Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-28 / 26. szám

282 > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap < 1903. május 10. Az ó nevét viselő ily tanulmányi ösztöndíj lesz a legsikeresebb buzdítója vármegyénk ifjú nemzedékének arra nézve, hogy az Ő nyomdokait követve, önzetlenül szolgálja hónát, tanulni, dolgozni küzdeni és áldozni tudjon annak üdveért és megtanulja az ő életéből, hogy mi az a honszeretet : hogy az nem tud mást, mint a hazát szeretni; hogy annak nincsenek különböző fokozatai, mert aki nem tett meg mindent hona javára, az nem tett semmit sem és aki nem adott oda mindent a haza oltárára, az mindent megtagadott. Hogy az ige testté váljon : azon kérelemmel fordulok vármegyém hazafias közönségéhez, hogy a magasztos eszme megvalósításához szükséges alapra adományokat gyűjteni és adakozni sziveskedjék. Az adományokat »Deák Ferenc tanulmányi ösztöndíj« cimen a vármegye alispánjához Zalaegerszegre — és azon célból, hogy a megfelelő előintézkedések kellő időben megtehetők legyenek — legkésőbb augusztus hó 31-ig beküldeni kérem. Hazafias üdvözlettel: Zalaegerszegen, 1903. évi junius hó 10-én. Csertán Károly Zalavármegye alispánja, mint az ünnepélyrendező bizottság elnöke. Tanév végén. Vége a tanévnek. Bezárják nz iskolákat, pihenni szélednek a tanítók és tanulók. — Egy elmúlt tanév eredményeire tekintenek vissza a szülők. Ez az eredmény pedig többé kevésbbó kielégítő. Iskoláink színvonala folytonosan emelkedik s ebez képest javul az az értelmi fok is, melylyel az ifjúság azokból kikerül. Ez pedig nagyon fontos eredmény s örvendetes haladás. A megélhetés gondjai mindig súlyosbodnak s igy csak természetes és ésszerű, ha az iskola az életre neveli az ifjúságot. Az utolsó évek tanügyi reformjai arról győztek meg benünket, hogy a gyakorlati élet követelményei mind szélesebb medret vájnak maguknak oktatási rendszerünkben. Reform reformot követ, amelyeknek úgyszólván kivétel nélkül az az irányzatuk, hogy ezt a célt a megvalósuláshoz közelebb vigyék. Az iskolák tanterveinek ós tanítási rendjének az eddigi alapoktól eltérő megállapítása, illetőleg megváltoztatása csak ebből az okból történik. A középiskolák ma már inkább az életnek kezdik nevelni az ifjúságot. Még nem is olyan régen szent és sérthetetlennek tartott pedagógiai elvek romokban hevernek s ezek helyén diadalmasan feltámadt a gyakorlati oktatás elve. Szemlátomást az a törekvés hatja át közoktatásügyünk vezetőit, hogy az iskola ne csupán elvont tudományok ismeretére tanítson, hanem hogy igazi előkészítője legyen az életnek s hogy megkönnyítse a pályaválasztás ós uttörés nehézségeit. A pályaválasztás kérdése évről évre megujuló súlyos feladat és kötelesség, mely gyötrően nehezedik az aggódó és a gyermekük jövőjén töprenkedő szülők lelkére. A pályaválasztás kérdését nem kell s nem is szabad a szülők előtt az úgynevezett magasabb társadalom politikai, nemzetgazdasági szempontból tárgyalni. A kormány feladata, hogy ezeket a magasabb szempontokat szolgálja. A szülők nem a magasabb szempontokat, hanem gyermekeik jövőjét tekintik s első sorban fiaik megélhetését akarják biztosítani. Az anyagelvisóg korát éljük. Mindenütt ós mindenben a reális, kézzelfogható érték a döntő tényező. Ideális törekvéseknek a korszfllem nem kedvez s talán nem csalódunk, ha azt hisszük, hogy csak a gyakorlati pályáké a jövő. A tudományos pályák órtéke mintha aláhanyatlott volna, amiben valószínűleg sok része van annak is, hogy nem rátermett, tehetségtelen, vagy éppen könnyű életet hajszoló elemek léptek nagy számmal a tudományos pályákra. Amíg azt látjuk, hogy a gyakorlati pályákon levők tekintélye örvendetesen gyarapszik, addig ma már a tudományos pályákra való özönlés is valamivel alább hagy. Ez egyelőre a változás és bízvást mondhatjuk, a visszahatás eredménye. És ezt nemcsak a társadalom életében, In nem a hivatalos oktatási körök munkálkodásában is megfigyelhetjük. Az élet gyakorlati céljainak szolgálata az iskolákban tért hódított nemcsak a testedzés rendszeressé tételével, egyes gyakorlati tárgyak bevitelével, hanem az oktatás egész irányával és rendszerével. A társadalom készséggel s elismeréssel hajlik meg az uj irány és annak előmozdítói előtt, mert azt reményli, hogy egy megváltozott oktatási rendszer kiküszöböli azokat a hibákat, amelyeket a mostani nemzedék ismereteinek hiányos ós gyakorlatiatlan voltában érez. ságáért hevülő nagy lelke éltető melegétől átlengett megnyilatkozásai és vívmányai nem csak vármegyéje, sőt nem is csupán hazája, hanem minden szabadságszerető nemzetnek közös kincseit képezik is, — zalavármegyei régi családból, Zalavármegyében, Söjtör