Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-07 / 23. szám

1903. junius 21. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 3 ról keletre, Sopron, Moson vármegyéktől mifelénk. Mire mi hozzánk elérnek, feltétlenül eltelik 15 év. Már most annak a megértésére, hogy mennyire ! fontos az a munkálat, a mely most városunkban I folyik, tekintetbe kell vennünk az országos kataszteri felmérők térképének léptékét, a mely 1 a 2880-hoz, vagyis 2880 négyzetméter nagy területről készítenek egy négyzetméter nagyságú térképet. Az ilyen arányú térkép után a ter­mészetben leendő felméréseknél bizony egy méter nagyon könnyen elhibázható, az ntcák, házak kiugrásai fel nem tüntethetők, mert nincs az a műszer, a mely az ilyen kicsiny arányt ki tudná adni. Nos tehát van egy térképünk, a mely épen annyit ér, mint a mostani, az építéseknél előkerülnek ismét a bizottságok, a melyeket a t. cikkiró múltkor annyira kárhoztatott. Az állami kataszteri felmérési munkálatok el­végzésénél a dologi kiadásokat, az anyag, a műszer árát az ilető községek, városok fizetik, és csakis a tisztviselők napidíját téríti meg az állam. A jelenleg végzett munkálatok személyi kiadása 6700 koronára irányoztatott elő, vagyis ennyi a mérnökök napidíja. Ennyi feltétlenül lenne az állami felmérésnél is a személyi kiadás. Egész határozottsággal felvehetjük ezt, mert hisz ott is állami felmérési mérnökök fungálnak, mint itt. Tehát ezt az összeget le kell ütnünk a 17.000 koronából; marad 10.300 korona. Ennyibe kerül a mi térképünk az eddigi számítás szerint. Midőn Nagybánya városát felmérték az orszá­gos kataszteri felmérők, a város csináltatott magának egy térképet 1: 1440 aránynyal, amely térkép a rendes dologi kiadásokon kivül 8000 koronába került. Ennyivel fizette meg Nagybánya azt, hogy csináltak neki egy mégegyszer akkora nagyságú térképet, mint a megye többi részéről. Pedig Nagybánya sokkal kisebb területen fekszik, mint Zalaegerszeg ós a mi térképünk az 1 a 440 arányhoz nagyobb lesz, mint Nagybányáé. Tehát ez a 8000 korona levonásba jön a 10.300 koronából. Marad 2.300 korona. Ámbár nem 8000 koronát kellene levonnunk, mert a város területe és a lépték szerinti arány nem hasonlít­ható össze e két városnál, illetve a térképeknél, de csak ennyit számítok, hogy a t. cikkiró had elégedjék meg velem. Marad tehát 2.300 korona. A cikkiró cikkében a lejtmérezés nagy fontos­ságát elismerte és hangoztatta, hogy a lejtmére­zési munkálatokért nagy kár, hogy már évtize­dekkel ezelőtt meg nem csináltattuk. Egyúttal felveszi azt, hogy a lejtmérezési munkálat 2—3000 koronába kerül. A 2.300 korona tehát nem volna elég és még akkor is csak 15 óv múlva jutnánk birtokába egy olyan térképnek, a melynek fontosságát mindenki elismeri, a melynek hiányát mindig siratjuk, valahányszor csak rátekintünk utcáink építési modorára. De nemcsak ez a 700 korona kiadás lesz megtakarítva, hanem tudja Isten milyen tételek esnek el a jövő 15 évben is a kiadási oldalból, ha megvan a pontos és nagyarányú térképünk. Vegyük csak azt, hogy a villamvilágítás 15 éven belül lesz meg. Akkor is a mérnöki mun­kálatok felemésztenének pár száz forintot, holott most a pontos