Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-31 / 22. szám
XXII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1903. május 31. 22. szám. •Mf ^BT ^ar -mar W w ^mm WW ^H A lap 2K50f. fK m I M la JS Ss l g§ * W 11 Egyes szám ára 20 fillér JV • H •• • / • H B j ^M •• H HH J^ft flH ^pH • ^^^ Hl Hirdetmények: M , II • . | | IMM I) i I W • H ^ . UAliAlllliUlil Egész évre . 10 K Fél évre . . 5 K szellemi részét illető közlemények a i-zerkes/,tőséghez 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALAVARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggeh Pünkösd. Lángnyelvek szállottak az apostolok feje fölé s a lélek hatalma adatott nekik. És elszéledtek az egész világon, hogy hirdessék az igét, mert minden népek nyelvén megtanultak szólni és mindenek megértették az ő szavaikat. A lelkesedés apostolokká avatta a tanítványokat, a kunyhók lakóit. A lelkesedés, az önzetlenség hatalma nagy az emberi szivek felett. Eszmék, nemes és nagy ideálok terjesztésére, felmagasztalására csak az ihlet képes. A tudomány óriás hatalma az észnek parancsol, a látható világot uralja; a lelkeket az ihlet, az apostoli lelkesedés képes csak lekötni, nemesebbé, jobbá, önzetlenné tenni. A lelkek lángja, az eszményiség csak akkor loboghat fel, ha lelkesedés lakik az emberiség szivében, ha nem tapad egészen a földhöz az ember s nemcsak reális, önző célok kötik le erőit, hanem idelájai vannak, amelyek megnemesítik cselekedeteit. A kor a realistikus felfogásnak kedvez, de úgy látszik, elérkeztünk a realismus határkövéhez. Az emberiség újra ideálokat keres; apostolokat vár, akik felszabadítsák a lelkeket és visszaadják a lelkesedést, a hitet; megtörjék az anyagiak hatalmát s megnyissák a szemeket lelki igazságoknak. Mert hiába küzdött eddig a tagadás szelleme, hiába halad az emberiség a tudás utjain mindig magasabbra, nem képes megcáfolni azt az öröktől fogva belénk oltott tudatot, hogy lényünk nemesebb részének nem elég az anyagi hatalom, mert az minden időkön keresztül lelki igazságok: ideálok után vágyik. Azok az eszmék, amelyek a letűnt századok folyamán vezették az emberiséget, eltűntek. Nem igazságokat keresünk, hanem egyéni boldogulást és nincs, aki feláldozza magát a közért. Nincsenek apostolok, csak hatalomra vágyó, önző, anyagias gondolkodású emberek. Apostolok kellenének, akik lemondva saját javukról, lángoló lelkesedéssel hirdessék az igét. Apostolok kellenének nekünk magyaroknak, akik felrázzák közömbösségéből a bágyadt magyarságot, akik megmutassák a nemzeti ideálokat. Az emberiséget az önzés, irigység ejtette hatalmába; a gyűlölet fegyvert ad a kezekbe. / Es mi apró nemzet szintén vakon rohanunk bele abba a forgatagba, amelyet az egymás elleni gyűlölet teremt. Igazi apostolainkat nem isméjük többé; álapostolok támadtak közöttünk, akiket nem ideális célok, hanem önzés vezet. A lángnyelvek nem szálnak újra az igazak feje fölé s a tömeg nem ismeri fel hivatott vezetőit. Képzelt félistenek előtt borul le s követi őket megfontolás nélkül. Az erő kifáradt s mozdulatlanságra van kárhoztatva. Napról-napra, nagyobb alkotás nélkül, tengődve él a nemzet. Apostolok kellenének, akik az önzetlenség hatalmával, az igazság szavával tudnak hatni mindenütt. De ha meg is találják a kiválasztottak az igazságot, a szivekhez nem képesek hozzáférkőzni, mert megromlottak a szivek s az önzés elhomályosította az elméket. Mert mindenki elégedetlen s mindenki más bűnében keresi bajainak forrását. Nem vezeti magasabb cél az embereket. Kihal a lelkesedés s nem a köz java az élet mozgató ereje. Nekünk magyaroknak, akik egyedül, a magunk erejére utalva állunk a világban, TÁRCA. Emmi. Mikor Ossfayné hal szép leányára gondolok, mindig azt hiszem, hogy ezek voltak a Gyurkovios leányok modelljei. Elegáns, eszes, sikkes volt valamennyi; mindenütt többet tudtak mutatni, mint