Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-07-12 / 28. szám

10 y Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap c 1903. junius 21. jon szivükben magasra az a szent láng, melynek hevét megérti a magyar tanító Háromszéken, Beszterczenaszódon, Torontálban, Brassóban, Nyitrában, Vasban, Szepesben vagy Zalában egyaránt. Üdvözöljük őket a nagyfontosságú határszéli csáktornyai állami tanítóképző intézetben, mely nemcsak • eddigi hatsáával szolgált rá a miniszternek ezen tanfolyam megtartásával járó bizalmára, de a nemzeti eszmék szolgálatában is egyik védvára a magyarságnak. A tanfolyam pihenő közeiben zarándokoljanak el Stridó bérceire, Zrinyi várába, Gasparics emlékoszlopához s véssék be szivükbe mindörökre— Muraköz emlékét! Az uj honvédelmi miniszter a vármegyéhez. Kohssváry Dezső honvédelmi miniszter meleg hangú leiratban tudatja a vármegyével honvédelmi miniszterré történt kinevezését. »Midőn — úgymond — a honvédelmi minisztérium vezetését átveszem, hazafias, egyszersmind kellemes kötelességemnek ismerem, hogy e minőségemben a törvényhatóság közönségét üdvözöljem s egyúttal bizalommal felkérjem, miszerint az állásommal járó nehéz és fontos feladataim sikeres megoldása körül a törvényhatóság közönsége engem ne csak törvényes kötelességénél fogva, hanem hazafias készséggel is támogatni szíveskedjék.« Fejérváry búcsúja. Fejérváry Géza volt honvédelmi miniszter a következő sorokkal búcsúzott Zalavármegye közönségétől: »Ö cs. és apostoli kir. felsége f. é. jun. 27-én Bécsben kelt legfelsőbb elhatározásával engem a m. kir. honvédelmi minisztérium vezetésétől saját kérelmemre legkegyelmesebben felmenteni méltóztatott. Midőn közel két évtizeden át viselt tárcámtól ennek folytán megválók, szívesen használom fel ezen alkalmat, hogy a törvényhatóság azon készséges közreműködéseCsakhamar hire futott a szerencsétlenségnek az egész városban. Az emberek azzal köszöntötték egymást : — Hallotta Karvalyék malőrjét? . . . Szegény emberek ! Megsajnálták őket, érdeklődtek is a szerencsétlenül járt házaspár iránt s most már a város távolabbi részeiből jártak hozzájuk az emberek. Karvalyék egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy állandóan tele van a boltjuk vevőkkel. Irma asszony pedig, a háztartás esze, elég hamar átlátta a szerencsétlenség hasznosabb oldatát. Le se vetette többé a gyászos arckifejezését s most már magától is ráterelődött a nyelve a bajukra s napjában húszszor is elmondta : — Bizony tiz esztendőt vénültem azóta . . . A fűszeres bolt ilyenformán lassan megerősödött, virágzott s Irma asszony, aki estónként, mikor egyedül maradtak, már vidámabb arcot is mert mutatni, néha mosolyogva mondta az urának: —• Szinte örülök, hogy eladtad azt az átkozott sorsjegyet. Így is íölór egy kis főnyereménynyel. Igaza volt Karvalynónak. Az állandó vevőközönség megmaradt, noha a város már napirendre tért a szerencsétlenség fölött s a derék házaspár is elfeledte lassan. Egy este vendég akadt a Karvaly-házban. A férfi egy távoli rokona kereste fel őket. Utazó ért, melylyel engem nehéz feladatom teljesítésében mindenkoron támogatott, teljes elismerésemet és legőszintébb köszönetemet kifejezzem. A töke. A gyakorlati élet szempontjából tökéletesen mindegy, az elmélet hogyan magyarázza a tőke keletkezését. A közgazdasági életre nincs befolyással, hogy a tőkét a munka eredmény feleslegének, akár megtakarításnak tekintjük. Azonnal létrejön, mihelyt