Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-20 / 51. szám

1903. november 15. Eladott vármegyei ház. A zalaegerszegi járási főszolgabírói hivatal befogadására szolgáló, a „Zala"-utoábaii levő vármegyei házat a beadott utóajáulat folytán második árverésen 6.872 K vételáron eladták s az eladást a decemberi tör­vényhatósági közgyűlés jóváhagyta. Elmeosztály Zalaegerszegen. Még a mult év decemberi közgyűlésén elhatározta a vármegye törvényhatósága, hogy a zalaegerszegi közkór­házat elmebetegek befogadására szolgáló elmeosz­tállyal kibővíti s e célra a költségek egy részét kijelelte, a hiányzó összegnek pedig törlesztéses kölcsönnel való fedezését elhatározta. A belügy­miniszter a közgyűlés határozatát jóváhagyta, valamint a hiányzó 52.000 K összegnek törlesz­téses kölcsön utján való felvételét azzal, hogy a törlesztő részletek az ebadóból e célra átenge­dett összegből nyernek fedezetet. A vármegye törvényhatósága a belügyminiszter leiratát decem­beri közgyűlésén tudomásul vette és megbizta a vármegye alispánját, hogy a kölcsönt a magyar jelzálog hitelbanknál 15 évi törlesztésre vegye fel. Ilykép misem állja útját, hogy az elmeosz­tály befogadására szükséges épület építését már a jövő tavasszal megkezdhessék. A tisztviselők fizetési pótlékai. A tisztviselők fizetésének rendezése régóta vajúdó kérdés. Egy izben már majdnem megszületett, de a mamáját agyonobstruálták, s vele együtt kimúlt a magzat is. A kormány tehát eddig is, mig uj tör­vónyt alkothat a majdan végleg pacifikálandó ház, a jogos remények fejében csinált adósságok törlesztésére a költségvetésbe felvett 16 millió koronát, vagy legalább is ennek jó részét pótlék cimén fel fogja osztani az állami tisztviselők között. A közigazgatási tisztviselők adósságainak törlesztéséről csak a jövő évben történik gon­doskodás. — Ma már azt is tudjuk, hogy a 16 millió minő kulcs szerint lesz felosztva. A ke­retek ugynazok maradnak, amelyeket a törvény­javaslat felállított. Furfangos tolvajok. Két sógor, akik disznót nem hizlaltak, de disznót ölni mégis akartak, egy sötét éjszakán két kövér kocát csaltak ki más gazda hidasából. Az egyiket szerencsésen feltették a kocsira, a másik azonban elkezdett visítani, amire a gazda gyufát gyújtogatott a szobában, hogy kinézzen az udvarra. A tolva­jok azonban nem jöttek zavarba. Az egyik be­zörgetett a gazdához, hogy segítsen feltenni a kocsiról megszökött disznót. A kocsi az ut közepén állott, egy disznó már ott röfögött a kasban, Bognár János tehát segített megfogni a megszökött állatot. Még el kérdezte azt is, hogy hová igyekeznek. A két ember azt mondta rá, hogy Kanizsára mennek hetivásárra, azután megköszönték a szivességet s elhajtottak, Bog­nár János pedig nyugodtan lefeküdt. Másnap ütötte a fejét: saját disznóját pakolta fel a szekérre. Régi 8Írol(. Gyarmathy József aszófői gazda szőlőjében forgatás közben néhány kősírra akad­tak. A sírokban a csontvázak teljes épségben megmaradtak ugyan, de a sírok kétségtelenül nagyon régi eredetűek. Uj Óvi borravaló. Az uj esztendei borravalót szentesítette a szokás. Vendéglő, kávéház, az iparosok egy része már beleszámítja a szegőd­ségbe az újesztendei borravalót; sőt az állam is szentesíti a szokást az által, hogy egyes alkal­mazottainak megengedi az újévi ajándék elfoga­dását. Alig van olyan intézmény, amelynek szol­gái, ámbár a közönség szolgálatukat busásan megfizeti, borravaló szedő körutat ne rendezze­nek. A szokásos borravaló adó ellen nem is rug­dalódzunk. De már a felpántlikázott ostoru ko­csisok hétcsillagos törkölygőzlehelletű felköszön­tőit, valamint a foglalkozás nélküli alakok jó­kivánatait a közönség szívesen nélkülözi. Ezek­nek inváziójára jó eleve felhívjuk a rendőrség figyelmét, amelynek feladata az is, hogy a foly­ton fokozódó borravaló epidémiát lehetőleg kor­látozza s a közönséget a zaklatástól megvédel­mezze. A nyomorék. Szánalom volt ránézni. Az egyik lába mankóra támaszkodott s vastagon rongyokba volt takarva; keze fel volt kötve, a fején rette­netes piszkos kendő, amelyen vórnyomok lát­szottak; fél szeme hiányzott s reszketett az egész teste, mint a nyárfalevél. Ez a szeren­csétlen nyomorék mit tehetett volna mást: kol­dult. Ki ne könyörült volna meg az összetört alakon? De a nyomorék lopott is, ha szerét te­liette. Egy