Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-29 / 48. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1903. december 20. Mert hogy ebből a kétségbeejtő helyzetből más kibontakozás, mint a nemzet akara­tára valő hivatkozás, nem lehetséges, az már bizonyosnak látszik. És szomorú tény lesz, hogy a vitás kérdésnek a nemzet döntése alá való bocsátása csak alkotmány­sértés árán történhetik meg. A parlamentáris rendszer hibái eddig még nem voltak képesek egy követ sem kimozdítani a magyar alkotmány oszlopai­ból. Most, ugy látszik, közel állunk ahoz, hogy egy fájdalmas operációval kell gyó­gyulást keresni a beteg magyar államnak. A kormány alkotmányos alapon áll, nemzeti irányú politikát akar követni, több­ség áll a háta mögött; de nem tud kormá­nyozni, mert a kisebbség a saját nézeteit akarja diadalra juttatni. A kormány tehát eszközöket keres a kisebbség megtörésére. Ezek az eszközök még mindig szigorúan alkotmányosak. Hogy szerencsések-e s mennyiben felelnek meg a pártközi meg­egyezéseknek, az más kérdés. Az alkot­mányosságot nem a kormány fenyegeti hanem az obstrukció. Gróf Apponyi Albert, a nemzet nagy fiai között egyik legnagyobb, akit a politikai konzekvencia elválasztott a kormánytól, maga tesz tanúbizonyságot amellett, hogy a nemzet nagy érdekeire és alkotmányunkra az obstrukció a legnagyobb veszéllyel jár s kijelentette, hogy ezentúl is kész a meg­zavart alkotmányos rend helyreállításán közreműködni. Az elvek harca a nemzetre mindig fel­emelő hatással van; de egy áldatlan ház­szabály vita, amelyet a legvadabb személyes támadások tarkítanak, leverő, elszomorító és mindenek felett felháborító látvány. pillanatokban is. Egymás keblére borultunk és szertartásos formák nélkül oseréltük ki a baráti csókokat. Náci a felolvasás iránt érdeklődött. — Megállj csak — feleltem — előszedem rögtön. Olvasd el. Ha ez nem kelt hatást, akkor a karakó-nyomoródiak nem állanak irodalmi színvonalon. Kinyitottam a bőröndöt, kiszedtem a ruhát, kapkodtam jobbra, balra, sóbálvánnyá meredtem, kirázott a hideg, azután kivert a viz, — a fel­olvasás otthon maradt, vagy elveszett, vagy ellopták; mit tudom ón, hová lett. Nincs mag, ez a tény. Mit fogok már most felolvasni, ee a kérdés ? — Mondd el kívülről — proponálta a meg­ijedt irodalmi ágens. — Náci, Náoi, hogyan képzelsz ilyent? — Igaz, igaz. Gyönge memóriád volt már az iskolában is. Mindig a könyvből lested ki a leckét. Egy mentő gondolatom támadt: szökni. Könyö­rögtem a pajtásomnak, hogy segítsen menekülni, de kereken megtagadta. — Először is a legközelebbi vonat holnap reggel megy; másodszor örülök, hogy kaptam egy Quintust, nemhogy futni engedjem; harmad­szor az a fő, hogy Quintus itt legyen. A felol­vasás mellékes. Közművelődés a Dunántui. November 29-én tartja meg XlI-ik évi köz­gyűlését az ország harmadik legnagyobb kultur egyesülete, a Dunántuli Közművelődési Egyesület, Budapesten az uj-városháza közgyűlési termé­ben, Pallavicini Ede őrgróf, titkos tanácsos, elnöklete alatt. A közgyűlésnek szokatlan érdek­lődést kölcsönöz Rákosi Jenő másodelnöknek előadása, a melyet a ma leginkább aktuális témáról, a magyar nyelvről fog tartani. Most jelent meg a „D. K. E." évkönyve az 1902. évről s bevezetőjében a jelentós panasz­szal fordul a társadalom ellen, mert a társadalom érdeklődésnek a hiánya oka annak, hogy a „D. K. E." abban a békés harcban, melyet a magyar faj megtartása érdekében annyi lelkesedéssel kifejt, a lefolyt éven jelentékenyebb eredménye­ket nem volt képes elérni. Sőt az állam támogató