Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-25 / 4. szám

32 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1903. február 8. latokért szedhető díjakat a vármegyei községi é» kö rjegyzők egyletének választmánya által összeállított díjszabály szerint állapítja meg. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága már többször kifejezést adott annak, hogy a jegyzők helyzetét méltányolja s biztosra vehető, hogy mostani kérésüket teljesíteni is fogja. Pénz nélkül azonban ez is csak ptátói értékű nyilatkozat. A nervus re rum gerendarum nincs a vármegye hatalmában. Hogy mikor jut a közigazgatási érdekekre annyi pénz, amennyivel a nagy reform dt keresztül lehetne vinni, azt az időt véges észszel még sejteni sem lehet. A mentés. Egy előkelő német társadalomtudományi folyóirat csak nemrégiben foglalkozott egy oiyan halandósági statisztikával, a mely relác/iókat keresett a kulturális fejlődés és az utolsó ötven év halandósági számadatai közt. Más szóval azt kutatta ez a statisztika, hogy igaz-e az, amit bizonyos oldalról oly sűrűn hangoztatnak, ahol igen nagy a szeretet és a vonzalom a mult idők erkölcsei és társadalmi institucziói iránt, hogy tudniillik a kulturális fejlődés, vagy a hogy általában megjelölik, "a modernizmus ellensége az életnek és az egészségnek. A régi jó idők kedvelői szívesen, nagy előszeretettel hirdetik, hogy korunkban nagyobb a halandóság, mint volt bármely más korban s hogy a természettudományi világfelfogás, mely egyre diadalmasabban járja át a lelkeket, nem hosszabbítja meg az életet, hanem rövidíti. Ki kell jelentenem, hogy még abszolúte véve sem igaz ez, relatíve pedig a képzelhető leg nagyobb tévedés vagy megtévesztés, bizonyos konzervatív törekvések és politikai tendencziák szolgálatában. Abszolúte nem igaz, mert hisz számadatokkal van bebizonyítva, hogy a halandóság ma jóval kisebb, mint volt csak ötven évvel ezelőtt is; relatíve pedig még nagyobb diadalt jegyez föl a modern élet, mert kétségtelen, hogy a gyáripar óriási fellendülése, nagy technikai művek kivitele, a sok és nagy mozgás, a sürií érintkezés, szóval mindaz, a mi a modern életet teszi, oly sok veszedelmet rejt magában a testi épség ós az emberi élet ellen, hogy ha a halandósági szám kisebbedett valamivel, relatíve igen sokkal kellett kisebbednie. Látható, hogy mint minden jelenség közt ezen a világon, úgy a testi épség ápolása és a halandóság közt egyrészről, másrészről pedig a modern élet, illetve a kulturális haladás közt szoros összefüggés van. Az orvos talán legszívesebben tudománya sikereinek tudhatná be ezt a kedvező jelenséget. Kétségtelen is, hogy a modern orvosi tudomány, főleg a hygiénia lendített a világ során, de nem foglalom le az érdemeket kizárólag: az orvosi fakultás számára. A művészibb élet, a tisztább, a rendezettebb s az általánosan mutatkozó erkölcsi újjáalakulásnak is nagy szerepe van a dologban. Azt hiszem, hogy mindinkább elevenebb köztudattá válik az emberekben, hog>' az egészség irányítja az erkölcsi életet s talán nem csalódom, ha azt mondom, hogy erős fizikumok erős erkölcsöt termelnek. S hogy röviden rátérjek tulajdonképeni tárgyamra, ezen a ponton kell rámutatnom arra az összefüggésre, mely e nagy szociális fordulat s annak egyik hathatós eszköze közt, a mentés között van. A segélynyújtást nézzék a szociális kérdésnek világosságánál s rögtön megértik, hogy miért kapcsolódott ez bele mindenütt a szociális feladatok láncába s miért lett az altruisztikus világfelfogás egyik eleme. A segélynyújtás fizikailag nagyon fontos, ezúttal azonban csak azt akarnám feltüntetni, hogy