a munka haszonhajtása s a termelő fogyasztása között az előbbi előnyére áll be különbség 8 aligha nem bajos megmou dani, mi voltakép a tőkeképződós alapja, vájjon a termelő takarékossága e, vagy a munka gyű mölcsözóse. A munka egyenlő haszouhajtása mellett a tőkeképződés foka azonban bizonyára egyedül a termelő takarékosságának fokától függ, épugy, mint egyenlő takarékosság mellett a munka gyümölcsözósétől. De ámbár talajt lelne is a tőke, ahol tevékenységét kifejtse, a mi viszonyaink között a Bzaporodásra korlátolt tere van. Henyének ugyan nem mondhatni a magyart, de szorgalma nincs annyira a keresetre irányítva, mint például a németé; mert a mi munkánk nagyban és egészben inkább más dolgokban tevékeny, mint a gazdálkodásban. Magyarország a politika földje; itt a nép minden gyermeke az állam eszméjében, a közélet küzdelmeiben növekedik abban, el. Egyik legfőbb foglalkozás a politika szűkebb és tágabb keretben s nemcsak a független, előkelő, vagyonos osztályoké, hanem az egész közóprendé s minden egyes ember egészen a napszámosig ha nem foglalkozik is a politikai napi kérdésekkel, de bennök él. Emiatt a gazdaság tetemes rövidséget szenved, amit sokan tagadnak ugyan, de az élet bizonyítja, hogy a nemzet fianak legkitűnőbbjei nem foglalkozhatnak a közgazdasági kérdésekkel ezek érdeme szerint, mert egy időben nem fordíthatják minden erejüket a nemzetgazdaság emelésére s az a sok óra, amelyet naponként a politika igénybe vesz, a nemzet gazdaságára nézve elveszett. Gazdasági életünk sokat szenved a gravaminália politikai küzdelmek s a politikai életben elhatalmasodó személyes ellentétek miatt, amelyek megakasztják a reális munkát. Hogy mennyit árt például a hónapok óta folyó parlamenti meddő harc, azt még sejteni setn lehet s szávolt 8 minthogy több dolga akadt a kis városban, benézett Karvalyókhoz is, akiket már esztendők óta nem látott. Megörültek neki s ott marasztották. Vacsora után elmondták egymásnak ügyes-bajos dolgaikat s a rokon egyebek közt azt is elmondta, hogy nóháuy hónap előtt közel volt a szerencséhez. — Hogy-hogy? Kérdezek Karvalyék érdeklődve. — Képzeljétek osak, valaki két sorsjegyet kinált megvételre. Éppen húzás előtt vaió nap volt, többet is kerestem az nap a rendesnél, hát megvettem őket. — Nos? — Nos, hát egy ostoba számon mult, hogy meg nem ütöttem a főnyereményt. Karvalyék izgatottan figyeltek, a rokon pedig folytatta. — Az egyik sorsjegy száma 16881 volt, a főnyereményt pedig a 16882 ütötte meg. Kavaly izgatottan kiáltotta. — De hisz akkor . . . A felesége azonban észrevétlenül bár, de elég erőteljesen oldalba bökte, ugy hogy ijedten elhallgatott. Éjjel pedig, mikor egyedül maradtak, mérgesen szólt rá. — Te mulya, ki ne kukkantsd valahogy, mert akkor azután csakugyan koldulni mehetünk . . . Halász Zsigmond. mokban senki sem tudja kifejezni, de hogy visszahatásának súlya Magyarország gazdasági életére fog ránehezedni, az bizonyos. Ezúttal azonban nem vitatjuk azt, hogy értékesebbek vagy értéktelenebbek-e az ellenzék által védett javak ós elvek azoknál, amelyek virágzó gazdasági élet eredményei. Csak azt a tényt akarjuk konstatálni, hogy a nép erejének legjava is politikai tusákban emésztődik fel. Pedig nálunk fokozottan kellene ügyelni arra, hogy a nemzet munkaereje gazdasági téren hasz náltassék, mert a munka kevésbbé produktív, mint fejlettebb gazdasági szervezettel biró nemzeteknél. A szellemi munka hazánkban gyenge