amik valóban voltak. Mindenki azt hitte róluk, hogy gazdagok, pedig csak egy kis birtokocskát hagyott rájuk az apjuk s a birtokocska mellé meglehetősen sok adósságot. Mindenki meg volt arról győződve, hogy az Ossfay lányok a legelső rangú intézetben nevelkedtek, pedig bizony csak otthon tanulták azt, amit tudtak s a gouvernante maga volt az édes mamájuk. Akkor még ismeretlen volt a Gyurkovios család, mikor az Ossffay lányok a Balaton tündérei voltak. Három-négy idényen keresztül ők adták a fényt a báloknak, kirándulásoknak. Körülrajongták őket, udvarolt nekik három vármegye fiatalsága és ma — öt vén leány siratja vissza az elmúlt ifjúságot egy Isten háta mögött fekvő faluban, a hatodik pedig boldog asszony s nemsokára újra megjelenik a Balaton parton bájos kis leányával együtt. Az Ossfay lányok története nem olyan vidám, mint a Gyurkovics kisasszonyoké. Mulattak ők is, szerelmesek voltak ők is, csakhogy mindig kisiklott a kezükből az alkalom, amikor férjhez mehettek volna. Parancsolni akartak a szivüknek, hogy észszerűen mehessenek férjhez. Ugy érezték, hogy gazdagságra, ragyogásra születtek s a remélt gazdagságért eldobták a boldogságot. És az az öt vén leány, aki az ősi bárkában örökké látogatóba jár, réme lett az ismerősöknek, ellensége lett egyetlen asszony nővérének, de játékszerévé vált a nővér gyermekeinek, akik egész nyáron lármával töltik be a csendes, kopott kúriát. Klára volt a legidősebb és a legszebb. Gyermekleány korában beleszeretett a jegyző fiába, aki szerény filozofus volt az egyetemen. A fiu a csillagokról beszélt neki és mezei virágot szedett a számára. Klára bele is törődött abba a gondolatba, hogy professzornó lesz, megigérte a fiúnak, hogy megvárja, míg álláshoz jut. De egyszer huszárok jöttek s egy hóbortos kadét, kinek szerencséjére gróf volt a papája, elcsavarta a szép leány fejét. Klára szívesen hallgatta a kis kadét esküdözéseit, elhitte, hogy igazán szereti, remélte, hogy grófnóvá teszi s egy szép nyári estén csókokat váltott vele. A véletlen úgy akarta, hogy a szerény filozofus szemtanuja legyen az enyelgésnek. A huszárok elmentek, a kadét talán a falu nevét is elfelejtette. De elment a félszeg tanárjelölt is és csak akkor tért vissza a falujába, mikor hírneves tudós lett, Klára pedig megöregedett. Ma nem ismerik egymást. Angéla volt a második. Az ő története nem regényes. Szeretett egy parasztfiuból lett ügyvédet, de sohasem árulta el magát. Az ügyvédet kikosarazta és többé kérő nem jelentkezett. A sors vele is csúfolódott. Az a paraszt fiu egyike lett az ország publicistáinak ós mágnásleányt vett feleségül. Emmi a harmadik leány, asszony lett, igazán boldog asszony, aki szereti az urát lelke mélyéből. A többiek története majdnem mind egyforma. Eltitkolták szerelmüket hiúságból, csak Emmi tudott áldozatot hozni a szivének. Ossfayné három leánynyal vonult be Füredre. A két idősebb már otthon maradt, a legkisebb még nem volt eladó. A három közül Emmi volt a legfiatalabb. Mari ós Jolán barnák, Emmi szőke volt. A két idősebb nővér büszke, öntudatos szépség, Emmi naiv, bájos baba. Az ismeretség fürdőn gyorsan megvan. Egy hét alatt az Ossfay lányok mindenkit ismertek. A férfiakat különösen. Az eszplanádon valóságos tolongás támadt körülöttük. Minden számottevő gavallér versenyzett a kegyeikórt, de Maritól ós Jolántól mosolyt igen, de egy biztató szót, vagy kézszorítást nem lehetett kapni. Emmi pedig annyira naiv volt még, hogy alig értette, miért dicsérik annyira a haját, a szemeit, isteni termetét. Nevetett, kacagott ós egyik gavallérját sem tartotta többre a másiknál. Volt a társaságban egy hallgatag szőke fiu, alig több busz évesnél. Jogász gyerek, de nem abból a sneidig fajtából, amelyik már hasonló korban adja a blazirtat ós kineveti a szerelmet. Zöld volt még egészen, mint a hogy a többiek Mai számunk 12 oldal