községben született s ennélfogva mindenekelőtt a mienk ! Az említett napon tehát isteni tisztelettel és nagy hazánkfiának vármegyénk hálás közönsége által a vármegye székhelyén ércből emelt szobra megkoszorúzásával kapcsolatosan ünnepi közgyűlést fogunk tartani. Ha azonban a nemzetek fiaik dicsőségében saját erkölcsi nagyságukat is szemlélhetik; ha a nemzeteknek nagy fiaik iránt érzett tisztelete, hálája és elismerése ösztönzésül szolgál a legkésőbbi utódoknak is; ha a haza körül halhatatlan érdemeket szerzett nagy honfiú iránt táplált kegyeletünket ő hozzá méltóan akarjuk kifejezni : ünnepi közgyűlésünkben oly intézményt kell létesítenünk, a mely hivatva legyen ércnél is tartósabban hirdetni a hazafiúi erények mintaképének, vármegyénk nagy szülöttének, Deák Ferencnek a nevét és nagyságát, mig magyar szív dobog, magyar szó hangzik és magyar műveltség virágzik e hazán ! Hogy mi legyen ez az intézmény: ő maga mutatta meg félreismerhetlenül a saját életével, a melyet komoly tanulással és munkával töltött be azért, hogy hazájának szolgálhasson. Ennélfogva oly tanulmányi ösztöndíjat kellene alapítanunk, amely egy vagy több megyebeli szegényebb sorsú jó tanuló és jó erkölcsű fiúnak a magasabb kiképzést és azt, hogy tevékeny, hasznos polgára legyen a hazának, elősegíti. — Nono, akasztófa lesz a vége. Aki az urakkal ujjat huz, elpusztul, mint a kóró. Szabó Lajos fölkelt helyéről s beljebb vonult az akácok közé. Nem akarta hallani, mit mondanak róla földiéi, akiket utált. Mert fölforrhat benne a dűlt ós akkor bolondot csinál. Talán agyon is ütik. Bevonult a törpe fák sűrűjébe, leheveredett a száraz, poros földre. Azon gondolkodott, hogy mi lesz vele. Itt meg nem élhet. Hej, legjobb lenne nem is élni . . . Asszonyi hang ütötte meg a fülét. Leányzó volt, szőke, sovány, a korai sok munkától megöregedett. Ue nyájas, behízelgő volt a hangja. — Lajos, szólt, Szabó Lajos! Az agitátor megvető pillantást vetett a leányra. — Mi kell, Trézsi? — Semmi, csak eljöttem. Ugy-e szabad maga mellé ülni. — A férfi vállat vont. — Mit akarsz? — Semmit. Lekuporodott a legény mellé. — Én nem vagyok olyan mint a többi, mondta. Én nem félek magától. — Bánom is én, ha félsz is. — Tudom, hogy nem bánja, sóhajtott a leány. Szabó Lajos fölnézett. Két könycsepp csillogott a leány szemében. Az agitátor ellágyult. — Hát mit akarsz velem? Elég nekem a magam baja. — Ugy-e, nem kellek magának? — Nem, mondta durván Szabó Lajos. És ha kellenél, akkor se kellenél. Trézsi babám bámult a legény szemébe. — Mert nekem nem való asszony, magyarázta annak. A leány nem telelt, lehajtotta a fejét ós a könyek egymás után peregtek le arcáról. Az agitátor vógig heveredett a földön és behunyta a szemét. íme, egy teremtett lélek, aki ragaszkodik hozzá, holott a többiek kitaszították, mint a veszett kutyát. Szereti az bizonyos. Nem először környékezi meg, de mindannyiszor goromba szóval elutasította. S mégis mint a hű kutya, minduntalan visszatér. Aztán nem is olyan szegény leány. Ha férjhez megy, kijár az apai jussa, a félsessió, meg a félház. Az anyja után is maradna valami. Mindjárt volna becsülete a faluban. Akkor nem is járna többet napszámba. Gazdálkodna a sajátján. — Aztán eljönnél hozzám? Kérdezte inkább öntudatlanul. — Óh Istenem ! sóhajtott a leány. — Eljönnél? — El. — Nohát majd vasárnap eljövök hozzátok, felelte Szabó gyors elhatározással. De most eredj. Nem akarom, hogy hamarább kitudódjon. — Eredj, sürgette, amikor látta, hogy az ujjongó leány lassan mozog. Kezet nyújtott ós a leány elment. S ahogv az agitátor utána nézett, ugy rémlett neki, mintha az a piros keszkenő, ami a leány nyakán lógott, nagy-nagy vörös zászlóvá változna. Olyant horő Pesten, amikor kivonultak az elvtársak. A zászló lengett, lobogott a szélben és o tele tüdővel ordította: — Éljen a forradalom! — Éljen, dörögte vissza ezer hang. Ó, az volt a szép idő! Hogy üvöltözött a tömeg! amikor ő beszólt! Hogy emelték a levegőbe. . . .! Vége, vége! Az agitátor fölállott. Nagy teste kilátszott a törpe akácokból. Ragyogó szemmel nézett nyugat felé: ott van a nagy város, ott csinálják meg a szabadságot! Ott az ő helye, ott a világosság, amely még csak kezdődik, de el fogja árasztani a földet. Ott az ő elveszett paradicsoma. És az agitátor kirohant a bokorból. Fölkapta kabátját, körül sem nézett s futó lépésben indult nyugot felé. Az emberek csodálkozva néztek utána. Hova megy? Vissza a városba. Szónokolni, izgatni, lobogtatni a vörös lobogót. Vissza fogják ugyan toloncolni, de ő ismét vissza fog térni oda, ahol elemében érzi magát. Mint a hal a vizben. És vissza fog térni százszor. Erdőst Dezső.