térképpel alig kerülnének valamibe. Hát még az a sok helyszíni szemle, a mely a polgárok peres eljárása során fogna megtörténni! Szóval városunk polgármesterét csak dicséret illeti a felmérés keresztülviteléért. Energiája, nagy munkássága olyan kincset juttat nekünk, a mely nevét megörökíti és hálánkra méltóvá teszi. Ezt elvitatni nem lehet, ez olyan igazság, a mely az idők folyamán mindig ós mindig tisztább, világosabb lesz. Egyúttal figyelmeztetni akarom a közönséget, hogy a felmérés alkalmával letett köveket, csöveket, jelző póznákat ne bántsák, mert ez a munkálkodó mérnökök számításába roppant nagy hibákat csúsztatna be, amely nagy nehezen volna kijavítható. Évzáró vizsgák. Az állami fögymnasiumban az évzáró vizs­gálatok a következő sorrendben fognak megtar­tatni: Junius 7-én d. e. 8-tól izr. hittan; juniuius 13-án d. e. 8-tól I—VII. osztályban kath. hittan, d. u. 2-től ev. ref. és ág. ev. hittan; 18-án d. e. 8-tól I. osztályban magyar, latin; III. oszt. földrajz, mennyiségtan, rajz, geometria; V. oszt. magyar, latin, német; VII. oszt. magyar, latin, görög; d. u. 3-tól torna, ének. — 19-én d. e. 8-tól II. oszt. magyar, latin; IV. oszt. termé­szetrajz, mennyiségtan, rajz, geometria; VI. oszt. magyar, történet, görög-pótló irodalom. — 20-án d. e. 8-tól I. oszt. földrajz, természetrajz; III. oszt. magyar, latin; V. oszt. görög, görög-pótló irodalom, történet; VII. oszt. physika, mennyi­ségtan, görög-pótló rajz; d. u. 3—4-ig gyors­írás; 4—5-ig francia. — 22-én d. e. 8-tól II. oszt. mennyiségtan, rajz-.geometria; IV. oszt. latin, német; Vl. görög-pótló rajz, természet­rajz, mennyiségtan. — 23-án d. e 8-tól I. oszt. mennyiségtan, rajz-.geometria; III. oszt. német, történet; V. görög-pótló rajz, természetrajz, mennyiségtan; VII. oszt történet, német, görög­pótló irodalom. — 24-én d. e. 8-tól II. oszt. földrajz, természetrajz; IV. oszt. magyar, tör­ténet; VI. oszt. latin, német, görög. Junius 13-án magánvizsgálatok (d. e. Írásbeli, d. u. szóbeli). Az érettségi szóbeli vizsgálatok, a melyeken Bartoniek Géza, az Eötvös-collegium igazgatója fog elnö­kölni, junius 15—17-ig fognak megtartatni. — Az állami főgymnasiumi igazgatóság. A zalaegerszegi állami felső kereskedelmi iskolánál az 1902—3-ik évben: junius hó 10-én délután a római katholikus és izr. vallású, 13-án délelőtt az ág. ev. és ev. ref. vallású tanulók hittan vizsgálata; 15-ón délelőtt a középső osztály vizsgálata a magyar-, német-, fracianyelv­és jogi ismeretekből; 15-én délután az alsó osztály vizsgálata a magyar-, németnyelv- és kereskedelmi számtanból; 16 án délelőtt a kö­zépső osztály vizsgálata a kereskedelmi számtan-, földrajz-, algebra- ós könyvvitelből; 17-én d. e. az alsó osztály vizsgálata a földrajz-, francia­nyelv-, algebra- és levelezésből; 18-án délelőtt a középső osztály vizsgálata a közgazdaságtan-, történet-, vegytan-áruismeret-, levelezés- ós irodai munkálatokból; 19-én délelőtt az alsó osztály vizsgálata a történet-, természettan , kereske­delmi ismeret- és irodai munkálatokból. — A vizsgálatok az emeleti nagy teremben tartatnak ós — a hittan vizsgálatot kivéve — reggel 9 órakor, d. u. pedig 2 órakor kezdődnek. 