keze nélkül képtelen lett volna gyakorolni kulturális tevékenységét a Dunántui 11 vár­megyéjének területén ós már ebben az esztendő­ben az egyesület szorult anyagi viszonyai miatt a legrégibb egyesületi óvódát, a perlaki kisded­óvót ae államnak kellet gondozásába venni ós hazánkban épen a D. K. E. részéről meg­honosított vándorkönyvtári intézmény fentartása is csak ugy vált lehetségessé, hogy Berzeviozy Albert, még mint a Muzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának elnöke, az egyesületi nép­ós vándorkönyvtárak támogatására a közoktatás­ügyi kormány segítségét bitosította. A „D. K. E." elnöksége az egyesület fel­virágoztatása érdekében most szélesebb taggyűj­tési akoiót kezdeményez s a társadalom hazafias köreit ez uton felhívja az egyesület nemes cél­jainak támogatására. A „D. K. E."-ben a tagok kötelezettségei a következők: a) az örökös tag legalább kétszáz korona alapítványt tesz s leg­feljebb öt óv alatt befizeti; b) az alapító tag legalább kétezer korona alapítványt tesz; c) pártoló tag legalább 5 egymásután következő évre évenként 20—20 korona fizetésre kötelezi magát; d) a rendes tag legalább 10 egymásután következő évre 4 korona évi tagdíj fiizetésóre kötelezi magát; e) gyámolító tag az, ki a leg­utóbb (d) pont alatt említett tagsági díjnál kissebb összeggel vagy egyéb adománnyal járul az egylet céljaihoz. A tagsági dijak ós adományok a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó­bank-hoz (Budapest, Dorottya-utca 8) küldendők a „D. K. E." folyószámlájára, vagy lapunk szerkesztőségéhez is küldhetők. A tagsági beje­lentések pedig az egyesület titkári irodájához, (Rökk Szilárd-utca 2. sz.) intózendők. Az egyesület évi jelentése a bevezető részben egész terjedelmében közli Rákosi Jenő másodel­nök hatalmas előadását, a melyet a „Dunántui" egy égető társadalmi kérdéséről, az „Egy gyermek- I — Hát akkor ón öngyilkos leszek; vagy meg­kapom a kolerát, hogy közel ne jöhessea hozzám senki. Baljóslatú kopogás hallatszott. Jöttek a ren­dezők, hogy elvigyenek. Ha tiz kannibál járta volna körülöttem a halotti tánoot, nem rémültem volna meg jobban, mint a nyomoródi uraktól. A Náci megmagyarázta nekik, hogy rosszul érzem magamat, pihenésre van szükségem, tehát magamra hagytak rettentő kínjaimmal. A bará­tom, akit ezekben a pillanatokban gyűlöltem lelkem mélyéből, egy pillanatra visszatért s szi­gorúan figyelmeztetett, hogy felolvasásról gondos­godjam, a szökést meg ne próbáljam. Megsemmi­sülve hallottam, hogy az ajtóra ráfordította a kulcsot. Elhangzottak a léptek s kétségbeejtő osend vett körül. Vigyorgó arook népesítették be a szobát, gunykacaj hallatszott minden sarokból. Átkozott légy Karakó-Nyomoród, hogy engem ilyen veszedelembe döntöttél. De nem, azért sem nevettek ki. Felnyitottam az ablakot, kiugrottam a kertbe s nekivágtam az ismeretlen vidéknek, £jgy nagy lompos kutya vissza akart ráncigálni a kerítésről, de egy darab kabátbélés árán megszabadultam a fogaitól. Azután vesd el magad! A pocsótás réten keresztül, szántóföldek között, mig végre ráakadtam a vasúti vágányra. A sínek között száguldottam | rendszer a Dnnántul" tárgyában tartott a leg­utóbbi közgyűlésen. Második fejezetében az egyesület által létesített ós fentartott kisededóvó intézetekről számol be a jelentés. A perlaki (Zala megye) óvódát az állam saját kezelésébe vette át s így öt kisded-ovodát s egy nyári menházat tartott fenn az egyesület ez évben. Nevezetesen: Tárnokon (Fehér megye), Város­lődön (Veszprém megye), Tarján (Komárom megye), Vimpácz (Sopron megye), Szaár (Fehér megye) és Pénzeskut (Veszprém megye) közsé­gekben ; megjutalmazta a magyar nyelv tanítá­sában kitűnt tanítókat, papokat és tanulókat. Kiadta ez évben VlI-ik évfolyamában dr. Fodor Oszkár szerkesztésében a magyar, de főként a dunántuli fürdők és nyaralóhelyek felvirágoz­tatása érdekében a »Fürdők és Nyaralóhelyek« füzetet s azt a kereskedelemügyi miniszter ur engedélye folytán az államvasuti személyszállító koosikban is elhelyezte a fürdőszezon tartama alatt, hogy ezzel az utazó közönség is tájékozást nyerjen a magyar fürdőkről. Az egyesület fiókjai közül nagyobb erőre csupán a „Somogymegyei Közművelődési Egyesület" tudott emelkedni elnökének, Tallián Gyula főispánnak ós titkárá­nak, dr. Andorka Eleknek hazafias buzgalma folytán. De élénk működést fejtett ki a lefolyt esztendőben a Komárom vármegyei Közművelő­dési Egyesület és a "Vasvármegyei Kultur­Egyesület is. A magyarországi kulturális egye­sületek sorában a Dunántuli Közművelődési Egyesület tűzte ki legrégebben feladatai sorába a jó magyar könyvek terjesztését s ily módon a nemzeti irodalom fejlesztését, e célból honosí­totta meg a vándorkönyvtárak intézményét. Vándorkönyvtárai ez idő szerint a következő helyeken vannak: Tabon (Somogy megye), Mura­szombaton, Alsó-Gallán (Komárom megye), ó­Dombovárott (Tolna megye) és Mencshelyen (Veszprém megyében). Ezenfelül Darányi Ignác volt földmivelésügyi miniszter adományából 30 nagyobbára gazdasági művekből álló népkönyvtár került elhelyezésre a Dunántui területén és a Muzeumok és Könyvtárak Országos tanácsának adományaképen egy teljesen felszerelt 1000 K-ás népkönyvtár került ebben az esztendőben el­helyezésre a »D. K. E.« fenhatósága alá Város­lődön (Veszprém megye), Felső-Eőr (Vas megye) ós Perlakon (Zala megye). Az egyesületi ovodák fentartására i675 korona 40 fillért költött az egyesület, továbbá vándorkönyvtáraink kiegészí­tésére 1613 koronát, a magyar nyelv tanításában kitűnt tanítók ós papok segélyezésére 2150 koro­nát, a rendes egyesületi kiadásokra pedig 3794 korona 99 fillért fordított. A hazai ipar fellen­dítése érdekében pedig »D. M. K. E.c jelzésű magyar gyártmányú gyújtókat készíttetett Reisner Emánuel békés-gyulai gyufagyárosnál. tovább, azt sem tudva már, hogy mit cselekszem. A kis állomás egyetlen várószobája előtt találtam magamat. A szól fujt, átjárta minden tagomat; a fogam vacogott s alig tudtam a ráragadt sár­tól fél mázsára növekedett cipőimet emelni. Karjaimat kiterjesztettem Karakó-Nyomoród felé s átkot mondtam rá, rettenetes átkot. Miután azonban a város sem el nem sülyedt, sem a láng nem emésztette el, bezuhantam a várószobába 8 a kályha mellé húzódva bámultam a levegőbe. Hogy meddig tartott ez az állapot, nem tudom. Sötét volt már s harangozás hallott a szél siví­tása között. Egyszerre hangok ütötték meg a füleimet. — Itt van, bizonyosan itt van, Caro felvette a szimatot ós Caro nem tévedhet. Az ajtót belökték, egy nagy bozontos eb ugrott felém s utána Kondor Náoi, meg két ur. — No végre megvan — ujjongott a főrendező. — Mondtam ugy-e, hogy az ilyen művész ember­nek bogarai vannak. Quintus nr el nem engedi az esti sétát ós szereti a zimankós időt. Benne van a Pallas-Lexikonban is. De Caro orrát nem lehet megcsalni. Megszagoltattuk vele a bőröndöt s azonnal nyomra vezetett. — Attól féltünk, tetszik tudni — mondta az egyik ur, aki a karakó-nyomoródiaknak orvossá­got árult — hogy el tetszik feledkezni a hang­| versenyről. Az iró urak nagyon szórakozottak.

Next

/
Thumbnails
Contents