Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-09-27 / 39. szám

1903. szeptember 20. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 5 párt formulázza követeléseit a katonai kérdésben. Nem hisszük, hogy a király, kit ismeretes alkotmányosságáért a legszebb jelzővel kell, hogy illessen minden magyar, a legalkotmányosabb jelzővel, szembe szállt volna a nemzet akaratával és ne kísérelte volna meg a helyzet más irányú megoldását, mint éppen az imperátori hanggal. Még ha nem is akarnók mórlegelni azt a politikai, alkotmányjogi botlást, a mi a hadparancsban benne foglaltatik, észre kellett volna vennünk óriási arculcsapásunkat abból az ujjongásbó!, a mit osztrák lapkollegáink csaptak a hadpax-ancs megjelenésekor. Tehát ne ellenségeinkben keressük a hibát, ámbár legkönnyebb ós leghálásabb foglalkozás, hanem abban, hogy a nemzet nagy többségének képviselői tétován, tehetetlenül álltak a felóbredt nemzeti önérzettel szemben. Mert az, hogy a szabadelvű párt nem határozta meg katonai programmját azért, mert nem akarta a jövendő miniszterelnöknek útját vágni, nem kifogás; nem kifogás még akkor sem, ha felteszszük, hogy azt a miniszterelnököt, a ki üres kézzel jön, a szabadelvű párt sem fogadta volna. Azt, hogy mihez van joga a magyar nemzetnek az 1867. XII. t.-c. alapján, ne kutassuk. Bölcs politikusok disszertációkat eresztettek már erről világgá, úgy annyira, hogy ezen törvény magyarázatához kétség nem fór. Nem állunk és nem álltunk a függetlenségi párt mellett sem soha, mert meggyőződésből — Deák Ferenc szellemét követve — bizton tudjuk, hogy a magyar ügynek győzni kell és hogy annak a nemzetnek, a mely a monarchia magja, előbb utóbb túlsúlyra kell kerülni és akkor a közös viszony csak erősíteni, növelni fogja a nemzet erejét, mind gazdaságilag, mind a hatalmi kérdést tekintve. De kétségtelenül kell, hogy kifejezzük ama óhajunkat, hogy a szabadelvű párt szervezkedjék, kicsinyes kérdésekkel ne forgácsolja szót az erejét, pártpolitikai belső zavarok ne távolítsák el egymástól a képviselőket akkor, midőn minden erejükre, bölcs mérsékletükre, higgadt megfon-* tolásukra szükség van. A milyen sajnálattal kell hogy viselkedjünk a függetlenségi párt nagy többségének csütörtöki ülésén tanúsított magatartásán, oly örömmel üdvözöljük azt, hogy végre a kormánypárt egységesnek látszott ama védekezésben, a melyet a koronás király megvédése alkalmával tanúsított. Hisszük, hogy evvel megtermett a pártban az egyetértés ós a szabadelvű párt összetartása, egységes és egyöntetű magatartása lehetségessé teszi, hogy az olyan áldatlan hang, amilyen az utóbbi időben a képviselőházban uralkodott, a bókóvel ki fog küszöböltetni ós az egységes szabadelvű párt ki fogja vivni ama katonai követeléseket, a melyeket az egósz nemzet óhajt. A vármegyék és a közegészségügy. Az ország egyik törvényhatósága nagy horderejű kívánalommal járult a belügyminister eló. Nem kevesebbről van ebben szó, minthogy a belügyminiszter a törvényhozás képviselőházához olyan törvényjavaslatot terjesszen be, mely az 1876* XIV. törvénycikk hatályon kívül helyezésével a közegészségügynek országszerte való államosítását veszi tervbe; mert csakis egy ilyen törvény megalkotásában láthatjuk annak garanciáját, hogy a közegészség ügye hazánkban európai színvonalra fog emelkedni. A javaslatot Arvavármegye tette s azt pártolás végett megküldte Zalavármegye közönségéhez is. A mi a dolog meritumát illeti, minden álszemórmet félretéve, sajnosan konstatálhatjuk, hogy a közegészsógi viszonyok az ország legtöbb vármegyéjóben annyira roszak ós kedvezőtlenek, hogy az állami beavatkozásnak legfőbb ideje elérkezett. Hatósági orvosokban mindenfelé nagy a hiány. A járásorvosok, a legjobb igyekezetük dacára is, képtelenek a közegészségügyi szolgálatot, néha 60—70000 lelket felölelő járásukban egyedül ellátni; körorvosokat pedig a legszorgosabb utánjárás mellett sem lehet alkalmazni, főleg a szegényebb vidékeken, ahol a magángyakorlatból eredő jövedelem minimális, a