29-én d. e. 8 órakor Te Deum és a bizonyítványok kiosztása. A zalaegerszegi állami polgári leányiskolánál. Junius hó 13-án d. e. 11 órakor a protestáns növendékek hittani vizsgálata. 14-én d. e. 8 —12 óráig az izraelita tanulók hittani vizsgálata. 15-én d. e. 8—12 óráig a róm. kath. tanulók hittani vizsgálata. 19-én d. u. 5 órakor tornavizsga. 20-án magán vizsgák. 22-ón d. e. 8—12 óráig az első; d. u. 2—6 óráig a második osztály vizsgája. 23 án d. e. 8—12 óráig a harmadik; d. u. 2—6 óráig a negyedik osztály vizsgája. 27-én reggel 8 órakor »Te Deum;« utána óv­záró ünnepély a következő műsorral: 1. Hymnus. Előadja a növendékek énekkara. 2. »Mikes, * Lévay Józseftől. Szavalja egy I. oszt. növendék. 3. »Szeresd hazád*. Gáspár Imrétől. Szavalja egy II. oszt. tanulók. 4. »Vándorol a darumadár*. Előadja a növendékek énekkara. 5. »Részlet« Arany János „Toldi"-jából. Előadja egy III. oszt. növendék. 6. »Szóp Ilonka«. Vörösmarty Mihály­tól. Szavalja egy II. oszt. tanuló. 7. A jutalmak kiosztása. 8. »Szózat«. Előadja a növendékek énekkara. — A növendékek Írásbeli dolgozatai, kézimunkái és rajzai a vizsgák tartama alatt megtekintós céljából a II. és III. osztály tan­termében ki lesznek téve. A vizsgákra, valamint az évzáró énnepólyre a t. szülőket a tantestület nevében tisztelettel meghivom. Kászonyi Mihály igazgató. A zalaegerszegi m. kir. állami elemi iskolában az 1902 —3. tanévi záróvizsgálatok a következő sorrendben tartatnak: a) A vallástanból: Junius hó 10-én d. e. a róm. kath. fiúosztályoké. 12-én d. e. a róm. kath. leányosztályoké. 13-án d. e. az ev. ref. fiuk és leányoké. Í3-án d. e. az ág. ev. fiuk ós leányoké. 10-én d. e. az izr. vallású fiuké. 11-ón d. e. az izr. vallású leányoké. 24-én d. u. az olakülvárosi róm. kath. tanulóké, b) Az általános tan+árgyakból: Junius hó 20-án d. e. a II. a) fiuoE-stályban. 21-én a d. u. a gazda­sági ismétlő fiu- és leányiskolában a gazdaság­tanból. 22-én d. u. a IV. a) fiu- és a IV. leány­osztályban. 22-én d. u. az I. a) I. b) fiu- és az I. a) leányos:: i.ályban. 23-án d. e. a II. b) fiu­és I. b), II. b) leányosztályban. 23-án d. u. a III. a), III. b) fiu- és a II. a) leányosztályban. 24-én d. e. a IV. b) fiu- és a III. a), III. b) leányosztályban. 24-én d. u. az össz. V. VI. fiu-, az össz. IV. V. VI. leány- és az olakül­városi össz. vegyes I. II. osztályban. — A vizs­gálatok délelőtt 8 órakor és délután 2 órakor kezdődnek. Tisztelettel kérjük a t. c. szülőket és a tanügy iránt érdeklődő nagyérdemű közön­séget, hogy a vizsgálatokon minél nagyobb szám­ban megjelenni méltóztassanak. 29-én »Te Deum* tartatik és az óvi » Értesítő «-k osztatnak ki. Az igazgató. Színészet. Tizenhét elmúlt előadás után konstatálhatjuk, hogy Micsey társulata elsőrendű vidéki társulat. Tagjai jók, a jelmezek kifogástalanok és a mi nagyon fontos dolog, a mit nem győzünk eléggé említeni, szinószeink valamennyie komoly aka­rattal és ambícióval csüng szerepén s igyekeznek azt legalább szereptudásukkal betölteni. Van ugyan sok dolog, amit szóvá lehetne tenni, de ez csekély azok mellett, a mit a társulat közön­ségünk közönyössége ellen felhozhat ós bizton elmondhatjuk, hogy a társulat nem fog olyan jó