Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-18 / 3. szám

XXII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1903. január 18. 3. szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 li — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassics-utca 25. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utea 25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. Z AL A V I HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Művészet, tudomány. A legliaszontalanabb, a legkevesebbet érő dolog a világon a sopánkodás, amely mindig azon mottó körül forog, hogy máskép is lehetett volna, ha valahol hiba nem történt volna; máskép is lehetne, ha olyanok nem volnának a viszonyok, mint a milyenek. A sopánkodók óhajtása a lehetetlenség régióiba csap át és szélsőségekre vezet. A körülményekkel, az eszközökkel nem számolnak ; megvalósíthatatlan célokat mutogatnak, amelyek felé összetett kezekkel tekintenek, mert ngy tartják, hogy az apostolok hivatása csak az ige hirdetése s a szemléló'dő élet, nem pedig a cselekvés. Legnjabban a vidék értelmisége telve van panaszszal, hogy a vidéken nincs művészi élet, elposványosodik az izlés, a társas érintkezésnek nincs kellő szellemi tartalma s a kis város élete tűrhetetlenné válik azok részére, akik magasabb szellemi igényeik kielégítéséhez vannak szokva. Pedig ez máskép is lehetne, ha — — Százféle okot sorolnak fel, amelyek közül azonban egy sem ad teljesen elfogadható magyarázatot. Máskép is lehetne, ha — lehetne. De nem lehet, mert azoknak a vágyait, a kik örökkön örökké birálattal vannak tele, kielégíteni lehetetlenség, mert világvárosi élvezeteket keresnek az apró vidéki fészekben, amelynek anyagi erejétől nem telik a legmagasabb művészi érdekek kielégítése. Azokban a vidéki központokban, ahol a sopánkodás, az örökös elégedetlenség, a birálgatás és az igények tulhajtása a társadalmi élet minden mozdulatában elhatalmasodik, ott azután igazán pang az élet. A társadalom annyit sem produkál, amennyire képes volna, mert divattá válik az elégedetlenség s megdönthetlen igazság gyanánt megy át a köztudatba, hogy a kis város társadalma művészi és szellemi téren nem produktív. Azonban számoljunk igényeinkben is a rendelkezésre álló eszközökkel, ne mutogassunk mindig a nagy városok felé, érvényesítsünk itthon is, szerény körben is minden tehetséget és áldozzunk valamit a vidék művészi és szellemi érdekeiért is: akkor majd lassan lassan mégis kifejlődik nálunk is olyan társadalmi élet, amely a kultur ember igényeit megközelíti, vagy legalább is nemes szórakozásokat teremt. Zalaegerszeg egyike azoknak a városoknak. ahol a lehető legkevesebb alkalom kinálkozik a fokozottabb igények kielégítésére, ellenben tele van a levegő sopánkodással. És ha néha napján mégis akad valami művészi élvezet, a sopánkodóknak hírmondóját is alig lehet látni azok között, akik mindent, ami a poshadt levegőt felüdíti, örömmel fogadnak. Szinte lathargiában élünk, nem akarunk érvényesülni, csak panaszkodunk. Alig van még egy tiz ezer lakossal biró olyan város Magyarországon, amelyben annyi intelligens elem volna összezsúfolva mint nálunk. A tanintézetek, hivatalok nagy csomó diplomás embert kötnek a városhoz. A művészetért, tudományért egyenként mind lelkesül, de tömegbe ritkán verődik abból a célból, hogy lelkesülésésének élő kifejezést is adjon. Volt alkalmam más kis városok életét megfigyelni s azt tapasztaltam, hogy nem mindenütt van így, mint minálunk. Számba vehetjük tehát a rendelkezésre álló erőket s ennek figyelembe vételével, sopánkodás nélkül elmondhatjuk, hogy máskép is lehetne. A téli hónapoknak sok helyen egyik kedves, igazán vonzó szórakozása, emellett élvezetes és tanulságos időtöltése a szabad lyceumi előadások látogatása. A szabad lyceumok a tudomány népT ARCA. Róma. VII. A romok között. Az emberek az örökkévalóság számára dolgoztak; számoltak mindennel, csak a rombolók esztelenségével nem, amely elől mindennek pusztulnia kellett. Goethe. A XIV. század közepe felé, midőn