Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-08 / 45. szám

1903. november 15. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 leesik az a csillag s a megsemmisülés rettenetes sorsa vár reánk. Minden erővel és igyekezet!el útját kell állanunk ennek a korhadásnak. Meg kell változnia a mai helyzetnek minden téren : politikában ós közgazdaságban, erkölcsben és szellemben, a kulturáltan ós társadalmi élet nyilvánulásaiban. Erős faji ós nemzeti érzületnek kell lüktetnie az ólét minden terén, minden ponton. És eunek első feladata legyen, hogy a nemzet gerincének, a földmives ós iparos osztálynak segítségére siessen, ezt a korhadástól inegmeutse s nemzetfenntartó missiójára képesítse. Mert ha ez a gerinc elkorhad, akkor a legbecsesebb emberi javak és érdekek is dobra kerülnek s ez a kótya-vetye, ez a vásár ennek az ezer évet meghaladott nezetnek szomorú, csúfos és gyászos bukásához vezet. A tüdővész. Többször említettük már, hogy a dunántúli vármegyék közül Zalában hal meg a legtöbb ember tuberkulózisban. Ez a statisztikai adat — fájdalom — a legutóbbi jelentések szerint is változatlan maradt. Méltó tehát, hogy érdeklődjünk a tuberkulózis elleni védekezésre irányuló mozgalmak iránt. A legközelebbi nemzetközi kongresszus Párisi ban lesz s azon Magyarországról is több tudós orvos vesz részt. Magyarország statisztikájának egyik szomorú lapja az, amelyen a tüdővészben elpusztultak száma van feljegyezve. Egyre terjed a gyilkos kór és még nyugaton régóta védekeznek ellene, a magyar társadalom csak legújabban szervezkedett a legveszedelmesebb ellenséggel való küzdelemre. A ^Szanatórium Egyesület* a tüdővész elleni védekezést s a betegség által sújtott szerencsétlenek istápolását tűzte ki feladatául. Az Egyesület legutolsó közgyűlésén dr. Korányi Frigyes nagyszabású záróbeszédet mondott, amelynek át kellene mennie a köztudatba, hogy a tudomány s a humanismus magasztos munkáját mindenki megkönnyítse, sikerét előmozdítsa. A tudós orvos azt mondja, hogy a küzdelem a tuberkulózis és annak alapján a fejlődő tüdővész ellen az egész polgáriasuk világon folyamatban van. A mai helyzet sarkpontját két körülménynek mind tágabb körökbeni fölismerése képezi, hogy tudniillik a tüdővész ragályos betegség, valamint annak, hogy a tüdővész gyógyítható betegség mindaddig, mig az emberi szervezetben túlságosan el nem hatalmasult. Ameddig ezen ismeretek megállapítva nem lettek, fafcalisztikus megadással, tétlenül nézték a népek a tüdővész pusztítását, mint megmásíthatatlan! és azért senkit sem terhelhet a felelősség azon szerencsétlenségért, hogy ellenőrzés és gát nélkül terjedt tova a tüdővész századokon át. A mely mértékben az orvosi tudomány kiderítette a bekgség természetét é-^ az ellene való védekező; útjait, azon mértékben lettek fölrázva a m'pek lethargiájukból. A tüdővészhalálozások hivatalos bejelentése a kulturális államokban ma már nagy pontossággal teljesíttetik, ugy, hogy az 1901. évi Londonban tartott nemzetközi tuberkulózis-kongresszuson tett előterjesztések teljes leplezetlenségben, megállapított számokban tüntették föl azon borzalmas művet, a melyet a tüdővósz, illetőleg az azt okozó, alig képzelhető kicsinységű lények: a gümőbacillusok az emberi nemben végeznek. A rendelkezésre álló statisztikai számításokból kitűnt, hogy magában J&urópában évenként több mint egy millió és százezer ember hal meg tüdővészben. A halálesetek ezen számából következtetünk.a betegek számára és a sok évi számításokból beigazolt tapasztalás szerint a betegek számát legalább hatszor olyannak kell venni, mint a milyen a haláleseteké, ugy, hogy íol kell venni, miszerint Európa 396 milliónyi népessége között állandóan hét miliő tuberkulózis beteg található. Azt is kimutatta az évtizedekre terjedő megfigyelés, hogy ezen betegek legnagyobb részét 20 és 40 év közötti korban levők képezik és hogy a betegek nagyobb fele férfinemii. Számolja föl valaki, mennyi olyan bánat és nyomor szövi át a civilizált országok népeinek kedély világát, amely a LÜdőbeteg családtag fölötti aggodalom és gyászból ered! Számolja ki valaki, mennyi szellemi és anyagyi munkaképesség