Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-13 / 50. szám

XXII. évfolyam Zalaegerszeg, 1903. november 22. 50. szám. Előfizetési dij : Egész évre 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlaesics-utca 25. bz.I, az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utca25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk viasza. ZALAVARMEGYEI HERLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Bortermelök reménysége. A politikai viharok ideje alatt nem volt ideje sem a parlamentnek, sem a közvéleménynek közgazdasági kérdésekkel foglalkozni. A nép, a plebs contribuens sóhajtozhatott, ahogyan neki jól esett, nem hallgattak rá a nagy hazafiak. Pedig a százezrek, akik a haza földjét túrják, marják, nem akarnak közjogi sérelmek miatt tönkre menni s a magyar vezényszó joga mellett jól esik a biztosított kenyér is. De elsó' a forma. A kormány addig, amig ki nem vergó'dött a kátyúból, összetett kezekkel nézhette, hogy mikép tűntek el a gazdasági érdekeink biztosítására kedvező napok; kénytelen volt várni, minden tárgyalást felfüggeszteni, mert nem volt képes annyi fegyverszünetet sem kieszközölni, hogy gazdasági érdekeink védelmére akcióba léphessen. Most azután természetesen özönével zúdulnak a megoldatlan kérdések a nyakára. Az elsó' dolga volt a kereskedelmi miniszternek, hogy felhatalmazást kérjen Olaszországgal való ideiglenes szerződés kötésére. Az eddigi szerződést, amelynek része volt az a bizonyos borvámklauzula, TÁRCAKiscelltől Budapestig és vissza. Irta: ifj. Briglevics Károly. Yoltaképen azt kellett volna irnom, hogy Zalaegerszegtol Budapestig. De az lenne ám csak az igazán „nyájas" olvasó, a ki — az iró és szerkesztő feje nem lévén mindig kéznél — ilyen cím után sem vágná földhöz a lapot! Mert hát az csak sarkigazság, hogy Zalaegerszeg és Kiscell között még a legmegrögzöttebb utirajz-irónak sem lehet semmi fejegyezni valója ... Egyszer X. helybeli orvoshoz beállít J. helybeli úr. Az orvos ép abban a percben érkezett meg Kiscellből. — Orvos úr — kezdi J. — azt mondja a feleségem, hogy engem előbb-utóbb megüt a guta mérgemben. — Lehet, — felel a másik lakonikusan, végigszaladván tekintetével a haspókszerű alakot. — Sokat mérgelődik uraságod ? kérdi az orvos. — Nagyon mérges természetű vagyok. Minden legkisebb dolog kihoz a sodromból s valóban félek, hogy . . . — Hogy megüti a guta. — No igen. — Szeret ön utazni? kérdé tovább az 'orvos. amely sokszor sírva fakasztotta a magyar bortermelőt, felmondatott s néhány hét múlva lejár. Autonóm tarifánk pedig nincs. Nem marad más hátra, mint ideiglenes szerződesre lépni. A tárgyalások már folynak s a kormány sok szemrehányást kénytelen eltűrni amiatt, hogy már a felhatalmazás előtt meg merte indítani az előmunkálatokat. A bortermelők azonban nem szemrehányással, hanem bizalommal látják, hogy a kormány végre nem csak olcsó szőlővesszővel és drága agrárkölcsönnel segít szőlőt telepíteni, hanem a beruházás és a munka gyümölcsét is biztosítani törekszik a gazdának. - Hogy milyen lesz a megállapodás az olasz borok behozatalára vonatkozólag, e sorok megírásakor még nem tudjuk, de reméljük, hogy már az ideiglenes szerzó'dés is hatályon kivül helyezi a klauzulát, amelynek védeltne alatt az olasz bor Magyarországba özönlött s amelynek segélyével a hamisítók, az exportőrök, a képzett pincekezelők tönkretették a külföldön a magyar borok hírnevét. Ha az ideiglenes szerződésből nem tudják kiküszöbölni az alacsony vámot, akkor a bortermelők adják fel összes reményeiket, mert