az antik világhoz visszaforduló emberi szellem első szabad szárnycsapásait kisérli meg, egy rajongó iíju búvárkodik Róma borostyánnal benőtt kőrakásai között, elmélázva a törmelékes szobordarabok szépségén s kutatva az ősei kezétől vésett feliratok értelmét, jelentését. Képzelete az örök város ezredéves romhalmazainak mohos falain át leszáll a múltba; helyreállítja az elomló templomok alapjait, a szakadozott, töredezett vonalakat kitölti, összekapcsolja; a düledező paloták csupasz oldalait márványnyal vonja be s mikor igy felépíti gondolatban a régi Rómának fényes épületeit, ragyogó oszlopcsarnokait s meglátja azokban a világhódító népet hatalmával és dicsőségével: felébred lelkében a vágy visszavezetni hazáját az erő forrásához, nagyságának indulópontjához: a szabad köztársasághoz. Ez iíju, a modern régészeti tudomány megalapítója, „az utolsó tribun", az ős római köztársaság utolsó nagy álmodója: Cola di Rienzo. A köztársaság életre ébresztése nem sikerült; fellobbanó láng volt az eszme, mely pillanatra beragyogta Róma egét, hogy azután kialudjék, tán mindörökre. De az érdeklődés, melyet e mozgalom a klasszikus emlékek iránt fölkeltett, ébren maradt s lassan-lassan növekedve, erősödve végeredményképen napvilágra hozta azt, a mit az elemek, az idő és ellenség pusztítása meg nem semmisített. Mert mostoha volt a sors, mely e maradványoknak osztályrészül jutott. Nemcsak a természet viharai próbálták ki rajtuk erejüket, nemcsak a barbárok tudatlanságának és szilaj kedvtelésének képezték áldozatát, hanem mikor a népvándorlás már elvégezte romboló munkáját, akkor egy felvilágosodottabb kor nem átallotta széthurcolni a megmaradt, de roskadozó épületek köveit, hogy felhasználja azokat saját céljaira s uj palotákká forraszsza őket össze a márvány szobrok és díszítések töredékeiből égetett mészszel. Raffael már a XVI. század elején rendszeres tervet dolgozott ki Róma felásatására, de a nagy munka véghezvitelében korai halála megakadályozta. Az utána következő nemzedék pedig megfeledkezik a nemes szándékról s közzsákmánynak tekinti ismét a felszínre jutó emlékeket, nem látva azokban mást, mint ingyen kínálkozó épületanyagot. Csak egyesekben öröklődik szent hagyomány gyanánt e romok tisztelete, kik azonban önmaguk nem képesek megakadályozni a pusztulást. Így a mit a napvilágra került maradványokból emberi kéz el nem hord, annak jó részét gondozás híján tönkreteszi az idő. a. XIX. század végső tizedeié az érdem, hogy a tudomány és művészet nevében teljes erólylyel emelte fel tiltakozó szavát a barbarizmusz ellen s ujult erővel fogott a kutatáshoz. Jelenleg az állam szigorú felügyelete alatt folynak az ásatások, a stílszerű restaurálások a minden, még a legkisebb faragott kődarab is őrizet alá s azután muzeumba kerül. A köztársasági Rómának középpontja, a város nyilvános életének, hivatalos és kereskedelmi tevékenységének főszintere a fórum (piac). Ide jönnek össze törvényt ülni, itt tanácskoznak az ország dolgairól, itt folyik legélénkebben az adás-vevés s ez szolgál találkozó ós sétahelyül a szórakozóknak. Minél szebbé, minél fényesebbé tétele igy mindenkor törekvését képezte a polgároknak s már a legrégibb időben körülépítik templomokkal, hivatalos helyiségekkel és üzletekkel. Eleinte mindezek természetesen egyszerűek és szegényesek, de később mind díszesebbekké válnak s a osászárság idejében ragyogó palotákká alakulnak. A legszebb kilátást a római fórumra a Palatium hegy éjszaki kiszögellése nyújtja, honnan egy szempillantással áttekinthetjük majdnem mind a romokat, melyeket számunkra tudományos kutatás ós munkás kéz napfényre hozott. Álljunk meg itt szétnézni és emlékezni! A terület hosszúkás négyszöget képez, melynek nyugoti rövidebb oldaía a Capitolium lejtőjére támaszkodik. Közvetlenül a hegy tövében három császárság korabeli templom állott, melyeknek emlékét ma néhány oszlop őrzi. Hajdanában a nyugoti részen a pénzváltók bódéi és a zálogházak voltak. A három templom előtt űt futott Mai számunk IO oldal.