és erő vész el a tüdőbetegeknek aránylag fiatal korba ni elhalálozása következtében, mennyit veszt az országok védereje, mikor a lakosságnak egy ilyen jelentékeny rész • beteg, tehetetlen, pusztulásra szánt! A gümőkór ezen vészteljes hatása azonban nem egyenlő mértékben nehezedik az egyes nemzetekre és rendkívül fontosak azon tanúságok, amelyek az idevonatkozó adatokból kiviláglanak. Az óriási orosz birodalomban minden millió lakosra 3986 tuberkulózis halálesetet mutat ki a statisztika. Mindjárt Oroszország mellett áll Ausztria minden millió lakos után 3625 halálesettel, Magyarország 3484-el, Francaország 3023-al, Németország lakossága között a halálozási arány egy millió lakos után már csak 2245, Angolországban pedig ennek is csaknem fele, tudniillik 1358 és csak kevéssel több Belgiumé és Skandináviáé. S ha kutatjuk, miben rejlik ezen roppant különbség oka ? A kérdésre minden kételyt kizáró módon megadja a választ a statisztika. A különbség okát tisztán és egyedül a betegség ellen alkalmazott országos védekezés erélye és ideje képezi. Érdekes, de egyszersmind tanúságokban gazdag jellemvonásokat mutat föl a tiidővész elleni védekezés Európa három vezető nemzeténél, tudniillik: Angol-, Német- és Franciaországban. A XIX. század elején Angliában ós kivált óriás lakosságú fővárosában, Londonban, a tüdővész pusztításai olyan rémesek voltak, hogy az orvosi szójárásban a tüdővészt morbus londinensis, londoni betegségnek nevezték el. Mihelyt az angolok erről meggyőződtek, gondolkodni kezdtek a védekezésről és e téren is élesen kiemelkedik ^.z angol faj gyakorlati elmeiránya. Mielőtt még más népeknél valamely megbízható útmutatást tudtak volna megszerezni a tüdővész elleni védekezés megkezdésére, az angolok azon egyszerű tapasztalatból indulva ki, hogy a tüdő vészre hajlandó legtöbb ember satnya, viszont a jól fejlett és táplált emberek ritkán esnek tüdővészbe; továbbá azon tényből, hogy rossz levegőben élő emberek gyakran szenvednek köhögésben, jó levegőben pedig a köhögős beteg meggyógyul, és végre abból, hogy a tisztaság az egészségnek minden irányban kedvez, szenny pedig minden irányban árt: ezen általános érvényességű igazságokból kiindulva az angolok már 1838-ban gyógyintézeteket állítottak íol jótékony adomáuyokból szegények számára, kedvező fekvésű és tiszta levegővel biró tájékokon, melyekben szabad levegőn való tartózkodás, jó táplálkozás, rendszeres mozgás és a test tiszta sága által érték el azt, hogy a betegek visszanyerték munkaképességüket és gyakran egészségüket is, s a mint ezen sikerekről meggyőződtek, hozzáfogtak a szanatóriumok szaporításához, tengerparti üdülőhelyek alkotásához. És olyan eredményt értek el, amely számokban fejezhető ki: fokozatosan leszállott a halálozási arány odáig, hogy az utolsó tiz évben az már 66 százalékkal kisebb lett, mint azelőtt volt, vagyis míg a XIX. század első felében 40 millió angol közül tüdővészben meghalt átlag évenként 162.900, addig az utolsó tiz évben már csak 54.320, azaz: évenkínt 108 640-el kevesebb, és mostani 42 millió lakossága mellett, hetven évre visszanyúló munkásság folytán Angliában évenkint mintegy 20.000 emberrel kevesebb hal meg tüdővészben, mint a nem egészen 20 millió lakosságú magyar birodalomban. Németországban lett először gyakorlatilag bebizonyítva, hogy tüdőbetegek nemcsak enyhe klímájú helyeken gyógyulhatnak, mint a milyen Olaszország, Madeira, az angol tengerpartok és mások. Ivoch utmutatásai alapján korán megkezdődtek a közegészségügyi intézkedések. Az első népszanatoriumot szegények számára 1892-ben egy frankfurti philantropikus egyesület állította föl s ez után egyik népszanatorium a másik után emelkedett. Szanatóriumi fiókegyesületek alakultak s az 1894-től lefolyt kilenc év óta Németországban fölszaporodott a szanatóriumok száma több mint százra s Németországban évenként 50.000 szegény tüdőbeteg részesül szanatóriumi ápolásban és gyógyításban, és hogy ezen intézmények és az ország közegészségügyi intézkedéseinek összehatása alatt Németország tuberkulózis-halandósága több mint harminc százalékkal megkisebbedett. Franciaország a gümőkór ellen szintén nagyi arányú intézkedéseket tett. A tiidővész pusztításainak fölismerése odavezetett, hogy a gyer| mekek közt a gümőkóros betegek lettek l legkiválóbb gondozásban részesítve és ma már ! 