tőkekópző tényező, sőt gyakran tőkefogyasztó, a testi munka pedig nem járul annyira a tőke gyarapításához, amennyit meg lehetne várni a nemzet munkaerejétől. A magyar munkát jellemzi az év nagy részében tartó munkahiány amelyet nem képes jóvátenni az aratáskori túlságos erőfeszítés; jellemzi továbbá az ipar gyengesége és ennek következtében a szerzési hajlam hiánya. A gazdasági munka gyümölcsei ennélfogva hazánkban aránytalanok, az igények pedig nagyok. A takarókossági hajlam ninos nálunk otthon. Ez olyan tény, amelyet talán számokkal nem lehet kimutatni, de lehetetlen észre nem venni. Az idevetődő idegenek feltűnőnek találják a könnyüvórfí magyar életmódot. Magyarország szegénynek hirdeti magát, mégis olyan életmódot találunk benne, amelyet csak tehetős nép engedhet meg magának. Ugy látszik, hogy a magyar nemzeti jellemben ép ugy nincs meg a takarékosság tiszteleté, amint nem talál sok gyönyörűséget a szerzésben. Magyar embernek mások az eseményei, mint a bevétel és kiadás közt lótrehozni a szabályos egyensúlyt. A nemesség bizonyos vonása rejlik abban, hogy az anyagiakról való gondoskodás nem képezi az élet főcélját, de csak addig, amig csakugyan nemesebb célok fojtják el az anyagiakról való gondoskodást. De nincs rendén erre a nemes vonásra hivatkozni ott, ahol a legköznapibb élvhajhászat, munkátlanság, makacsság ós hasonló rosz tulajdonságok hanyagoltatják el a gazdálkodást és csúfolják a józan takarókosságot. A nemzet minden tagjának kötelessége a mai viszonyok között a munka ós gazdálkodás s ezen kötelesség legpolgáribb teljesítése többet ér, mint annak legurasabb ós legnemesebb elmulasztása. Változnak az idők. Az idő foga lassan mindent megőröl. Intézményeket és igazságokat, eszméket ós gondolatokat egy sirba dönt az emberekkel, akik azokat alkották, hitték, szolgálták ós teremtették. A haladás rombolásból ós alkotásból áll. Amig az idő rombol, az ember alkot 8 ami elpusztult, helyére ujjat állít a munka. Az alkotásnak lépést kell tartania az idő pusztító munkájával minden téren, mert máskép hézag támad, amely megakasztja az élet arányos fejlődését. Teljesen felesleges intézmény nem volt ós nem lesz; de vannak korszerűtlenek, amelyeket át kell alakítani; vannak olyan intézmények, amelyek hajdan hatalmasok, erősek és magasztosak voltak, de ma már kopottak, régi formájukban hasznavehetetlenek s az a nemes patina, amelylyel az idő bevonta őket, nem pótolja a régi fényt, erőt és dicsőséget. Ilyen mohos intézmény ma már a régi vármegye, amelynek hajdani nagyságát minden magyar szív sokszor elsiratja, de amelynek az idők követelményeihez való átalakulását az ujabb nemzedék régen sürgeti. És régtől óta húzzák a lélekharangot, de a szittyavérű agg nem tud még kimúlni. Talán valami rendeltetése van hátra, amelyet még nem töltött be; vagy kegyeletből támogatják a rozoga falakat. Pedig már sokszor elkezdték bontogatni a régi vármegyék szókházait. A megyei hatalomnak hosszú századok alatt megviselt rezidencziáit, amelyekben valaha a nemzet sorsát intézték. Eltűnt az az idő, a mikor a megyeházak voltak a nemzeti szellem őrhelyei, a nemzeti törekvések egyedüli istápolói ós szószólói. Fényes, dicsőséges napok szárnyaltak tova felette. De ha él is még, a vármegye lelke nem a régi. Kivette belőle az idő. Kósza lélek lett belőle, testetlen árnya a hajdani fénynek, hatalomnak. Talán sajnálni való sincs rajta, mert a változott időnek nincs rá szüksége s a tengődő