politikai, társadalmi és erkölcsi szempontból miért tartom nagy horderejűnek. Nyugat-Európa minden nagy városában, sőt a vidéki városokban is minden művelt ember ensemble-jához ugy hozzátartozik a segélynyújtás képessége, mint a tiszta manzpetta. Ha fáradt úriasszonyok láttára átengedjük helyünket a vasúton, az udvariasság. Ha ugyanez a fáradt úriasszony kificamítja a karját, a legtöbb művelt ember udvariassága megszűnik. Hozzá nem uyul, mert fél, hogy elrontja a dolgot. Szóval az udvariasság csak kis dolgokban nyilvánul, a nagyobbaknál csődöt mond. Ez csak az udvariasságra való hivatkozás. Ettől még nagyon messze van az a szolgálat, melyet az ember, mint társadalmi lény, mint az emberösszesség egyik tagja, végezni köteles. A mentés munkája felébreszti az emberben az altruisztikus érzést, megerősíti és élénkké teszi azt a tudatot, hogy folytonosan az emberiség szolgálatában kell és lehet állani. Az utolsó brandenburgi katona is ért ahlioz, hogy miképpen kell bekötöznie sebesült bajtársát a háborúban. A modern éiet ilyen háború s hogy a mihez az utolsó brandenburgi katona is ért, az nem lehet olyan mesterség, a mit ne volna könnyű megtanulni azoknak, akik tudják, hogy társadalmi kötelességeik teljesítése körébe vágó dolgot tanulnak. E társadalmi kötelességeket vigyük ki nagyobb és nagyobb rétegekbe. Külföldön majdnem minden nagyobb városnak és egyéb közigazgatási funkciók nagy tömegét mind a községekre hárította Ezért, a községek kiadásai évről-évre szaporodnak. A községek tehát alig képesek a közigazgatás javítása érdekében áldozatokat hozni. Miután pedig a jegyző munkáját ellátni képtelen, a saját zsebéből kell seg'deket alkalmaznia s vagy az országútról felszedett proletárokkal végezteti a munka egy részét, vagy — ha már szakavatott egvént alkalmaz — kenyerét megosztja a segédjével. Ezért kérik a jegyzők, hogy ez állam, amely a jegyző tevékenységének legnagyobb részét igénybe veszi, adjon becsületes segéderőt a jegyző mellé. Ki nem találja indokoltnak ezt a kérelmet s ki hiszi lehetetlennek? Ha a jegyzőségek mind kellő munkaerővel láttatnának el, akkor már joggal meg lehetne kezdeni a decentralizációt, amely a központi hatóságok további szaporítását és fejlesztését feleslegessé tenné. A magán munkálatok díjainak méltányos megszabása olyan elemi követelmény, amelyet indokolni nem kell. A magunk részéről azt tartanok ideális állapotnak, ha a jegyző nem végezne semmiféle magánmunkát, de már ha sanyarú fizetése ráutalja a magánmunkálatokra, helyesen szólva ha a jegyző fizetése ugy van megállapítva, hogy az ezekből származó jövödelem existenciájának alapja, akkor már köteles i\z illetékes felsőbbség azt a díjszabást ugy megállapítani, hogy az a méltányos minimumot megüsse. A zalavármegyei jegyzők azt kérik a törvényhatósági bizottságtól, hogy a kormánynál tegye meg a kezdeményező lépést aziránt, hogy államköltségén valamennyi jegyzőségben egy szakképzett segéderő alkalmaztassák a községi pénzügyi teendők elvégzésére; továbbá hogy a magánmunkáTÁRCA. Róma. VII. A romok között. Kelet felé, a Titus-ívén tul, egy óriási köralaku építmény zárja el a szemhatárt; a leghatalmasabb mindazok közöl, melyek a régi várost túlélték; a római monumentális építészet legnagyszerűbb alkotása, Róma nagyságának leghívebb kifejezője: a Colosseum. Nógy emeletében egyesíti a görög építőművészet legjellemzőbb hagyományait, fokozatosan, az anyag természetének megfelelően alkalmazva a három oszloprendszert. A súlyra és alakra egyaránt erős és nehézkes jellegű dór oszlopok állnak alul; felettük a könnyedebb, de még elég vaskos ion