Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-05-03 / 18. szám

2 >Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 1903. május 3. Az országos sajtó azt jósolja, hogy a külföld előtt megrendül a hitelünk, elját­sza a nemzet a bizalmat s milliárdokat veszthet a nemzetközi versenyben. S mindezt miért? Az indemnity indokolatlan obstrukció­jáért. Mikor az ellenzék a katonai javaslatok elleni harcot megkezdte, kijelentette, hogy nem a kormányelnök személye, hanem a katonai tulkövetelések ellen irányul az obstrukció. Érthetetlen tehát, hogy miért teszi a kormány helyzetét lehetetlenné. Az obstrució hatalmas parlamenti fegy­ver, amelynek élét nem kellene kicsorbít­gatni, mert elveszti félelmetes voltát. Ha az ex-lex gondolatához hozzászokik a nem­zet; ha azt a rést, amelyet az ilyen állapot az alkotmány falain, a parlamen­táris elvek bástyáin üt, nem tudja észre­venni, nem lesz képes a veszélyt komoly­nak tekinteni; ha meginog a törvények szentségében, a parlamenti többség erejében való hite: akkor majd a nem törvényes alapon álló, erőszakos t reakcionárius kor­mányokkal szemben sem lesz többé hatá­lyos az obstrukció, mert az ex-lex állapotot az könnyebben, minden lelkiismeretbeli nehézségek nélkül kibírja. Ha pedig arra határozná el magát a parlament, hogy az obstrukciót egyszer és mindenkorra lehetetlenné tegye, a parla­menti harcok ultima ratióját ütné ki a nemzet kezéből, amelyre ha ma nincs is szükségünk, de holnap már a legnagyobb bonyodalmak megakadályozója lehet. Törvényes alapon álló, alkotmányosan gondolkodó és cselekvő kormánynyal szem­ben a költségvetési törvény obstrukciója nem lehet indokolt. Akinek a katonai javaslatok nem tetszenek, küzdjön ellene alkotmányos formák között, de az ország alkotmányos kormányzását, amely nem Azt hittem, hogy nem egyszer, de százszor adta | jelét annak, hogy szeret. És most, amikor éle­temnek ezt a nagy szándékát tudomására jutta­tom, elfordul tőlem, kinevet, lenéz. Azok a jelek tehát, amikből az ön szerelmére következtettem, nem azt jelentették, hogy szeret engem, csak azt, hogy játszott velem. Kacérkodott. Ha igy van, ön a legromlottabb nő, akit valaha láttam. Hangom durva volt és fenyegető. Egész tes­temben reszkettem, borzasztó felindulás vett rajtam erőt. — Elsápadt. — Nem ! Az Istenért, ne mondjon ilyeneket. De ... de higyje el, nekem soha nem jutott eszembe, hogy maga ilyen komolyan veszi ezt a dolgot. Istenem, hisz szeretem magát, talán a legjobban a fiuk között, akiket ismerek, de én nem ugy gondoltam, tudja, nem ugy . . . — Tudom. Nem ugy, hogy engem komolyan lehet venni. Mert még fiatal vagyok és nincs lakbéres és korpótlékos fizetésem. — Ugyebár, igy gondolja? Hallgatott. S én folytattam. — De én nem hiszem ám el magának ezt És nem is fogom elhinni. Aki szeret, az nem gondolkodik igy. Az nem számolja a fizetést, a lakbért, hanem szeret és vár. Maga nem szeret, maga nem szeret engem és gonosz kegyetlen játékot űzött velem. Csak időtöltésre voltam jó, függ össze a javaslatok sorsával, ne aka­dályozza meg. Magyarországon a közös hadsereg, mai szervezetében és formájában, senkinek sem ideálja. Népszerűtlen az mindenütt és minden vonatkozásában. S ez a népsze­rűtlenség volt az ellenzék népszerűségének alapja a mostani küzdelemben. De csak addig