28 gyermekszanatórium áll fönn, a melyekben 4000, töbl myire gümőkóros beteg gyermeknek ! van helye, s ezenfelül 3000 gyermek küldetik nyaraló-kolóniákra. A tiidővész elleni védekezés ma világmozgalom, megindult még a Balkán-félszigeten is, testet kezd ölteni az európai Törökországban, Egyiptomban, virágzik Észak-A merikában, Japán sajátos hévvel és intelligenciával kapcsolta magát a láncolatba ós világmozgalmi jelleme kifejezésére jutott az internacionális tuberkulóziskongresszusokban, Magyarországon ennek a mozgalomnak az eredménye az ii.rzsébet-szanatorium létrejötte, amelyben az olyan betegek csoportja talál ápolást ós gyógyulást, a kik társadalmi viszonyaiknál fogva a szanatórium nélkül betegségüknek elhagyott martalékai volnának. (A betegek ápolása mintaszerű, gyógyításuk nagy sikereket mutat föl; mindegyikükben a tüdővósz elleni védekezésnek egy kisebb vagy nagyobb nyomatékos munkása hagyja el az intézetet.) Kifelé való hatásában a szanatórium elsősorban egy zászló, a mely körül csoportosulnak mindazok, a kik a pusztító népbetegség elleni küzdelemben rósztvenni hivatást éreznek. Az ezen kapocs által körülvett testület szolgál az országban serkentő például, a fejlődési ut mintájául, a humanisztikus tevékenység iskolájául, sőt máima is mondhatjuk, hogy szolgál a tüdővész gyógyításában az orvosi képzés egyik tényezőjéül; az orvosnövendékek, sőt az orvosi gyakorlat szakférfiainak egy jelentékeny száma látogatja meg évenkint az intézetet, nem csupán szemlélet vágyából, hanem az intézeti eljárások s az élettel való megismerkedés céljából is. Követve a más országokban is szükségeseknek bizonyult intézkedéseket, oda kell hatnunk, hogy szaporodjanak az országban a sanatorium • egyesületek és általuk a népszanatoriumok, hogy az üdülésbe eljutott betegek további megfigyelés alatt tartathassanak. Ezek a feladatok kétségen kivül nagyok és megoldásuk sok ós nagy nehézségek leküzdése nélkül nem érhető el. Fájdalommal látjuk, hogy a belügyminisztérium hivatdos kimutatása szerint 1901-ik évben a magyar birodalomban tüdővészben meghalt 70.791 ember! 1903. január havában Magyarországban 6193, februárban 6158, márciusban 7557 ember. Egy hónapban 7557 ! Márciusnak minden egyes napjára 244 tüdővészes beteg halála esik! Mit szóljon hozzá az emberszeretet, mit szóljon hozzá a józan nemzetgazdasági számítás, mit szóljon hozzá a magyar állam hatalmi állásának érdeke? Ki nem érzi át az események folyásából, hogy mi magyarok talán inkább, mint más nemzetek, mindenek fölött saját erőnkre vagyunk utalva, pedig a nemzet erejének első alapját a lakosok száma és egészsége képezi. Ezt az igazságot hirdette egykor az angol parlamentben Gladston. Ezt mondotta el képviselőházunkban Széli Kálmán miniszterelnök s azért azt a népbetegséget, a mely népesedésünknek legkártékonyabb ellen ségét képezi, a tüdővészt le kell küzdeni miuden erővel. Munkások védelme. A kereskedelemügyi miniszter a vármegye közönségéhez rendeletet bocsájtott ki, mely rendeletben a munkaadók betegsegélyző-járulék fizető kötelezettségeinek megállapítási módját szabályozza. A törvény idevágó rendelkezéseinek egyöntetű alkalmazását célozta e rendelet kiadásával a miniszter, mert az iparhatóságok eddigelé e tekintetben eltérő gyakorlatot folytattak. A rendelet körülírja, hogy az 1891. évi XIV. t.-c. megállapítván a munkásoknak betegség esetére való kötelező biztosítását, a munkások bejelentését ós az utánuk esedékes járulékok befizetését ugyanezen törvény 22. §-a a munkaadók kötelességévé tette. Ha a munkaadó a bejelentést elmulasztja, kihágást követ el, amelyért büntetendő s ezen leiül a be nem jelentett alkalmazott után esedékes járulókot is sajátjából tartozik befizetni az illetékes betegsegélyző pénztárba. A törvény 76. §-a kimondja, hogy azok a vitás kérdések, melyek a betegsegélyző pénztár és a munkaadók között, az utóbbit terhelő j befizetési kötelezettség iránt keletkeznek, az