oszlopok, melyeket a korinthusiak követnek karcsú törzseikkel, akanthusz-leveles oszlopfőikkel; a sort a legfelső emeleten vékony, alulról szinte légiesnek látszó korinthusi pillérek zárják be. Az egész „kolosszális" mű, a rendest minden irányban meghaladó kiterjedésében, sziklaüregszerü kapuboltjaival ós ablaknyilásaival, ezer és ezer óriási kockakövével, barna falainak komorságával és szilárdságával ellenálhatatlanul a fenség benyomását gyakorolja. S e hatás tetőpontra hág holdfénynél, mikor a számtalan apró beomlás, repedés, hiányosság eltűnik s csak a rengeteg méretek, arányok és tömegek megdöbbentő ereje válik uralkodóvá. Szinte hajlandók vagyunk hinni, hogy hegyeket romboltak szét és hordtak össze ezen amfiteátrum megteremtésére. „Ha ezt látjuk — mondja Goethe — minden egyéb kicsinynek látszik; oly nagy, hogy képét az ember nem képes lelkében megtartani." S ha tekintetbe vesszük azt, hogy llómáuak, a Vatikán után, legnagyobb épületei: a „Palazzo Venezia", „Palazzo della Caneelleria", a Fornese és Barberini-paloták, továbbá a Pipetta-kikötő s számos kisebb ház, a Colosseum anyagából készültek, sejtelmünk lehet a külső képről, melylyel ép korában birnia kellett. A Colosseumot Vespasianus és Titus császárok építtették harci-játékok tartására, melyek véres jeleneteikkel a rómaiaknak kedves látványosságul szolgáltak. Kr. u. 80-ban készült el s 1Ö0 napos ünnepélylyel avatták fel, a mikor is állítólag 5000 vadállat s a jó ég tudja, hány rabszolga pnsztub: el a küzdelmekben. A kereszténység megszilárdulásával a Colosseum elvepztette korábbi jelentőségót. A középkorban erődül szolgált s ezzel megkezdődött lassú bomladozása, melynek végzetes következményeiről csak óriási volta és a legújabb kor kegyelete mentette meg. * * A Colosseumtól éjszaki irányban néhány faP töredék gubbaszkodik, melyek alatt mélyen a földben hosszú folyosók tág termeket kötnek össze. A folyosók bolthajtásain ó-kori festmények nyomai látszanak, elmosódottak ma már, " de Ruffaetnek még elég élénkek voltak ahhoz, hogy mintául szolgáljanak neki a vatikáni loggiák kifestéséhez. Ha most elhagyjuk eddigi álláspontunkat 8 átmegyünk a Palatium déli oldalára, onnan szintén nagy kiterjedésű romokra nyílik kilátás. Az előbbiek Titus és Traianus, ez utóbbiak Caracalla császár fürdőinek maradványai. Hogy némi fogalmat nyujtsunk ez épületek nagyságáról, csak annyit akarunk megjegyezni, hogy a nagy nyilvános fürdőket, a milyenek voltak az iraónt nevezettek is, egyszerre több ezer ember látogathatta. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy e fürdők csupán tisztálkodásra szolgáltak. Inkább szórakozó helyek voltak, nagy pompával és fényűzéssel berendezve s ellátva mindennel, a mit csak egy kényes ízlésű, piperkőc római uracs kívánhatott. A hideg, langyos, meleg és gőz-fürdők mellett kertek, fedett testgyakorlóterek, játék-, olvasó- és társalgótermek állottak a közönség rendelkezésére. A zenekedvelők hang • versenyekben, az irodalom barátai felolvasásokban gyönyörködhettek s a kik élénkebb mulatságra vágytak, azok cirkuszi mutatványokban. A fürdők volrak az arany ifjúságnak, a római „gigerliknek" találkozó helyei; itt gyűltek össze elegáns tógáikban, kikenve-fenve, hogy letárgyalják a legújabb pletykákat, szidják hitelezőiket, leszólják a hölgyeket, szóval fáradság nélkül, édes semmittevésben agyoncsapják a napot. A harmadik században tizenegy nagy nyilvános s majdnem ezer kisebb fürdője volt Rómának, melyekben mintegy hatvanezer ember fiirödhetett egyszerre. Az a kérdés merül fel, honnan vették azt a rengeteg mennyiségű vizet, melyre ily körül-