emlékekkel megválni tőlünk, mint a hogyan mi fogunk rájuk visszaemlékezni. A szinház ugyan meleg, de ez nem elég indok arra, hogy közönségünk távol maradjonj Hogy nem a meleg az oka, mutatja az, hogy a hiressó vált Bob herceg három telt házat csinált az igazgató­ságnak és az, hogy a hűvös estéken is üres a ház. A főbaj az, hogy a mi közönségünk csak a nagy lármával csinált dolgot tartja igazán élvezhetőnek ós csak a kíváncsiságát akarja kielégíteni, nem pedig magának műélvezetet szerezni. Pedig elmondhatjuk, hogy Micsey mindent megtesz, hogy a közönség kívánságát kielégítse. Megpróbálkozik minden fajjal és ez az oka, hogy olyan darabot is láttunk a műsoron, a melyen egyesek megbotránkoztak. Hogy igazuk volt-e vagy nem, arról hiába disputálunk, mert az ízlések különfélék és egy igazgatónak evvel mindig számolni kell. Szombaton „Ádám ós Éva" operette került szinre. A zsenialitással megszerkesztett operetten a közönség nem győzött kacagni. Igaz, hogy ez nem a szerző érdeme kizárólag, hanem Makai Emilé, a korán elhunyt költőé, aki humorát, találékonyságát, szóval mindent elővett, hogy a darabot kitűnővé tegye. Érdemes evvel a darab­bal foglalkozni azért is, mert nem hisszük, hogy van az ujabb operette librettók között még egy ilyen kedves ós leleményes és nem hisszük, hogy legyen mostanában még egy olyan geniális irónk, a ki fordításával annyira értékessé ós élvezhetővé tudjon tenni egy librettót. A szereplők birálatá­ban első helyen említjük meg Ragányi Izát, aki játékának kedvessége, énekénekprecizitásával kitű­nően hatott. Pedig talán az első hely mégis Gu­lyást (Lucifer) illetné. Gulyás — bátran mond­hatjuk, színészeink legelsője. Szerepét mindig nagyon helyesen fogja fel és leszámítva azt, hogy egyéniségét mindig nagyon rajt hagyja szerepén és hogy a szerepnek tisztán csak a saját egyéniségével akar súlyt adni, a mi külön­ben a vidéki színészek állandó hibája, játéka fölséges volt. A Lucifer alak parodizálását nagyon eltalálta, szerettük volna Madách Luciferjét tőle látni. Baranyai, Haraszti a szokottak voltak. Vasárnap Géczi uj színműve, a „Régi szerető" ment. A darab elég jó, ugyan nélkülözi azt, a mivel Géczi sikereit állandóvá szokta tenni, az ethnographikus részt, de az egyes alakok alkotása mégis annyira sikerült, hogy ezt nem is vettük észre. Örülünk, hogy a direktor elő­adatta ezt a darabot, azért is, mert bizony nagyon ránk fór egy kis népszínmű élvezése, de főleg azért, mert a társulat kedves nai­vája csak itt érvényesülhetett igazán. Nem is hittük, hogy Haraszti Mici ennyire jól tudjon játszani. Persze eddig nem volt alkalma tehetségét igazán kimutatni. Mai szereplése után gratulál­hatunk neki. Micsey né, Borcsa szerepében igen jó volt. Hangja elég terjedelmes, mintha csak népszínműre volna teremtve. Bay Misit alakította kellő elevenséggel ós tűzzel. Jakabfi Jolán nagyon kedves volt. Hétfőn Bob herceg ment harmadszor. A ház eléggé megtelt. Bob úrfit Ragányi játszotta kedvesen és szépen. Kedden „Loute" volt műsoron, Weber kacag­tató bohózata. A darab, a mely csak nagyvárosi közönségnek való, mert a kisvárosi minden sikamlósságon meg szokott botránkozni, vidám

Next

/
Thumbnails
Contents