a pontig, amíg a kisebbség küzdelme terrorizmussá nem vált és a kormányt zátonyra nem vitte. De azért Széli Kálmán nem bukott meg. Ha egy jogosulatlan erő akadályt gördí­tett is az alkotmány gépezetének útjába, a nemzet közvéleménye ma is alkotmányos kermányelnöknek ismeri Széli Kálmánt, aki a kisebbséggel szemben védelmezi az alkotmányos elveket, a parlamentarismus trsztaságát. Széli Kálmán esetleg eltávozhatik, de meg nem bukhatik ebben a kérdésben. És hiába hivatkoznak a közvéleményre, a nemzet akaratára azok, akik az ex-lexet előidézték, mert az nem fog mellettük megnyilatkozni, hacsak olyan alakban nem, hogy a felelősséget rájuk hárítja. A vármegyei tisztviselők kongressusa. Mozgalmas képe volt ma egy hete Pestvár­megye székházának, amelynek nagytermében folyt le a vármegyei tisztviselők országos kongresszusa. Magyarország minden vármegyéje képviselve volt s a közigazgatási tisztviselők nem csak a kongresszus alkalmával tömörültek, hanem szo­lidaritásuknak maradandó keretet alkottak abban az országos egyesületben, amelynek alapszabályait megállapították. A fővárosi lapok értesítése szerint 500 tiszt­viselő volt jelen a nagy gyűlésen, a teremben azonban 700-nál többen voltak. A vármegyei tisztviselők szervezkedésének előkészítése alig három hónapja indult meg s hogy annak szükségességét az ország minden részében érzik, bizonyítja a márciusban megtar­tott előértekezlet s a most lezajlott kongresszus népes volta. Sokan voltak, akik a márciusban tartott elő­az unalmas órák elűzésére s mikor én a szerel­mes embei rajongásával szavaltam Önnek mind­arról, ami szent előttem, Ön kacagott, magában mulatott rajtam. S most kiadja az utamat, eldob mint egy játékszert. Nos, ezt a lelketlenséget csak az én ostobaságom múlja felül. Nem fél, hogy megveri az Isten ? Könnyek szöktek szemembe. Hasztalan igye­keztem erős maradni, valami borzasztó fájdalom csavarta össze a szivemet . . . ő is megindult. Élénk részvéttel nézett rám. — Nézze, fiúcska — igy szokott nevezni bizalmasan — köztünk valami nagy félreértés van és én roppantul sajnálom . . . Maga olyan derék, jó fiu, megérdemli, hogy boldog legyen, boldog is lesz bizonyára és elfogja felejteni ezt a bolondságot. — Bolondság — magának. Rám nézve csapás, soha nem fogom kiheverni. — Juliska, hát nem szeret engem ? — Istenem, már hogyne szeretném. Csak . .. — Csak ugy nem, mint az olyan embert, akit komolyan lehet venni. — Nem egészen jól mondta. Akihez férjhez lehet menni. Lássa fiúcska, én már abban a korban vagyok, mikor a leányoknak férjhez illik menni, nehogy a mamájuk nyakára vénüljenek. Bizony, igy van és ezt magának is be kell lát­nia. Hisz a jó fiúcska okos fiúcska. értekezlet alkalmával a kongressust is azonnal meg akarták tartani, félve attól, hogy az elő­értekezlet után a lelkesedés elalszik s a kong­ressuson kevesebb tisztviselő vesz részt, mint az előkészítő gyűlésen. Az aggodalom felesleges volt. A mozgalom annyira komoly, hogy annak csen­des kimúlásától nem kell félni. Az előértekezletbó'l kiküldött bizottságok néhány rövid hét alatt derekas munkát végeztek; elké­szítették a kormányhoz, a képviselőházhoz s a törvényhatóságokhoz intézendő emlékirat ter­vezetet; a közigazgatási tisztviselők országos egyesületének alapszabályait; összeállították a