Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-10-11 / 41. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1903. szeptember "13. 1 a kormánynak nem lehet vevőket toborozni, az érdeklődést minden irányban felkelteni; az csak a módokat adhatja meg az akció megkezdéséhez és sikeres folytatásához. Az ország bortermelői nem is tűrik tétlenül a helyzetet. Mozgolódnak, szervezkednek itt is, ott is. Fájdalom azonban, a kongressusok, értekezletek, gyűlések mind visszaestek a régi hibába. Gyönyörű beszédeket mondtak, közgazdasági igazságokat hangoztattak, tisztviselőket választottak, elméletileg megtalálták a kérdés nyitját s felírtak a kormányhoz támogatásért, atyai jóindulatért és azután várták az áldást. Gyakorlatilag fontos lépést alig tettek. Van azonban egy örvendetes kivétel is és pedig a mi vármegyénkben. A Balaton melléki bortermelők is szervezkedtek s nem kerestek elméleti igazságokat, nem gyártottak frázisokkal teljes feliratokat, hanem a gyakorlati oldalán fogták meg a dolgot: szervezik az értékesítést, közvetíteni akarják a termelő és a kereskedő közti érintkezést s a szövetkezet a maga erkölcsi tekintélyével autorizálja a bor valódiságát, eredetét. Nem spekulál, nem kockáztat, hanem önzetlenül dolgozik a szövetkezet a termelők érdekében és ha a borkereskedelem segédkezet nyújt neki, az eredmény nem maradhat el egyik részre sem. A termelőnek vevőt, a kereskedőnek piacot teremthet az a munka, amely a termelők jogos érdekeit szolgálja s a forgalmat akarja fellendíteni. Ez az akció árthat ugyan egy-két borügynöknek, de használ ezer és ezer termelőnek és szolgálja egyszersmind a tisztes kereskedelem érdekeit is, mert a pangás megszüntetésére törekszik. Egy ízben már megemlékeztünk a borvásárokról s azoknak nagy közgazdasági — Mondja, kérem, kíváncsivá tesz. — 24 éves kora dacára 92 kilót nyomott, ami bizonyára túlságos igyekezetnek mondható. Egy nap aztán eltaposta a villamos, mind a két lábát le kellett vágni ős másnapra már 30 kilóval megkönnyebbedett. 62 kiló pedig 24 éves fiatal embernek ugyebár nem sok ? Az özvegy elképedt. — De, kedves Tót ur, hogyan beszélhet ilyeneket orvos létére? — Oh asszonyom, én nem orvos vagyok, de jogász! E pillanattól kezdődőleg — bár többé máinem tanácsadás végett — csaknem mindennap kaptam meghívást az özvegy szalonjába. Megismerkedtem Mária kisasszonnyal is ós ez ismeretség folyamán megtanultam, hogy a himlőhely nem a lélek tükre, hanem a lélek tükre a zongora. Igen vidám estéket töltöttünk együtt, t. i. Ariádné asszony ós Mária kisasszony énekeltek és zongoráztak, — tehát mulattak; én pedig és a zongora dühöngtünk. Ha Ariádné asszony olyan hamis volt, mint a hangja — akkor bizony nem szívesen vettem volna feleségül. Ellenben Mária kisasszony, mint igen erényesen nevelt hölgy, túlságos bibliai stylusban zongorázott. T. i. nem tudta a balkeze, amit a jobb keze művelt. fontosságáról. Azt hisszük, hogy a balatonmelléki bortermelők szövetsége nagy szolgálatot tenne a termelőknek, ha évenként egy vagy két borvásár rendezése iránt mozgalmat indítana. A tömegáruk aukciója manap már minden kereskedő államban elfogadott és bevált intézmény. Ha lehet kávét, teát, gyapjút, dohányt stb., miért ne lehetne a bort is aukciókon értékesíteni. A borvásárok intézménye nemcsak külföldön kipróbált intézmény, hanem már Magyarországon is kísérleteztek vele. Ezek nemcsak a termelőknek, hanem a borkereskedelemnek is előnyére szolgálnak, mert módjában áll a válogatás, az összehasonlítás s nagyobb mennyiség egyszerre való beszerzése. A borvásárok előnyeit bővebben fejtegetni alig szükséges ; de ha nem sikerülne is nagyobb üzletek kötése, a rendezés fáradsága megtérülne avval is, hogy a külföld érdeklődését fel lehetne kelteni egyes vidékek bortermelése iránt s lassanként a Balaton vidék kitűnő borai iránti kereslet mégis fellendülne. Az ex-lex és a pótadók. Az a szerencsétlen politikai állapot, amelyben Magyarország sínylődik, érezteti hatását. Nemcsak a politikai élet züllik napról-napra, nemcsak legnagyobb nemzeti kincsünk: ezer éves alkotmányunk alapjai inognak, hanem a községek belső élete is zavaroknak van kitéve. Ezideig még csak a politikai élet érezte a rázkódtatásokat, hovatovább azonban szenvedni fog a közigazgatás zavartalan menete, a községek háztartásának biztossága. Óhajtva várja tehát minden polgár a kibontakozást, amelynek utja még mindig homályba van burkolva. De tótlenül várakozni már nem lehet s az élet rendes menetének, a közigazgatás zavartalanságának biztosítása aktiv beavatkozást igényel, mert a rendnek felbomlania nem szabad még a leghevesebb politikai küzdelmek közepette sem. Egyszer Mária kisasszonynak eszébe jutott megkérdezni, hogy tudok-e zongorázni? Valamikor tanultam ugyan, de aligha el nem felejtettem. Mindamellett nem volt