tiszti fizetés pedig sok helyen 5—600 koronánál magasabbra nem rug. Félő különben, hogy maholnap már a járásorvosokkal sem leszünk jobban, mert azoknak mai fizetése nem áll arányban sem munkaképzettségükkel, sem Munkakörükkel és ha a követelményeket a járásorvosokkal szemben megszigorítjuk, akkor kétszer is meg fogja gondolni minden orvos, mig a járási orvosi lisztet, mely a magángyakorlatot nem hogy fokozná, de sőt inkább csaknem lehetetlenné teszi, — a megélhetésre egyáltalán nem elégséges fizetés kedvéért elfogadja. Zalavármegyében például majdnem ugy kellett legutóbb a novai ós letenyei járási orvosi állásokra embert fogni s a vármegye kónytelen volt ezek fizetésének felemelése tárgyában a belügyminisztert feliratilag megkeresni, mert máskép pályázó sem igen akadt volna. És ezeken az állapotokon a törvényhatóságok végleg nem segíthetnek. Vagyonuk nincs, az állami javadalmazás elégtelen s a legtöbb helyen összetett kézzel kénytelenek elnézni azokat a hiányokat, melyek a mens sana in corpore sano mondás igazságát elónk tárni leplezetlen mivoltukban segítik. Hiány van a hatósági orvosokban, de még nagyobb a hiány a közkórházakban. Járvány, ragály, tömeges megbetegedés esetén a törvényhatóságoknak legtöbbje képtelen a betegek elhelyezéséről és elkülönítéséről kellőképen gondoskodni. Amit az állam e téren tehetne, az a törvényhatóságoknak teljességgel lehetetlen és a véletlen mulasztást végeredményben mégis csak az állam sínyli meg. Emellett a fenálló közegészségügyi rendeletek, amelyekkel az ország közigazgatási hatóságai egy évtized óta elárasztatnak, a melyek legnagyobb része alig hogy kibocsájtatik, érvényét hamarosan egy-egy ujabb rendelet semmisíti meg, amelyek a gyakorlati életben akárhányszor kivihetetlennek bizonyulnak és amelyek tömérdek zavart, munkát és kapkodást okoznak, — bár kétségtelen, hogy a legjobb szándékkal ós irányzattal bocsájtatnak ki, — maguk is sürgős revízióra szorulnak. Lgető szükség volna olyan törvényre, amely az összes közegészségügyi teendőket és az összes, még érvényben levő rendeleteket összefoglalná, hogy a hatóságnak is, a hatósági orvosoknak is áttekintésük legyen amaz óriási anyag fölött, amelynek gondozása hivatásukat képezi. Ezekben dombox-odik ki a kezdeményező vármegye feliratának indoklása s most, mikor a a közegészségügy minden terén, annyi ós oly mélyreható intézkedésekre volna szükség mindenütt, csak dicséret illetheti, hogy nyíltan és őszintén rámutatva a tarthatatlan állapotokra, azok orvoslása céljából a legilletékesebb helyen emeli fel szavát. Üzletalapítás és hitel. Annak oka, hogy kereskedőink egy része nem képes zöld ágra vergődni, mig mások jövödelmező üzleteket alapítanak és idővel vagyonra is tesznek szert, nézetünk szerint a legtöbb esetben minden egyes kereskedő saját eljárásában keresendő. A legtöbb kereskedő a főhibát mindjárt kezdetben és pedig az üzlet alapításánál követi el, mivel nem elég óvatos a város megválasztásával, ahol képességének és tőkéjének megfelelőleg működhetik. Rendkívül nagy azoknak a fiatal embereknek a száma, akik ismeretlen, idegen helyen nősülnek ós ugyanott uj üzletet alapítanak. Mások meg hosszabb ideig tartózkodnak valamely városban ős számítanak a szerzett ismeretségekre, amelyek alapján nyitják az üzletet. Sőt vannak olyanok is, akik minden további megfontolás nélkül egyszerűen azórt önállósítják magukat, mivel alkalmas bolthelyisóg áll ren delkezésükre, vagy mivel mint alkalmazottaknak nem sikerült előre jutniok és maguk gazdájuk kívánnak lenni. Olyanok, akik ily módon alapítanak üzletet, többnyire rövid idő múlva megőrzik az egészségtelen alap káros következményeit és hogy valamikép mógis vergődhessenek, mindenféle módot ós fogást kísérelnek meg; a legtöbbször úgynevezett piszkos concurrensek lesznek, akik elrontják az üzletet. Majd mindannyi visszaél a hitellel is, ami által az iparosok ós nagykereskedők károsodnak. És ez rákfenéje a kereskedelmi karnak s a rosz üzletek miatti panaszoknak egyik