sült tököt tettek ki a pitvarba hűlni > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« s a koldus rongyos szűre alá dugta a forró sültet és megszökött vele. Észrevették s két legény utána eredt. A nyomorék pedig a vállára vetette a mankót és elfutott Bessenyő felé. A két egészséges ember nem tudta utolérni, de nem is lett volna bátorságos megközelíteni, mert mankójával megfenyegette a bátor legényeket. Adomány a balatonfüredi Erzsébet szeretet­ház javára. Zalavármegye törvényhatósági bizott­sága f. hó 15-én tartott rendes közgyűlésén a balatonfüredi Erzsébet szeretetház javára az 1904-ik évre hatszáz korona segélyt szavazott meg. A cselédek lakása. Mi is többször irtunk már arról, hogy a gazdasági cselédek sok helyen egészségtelen, piszkos, nedves odúkban iak­nak s ugy össze vannak zsúfolva, hogy egész­ségük és gyermekeik erkölcsei mindig veszély­nek vannak kitéve. Bizonyos, hogy ezeken az állapotokon segíteni kell. Ugy látszik azonban, hogy a humanisztikus eszmék terjedése s a tár­sadalmi akció semmit sem érnek. Ha nem akar­juk megvárni, mig a régi viskók összedűlnek, a hatóságoknak kell beleavatkozniok a dologba. Szomszédunkbar, Vasvármegyében tervbe is vették, hogy szabályrendelettel oldják meg a kérdést. A vármegye alispánja közegészségügyi, közerkölcsi, valamint emberbaráti szempontból megyei szabályrendelettel óhajtaná az ügyet ren­dezni és evégből tervezet készítésére a gazda­sági egyletet kérte fel. Az egyesület a kérdés nagy szocális jelentőségét ismerte s a tervezetet el is készítette. E szerint olyan gazdaságokban, ahol külső gazdasági cselédek alkalmaztatnak ós a külső, éves gazdasági cselédek a gazda vagy haszonbérlő által láttatnak el, a gazda vagy haszonbérlő az éves nős vagy családos cselédek részére egészséges, száraz, elég tágas lakást tar­tozik adni olyformán, hogy minden családnak egy szobája legyen. A szabályzat a hatóságnak azt a preventív intézkedést tartaná fenn, hogy bizonyos idő múlva a nem megfelelő cselédla­kásokat kiüríttethetné. Ki akar egyéves önkéntes lenni. Bizonyára van olvasóink között akárhány fiatal ember, ki annak idején tanulmányait fólbenhagyta s igy a 3 éves terhes katonai szolgálatnak néz elébe. Debrecenben már évtizedek óta sikeresen műkö­dik az országszerte kitűnő hírnévnek örvendő Lichtblau Albert-féle, miniszterileg engedélyezett katonai előkészítő tanfolyam, melyben mindazon ifjak, kik a megkívánt iskolákat nem végezték, előkószültségükre, foglalkozásukra való tekintet nélkül megszerezhetik az egyéves önkéntesi jogot. A ki 1883-ban született, már elkésett. Születési év közlendő. Prospectust bárkinek készséggel küld Lichtblau Albert intézeti igazgató Debre­czenben. Lótenyésztési szabályrendelet. A vármegye törvényhatósága előző egyik közgyűlésén a lóte­nyésztési szabályrendeletet a hidegvérű lovak tenyószthetése ügyében módosította s megerősí­tés végett a foldmivelésügyi minisztériumhoz felterjesztette. A szabályrendeletet a minisztérium megerősítés nélkül azzal küldötte vissza, hogy a fenforgó ügyben végérvényesen akkor fog határozni, ha az országos tenyészkerületek meg­állapíttattak. Husz koronán aluli számlák bélyegmentessége. A kereskedői és iparos köröknek régi kívánságuk, hogy a husz korona értéken aluli árukról szóló számlákat bélyegmentesen állithassák ki. Ez a kivánság jogos és méltányos és megvalósítása az államkincstárnak sem okozna számbavehető kárt. Az ilyen számlákat ugyanis legtöbbször készpénz­fizetés esetében a bevásárló megbizott, cseléd stb. ellenőrzése céljából állítják ki. Már pedig két­ségtelen, hogy a számlabólyegnek csak akkor van értelme, ha a számla hitelre való vásárlás esetén a később megfizetett összeg nyugtat­ványozására szolgál. De készpénzfizetés esetén, midőn nyugtatványra szükség nincs, bélyegről nem lehet szó. Méltányos tehát, hogy az ily alkalmakból kiállított számlák, melyek természe­tüknél fogva husz koronánál magasabb összeg­ről alig szólhatnak, a felbélyegezés kötelezettsége alól felmentessenek, annál inkább mert — mint a „Magyar Kereskedők Lapja" irja — az állam­kincstár sem károsodnék, hiszen minden szigorú ellenőrzés dacára a bélyegkötelezettséget ma is kijátszák. A nagyváradi kereskedelmi ós ipar­kamara is irt a napokban a kereskedelmi minisz­terhez, hogy a számlák bélyegmentessógét husz koronáig elrendelje. 