lelkem tudományomat végképen letagadni, aminek az lett a következménye, hogy befogtak Mária kiaszszony mellé négykezesre. A mama el volt ragadtatva. Roppant terveket forgatott fejében (a mamáknak mindig vannak készenlétben borzasztó terveik, amiknek a levét más issza meg) ós egy napon előrukkolt vele. — Kedves János, a czinkotai nőképző egyesület nagy hangversenyt rendez a jövő hónapban, ahová Máriát is fölkérték közreműködésre. Maguknak együtt kellene játszaniok és amennyire egymáshoz simul a zenei temperamentumuk, bizonyosra veszem, hogy óriási diadalt aratnának. Hm! mit érthetett a mama ez alatt, hogy a mi temperamentumunk egymáshoz simul? Ez a kifejezés nekem gyanúsnak tetszett, mert emlékezetem óta, ha már leányról volt szó, soha se engedtem karjaim fölött elsőbbséget a temperamentumomnak. De éppen Mária kisasszonyról lévén szó — isten neki, inkább temperamentumaink simuljanak. A mama diadalmas hangon folytatta. — Holnap lemegyünk a sógorom zongoratermébe, aki zongoraraktárt tart és kiválasztunk egy négy kezest két zongorára. Az ilyesmi fölötte hatásos. Zalavármegyében ezideig még nem volt ok az aggodalomra. A nép nem várt végrehajtást; kényszer nélkül is megfizette az adót; a hátralék nem oly tetemes, hogy azt az ex-lexnek lehetne tulajdonítani. És hogy a jövőben se legyen fennakadás, hogy a községek belső élete meg ne zavartassók, gondoskodott Zalavármegye alispánja, aki rendeletet adott ki arra nézve, hogy a pótadók a legszigorúbban behajtassanak. A pótadókat, amelyeket nem az országgyűlés szavaz meg, a törvényen kivüli állapot nem érinti, miután azonban ezeket az egyenes adókkal együtt hajtják be, az állami adók befizetése körül előállható mulasztás a pótadók befolyását is osökkentené, aminek következményei kiszámíthatatlanok. Az alispáni rendelet ezért a következőkre figyelmezteti a közönséget: „A m. kir. pónzügyigazgatóság, a m. kir. pénzügyminiszter urnák 1786/pi. számú körrendelete folytán, az állami adóknak végrehajtás utjáni beszedését 31135/pm. sz. rendeletével beszüntette. E vármegye adózó közönsége tudatával annak, hogy az államszervezet csak ugy állhat fenn, ha a hazának minden egyes polgára kötelezettségének minden irányban eleget tesz, a törvényenkivüli állapot dacára, a szokásos kényszereszközök használata nélkül, a mult évekhez arányítva, alig maradt hátra az adófizetésben. A haza minden egyes fiának óhaja kell, hogy legyen, miszerint e nem természetes állapot megszüntethessék, mert ez a rendszeres államszervezetet megbolygatja, s előre meg nem határozható bonyodalmakat okozhat. Hivatalos működésem alatt azt tapasztaltam, ha az adóbeszedésre hivatott közegek az adófizetési képességet felhasználva, figyelmeztetés ós esetlegesen végrehajtás utján is az adófizetőket tartozásaik lerovására késztetik, ha nehezen is, de elérik azt, hogy az adó felszaporodásának elejét veszik, és nem engedik bekövetkezni azt, hogy a felszaporodott adó esetleg egyesek végromlását idézze elő s a nem kellemes, de anyagi veszteséggel járó fokozatos végrehajtástól a közönség megkímélve lesz. Az államháztartás az adó nem fizetése által megzavartatik. Ennek elkerülesére intézkedni hatáskörömhöz ugyan nem tartozik, de feladatom ós kötelességem őrködni a felett, hogy a vármegyei pótadók ós útadó, mint a vármegye autonom hatáskörében megszavazott tartozás, — melyet az adófizetést betiltó miniszteri körrendelet nem érinthetett — akadálytalanul beszedessenek ós rendeltetése helyére beszolgáltassanak. Hivatalos működésem főcéljául vármegyém községei háztartásának rendezését tűztem ki; nem mulasztottam el semmi alkalmat, hogy a És másnap csakugyan elmentünk a sógora zongoratermébe; én azzal az elszánással, hogy hát üsse a kő, a temperamentumomat már föláldozom, a haszontalan, hűtlen jószág hadd simulgasson, ha már megkezdte, de egyéb folytatást nem engedek. A zongorateremben csak négyen voltunk. Ariadné asszony, a sógora, Mária kisasszony ós ón. Ariadnó asszony ós a sógor beszélgettek egy sarokban. Én valami kottát kiválasztottam, a hangjegytartóra tettem; velem szemben pedig Mária kisasszony ugyanezt cselekedte egy trom bita-hangu zongorán. Elkezdtünk játszani. A kezdő tactusok egy kissé secessiósan mentek. Én tremoláztam a mély hangokon, mig Mária kisasszony kezeivel iszonyú bakugrásokat csinált le ós fel a klaviatúrán. Nekem ugy tetszett, mintha a darab nem egészen jól menne, amit annak tulajdonítottam, hogy B mollban volt irva. Mária kisasszony pedig csak G dúrban szeretett játszani. Egyszerre észre veszem, hogy mig én halk, aetherikus hangokon pianó pedállal játszom, Mária kisasszony fortissimókban rohan le a hegyekről, pedig a fortiasimók csak vagy 8 taktussal azután következtek. Megkértem, hogy 8 taktussal előbb játszók. Megtette, de mintha ennek se lett volna meg a kellő eredménye.