tisztviselők fizetésének rondezésére vonatkozó sta­tisztikai adatokat s a fizetéseknek azt a mérvét, amelyet méltányosnak talált a kongresszus is és amelynek megvalósítását a vármegyéktől és a kormánytól fogja kérni. Elkészítették a bizott­ságok a fizetések rendezésére vonatkozó szabály­rendelet tervezetét is, amelyet a kongresszus megküld minden vármegyének. A szűkebb bizottság munkálatainak csak néhány pontja nem találkozott osztatlan elisme­réssel, de az ellentéteket sikerült még a kong­resszus előtt kiegyenlíteni. Az első tervezet ugyanis az árvaszéki ülnökök­kel nagyon mostohán bánt el s olyan elvet állított fel, amely méltán sérthette a közigaz­gatási tisztviselőknek azt a nagy csoportját, amely a gyámügy szolgálatában áll. A tervezet szerint az árvaszéki ülnök még negyed százados szolgálat után sem érhette volna el a főszolga­birák javadalmazását ós szolgálati idejük kor­pótlékra csak abban az esetben adott volna igényt, ha folytonosan mint árvaszéki ülnökök szolgálnak s a beszámításra vonatkozó minden igényük elveszett volna, amint akár a főszolga­bírói, akár ügyészi, vagy aljegyzői állásra válasz­tatnak meg. A tervezet ezen része ellenében Magyarország ötvenhárom árvaszéke állást foglalt. Az ülnökök részére a főszolgabirákkal egyenlő alapfizetést s a szolgálati idő viszonosságának kimondását sürgették; tekintettel azonban a főszolgabirák exponált helyzetére s a köteles reprezentációra, azt javasolták, hgy a főszolgabirák részére mű­ködési pótlék megállapítása kérelmeztessók. A szűkebb bizottság ezt az álláspontot magáévá is tette, a szombaton délután összeült százas bizottságban azonban vita keletkezett arra nézve, hogy a főszolgabirák pótlékának a nyugdíjba való beszámítása mellett döntsön a kongressus. A vitát csak szavazással lehetett eldönteni; s miután a működési pótlóknak a nyugdíjba való beszámítása határoztatott el, a kongresszusra össze sereglett árvaszéki elnökök és ülnökök értekezletet tartottak, hogy elvi álláspontjuk elfogadtatásának módjai, esetleg a külön szer­vezkedés felett határozzanak. Közel kétszázan vettek részt az értekezleten, amelyen minden Alig hallottam, mit mondott, csak később, amint szavai visszacsengtek a fülembe, emlékez­tem vissza a kijelentéseire és nem fogom őket elfelejteni soha. A lelkemet akkor csak egy bor­zasztó tény foglalkoztatta. Nem szeret! Nem szeret! Nem birtam neki felelni. Ahol nincs szerelem, ott nem használ ugy sem az érvelés. Irtóztató harag dult a lelkemben, tisztán állt előttem, hogy a leány, akiőrt feláldoztam volna életemet gyarló gyönge teremtés, akiben elnyom minden érzést az az egy praktikus életcél: férjhez menni minél hamarább és minél jobban. Tisztán állt előttem, hogy ez a leány csak olyan mint a többi sok, kicsiny szivvel, nagy hiúsággal. A harag elnyomta a fájdalmat is s ez vissza­adta némileg az önuralmamat. Nincs több mondani valóm kisasszony, szóltam ós eltávoztam. Azóta nem találkoztam vele. De felejteni nem tudtam. Talán nem is a leányt vesztettem el, hanem inkább a szerelmet, a tisztaságot, az ifjúságot, az álmokat — min­dent, ami érzésben kiemel a köznapiasság töme­géből. Igen, ezt siratom ón vissza ezen a boron­gós, hideg tavaszi éjszakán, mialatt ő egy másik férfi karjai közt üdvözül. Erdősi Dezső.

Next

/
Thumbnails
Contents