557 Legújabb Rohits-Sauerbrunnból. Rohits-Sauer­brunnban felépítendő hydro-electro-mechano­therapiai gyógyintézet ügyében az építőbizottság már összeült. A terveket a kiváló hydropathikus Mathes dr. tanár jóknak találta, melyek a leg­divatosabb követelményeknek is megfelelnek. Az intézet nagyszerű stylusban a legelegánsabban és a hydro-electro-mechano-therapia összes újí­tásaival lesz berendezve. Két nagy gyógykeze­lési terem létesíttetik, hidegvizprocedu'rának, villanyos fényfürdőknek, inhalatorium, pneumati­kái kamrák részére stb. s egy terem svéd más­ságé, Zander-féle gyógygymnasztika, lég- és napfürdőknek. Az intézet szakavatott orvosi fel­ügyelet alatt fog állni és napontai 400 proce­dúrára lesz berendezve. A mult nyolcvanas évek­ben Rumpf János geológus tanulmánya alapján a rohitsi savanyuviznek egy ujabb töltő tárnája oly módon lett elkészítve, hogy a savanyuvizek a kuttárnákból szénsav veszteség nélkül, tehát eredeti üvegekbe tölthetők. A töltő módszer­nél ezen kitűnő újítás a további kezelést az üvegek elszállítására is nagyon egyszerűsíti és megkönnyebbíti. A rohitsi h. é. vasút üzem­megnyitása előtt a stájerországi orsz. választ­mány azon iparkodik, hogy a kutüzlet centra­lizációjának eszméjét valósítsa meg, ugy hogy az összes ezen célra szolgáló kezelési helyisége­ket a töltő-tárna körül csoportosítják és az ehhez szükséges helyet a régi 1820. óv óta álló zene­karház lebontása által nyerik. Az uj építendő telep uszály vágánnyal lesz a h. é. vasúttal össze­kapcsolva és minden lehető újítással felszerelve, mint gyógyvíz töltő ós szállítási minta berende­zés fog kitűnni. Az üzem megnyitás minden valószínűség szerint 1904. májusban lesz. Állami facsemeték adományozása. Az állam által fentartott erdei facsemetekertekből az 1904. évi tavaszi ós őszi erdősítésekhez szükséges csemetekészletek a foldmivelésügyi miniszter által rendelkezésre bocsáttatnak. Az illető igény­jogosultak ez iránti kérvényüket az erdőgond­nokságok utján kötelesek benyújtani; a részletes feltételek ott meg is tudhatók. Elvi határozat. A vadászebekre is áll az az általános szabály, hogy gazdáik kötelesek azokra akként felügyelni, vagy felügyeltetni, hogy ide­gen vadászterületeken magukban ne kóborolja­nak s a vadászatra jogosultnak saját vadászterü­letén talált idegen vadászebeket csak akkor nem szabad lelőni, ha azok gazdáikkal, illetve azok környezetében vannak, a kiknek gondozása és felügyelete alatt állanak, vagy azoktól vadá­szat közben távoznak el és mennek át idegen vadászterületre. Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc József keserűvíz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tete­mesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc József keserüvizet. Gazdátlan nyeremények. A legutóbb kiadott hivatalos kimutatatás szerint a Jósziv sorsjegyek­nél 16600 db. olyan nyeremény van, a melyért még nem jelentkeztek, nyilván azért, mivel e sorsjegyek tulajdonosai nem tudják, hogy a sors­jegyük ki van már húzva. Igy van ez a többi sorsjegynél is és mivel ezek a nyeremények elé­vülnek, mondhatni hogy sok millióra menő vagyon pusztul el azért, mert a sorsjegybirtokosok nem elég gondosak és nem járatnak megbízható Jsor­solási lapot. Ennélfogva, a kinek sorsjegyei ós egyébb értékpapírjai vannak, erra nézve rend­kívül fontos egy megbízható sorsolási lapnak a járatása. Ilyenként ajánlható a „Pénzügyi Hír­lap", a melynek sorsolási melléklapját, a Pénz­ügyi Útmutatót, a m. kir. belügyminiszter mint teljesen megbízható szakkőzlönyt, a m, kir bel­ügyminiszter mint szakértelemmel és pontosan szerkesztett közlönyt hivatalosan ajánlott. A lap előfizetői a januári számmal idgyen megkapják a „Pénzügyi és tőzsdei Évkönyvet, a mely sok hasznos tunivalón kivül tartalmazza a kezdet­től fogva a7. 1903 óv végéig kihúzott, de kifize­tés végett bemutatni elmulasztott sorsjegyek, kötvények záloglevelek hiteles kimutatását, ugy, hogy e könyvből bárki azonnal megláthatja, ki van e sorsjegye húzva, vagy nincs. A Pénz­ügyi Hirlap előfizetési ára egy évre, a Pénzügyi, Útmutatóval és a Pénzügyi és Tőzsdei évkönyv­vel együtt 5 K, a mely postautalványon küldendő be a kiadóhivatalba, VII. Kerepesi ut 44. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents