak annyit láttam, hogy egy idősebb ur és egy fiatal ur állanak ottan. Az idősebb ur fesztelenül hozzám jött, a két tenyerébe fogta a fejemet és a szemembe nézett vigan. — Ej de helyre kis lány. Éppen belé illik a famíliába. No gyere hát te is közelebb, te mamlasz! Akár akartam, akár nem, erre kacagnom kellett. De bezzeg nem kacagtam aztán, a mikor a fiatal emberre sandítottam! Barta Sanyi volt, a „Bajusz", a hogy őt mi lányok magunk között hivtuk, mert nagyon szép bajusza volt. A télen sokszor táncoltam vele, de akkor olyan ártatlanul nézett rám és egy szóval sem árulta el, hogy ilyen tervei vannak velem. Istenem, Istenem! Még ha valami idegen ember lett volna, a kit sohasem láttam, akkor Mai számunk ÍO oldal.