főoka. Fájdalom, nagyon kevés azoknak a száma, akik tőkéjükkel és tehetségükkel számolnának ős főkóp akik megválogatnák a helységet, ahol otthonukat, családi tűzhelyüket alapítani akarKórdezni kellene önmaguktól, váljon a szóban forgó városban szükséges-e a szakmájukhoz tartozó üzlet? Váljon fentarthatják-e az üzletet óö életképes lesz-e az? Felvehetik-e tőkéjükkel ós képességükkel a versenyt a már meglevő hasonló szakmáju kereskedőkkel? Hogy van hazánkban még sok olyan helység, amelyben még nem létezik valamely szakmáju üzlet vagy az illető szakma csak gyengén vagy hiányosan van képviselve, az kétségtelen; csakhogy nagyon kevős azoknak a kezdőknek a száma, akik fáradságot vennének vagy gondolnának arra, hogy ilyen helységet kell keresniök. Minden üzletembernek példát kellene vennie az államtól, amely az engedményes kereskedelemről pontos statisztikát vezet és csak ott nyit üzletet p. e. dohányárudát, ahol szükségesnek mutatkozott ós jövödelmezőnek ígérkezik. Állami törvények ugyan a kereskedő karnak általában sokat használhatnak, ám nem létezhetik törvény, mely egyeseknek, akiknek üzlete rosszul jövödelmez, jó üzletet teremthetne. Önmaguknak kell tehát üzletük jövödelmezősőgóről gondoskodniok. Ugyanis mindenki saját szerencséjének a kovácsa s az ügyes szakfórfi csak a neki való helyen boldogulhat. Mivel a kereskedelem szabad verseny, csak gyakorlati segítség használhat neki. A kereskedelem helyes gyakorlására szabályokat, törvényeket nehéz alkotni. Mégis volna mód, amelylyel a kezdőknek segítségükre lehetnénk. A kereskedelmi- és iparkamaráknak külön bizottságokat kellene alakítaniok, amelyek a kerületükben levő üzletekről pontos statisztikát vezetnének, azokat nyilvántartanák, hogy minden kérdezősködésre pontos felvilágosítást adhatnának s igy lehetővé tennék, hogy a kezdő kereskedő üzletének alapítása előtt megbízható információkat nyerhessen. Ez az eljárás nemcsak egy, hanem sok kereskedőnek használna ós megmentené a kereskedői kart a további sinlődéstől. De volna ezenkívül ennek az eljárásnak más, rendkívül nagy előnye is, amennyiben megkönnyítené a hitelnyújtást és lehetetlenné tenné, hogy egyes szélhámos kereskedők nyakra-főre csinálhassanak adósságot, megkárosítván ezzel számos iparost és kereskedőt, akik üzletkötés reményében és bizván a hitelkórők becsületességében, elvesztik pénzüket De maga a kezdő is könnyebben juthatna megfelelő és csakis megfelelő hitelhez, mert viszonyait mindjárt üzlete alapításánál jobban ismernék ós nem kellene fólni, hogy a hitelt csakis a hitelezőnek kijátszása céljából kéri. Természetesen a vagyoni viszonyait meghaladó hitelre nem igen számíthatna, de épen ez volna az általunk ajánlott eljárásnak a megbecsülhetetlen előnye. Vajha kereskedelmi- és iparkamaráink erre a gyakorlati intézkedésre szánnák magukat, amelylyel hivatásuknak megfelelve, gyakorlati hasznot nyújtanának a gazdasági viszonyok által sanyargatott iparunknak ós kereskedelmünknek. Esküdtszék. Az őszi esküdtszóki ülésszak f. évi szeptember hó 21-én kezdődött, a mikor is Bognár József zalaistvándi lakos ügyét tárgyalták, a ki az édes apját Bognár Ádámot csizmájával agyondobta. Elnök: Sztaniszlavszky Adolf; szavazó bírák: Skóday Aurél ós Sperlágh Géza; jegyző: Galló István; ügyész: Schneider Gábor; védő: dr. Gombás Aladár; eskiidtbirák: Németh Dezső, Braunstein Pál, dr. Ruzsicska Kálmán, Ughy János, Háry János, Lakatos István, Sárváry József, Adorján Sándor, Koronczy Ferenc, Papp Alajos, Semetke József, Torma János; pótesküdt: Vincze József. A dolog ugy törtónt, hogy Bognár József zalaistvándi lakós a tavaszszal egyszer reggel ment haza a korcsmából, a hol pajtásaival együtt iszogatott. Fiatal felesége a hazatérő Bognár Józsefet elkezdte szidni, a perpatvarra felóbredt Bognár József apja, Ádám is, ki a fiatalokkal együtt aludt, ő is beleszólt a vitába, végül, hogy szavának nagyobb súlyt adjon, az ágy lábánál levő csizmáját mérgesen fia fejéhez vágta. A hatalmas, jól megvasalt csizma Bognár Józsefet