majdnem bizonyos, hogy — Ha csak lehet, kerülöm az utazást, pláne a vonatot. De ha épen muszáj, akkor gyorsvonaton. — Hát én azt ajánlom önnek uram — végzi a diskurzust az orvos — utazzék Csáktornyától Kiscellig és vissza, természetesen vonaton, lehetőleg megszakítás nélkül és ha útközben mérgében nem üti meg a guta, akkor uram az ön gutája — bármilyen legény is a talpán — önt legfeljebb csak megcirógatni képes, de megütni soha ! Az orvosnak igaza van. Unalmas vasut. Rosz vasut. Meg veszélyes is: mindig annyi itt az ismerős utas, hogy maholnap már nem is utazhatik az ember veszély nélkül — más féljegyével . . . Hanem Kiscelltől Budapestig, az már más! Sohasem utaztam még valami kaland nélkül. Pedig, tekintettel arra, hogy — noha ugy buktam mint egy miniszterelnök, a második indexet szaggatom, — s ugy hiszem, a helybeli gubagyár mégis legubázta már azt a fenyősudarat, amelyet a Jézuska kiszemelend az én diplomakriszkindlim közeli liferálására: az elpusztíthatatlan nyájasságú olvasó matematikai képességét terhelem annak a kiszámításával, hogy hány izben prüszkölhette végig Vatt uram vasparipája csekélységemmel megterhelve a nevezett utat . . . Bizony sokszor ! íme egy a sok közül. a végleges megállapodások a most folyó tárgyalások alapján fognak megköttetni. Mikor a mostani olasz miniszterelnök programmját előadta, utalt az AusztriaMagyarországgal kötött szerződésnek az olasz borok vámjára vonatkozó intézkedéseire is. És biztosította az olaszokat, hogy nem fog engedni körömszakadtáig. Ha a bor vámjának felemelését tűrni lenne is kénytelen, olyan kedvezményeket fog kikötni Olaszország gazdasági terményeinek a Monarchiába való bevitelénél, hogy a borkivitel csökkenésével beálló veszteséget rekompenzálja. Ha az olasz miniszterelnöknek lesz igaza, akkor amit nyerünk a réven, elvesztjük a vámon, mert körülbelül bizonyos, hogy nem csak a narancs, citrom, kápri és olyan százféle terményre nézve akarna kedvezményt, amelyeket Magyarország nem termel; hanem olyanokra is, amelyek nálunk is termeltetnek, vagy termelhetők. Azonban a szerződést két fél köti s ha a mi érdekeink erős kezekbe kerülnek, Olaszországtól nem kell félni, mert rá van utalva a Monarchiára, tehát vámháborut nem kezdhet. Hogy mennyire fontos Olaszországra A kiscelli pezsgőzés után — visszajövet sósperec ós harmadik osztály — meglehetős álmosan ültem egy másodosztályú koosiba. Az ablak mellé, a sarokbadiuzódtam. Szeretek kinézegetni, még ha álmos vagyok s újat nem látok, akkor is. A holdvilágos éj misztikus félhomályánál pedig csak a szép asszonyt nézem szivesebben. Künn holdfényes éj, sötét, ezüstszélű felhővel a láthatár szélén; velem szemben szép asszony, mogorva, deresedő hajú férjjel, sajnos, nem a a láthatár szólén . . . Szótlanul néztem a szép asszonyt. Nem erős oldalam a beszélgetés. Ritkán akad jó pártner. A szép asszonyok között oly kevés a szellemes. A banális dolgokat meg ki nem állhatom. Csak illusiómat rontanák. Egy hétköznapi tucat férj pedig nője jelenlétében csak ostoba lehet. Nem volt más hátra: hallgattam. Félóra múlva a szép hölgy aludt. Férj uram is szánalmasan összezsugorodva, hangos medvemorgással adta tudtomra, hogy neki ugyan holdvilág, feleség hekuba. Szegény tatár nem vette észr,e hogy mily édes álmokat igérő fejvánkos kínálkozik neki a felesége ölében . . . Nincs hozzá érzéke. Vagy tán nem szabad neki . . . ilyenformán tűnődtem, élénken irigyelvén a helyzetet . . . Győr körül dübörgött vonatunk, mikor én is elszundítottam. Mai számunk 12 oldal